Erdélyi Konyha, csapatépítő "terápia", gasztroblogger találkozó - I. fejezet

Most, hogy kezdtem írni ezt a bejegyzést, azon gondolkodtam, milyen címet is válasszak, hogy találó legyen és fedje a valóságot. Mert a múlt hét végi esemény igencsak sok mindent magába foglalt, ami fontos és lényeges. Először is, első alkalommal találkozott az Erdélyi Konyha szerkesztő csapata, másodszor, erdélyi gasztroblogger találkozó is volt - még ha kicsiben is -, hiszen mindannyian gasztrobloggerek vagyunk, aztán az egész találkozónak volt némi csapatépítő jellege is, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy három nap alatt szinte egy évre valót nevettünk, akkor mindenképp némi terápiás jellege is volt. És igen, igaza van Edónak és Ottisnak, hogy nehéz összefoglalni három olyan nap eseményeit, amikor rengeteget szórakoztunk, csupa kedves ember volt a környezetünkben, jókat főztünk és ettünk, sokat és nagyokat nevettünk, ráadásul még tanultunk is. Szóval, röviden ennyi a lényege annak a három napnak, amit Nagyágon töltöttünk a Corvin Kiadó vezetőjének, Varga Karcsinak a hétvégi házában. Na, de vegyük szépen sorjában a történteket.
Első napon, vagyis pénteken mindannyian korán keltünk, hiszen nekünk székelyföldieknek több mint 300 kilométert kellett megtennünk, hogy Dévára érjünk; Hajnalka Nagyváradról jött, neki valamivel rövidebb volt az út. S most sajnálattal látom, hogy nagy igyekezetünkben mindannyian elfelejtettünk legalább egy képet készíteni az utazásról, pedig az is megért volna néhány mondatot. Kezdve azzal, hogy Parajdon - ahol találkoznunk kellett a csíki lányokkal - némi telefonálás után találtuk meg egymást a Sóbánya előtti parkolóban, ugyanis a "pontosan behatárolt helyet" másként értelmeztük mi gyergyóiak és másként a csíkiak. Na de végül is találkoztunk és innen már együtt haladtunk Sedith-hez Marosszentgyörgyre, ahol finom kávét ittunk és süteményt majszoltunk, illetve megismertük Edith édesanyját és angyali szőke tündérkéit. Innentől egész Déváig Sedith töltötte be GPS szerepét, mellesleg nagyon ügyesen, ugyanis mindössze egy rövidítőt hagytunk ki, és Déva bejáratánál volt némi kavarodás, de szerencsésen megérkeztünk, hála a két igencsak jó "pilótánknak" Edónak és Áron fiamnak.

Először a Corvin Kiadó székhelyét és a nyomdát néztük meg. A kiadó irodáiban láthattuk, hol tördelik a kollégák az Erdélyi Konyhát, találkozhattunk a dévai kollégákkal, Gabival, aki a gasztroanekdóta rovatot szerkeszti és Rózsával a korrektorral. Természetesen a lányoknak a legérdekesebb és legizgalmasabb a már kész Erdélyi Konyha volt, amire azonnal le is csaptak.

Innen a nyomdába mentünk, ahol megnézhettük a hatalmas nyomdagépeket, ahol készül a lap borítója, illetve ahol készülnek a belső oldalak, de azt is láthattuk, hogyan fűzik össze folyóirattá az oldalakat.Természetesen, itt is a legnagyobb élményt a szállításra előkészített kötegelt Erdélyi Konyha legfrissebb júliusi száma jelentette. Amint látjátok Ottis és Edó is nagyon örül a már raklapon lévő friss folyóiratnak.

Innen aztán már Karcsi volt a GPS, és az ő segítségével jutottunk el Nagyágra, amely a Nyugati Érchegységben meglapuló kis mesebeli falucska. Valamikor aranyat bányásztak ezekből a hegyekből, ma már csak a keskeny völgyekben meglapuló kis települések sejtetik, hogy hajdanán ott virágzó gazdasági élet lehetett.

De meglepetést okozott Karcsi hétvégi háza is, ahol kényelmesen elfért volna szinte még annyi ember, mint amennyien voltunk. A dombhátra épített egykori parasztházat alakította át Karcsi egy minden kényelemmel rendelkező vendégfogadó házzá. Jutka ezen a képen kissé fáradtnak tűnik - 300 kilométer, az mégiscsak eléggé nagy út -, de egyből mosolygósra váltott, amint meglátta a konyhát és a tágas ebédlőt.

Képes beszámoló: folyt. köv.