Fogyókúra helyett pszichowellness-tréning - ne maradj ki belőle!

A fenti képen egyetlen magyarországi fogadott rokonom látható a Kutyatáp nevű macskájával (hogy lehet, ilyen idétlen nevet adni egy macskának?), vagyis ő az a Bányai Gyöngyi, aki kitalálta a pszichowellness módszert a fogyásra. Tudjátok, arról a módszerről van szó, amivel az utóbbi egy év és kb. másfél hónap alatt immár 26 kilót fogytam. De nem csak Gyöngyinek és nekem sikerült megszabadulnunk a súlyfeleslegünktől, hanem nagyon sok embernek Magyarországon és immár Erdélyben is. Épp a tegnap kaptam egy levelet, kedves sepsiszentgyörgyi új ismerősömtől, aki az utóbbi fogyással kapcsolatos bejegyzésemtől fellelkesülve fogott hozzá a különféle táplálékok szétválasztásán alapuló étkezéshez és négy kiló fogyásról számolt be, ami nagyon jó eredmény. Utólagos engedelmével bemásolok egy részt a levélből: "Örömmel jelentem, hogy jól haladokmár 4 kg minusznál tartok, és elég könnyen megy a diéta, nem igazán érzem éhesnek magam - és nem eszem mást, csakis azt amit az adott napon lehet. Gyümölcsnapon is megy a háromszori étkezés, nem is gondoltam volna - azt ne is emlitsem, hogy a család is sokkal több gyümőlcsöt fogyaszt azóta (a példa ragadós...)".

Na most, hogy ennyire felcsigáztam az érdeklődéseteket, akkor elárulom azt is, hogy a Gyöngyi december 4-től kezdődő Fogyókúra helyett pszichowellness-tréning című programjára még maradt néhány szabad hely. A három hétvégén Visegrádon tartott tréningre hétfőig, azaz november 30-ig lehet jelentkezni itt. Sajnálom, hogy nekünk erdélyieknek kissé távol esik Visegrád, de reménykedem abban, hogy néhány új magyarországi barát talán nálam olvasva a hírt, kedvet kap egy kis Karácsony előtti fogyásra. Mellesleg Gyöngyi másfél év alatt negyven kilót fogyott és bár az alábbi kép egyike kissé elmosódott, akkor is jól kivehető, mekkora változáson ment át egyetlen fogadott magyarországi rokonom. :)

Na szóval, most kicsit elhavazott a munka és azért nem jártam az utóbbi napokban errefelé, de fontosnak találtam ezt a bejegyzést megírni hátha valaki az utolsó percben gondolja meg magát. Egyébként annyit elárulok a "munkámról", hogy még néhány jó emberrel "forralunk" valamit, ami még ebben a fázisban "mélységes titok", de ne izguljatok, mert Mikulásjárásig minden titok kiderül. Addig is figyeljetek Chef Viki 30. Vigyázz! Kész! Főzz! kiírására, főzzetek, fotózzatok és blogoljatok - fél szemmel figyellek benneteket, amiért nekem nincs időm úgy részt venni ezen a kiíráson, ahogyan szerettem volna.

Szavazzatok Dorottyára!

Ha így folytatom, alighanem attól leszek híres a gasztroblogger világban, hogy "feszt" (állandóan) szavazatokat gyűjtök valakinek. Na, de mit tegyek, ha van ez a lehetőség és van egy gyönyörű unokahúgom, aki épp a Gyergyói-medence szintű Gólyabált készül megnyerni! :) Lényeg, a lényeg, Dorottya sikeréről már írtam, nem ismétlem magam, olvassátok el a korábbi bejegyzésemben, most pedig arra kérlek benneteket, hogy napjában egyet szavazzatok rá, hogy a közönségszavazatokkal megnyerhesse a közönségdíjat is. :) Tehát abba a karikába kell klikkelni, ahol azt írja, hogy Batthyány Ignác Szakkollégium Jánossy Dorottya és Vizoli Nándor. Sajnos, a róluk készült filmecske nem igazán meggyőző, mert egy bugyuta operatőr elrontotta, de a leány nagyon ügyes, hiszen az én unokahúgom. :)))

Szavazzatok, sokt múlik a Ti szavazatotokon! Segítségeteket előre is köszönöm és ígérem a szaftos, szószos beszámolót az eredményről.

Dalauzi - örmény édesség VKF!-re és 50. olvasómnak Neguillának dedikálva

A dalauzi egy feledésbe merült örmény édesség. Gyerekkoromban még szinte elképzelhetetlen volt a gyergyószentmiklósi piac dalauzi nélkül, de lehetett vásárolni a központi cukrászdában is. Mi, gyerekek pedig jóízűen ropogtattuk, hiszen a dalauzi lényege, hogy ropogtatni kell, ugyanis az állaga majdnem olyan, mint a közönséges cukorkáé, mégsem káros a fogzománcra, hiszen a benne lévő dió és mák zsírossága miatt sokkal puhább. A különbség viszont egy gyereknek nem feltűnő. Aztán a dalauzi eltűnt ama főtéri cukrászdából, de még a piacról is olyannyira, hogy a kötőanyagát előállító méhészek sem hallottak róla, sőt, kedélyesen vitatkoztak azon, hogy rosszul emlékszem, a dalauzi - szerintük - nem mézből készülhetett, hanem cukorból. Nem vitattam, hanem megígértem, hogy jövő szombaton - azaz két nap múlva - viszek nekik olyan dalauzit, amit abból a mézből készítettem, amit tőlük vásároltam. Nem mondom, igényelt némi "aknamunkát" az eredeti recept megszerzése és minden oknyomozói képességemet latba vetettem azért, hogy gyermekkorom kedvenc édességének elkészítési módozatát megszerezzem. Nem véletlenül ajánlom az 50. Hűséges olvasómnak kipróbálásra, ugyanis ezzel a recepttel szeretném kitüntető tiszteletben részesíteni Neguillát, akinek sikerült épp 50.-nek regisztrálni a blogomon. Zárójelben mondom, de nem mellékesen, érdemes szétnézni Neguilla blogján, mert egészen vonzó a kínálata. Természetesen, nem csak neki, hanem az összes többi Hűséges olvasómnak köszönöm, hogy regisztrált nálam és nekik is ajánlom ezt az elfelejtett örmény édességet. De köszönöm azoknak is, akik "ismeretlenül" látogatják a blogomat, ui. november 12 óta - amióta Sedith segítségével sikerült beüzemelni a számlálót - több mint 1200 látogatóm volt. Ez egy releváns szám, ugyanis ez azt jelenti, hogy napjában több mint 150-en fordulnak meg nálam. A fiam szerint nézettség szempontjából nem rossz arány, tudva, hogy nyár elején kezdtem a bloggerkedést, sőt, szerinte lesz ez még sokkal jobb is. Ugyanakkor mivel Chef Viki 30. VKF! kiírása a karácsonyi ajándékokról szól, úgy vélem, ez a legjobb alkalom ennek a finom, ropogós örmény édességnek a rehabilitálására. Nyugodtan el lehet készíteni már most, karácsonyig legfennebb csak amiatt nem fog elállni, mert túl nagy lesz a kísértés a "kóstolgatásra". És ugye, mint tudjuk, a gyakori "kóstolgatás" végeredménye, hogy egyszer csak kiürül az edény, amiben tartottuk a dalauzit. Elöljáróban még csak annyit, hogy a receptet egy nagyon öreg örmény nénitől szereztem meg, aki "körülbelülre" emlékezett az arányokra, emiatt volt néhány sikertelen próbálkozásom míg egyre rámondhattam: "igen, ez az!" Készítésénél nagy szerepet játszott az intuícióm, magyarán a megérzéseimre, és a gyermekkoromból ködösen előbukkanó emlékeimre hagyatkoztam. Ez viszont jó, tökéletes aranymetszésbe készült és fogadjátok szeretettel.

Hozzávalók: 1 csésze (2,5 dl) folyékony havasi méz, 1 csésze darált mák, 3 csésze darabosra vágott, vagy tört dió.

A munkálatot a dió darabolásával kezdjük, amit jó ha kézzel tördelünk, mert így sikerül kisebb-nagyobb darabokra aprítani, ami nagyon lényeges. Másrészt azáltal, hogy megfogjuk a kezünkkel a diót egy kis szeretet is kerül az édességbe, ami egyáltalán nem mellékes szempont, főleg ha karácsonyi ajándéknak készül. Harmadrészt míg egy karosszékben vagy fotelben ülve daraboljuk a diót, megpihenünk és szépeket mesélhetünk a gyerekünknek régmúlt karácsonyokról. amikor "hópihe léptekkel" érkezett a Jézuska - és ez sem mellékes.
A mézet folytonos kavarás mellett szép vörösre pörköljük, közben többször is vegyünk mintát belőle, mert akkor jó, ha tányérra cseppentve nem folyik szét, hanem egyben marad és inkább törékeny, mint nyúlós, folyékony. Figyeljünk, mert a méz, ha felforr, habzik, és kifuthat az edényből, ezért nagyon lényeges, hogy folyamatosan kavargassuk, ne hagyjuk magára forrni. Közben készítsük kézügybe a mákot is, amit szintén fel kell forrósítani, mert így jobb ízű lesz. Egy serpenyőben forrósítottam fel a mákot, amit úgy forrón adtam hozzá a már szép vörösre pörkölődött mézhez. Végül hozzákavarjuk a darabolt diót is, majd az egészet még két-három percig együtt kavarjuk. Vigyázzunk, ne égessük meg! A dió a forró mézes-mákos masszában hamar megéghet, de ha kicsit megpörkölődik, az direkt jót tesz neki. Kemény, nehezen kavarható masszát kell nyernünk és ne lepődjünk meg, ha a diódarabkák és a mák szétpörög ahogy kavarjuk, mert az még nem jelenti azt, hogy a végeredmény nem lesz jó. Tehát, ha a végére az az érzésünk támad, hogy ez nem fog összeállni, akkor pontosan jó a dalauzi masszánk. Ekkor viszont megvizezett deszkára, vagy alufóliával bevont deszkára borítjuk és vizes tenyérrel kb. kétujjnyi vastagságúra egyengetjük a masszát. Vigyázzunk ne égessük meg a kezünket! Jó, ha sűrűn hidegvízbe mártogatjuk a tenyerünket és sokat nem pihentetjük a forró mézes-mákos-diós masszán. Ha elég gyorsan dolgozunk, nem ég meg a tenyerünk. :)
Amikor már langyosra hűlt és azt észleljük, hogy a méz kezd megkötni, éles késsel daraboljuk tetszés szerinti kockákra, majd csomagoljuk kedvünk szerint. Én azért csomagoltam egyszerű átlátszó celofánba, mert ama régi, gyermekkori dalauzi is mindig átlátszó celofánba volt csomagolva. Nálunk ez lesz az egyik édesség, ami a karácsonyfa alá kerül a kosárkába, amiből a kántáló szomszédgyerekeket szoktuk megkínálni. Remélem, legalább annyira szeretni fogják mint én. Egyébként ismételten köszönöm Chef Vikinek azt a témát, mert ha nem dobja be, kevés a valószínűsége, hogy nyomoztam volna a dalauzi receptje után és még kisebb a valószínűsége, hogy szántam volna időt a kísérletezésre.

Fogadjátok szeretettel!

Limoncello 30. VKF!-re és egyfajta Carbonara ráadásként - mindkettő a fiamtól :)))

Az alábbi két receptet a fiam küldte sok szeretettel a gasztrovilágnak és úgy igaz, eredetileg kétfelé akartam választani a két receptet, mert ez a Limoncello olyan jónak néz ki, hogy bizony Chef Viki 30. VKF! kiírására benevezném, ha elfogadja. A végén viszont ott van egy másik recept, a fiam legújabb "kalandja" a konyhában, ahhoz viszont nincs kép, ráadásul a két recept egymás végében olvasva érdekes, hangulatos, ha szétválasztanám elveszne az írás sava-borsa. Ezért úgy döntöttem, hogy Ctrl.C-Ctrl.V-vel egyszerűen bemásolom az egészet ide alább és a limoncello fázisfotóival tarkítom. Következzen tehát Áron fiam Limoncelloja - amit ajánlatos már most elkészíteni, hogy karácsonyra épp jó legyen - valamint a Carbonara-ja ráadásként.

Limoncello és egyfajta Carbonara
Annyit irt már anyám rólam a blogjába, hogy úgy gondoltam irok én is két receptet neki.
Az egyik a limoncello http://en.wikipedia.org/wiki/Limoncello
Amiről azt érdemes tudni, hogy egy olasz likőrféle, amit gyomorkeserűnek használnak. Bővebb információt a wiki-n kaptok róla, a fenti linken.
Kell hozzá: 5-6 db. Vastag hajú citrom, 200 g cukor, 2 dl viz, fél liter 96 fokos alkohol.
Elkészitése roppant egyszerű. A citromok héját le kell reszelni, egy literes üvegbe szépen el kell helyezni, a fél liter alkoholt rá kell tölteni, s aztán várni két hetet.
Két hét után, a 200 g cukorból és 2 deci vizből főzöl egy cukorszirupot, rátöltöd az üvegben levő citromhéjas alkoholra, s kalap, kész a limoncello. Mondjuk nem árt ha leszűri az ember a limoncellot a citromhéjról és úgy tárolja hűtőben.
Erőst jóféle pia, főleg nehéz kaják után. De jól megy sör mellé is (nem vegyitve, hanem csak úgy pohárkába).

Kiegészités Árontól: bármilyen citrusféle héjából készithető.

A másik recept az már egy kaja. Gyakorlatilag a túrós laska és a carbonara keresztezése. Ja, és vega kaja.
Kell hozzá: 12 perc, olivaolaj, csigatészta, hagyma, fokhagyma, vaj, tejföl, juhtúró, valamilyen gomba, én laskagombát (Pleurotus Ostreatus) használtam, mert az volt itthon, s akkor fűszerek: bazsalikom, oregano, csombor feketebors.
S igy kell csinálni. Odarakod a vizet a laskának, raksz bele egy csipetnyi sót, s 2 csepp olivaolajat. Egy fél hagymát kockára vágsz, beleszerkeszted egy serpenyőbe, azután kb. 2 fej laskagombát összeszecskálsz, s azt is beleszerkeszted a serpenyőbe. Kb. Két kanálnyi olivaolajba üvegesre dinszteled, ebbe beleszervezel 2 cikk fokhagymát egy fokhagymatörő segitségével. Raksz bele egy jó kanál vajat, s egy kicsi pohár tejfölet. Ezután fűszerezed, 3-4 csipet bazsalikom, 2 csipet oregano, 1 csipet csombor, s feketebors amig fekete lesz az egész (bátran a borssal, mert az ereje nagyja elfő, de az ize megmarad!). Ezt a cuccot hagyod, hogy szépen rotyogjon. Közben a laskát (gyengébbek kedvéért csigatésztát), leszűröd. A lábasba amibe főtt a laska, raksz egy kanál vajat, visszarakod bele a laskát, s kb. 30 deka túrót rászórsz (vagy ráapplikálsz, vagy beleszervezel, vagy csak egyszerűen beleraksz). No, amikor a laska jó máriáson kezd sercegni, elkezded kavarni, hogy a túró szépen megolvadjon. Amikor a túró megolvadt, akkor rátöltöd a gombás tejföles, hagymás, fokhagymás szószt, jól összekevered s kész.
Enni tányérból kell, villával, s ha van melléje friss paradicsom, akkor még jobb. S ha valaki izgitani akarja az egészet, akkor lehet enni ecetes tormával is. Tudom, hogy kicsit furán hangzik, de ritka érdekes módon társulnak az izek.
S ennyi. Ja, valakinek ötlete arra, hogy mit kezdjek 6 darab hámozott citrommal??

Válaszokat ide várjuk! :)))

Gesztenyekrémes torta jóapámnak és unokaöcsémnek

Ritkán sütök tortát főleg azért, mert a tortakészítéshez csend és nyugalom, na meg tortakészítő hangulat kell. Nos, nálam alapjáratban mindhárom "hozzávaló" hiánycikk, nem beszélve a kézügyességről, térlátásról és különleges képzőművészeti rátermettségről. No, én mindezen kvalitások híján vagyok, ezért lett ilyen ez a torta, amilyen. Mert nincs időm, hangulatom, türelmem, érzékem, rátermettségem arra, hogy órákig "vakszoljam" a torta oldalát, aztán cifrázzam a nyomózsákkal, aminek semmilyen fogása nincs és alig lehet beleszuszakolni a mű-tejszínhabot. (Azért mű, mert nálunk Erdélyben csak Hulala nevű, meg még egy másik fajta "növényi tejszínt" lehet kapni, ami még köszönőviszonyban sincs az igazi tejszínnel, de ha nincs más, akkor muszáj ezt használni, mert Gizike, a tejes néni is csak ritkán hoz a piacra. S mostanában éppen nem hozott.) Na, de most tortát sütöttem mégis, mert édesapámnak névnapja volt (Károly), unokaöcsémnek pedig már régóta megígértem. Jóapám rövidesen 73-at tölt és gyomorrákos, emiatt édesszájú lett és noha most éppen nagyon jól van ahhoz képest, ahogy tavasszal volt, mégis tartok tőle, hogy nem sokáig tart velünk... Mivel még soha az életben nem sütöttem neki tortát, úgy gondoltam, itt az ideje, hogy tortával kedveskedjek neki névnapjára. Unokaöcsém pedig amolyan fiúpótlék nálam, mert ha valami olyan munkálat van nálam, amihez férfi kell, akkor Robi mindig mozgósítható, jön, segít, kicseréli az aragázpalackot, elvisz autóval Marosvásárhelyre, stb. Ráadásul mindezt első szóra, különösebb kérlelés, unszolás nélkül, magyarán böcsülettel "helyettesíti" a Bukarestben élő fiamat. Szóval Robi még ennél jobb tortát is megérdemelt volna, de én akartam készíteni és csak ilyenre vagyok képes. :) Rögtön hozzá is fűzöm, hogy egyedül, mert ha a lányom is segít, akkor abból rendes torta lesz, mert ő viszont rendelkezik minden tortakészítéshez szükséges kvalitással, amivel én nem. :) Szóval, ha ő is "odateszi a csontokat", akkor részemről bőségesen elég, ha megsütöm a piskótát és elkészítem a krémeket. A "vakszolást", nyomózsákos díszítést a lányom végzi és akkor valóban csodaszép lesz belőle, nem csak finom. Na, hát erre a tortára inkább az jellemző, hogy finom, de nem szép, mert egyedül csináltam. Az ötletet hozzá Valakinél olvastam a napokban, de elfelejtettem könyvjelzőzni és nem találom a receptet, de ha ráismer az ötletre, szóljon, mert pótolom a hiányt. Szóval Valakinél láttam egy olyan süteményt, aminek az alapja egy barna - asszem piskóta - lap volt, erre jött egy gesztenyés vaníliapudingos krém, végül tejszínhab. Ebből indultam ki, mert elképzeltem, milyen jó torta készülhet ezekből az alapanyagokból. Vagyis késztettem hat tojásból egy kakaós piskótatésztát, amit két részre osztottam, nagyobb részét a kapcsos tortaformámban sütöttem meg, kisebb részét pedig a kis kb. 1-1,5 literes lábosomban - így lett egy kavargatással két tortalapom. A tortalapokat hagytam kihűlni, majd vastagságuk függvényében lapjára kettőbe, illetve három darabba vágtam, meglocsoltam rummal, majd megtöltöttem a következő krémmel.

Hozzávalók: 1 kocka fagyasztott gesztenyepüré (25 dkg), fél kocka vaj (10 dkg), 2-3 kanál porcukor, fél tasak (kb. 2 kanálnyi) vaníliás pudingpor, fél kanál élelmiszerkeményítő, 1-2 kanál cukor, 1/4 l (2,5 dl) tej.

A gesztenyepürét a vajjal és a porcukorral (ez egyébként akár el is maradhat) habosra kavarjuk; a pudingporból hozzáadva az élelmiszerkeményítőt a tejjel kemény pudingot főzünk, amit folytonos kavarás mellett hidegvizes tálba helyezve kihűtünk. A gesztenyepürés krémet összekavarjuk a pudinggal és máris lehet tölteni a rummal meglocsolt tortalapszeleteket. Ugyanezzel a krémmel vontam be a tortát, majd elkészítettem a (mű)tejszínhabot, nyomózsákba "kínlódtam" két-három kanálnyit belőle és igyekeztem dekoratív jellegű, de nonfiguratívra sikeredett ábrákat "bűvölni" a tortára. Hát, ennyire sikerült... Azonban arra jöttem rá, hogy nem csak puding próbája az evés, hanem a tortájé is, ugyanis tatikámnak nagyon ízlett, jóanyám is elismerően hümmögött melléje ismételten megállapítva "túl sokat vállalsz" :); öcséméknél pedig egy szempillantás alatt eltűnt a tortástálról az utolsó morzsa is. Hozhattam haza a tányéromat. :)) Ha valakinek megtetszik az ötlet, készítsen ennél szebbet, mert nagyon jók az alapanyagok. Ja, és ne feledjem el: tésztanapon fogyasztható.

Jó fakanálforgatást!

Kakaós piskótalap lazán, bal csuklóból

Bizonyára a kakaós piskótalap receptjét is többen leírták, de mivel az én olvasóim - főleg a nem regisztrált, "bujkálós" fajtából valók :)) - arra kíváncsiak, én hogyan szoktam készíteni, hát leírom. Nem nagy kunszt! Több körülötte a legenda, meg mendemonda, mint amennyire bonyolult elkészíteni - én már készakarva sem tudnám elrontani. Minden piskótának a lényege, hogy minél több levegő molekulát "szerkesszünk" a liszt, tojás és cukor molekulák közé, mert attól nő fel - kb. hat-hetedik osztályos fizika, illetve kémia. S aztán ha sikerült mind a fehérjét, mind a sárgáját jól felturbózni levegővel, akkor figyeljünk arra, hogy a nagy "sietségben" ne engedjük "elszökni" a levegőmolekulákat, mert azok nagyon huncutok ám és direkt lesik, hogyan szabadulhatnának meg a liszt-cukor-tojás "koalíció" rabságából. Magyarán ne keverjünk-kavarjunk össze-vissza és főleg ne heves, gyors mozdulatokkal, mert egyrészt hamarabb elfáradunk, másrészt megszöknek a levegőmolekuláink és akkor kárba vész az egész erőfeszítés.

Hozzávalók egy normál méretű tepsihez: 6 tojás, 6 kanál cukor, 5 és fél kanál liszt, 1 púpozott kanál kakaópor (sima, ízesítés és cukrozásmentes), csipetnyi só, késhegynyi szódabikarbóna, kizárólag a gyenge idegzetű fakanálbajnokoknak. (Ezt aztán lehet méretarányosan nagyobbítani, vagy kicsinyíteni tepsi vagy tortaforma méretétől függően.)

A tojásokat feltörjük és szétválasztjuk a fehérjét a sárgájától. A fehérje megy egy mélyebb tálba, hogy mixerrel nehogy kifröcsköljük a "lényeget" belőle, a sárgáját nem muszáj mély tálba tenni. A sárgájához hozzáadjuk a cukrot - figyeljünk oda, mert ha a számolásba beletévesztünk, akkor bizony nem a várt eredményt kapjuk! - és egy tésztás fakanállal habosra keverjük. Akkor jó, ha cukros tojásos massza kifehéredik és a cukorkristályok már nem ropognak a fakanál alatt - kb. ilyennek kell lennie, mint a mellékelt fotón.
Ha ezzel kész volnánk, akkor vegyük kezelésbe a mély tálban várakozó tojásfehérjét, cseppentsünk bele néhány csepp citromlevet, merítsük bele a mixer kavaróját és zümm-zümm kavarjuk olyan keményre, míg a kanál megáll benne. Pontosabban míg az edényt lefele fordítva egyben kikoppanna belőle a tojáshab, de bpven elég, ha a mixer kavarójának lenyomata jól kivehető a habban és ráadásul úgy is marad - kb. ilyennek kell lennie, mint a mellékelt fotón. (Egyébként ez a "produkció" nekem lazán összejön 5-7 perc alatt "csuklóból" is egy kézi habverő segítségével, de minek koptatni az ízületeket, ha ott a gép. :D)
Ha ezzel is elkészültünk, jön a "finomkodós" része a munkálatnak, vagyis ekkor már épp kellő mennyiségű levegőmolekula (nem számoltam pontosan hány, de becsületszóra elhihetitek, hogy ennyi pont elég :D) van mindkét masszában és következik, hogy hozzákavarjuk a nehezebb fajsúlyú lisztet és a kakaót, illetve, hogy a kétféle tojáshabot - a sárgásat és fehérjéset - "összeházasítsuk". Előbb azonban tegyünk csippentésnyi sót a tésztába, nem csak azért, mert "mi így szoktuk", hanem azért, mert a só kiemeli az édes ízeket is. (Nem véletlenül mondta a király kisebbik leánya az apjának, hogy úgy szereti, "mint a sót az ételben".) De a kevés önbizalommal rendelkezők, vagy a gyenge idegzetűek ekkor tehetnek bele késhegynyi "szóbabikabornyút" (értsd: szódabikarbónát) is egy kis citromlével felfuttatva - ez némileg semlegesíti a szódát, de főleg elveszi a szóda hülye ízét. Ezután szitáljuk bele a kakaóport - ezt főképp azért szitáljuk, mert a kakaó csomós lehet és az nagyon gusztustalan, ha a piskótában kakaógöcsök vannak. Szóval ha már benne van a kakaó a tojássárgás habban, akkor szép óvatosan keverjük el, majd ezután következik az, hogy felváltva egy kanál lisztet és egy jó nagy kanál tojásfehérje-habot lazán - mondom: LAZÁN! - lentről felfelé ívelő mozdulatokkal belekeverünk a tojássárga-habba. S most jön az én saját trükköm, amit nem is én találtam ki, hanem édesanyámtól tanultam, de még ő sem találta ki, mert ő is úgy tanulta mástól, hogy lisztet kanalanként BELESZITÁLJUK a masszába. Ezt mostanság elfelejtik a gazdasszonyok, egyrészt mert jóminőségűek a lisztek, másrészt, mert manapság ki tart szitát a konyhájában, pedig piskótánál nagyon fontos, hogy a liszt is minél lazább állapotban kerüljön a masszához, mert így azok a fránya levegőmolekulák könnyebben simulnak hozzá. (Ha nincs szitád, megteszi helyette egy leves, vagy nagyobb méretű teaszűrő is.) Ha elfogyott a liszt is és a hab is, akkor szép egyenletesen barna laza pépet kell nyernünk, amit kizsírozott, kilisztezett tortaformába, vagy tepsibe öntünk, egyenletesen eloszlatunk a felületen és előmelegített sütőben addig sütjük, míg a fogpiszkálót beleszúrva nem ragad a tészta rá. Na most nagyon frappáns lenne azt írni, hogy a "légkeveréses sütőt ennyi vagy annyi hőfokra állítva x, vagy y percig sütjük" és kész. De ilyet nem tudok írni, mert nincs légkeveréses hőfokszabályozós sütőm, csak egy egyszerű mindjárt harminc éves "aragázlerem" (szebben mondva: gáztűzhely szintén palackozott földgázzal üzemelő sütője), de olyan jól süt, hogy nem adnám semmiért. Meg aztán már tudom, hogy akkor kell begyújtani, amikor a tojásokat szétválasztottam és mire az egész hókuszpókuszolás végére értem pont jóra melegedik. beteszem a nyers masszát és míg elmosogatom a tálakat pont annyira elkészül, hogy meg lehet lesni anélkül, hogy visszaesne a tészta, ha nagyon serceg, akkor még hagyom egy kicsit, hadd száradjon, mert azt jelenti, hogy kb. gyorsabban dolgoztam és nem volt ideje a sütőnek eléggé kimelegedni. Ekkor pihenésképpen elszívok egy cigarettát és mire a végére értem kész a piskóta.
No, aranyoskáim, mindent elmondtam, amit a piskótáról, tudok, tapasztaltam, úgy hogy süssetek piskótát és ragasszátok, "vakszoljátok", amivel tetszik (egyébként erre is lesznek ötleteim) és főképp csak tésztanapon fogyasszátok, mert olyankor nem hízlal.

Jó fakanálforgatást!

Nyers paprika ételízesítő kétféle változatban

Ennek az ételízesítőnek a receptjét lényegében már többen is leírták, többen is elkészítették - elnézést, hogy nem linkelek senkit, de annyi helyen olvastam már, hogy tartok tőle, valakit kihagynék, az pedig nem becsületes. Elárulom a nagy titkot, hogy lényegében az én változatom sem tér el a másokétól, legfennebb annyiban, hogy rendszerint a házi ételízesítőmmel egyszerre, úgymond egy mocskolással szoktam készíteni. Talán annyiban mégis eltér, hogy mindig kétféle változatot készítek - egy csípőset és egy édeset -, mert vannak ételek, amikbe kifejezetten a csípőst szeretem használni és vannak más ételek, amikbe kizárólag az édeset használom. Mert használom, de nagyon, pörköltek, paprikások, levesek ízesítéséhez, de szendvics díszítékként egy pöttyentést ejtve imitt-amott a kenyérszeleten is megteszi. Sőt zsíros kenyérre kenve kifejezetten nyáridéző hangulatú.

Hozzávalók: 1 kg piros paradicsompaprika és piros kápia, vegyesen, a kimagozott paprikához 1-2 evőkanál só (ha gyenge az önbizalmunk, tegyünk két kanál sót, ha erős, egy is elég); illetve ha csípősre akarjuk készíteni, akkor tegyünk bele tetszés szerinti mennyiségű csípős-, chilli-, vagy cseresznyepaprikát magostól, torzsástól a többihez darálva. Én chillipaprikát tettem bele, mert ezt most kifejezetten chillisre akartam készíteni.

Elkészítése roppant egyszerű: a paprikákat alaposan megmossuk, a kápiának és paradicsompaprikának kiszedjük a csumáját, majd húsörlőn ledaráljuk. Hozzáadjuk a sót és összekavarjuk, majd tiszta üvegekbe rakjuk, ledugaszoljuk és pakolhatjuk be a kamarába. Nem kell dunsztolni és tartósítószer sem kell bele, mert a só tartósítja. Azonban ennek a használatánál is, akárcsak az ételízesítő esetében, figyeljünk a sózásra.

Jó fakanálforgatást!