Pozitív visszajelzés a kalendáriumról Angliából

Zsuzsa, a szomszédasszonyom lánya és az én lányom majdani bérmakeresztanyja az egyik lelkes olvasója az Erdélyi Konyhának és a gasztronómiai magazin időszakos kiadványainak. Ő azonban évek óta Angliában él és meglehetősen kalandosan jutott a ködös Albionba, de erről korábban írtam egy riportot is a Krónikának, itt elolvashatjátok. Szóval a lapot és a könyveket meglehetősen bonyolult eljuttatni hozzá, de hála Istennek mindig jön-megy valaki a szigetországba, akitől lehet küldeni lapokat, könyveket. Zsuzsa viszont főz is a hozzá eljuttatott lapokból, könyvekből, utóbb a kalendáriumból készített néhány ételt és a fotókat átküldte nekem Messengeren. Gondoltam, másoknak is örömet szerzek azzal, hogy beblogolom a Zsuzsa ételeit, hiszen nincs jobb ösztönző, mint a pozitív visszajelzés.
Többek közt elkészítette a baconba tekert csirkemájat Gabojsza receptje alapján. Az eredeti leírást a linken megtaláljátok.
Aztán készített egy epres gesztenyetekercset földim, Réka leírása alapján. Réka egyébként románul vezet egy blogot, csak azért, hogy gyakorolja a nyelvet, itt Gyergyóban ugyanis nagyon kevés román él és közülük is sokan beszélnek magyarul.

Végül sajtgolyót is készített, aminel eredetijét Gyöngyi Pszichowellness-konyhájában olvashatjátok.

Utoljára az idei kalendáriumról + néhány képben az ivói találkozóról

Kihangsúlyoznám a címben lévő "idei" határozót, ugyanis lesz még itt szó Erdélyi Konyha Kalendáriumról, csakhogy az már nem "a" kalendárium lesz, hanem "a következő" kalendárium lesz. Egyébként, ezt a bejegyzést most azért írom, mert ma három helyről is megerősítették, hogy megérkeztek a kalendáriumok, aminek kimondhatatlanul örülök. Tudtam én ugyan, hogy a kiadó ismét postára adta és azt is tudtam, hogy vaskos felárat fizetett azért, hogy a paksaméták útja követhető legyen, de a karácsony előtti "két posta közt elvész a csomag" kudarc annyira lelombozott, hogy nem volt kedvem beblogolni: "ismét postára adtuk a kalenádriumokat". De ma reggel Orsi köszönte meg a paksamétát, aztán Gyöngyi lelkendezett most este chatszobában, hogy hiánytalanul megérkezetek, aztán Dulmina számolt be meleghangvételű kommentben arról, hogy megérkeztek a kalendáriumok. S itt akkor ismételten megköszönöm mindenki segítségét, és az elismerő, kedves szavakat, ugyanakkor Dulmina felvetésére válaszolva elmondom: igen, szükség lesz még a segítségetekre, hiszen egy egész szép könyvprojektet sikerült tető alá hozni a múlt hét végén tartott ivói (falu Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós között) csapatépítő találkozón. A könyvprojekt része természetesen "a következő" kalendárium is, amiben mindenképp számítunk rátok és isteni receptjeitekre. Erre viszont már lényegesen több időnk lesz, mint idén volt, de mindent a maga idejében, nem lövöm le a poént, inkább mutatok néhány képet az ivói találkozóról.

Ami az asztalon van, mind mi főztük, a kiadónk pedig nem tudja eldönteni, mit kóstoljon meg.

Csipegetünk, eszegetünk. Balról jobbra: Sedith, Magdi, a házigazdánk és Dalma.

Jutka és Edó vígadnak, Réka és Sedith vélhetőleg éppen hazagondol.
Aztán táncikáltunk is.

S a karaoke-partin még a kiadó is dalra fakadt.

Karácsonyi mákos-meggyes béles

Az idén nem csináltam nagy ügyet a karácsonyi sütésből, annál is inkább, mert a gyerekeim nem édesszájúak, egyik sem eszi a süteményt. Mondjuk, ennek én vagyok az oka, mert én neveltem mindkettőt úgy, hogy inkább friss gyümölcsöt egyenek semmint tömjék magukba az édességet, pedig akkor még nem is hallottam a pszichowellnessről és az eMpszi táplálkozási ajánlásáról. Nos, mivel ők jól megvannak az ünnepek alatt is sütemény nélkül és mivel édesanyám és sógornőm is csak a szokásos bejglit kérte, úgy döntöttem kipróbálok valami újat. Karácsony előtt néhány nappal Doinától, édesanyám szomszédasszonyától kaptam egy PDF-formátumú receptgyűjteményt, benne magyarországi mesterszakácsok desszertjeivel. Megakadt a szemem a karácsonyi mákos-meggyes bélesen, amit Görög Rudolf mesterszakács készített és gondoltam, kipróbálom. Aztán, amikor hozzáfogtam, láttam, hogy bizony elírások vannak benne a mennyiségeket illetően és úgy gondoltam, jó, ha mielőbb beblogolom a receptet, főleg az adagok miatt, nehogy elfelejtsem. Mielőtt hozzáfognék a leíráshoz, annyit még hozzáfűzök, hogy az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint a sütemény kizárólag tésztanapon fogyasztható. Ha pedig valaki meg akar ismerkedni egy hatékony, egészséges és legfőképp emberséges fogyási módszerrel, akkor látogasson el a Pszichowellness-konyhába, ahol Gyöngyi személyes tapasztalatokon nyugvó tanácsai alapján csinosodhat kedvére.

Karácsonyi mákos-meggyes béles

Hozzávalók a tésztához: 35 dkg liszt, pici só, 15 dkg cukor, 2 tojás, 15 dkg zsír, 1/2 tasak sütőpor, 2-3 evőkanál tejföl; a töltelékhez: 6 tojás, 15 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 15 dkg darált mák, 20 dkg kimagozott meggy, 15 dkg piskótamorzsa; továbbá: 20 dkg pörkölt dióbél, 5-6 kanál áfonyakocsonya.

Elkészítése: A lisztet összevegyítjük a cukorral, pici sóval és a sütőporral, majd összemorzsoljuk a zsírral. Ezután hozzáadjuk a tojásokat és annyi tejfölt, hogy jól gyúrható könnyű linzertésztát kapjunk. A tésztát kettéosztjuk, mert csak felét fogjuk felhasználni, a másik feléből készíthetünk például linzerkoszorút, vagy tehetjük azt, amit én: frissentartó fóliába csomagolva lefagyasztjuk. Amelyik tésztadarabot felhasználjuk azt is jó, ha egy időre hűtőbe tesszük, mert hidegen könnyebben tudunk dolgozni belőle. Tehát, amíg a tésztánk hűl, ledaráljuk a mákot, apróra daraboljuk a diót és megpörköljük. Ezután a tésztát kb. félujjnyi vastagra nyújtjuk és kibélelünk vele egy közepes tepsit, villával megszúrkáljuk és kb. öt perc alatt elősütjük. Amíg egy kicsit hűl, a tojássárgát habosra kavarjuk a cukorral és vaníliás cukorral illetve felverjük a tojáshabot. Ezután a tojássárga habba kavarjuk lazán a meggyet, majd felváltva kanalanként a mákot, a piskótamorzsát és a tojáshabot. Kavarttészta állagú masszát kell nyernünk. Ha már kihűlt a linzer alapunk, vékonyan megkenjük áfonyakocsonyával, megszórjuk a pörkölt dió felével, majd lazán rásimítjuk a mákos-meggyes tölteléket és tűpróbáig sütjük. Még melegen ismét megkenjük a tetejét áfonyakocsonyával és gazdagon megszórjuk pörkölt dióval. A tetejére pörkölt dió helyett mandulaforgácsot is szórhatunk - az eredeti recept lényegében mandulaforgácsot ír. Istenien finom!

Jó fakanálforgatást!

Véres-májas hurka

Ez egy jó téli étel mifelénk Erdélyben, ahol még minden tisztességesebb falusi háztartásban disznót vágnak karácsonyra. Hála Istennek öcsémék még ragaszkodnak ehhez a hagyományhoz, így én is részesülök ilyenkor a "kóstolóból". Ugyanis a darabka kolbászt véres-májas hurkát, amit disznóvágáskor szoktak küldeni a rokonoknak, barátoknak kóstolónak nevezik mifelénk, itt Gyergyóban. Nos, ezt a finomságot még jóval karácsony előtt ettem, vagyis akkor, amikor öcsémék hozták. Céklasalátával fogyasztottam, mert ideje ismét visszatérnem a szétválasztós táplálkozáshoz, amitől kissé eltévelyedtem a kalendárium-szerkesztés illetve édesapám betegsége, halála okozta stressz és szomorúságom miatt. A céklasaláta egyébként is isteni a véres-májas hurka és kolbász "triumvirátushoz", de ezt a finomságot hagyományosan a mi családunk krumplipürével és rántott savanyúkáposztával fogyasztja. A céklasalátás változat viszont nyugodtan fogyasztható az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint húsnapon. S mindezt csak azért írom, hogy ha Gyöngyi Pszichowellness-konyhájának erdélyi olvasóiban netán felmerülne az a kérdés, hogy le kell-e mondaniuk eme finomságokról, megnyugtassam őket: nem, céklasalátával fogyasztható, sőt isteni a véres-májas hurka. Egyébként a pszichowellness-konyha blogon sok személyes tapasztalaton alapuló jó tanács olvasható egy egészséges, emberséges fogyási módszerrel kapcsolatosan, mindenkinek ajánlani tudom, aki fölös kilókkal küszködik. Mellesleg nekem is ezzel a módszerrel sikerült leadnom 25 kilót egy év alatt és nem a módszer, hanem kizárólag az én hibám, hogy néhány kilót visszaszedtem belőle. De semmi gond, mire a fű kizöldül, leadom azt a kis visszaszedett pluszot is, mert Gyöngyinek köszönhetően már tudom, hogyan kell ezt csinálni. Most viszont beblogolom a véres-májas hurka receptjét úgy, ahogyan mi készítjük. Ki tudja, hátha valakinek jól jön.

Véres-májas hurka

Hozzávalók: a sertés belső szervei – szív, máj, vese, tüdő, hörgő részek -, zsíradék, hús, vér, fűszerek – só, bors, szegfűszeg, szegfűbors, csombor, fahéj -, 5-6 fej hagymából készült dinsztelt hagyma és kb. egy kilónyi főtt rizs.

Elkészítése: Egy nagy fazékban főni tesszük a belső szerveket, a hús darabkákat és egy kis zsiradékot. Ha minden puhára főtt, külön választjuk a megabált belsőségeket: a májat és világosabb hús darabkákat a májashoz, a tüdőt és a sötétebb darabokat a véreshez rakjuk. Külön-külön ledaráljuk a hozzávalókat, majd a véreshez hozzáadjuk a vért, a rizs- és dinsztelt hagyma felét. (Az alvadt vért ledaráljuk, a vérplazmát csak abban az esetben töltjük hozzá, ha sok vérest akarunk készíteni.) A véres hurka alapfűszere a csombor, ezt bőkezűen kell adagolni, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, tegyünk bele egy kis darált szegűszeget, szegfűborsot és egy kevés cukrot is. A masszát jól összedolgozzuk és bélbe töltjük.

A ledarált májasnak valóhoz hozzáadjuk a rizs- és a dinsztelt hagyma másik felét, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, illetve teszünk hozzá kevés darált szegfűborsot, fahéjt és cukrot. Ezt is jól összedolgozzuk és bélbe tötjük. A hurkákat tiszta vízben megabáljuk. Vagyis amikor a víz fő, egy csészényi hideg vízzel „megedzük” az abalevet és csak ezután tesszük bele rendre a hurkákat abálódni. Vigyázzunk, hogy a hurkák vége jól be legyen kötözve és a véres akkor abálódott meg, amikor tűvel megszúrva nem jön véres lé belőle, ám a májast nem szabad szurkálni, mert könnyen kifakadhat.

Jó fakanálforgatást!

Bonbonilag lefőzött a lányom

Sose gondoltam volna, hogy a lányom ilyen hamar lefőz, mert az nálunk mostanig úgy működött, hogy amikor meghallottam a telefonban az "aaanyuuuciii..." kezdetű szöveget, mindig tudtam, valami főzési "gyors segélyre" van szükség. Magyarán, a bevett gyakorlat nálunk a lányom esetében még az, hogy én osztom az észt, ő meg vagy megfogadja a tanácsaimat, vagy nem. Bonbon ügyben viszont fordítva történt. De hogyan is jutottam el a bonbongyártásig? Történt, hogy megláttam Ottisnál, majd Edónál, hogy milyen guszta bonbonokat gyártottak úgy Mikulás környékén, és nekem is megjött hozzá a kedvem. Azonban nem volt bonbonformám. Nosza, ezen is segítettek a lányok, Ottis az öccse bevonásával Magyarországról hozatott igen cuccos és olcsó bonbonformát, amiről aztán kiderült, hogy a háromból kettő ajándék Ottistól, Edótól és Jutkától. Vagyis egy forma árát kellett kifizetnem, a másik kettő ajándékba jött. Ismételten köszönöm. Aztán nekiláttam én is a bonbongyártásnak, de nem igazán akart olyanra sikeredni, mint a lányoknak. Előbb a csokoládét okoltam, Edó tanácsára vettem is másikat. Ebből már valamelyest jobbak lettek, de igazából ezek sem voltak annyira piacosak, hogy kirakjam a blogra, sőt, nagyon nem is dicsekedtem vele, hanem a szomszédasszonnyal "nagy titokban", mint selejt "árut" benyalakodtuk. Kárba nem veszett belőle egy falat sem... Viszont elment egy kicsit a kedvem a bonbongyártástól és megállapítottam, hogy ez a finom cukrászati művelet nem az én két balkezemnek való. Amúgy nem beszéltem róla a lányomnak sem, csak ott árválkodtak a bonbonformák a szekrényen, sem elrakni nem akaródzott, sem dolgozni vele. No, ekkor jött a lányom, szemügyre vette a rozzant bonbonjaimat és megállapította: "ezt egyáltalán nem úgy kell csinálni, mint ahogy te csináltad, hanem pontosan úgy, mint ahogy a gipszet öntik". Szuper - állapítottam meg, de én gipszet sem öntöttem soha életemben. "Én viszont igen, szobrászat órán" - mondta a lányom, aztán afelől érdeklődött, van-e még olvasztanivaló csokoládé, és hogy ő megpróbálhatná-e a gipszöntéses technikával. Mondtam: szabad a pálya. Azzal a lányom térült-fordult és kb félóra múlva elém tette a tányéron látható bonbonokat, majd elmagyarázta a gipszöntéses technikát. Roppant egyszerű, rövidesen ki is fogom próbálni.

A csokoládét megolvasztjuk, majd a bonbonformákat háromnegyedéig megtöltjük az olvasztott csokival, ezután mokkáskanállal egy kis mogyorókrémet teszünk a közepébe és egy darabka mogyorót vagy diót "merevítőnek". Az olvasztott csoki a forma oldalán szépen felemelkedik a tölteléktől, sőt a tetejére is csokibevonat kerül, mert a töltelék a saját súlyától épp annyira ereszkedik alá, amennyire kell. Ezután hideg helyre tesszük kb. 10-15 percig, majd miután a csoki ismét keményre kötött, a formából kipattogtatjuk a bonbonokat.

Jó fakanálforgatást!

Pulykaszárny aszpikban - VKF!-re

Gál Edith VKF!-jére előbb azt terveztem, hogy készítek egy igazi hagyományos erdélyi kocsonyát. Aztán a terveimet áthúzta a fiam gyengélkedése, akinek valami emésztőszervi gondja akadt az év végére és arra kért, hogy a karácsonyi menüből mellőzzem a hagyományos zsíros ételeket. Kocsonyát azonban mindenképp akartam főzni, így hát amellett döntöttem, hogy majd pulykaszárnyból fogom összehozni. Azonban mivel nem bíztam abban, hogy a pulykaszárnyból kifő elég zselatin ahhoz, hogy a kocsonya leve "rezgőssé" kössön, adtam hozzá majdnem egy kilónyi csirkelábat is. Mivel a csirkelábból főtt kocsonyát aszpiknak nevezik, ezért adtam a kocsonyámnak az aszpikos nevet. No, meg azért is, mert ma reggel Gabojszánál majdnem ugyanolyan a fotót láttam a VKF!-re szánt bejegyzésénél, mint amilyet én készítettem. Azt még elmondom, hogy jót nevettem azon, mennyire egy rugóra jár az eszünk, hogy többszáz kilométerre egymástól ugyanazt főztük, ráadásul ugyanolyan kerek kis kupacokba formáztuk, mintha összebeszéltünk volna. Nem, nem történt semmi összebeszélés, egyszerűen ez így sikerült, a véletlen egybeesésben csak annyi lehet közös, hogy Gabojsza születési helye "ehejt" tőlem pár kilométerre van. A megtévesztő hasonlóság ellenére, láthatjátok majd, hogy az elkészítési módozatban is van némi eltérés.

Hozzávalók: kb. 1 kg csirkeláb, 3 db pulykaszárny, 1 nagy fej hagyma, 1 fej fokhagyma, 3-4 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyem, 1 szelet zeller, só, szemes bors.

Elkészítése: A csirkelábat alaposan megpucoljuk, levágjuk a rajta felejtett körmöket. A pulykaszárnyat hasonló alapossággal megtisztítjuk a nem odaillő részektől. Miután mindent alaposan megmostunk, egy fazék aljára rakjuk a csirkelábakat, rátesszük a pulykaszárnyakat, végül belerakjuk a megtisztított zöldséget. Annyi vízzel töltjük fel, hogy tenyérnyivel fedje a húst és a zöldséget, majd mérsékelt lángon felfőzzük. Amint felfőtt, lehabozzuk, hozzáadjuk a sót és a borsot, majd fedő nélkül nagyon csendes tűzön főzzük kb. 5-6 órát. A nagyon csendes tűz ebben az esetben konkrétan azt jelenti, hogy épp csak gyöngyözik a kocsonya, ugyanis, ha gyorsan főzzük, akkor zavaros lesz a leve. Márpedig úgy gusztusos a kocsonya, ha teljesen áttetsző. A hosszas fővés alatt valamennyit apad a kocsonya leve, de nem szabad utána pótolni, mert a plusz víz felhígítja és nem köt meg. Ha megfőtt, akkor egy szűrőkanállal kiemeljük a pulykaszárnyakat, kiszedjük a sárgarépákat és leszűrjük a kocsonya levét egy külön edénybe. Ezután a szárnyakat lebőrözzük és a husit tányérokba - vagy mint én tettem, kis műanyag dobozokba - rakjuk, a kocsonyalében főtt sárgarépaszeletekkel ízlésesen díszítjük. Amíg ezzel dolgozunk, a kocsonyalé tetejére feljön a zsír, amit érdemes egy kanállal óvatosan leszedni, majd így önteni a húsra és a sárgarépa szeletekre. Ezután a tányérokat hideg helyre tesszük - de nem olyan helyre, ahol megfagyhat - és várjuk, hogy megkössön. A csirkelábakból kifő annyi zselatin, hogy nem kell plusz zselatint tenni a leszűrt lébe. A lábaknak pedig örülni fog a házi kedvenc - ha meg nincs, akkor adjuk a szomszéd kutyájának, vagy az utcán csellengő gazdátlan ebnek, legyen nekik is karácsonyuk.

Tipp: Bármilyen kocsonya akkor kész, ha a levéből keveset eldörzsölve az ujjaink között, ragad. De érdemes próbát is venni: egy kis tányérra cseppentsünk keveset a léből és ha hideg helyen 5-10 perc alatt megköt, akkor kész a kocsonyánk.

Jó fakanálforgatást!

Sikerekben bővelkedő válságmentes Új Esztendőt!

Gondolkodtam egy sort azon, hogy most így az ünnepek elteltével az első hivatalos munkanapon illik-e boldog Új Évet kívánni. Aztán arra gondoltam, hogy valószínűleg vannak még olyan emberek, mint én, akinek akkor van ünnep, ha nem kell a számítógépet bekapcsolni. Nos, az utóbbi napjaim meglehetősen számítógépmentesen teltek, emiatt nem blogoltam és nem válaszoltam a levelekre. Pedig igencsak nagy volt a kísértés, hiszen karácsony másodnapján megérkezett az új laptopom, a fiam vette Bukarestben és felszerelte mindenféle jó programmal, ami nekem a munkámhoz szükséges. De mivel a lányom is itthon volt és neki még várnia kell az új gépre, hagytam, hadd szórakozzon rajta ő. Úgyis holnap már megy vissza Csíkszeredába és majd utána megint éjjel-nappal a géppel lehetek.

Nos, emiatt kívánok minden Kedves Olvasómnak, Látogatómnak, Barátomnak és Rokonomnak megkésve, de annál nagyobb szeretettel békés, boldog Új Esztendőt ezzel a gyönyörű betlehemes képpel, amit még karácsony előtt fotóztam Csíkszeredában a hagyományos termékek vásárán.

Rövidesen jelentkezem azokkal a finomságokkal, amiket karácsonyra és szilveszterre főztem össze a családnak.