Angyaljárás is volt nálunk

Hiába nagyok már a gyermekeim, az angyaljárás, az változatlanul angyaljárás marad és változatlanul izgalmas és érdekes. Azonban, hogy nehogy hoppon maradjak az ajándékaimmal, az idén egy kis "piackutatást" is végeztem, már nem egyébért, de olyan ajándékot akartam vásárolni mindkettőnek, aminek örülnek és hasznos. A fakanálforgatásban egyre komolyabb jártasságra szert tevő fiam kés-készletre vágyott, a lányom különféle zoknikat kért.
Kissé izgultam, tetszeni fog-e, amiket vásároltam, mert kés-készlet többféle változatban isvolt és eléggé nehéz volt eldönteni, melyik a jobb. A lányomnak pedig zoknit egyszerűen nem találtam, legalábbis az ő méretében "olyan" titokzokni és "olyan" combközépig érő harisnya, amilyenre vágyott, nem volt. Végül a késvásárlásban segített az üzletben vásárló egyik férfi ismerős, no, meg Erika, a Konyhavarázs nevű, szuperül ellátott edénybolt tulajdonosa. A választás is jól sikerült ugyanis a fiam el volt ragadtatva vele és amint a csomagot kibontotta, nyomban próbálgatni kezdte a késeket. Szerencsés választás volt, köszönet a jó tanácsért Erikának és K. Lacinak.
Mint említettem, Antóniának nem sikerült zoknikat vásárolni és emiatt kissé gondolkodóba estem, ugyanis a lányom egyéni ízlése már hároméves korában megmutatkozott, amikor az általam szépnek talált rózsaszín barbies sportcipőt nem engedte megvásárolnom, hanem helyette egy szürke-zöld árnyalatú cipőt választott. No azóta nem vásároltam neki semmilyen ruhaneműt anélkül, hogy előtte ő ne látta volna, mert tudtam, mindhiába veszem meg és mindhiába tetszik nekem, ha az ő tetszését nem nyeri el az illető ruhadarab, akkor úgysem veszi fel. Emiatt igencsak gondolkodtam, mint Micimackó a gondolkodó sarokban, viszont gyorsan kellett döntenem, mert épp zárás előtt szaladgáltam az üzletekben. Bementem két tiniholmikat forgalmazó üzletbe, az egyikben találtam egy szép nyaksálként használható kendőt, a másikban pedig egy jégert. A színük miatt azonban aggódtam egy kicsit, tartottam tőle, majd nem fog tetszeni Antóniának. Na, de végül is sikeres volt ez a vásár is, mindkét ruhadarab elnyerte a lányom tetszését, amint a mellékelt fotó is igazolja.
Antóniának még hozott az Áron angyala egy művészettörténeti albumot, igaz román nyelvű és emiatt Áron kicsit izgult, mit fog szólni hozzá, de joviálisan fogadta a tényt: "előbb-utóbb csak meg kell tanulnom románul.
"
Ki ne felejtsem a macskát, hiszen az idén neki külön karácsonyfát hozott az angyal. A nagy karácsonyfa alsó ágait le kellett vágni, mert nem fért volna a szobában és ezeket az ágakat Antóniám egy cserpékancsóba rendezte és néhány egyszerű dísszel feldíszítette. Amint látjátok, ő is értékelte a számára díszített fát, bár gyanítom, jobban örült volna, ha a sógyurma díszek, illetve a narancskarikák helyett kolbászok és finom húsfalatok lógtak volna le az ágakról.
Nekem az angyal Áron fiamtól kapcsos üvegeket hozott a fűszereimnek, mert ebből sosincs elég, nagyon örültem neki és rögtön át is rendeztem a fűszeres polcomat a konyhában. Antónia lányom pedig átvállalta a karácsonyi nagytakarítást, hogy nekem legyen időm az alatt is az Erdélyi Konyha szerkesztésével foglalkozni. Ennek köszönhetően a karácsonyi előkészületből nekem csak a töltött káposzta főzés és a bejgli sütés maradt. Még főztem egy marhahúslevest grízgaluskával, majd karácsony napjára a sóbafőtt hús mellé készítettem egy krumplipürét - ahhoz is a krumplit Antóniám hámozta - és egy meggyszószt. Karácsony másodnapján a fiam volt a főszakács, főzött egy különleges thai hallevest, amit én nagyon savanyúnak találtam, a lányomnak viszont ízlett - ez azt jelenti, hogy velem van a baj. Illetve még készített egy érdekes fűszerezésű csirkemellet rizzsel, ami nagyon finom volt. Hát, kb. így nézett ki a mi karácsonyunk főzésileg.