Diós-mákos patkó - divatosabb nevén bejgli

Mindenek mellett az idén is sikerült diós-mákos patkót sütni karácsonyra. Igaz, nem olyan sokat, mint előző években, de jutott belőle szüleimnek és öcséméknek is. És az is igaz, hogy nem éppen olyanra sikerült, mint előző években, mert mindkét sütetből egy-egy mákos és diós felrepedt, de ez valószínűleg a fáradtság számlájára írandó. Nem figyeltem oda eléggé... Márpedig a diós-mákos patkó igényli a pátyolgatást/odafigyelést. Elöljáróban még annyit elárulok, hogy a receptjét Veronika nénitől tanultam, aki éveken át kedvenc kisvárosom szeretetkonyhájának a szakácsnője volt és igazi művésze a "semmiből jót" főzésnek. A receptet Veronika néni az édesanyjától tanulta, keveset újított rajta, én pedig átvettem tőle, de semmit nem újítottam rajta. Másik érdekessége, hogy ezzel a módszerrel és egy kis odafigyeléssel biztos, hogy nem reped fel a bejgli, finom, omlós lesz. Mellesleg ez a recept jelent meg a Corvin Kiadó- és Nyomdavállalat gondozásában megjelent Erdélyi Konyha első számában is.

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 14 dkg vaj vagy margarin, 12 dkg sertészsír, 1 tojás, 2,5 dkg élesztő, kevés tej, 2-3 evőkanál cukor, 1-2 evőkanál tejföl; 30-40 dkg darált dió és mák, ízlés szerinti mennyiségű cukor, reszelt citromhéj, vanília, őrölt fahéj és tekercsenként 1-1 db kisebb méretű alma; tojássárga, a lekenéshez.

A kimért lisztet átszitáljuk - tudom, ezt a munkafázist sokan "megspórolják", pedig nem csak azért kell a lisztet megszitálni, hogy az esetleges nem oda illő dolgok fenn akadjanak a szitán, hanem azért is, hogy laza, könnyed legyen. Szóval, ha átszitáltuk a lisztet, beletesszük a zsiradékot és elmorzsoljuk a liszttel. Veronika néni szerint minden hisztériával ellentétben lényeges, hogy sertészsír is legyen a tésztában ellenkező esetben nem lesz eléggé omlós. Ezután hozzáadjuk a tojást és a kevés cukros tejben felfuttatott élesztőt, illetve a tejfölt és laza, ruganyos tésztát gyúrunk.
Ha ezzel kész vagyunk, a tésztát négy egyenlő cipóra osztjuk és tiszta konyharuhával letakarva fél órát kelesztjük. Míg a tésztánk kel, elkészítjük a töltelékeket.




A darált mákhoz ízlés szerinti mennyiségű cukrot, citromhéjat és egy kis vaníliát keverünk.






A darált dióhoz szintén ízlés szerinti mennyiségű cukrot és őrölt fahéjt vegyítünk. Mindkét esetben szárazon, főzés, dinsztelés egyéb hókuszpókusz nélkül készítjük elő a tölteléket.



Ha ezzel elkészültünk, már a tésztánk is megkelt és egyenként téglalap alakúra nyújtjuk - kb. így.




Ezután a tölteléket egyenletesen elosztjuk a tésztán.







Majd a meghámozott almát "nagy léptékekben", de minél egyenletesebben ráreszeljük a szépen elegyengetett töltelékre. Mellesleg, ez az az újítás, amit Veronika néni egy másik szakácsnőtől lesett el és újított az édesanyjától tanult recepten. Szerinte, ettől lesz puha, zamatos lesz a töltelék - szerintem is.
Ha ezzel is elkészültünk, a tésztát szépen, óvatosan és szorosan feltekerjük úgy, hogy közben a két végét behajtogatjuk, hogy ne omoljon ki a töltelék - kb. így.




Ezután az elkészített diós-mákos rudakat kizsírozott, lisztezett nagy tepsibe helyezzük szépen egymás mellé.





Majd az oldalukat megkenjük egy kis olajjal, hogy ne ragadjanak össze.




A tetejüket pedig megkenjük tojássárgával, hogy szép piros legyen. Akinek van kenő ecsetje vagy tolla, az azzal csinálja, nekem nincs, ezért egy összehajtogatott steril gézzel szoktam kenni a tészta tetejét, amit aztán eldobok.
Ha ezzel is kész vagyunk, akkor szurkáljuk meg kötőtűvel a tésztarudakat, majd tegyük előmelegített sütőbe és süssük szép pirosra.

Mifelénk úgy tartják, hogy kelt tésztát kora reggel érdemes készíteni, mert a kelő Nap keleszti, "húzza fel" a tésztát. Lehet, hogy ez is babonaság, de magam is tapasztaltam, hogy a reggel készített kelt tészta sokkal jobbra sikerül, mint a délután, vagy este készített. A finom sütemény elkészítése kissé macerás, de megéri bíbelődni vele, mert nagyon finom.
A fázisfotókat Antónia lányom és Áron fiam készítette.

Jó fakanálforgatást!