Csak egy kis nagyanyámféle "pityókástokán" - semmi fakszni!

Amikor elolvastam Csíki Sándor, gasztronómus, foodstylist I. Nemzeti Gulyás Napra szóló felhívását, már akkor eldöntöttem, hogy csatlakozni fogok az akcióhoz, sőt ki is találtam, milyen "különleges gulyást" fogok főzni. Aztán - mint általában velem szokott történni - elhavazott a munka, de közben bármerre jártam, terjesztettem a hírt, még a Krónikában - kedvenc napilapomban - is megemlítettem egy kis jegyzetben. Aztán ma reggel azzal kezdtem, hogy még egy kört telefonáltam, bejegyzést hagytam a facebook-on, kiigazítottam a blogomra feltett, erről szóló felhívás dátumát, körlevelet írtam, stb. Közben örömmel konstatáltam, hogy Benedek Árpi séfbarátom, a gyergyói ízek őrzője is csatlakozott a felhíváshoz, ugyanis ma 400 személynek főz igencsak ízletes krumplis babgulyást a harmadik alkalommal megszervezett Gyergyói Lovas Napokon. Erről azonnal értesítenem kellett Sándort. Végül mire odakerültem, hogy hozzálássak a saját gulyásom elkészítéséhez, kiderült, hogy a "különleges gulyáshoz" elfelejtettem megvásárolni néhány "különleges" hozzávalót, a húst elfelejtettem kivenni a fagyasztóból, az idő pedig nagyon eltelt, és gyakorlatilag "semmim sincs", amiből gulyást lehetne főzni. Ekkor azonban eszembe jutott nagyanyám, aki mindig azt mondogatta: "egy tisztességes székely leány addig férjhez ne menjen, míg nem tud "pityókástokánt" főzni a "semmiből". Persze ezen mi, unokák mindig jókat nevettünk: "Hogyan lehet a semmiből pityókástokánt főzni?!" Pedig ő nem egyszer példát is mutatott: hogyan kell a semmiből ízletes, jó ételt főzni. Ugyanis hajdanában nálunk akkor került "pityókástokán" az asztalra, amikor nagyanyám reggeliben gondterhelten kijelentette: "semmi nincs, amiből mára főzni..." Aztán vette a kést és a tálat, hátrament a baromfiudavarba, aztán visszatért egy "fészeknyi pityókával", egy-két fej frissen pucolt hagymával és kifejtette: "ma nem vágunk csirkét, messze még a hétvége, s egyébként is az összes tyúk tojós, a csirkéket kár levágni, mert az sincs, mit enni rajtuk." Aztán igazított egyet a fejkendőjén, bement a kamarába, kihozott egy darab szalonnát, kiolvasztotta a zsírját, hagymát pirított rajta, ha volt paprika, azt is beleaprította, majd szétnézett, "mi van még a ház körül". Igy került a krumpligulyásába egy kis "maradék kolbász", maréknyi gomba, s ha kevesellte a krumpli mennyiségét, - vagy közben kiderült, hogy többen ülünk az asztal mellé, mint ahány éhes szájra számított - gyorsan készített egy kis nokedlit, egy-két csészényi forró vízzel megtoldotta az éppen készülő "pityókástokánt", tárkonyt aprított belé és végül egy kis tejfölt tett bele és tálalta is. Ha nem volt se kolbász, se gomba, akkor egyszerűen a szalonnás zsíron párolta puha-omlósra a krumplit és "szűz pityókástokánnak" nevezte, de az is isteni volt.
Igy készítettem el ezt a kis "nagyanyámféle pityókástokánt" az ő "receptje" szerint a "semmiből". Mert éppen nálam is akadt egy kis szalonna a hűtőben, volt még egy arasznyi füstölt kolbász is, aminek a lányom "megkegyelmezett", aztán volt még egy kis rókagombám, amit Ida barátnőm hozott a minap, volt néhány krumpli is a kamarába, de kevésnek találtam a pityókástokánhoz, így hát beleszaggattam egy kis nokedlit is. Végül tettem bele egy kis tárkonyt is nagyanyám emlékére, mert a kedvenc fűszere volt és egy kis tejföllel selymesebbé tettem. Adagot ne kérdezzetek, nem tudok mondani, mert ebben az esetben a "miből, mennyi" nálam egy "különleges" genetikai kód, amit nagyanyámtól örököltem. Míg főztem, arra is rájöttem:mitől annyira szenzációs a gulyás? Egyrészt, mert a "semmiből" is meg lehet főzni, másrészt, mert fejedelmi módon is el lehet készíteni.

Jó fakanálforgatást!