A puliszkafőzés rejtelmei - szilvaízes puliszka

Mifelénk van egy olyan mondás: ha a lány nem tud még puliszkát sem főzni, nem mehet férjhez. Most nem a népi bölcselet igazát akarom firtatni, csak úgy óvatosan megjegyzem, hogy van benne valami. Annál is inkább, mert noha háziasszonyi pályafutásom során számos alkalommal főztem puliszkát, illetve sokszor megkóstoltam mások puliszkáját is, ritkán sikerült olyat enni és olyat összehozni, ami emlékeztetett volna arra a puliszkára, amit mindkét nagyanyám kapásból 5-10 perc alatt összehozott szinte minden nap. Ez úgy készült, hogy Nagymama a platni csigáját kiszedte és a bográcsot belehelyezte a tűztérbe, majd miután a vizet felforralta, előbb megsózta, majd egy maréknyi kukoricalisztet beleszórt, azon egyet forralt, majd egyszerre beleborította a szükséges mennyiségű megszitált kukoricalisztet. (Közben a fővés nem állt le pillanatra sem!) Amikor fortyogni, sisteregni kezdett a vízben fővő puliszkaliszt - épp úgy mint amikor a vulkán készül kitörni - akkor nagymama a puliszkakeverő fával igencsak szapora mozdulatokkal addig kavarta, míg elvált az edény falától. No, ez olyan puliszka volt, hogy egyben ki lehetett borítani a lapítóra (deszkára), aztán miután néhány percet gőzölgött, cérnával szépen kockára lehetett vágni, aztán az asztal körül ülők villával vehettek éppen annyi kockát, amennyi beléjük fért. Isteni finom volt ez hétköznapokon hagymatokánnyal, vasárnap reggelire borsos tokánnyal, de nem volt megvetendő a kaszás puliszka sem, amit anyai nagyanyám készített és olyan volt, mint egy piskótatekercs juhtúróval, vagy ordával töltve. No, ilyen "igazi" puliszkát összehozni nekem még nem sikerült. Egyrészt, mert a mostanság kereskedelemben kapható kukoricadarák, illetve kukoricalisztek megközelítőleg sem olyan minőségűek, mint a rendes malomban "lejáratott", regáti kofáktól pityókáért cserélt, kukoricából készült liszt. Másrészt, mert az aragázkályha tetején nem áll meg a bogrács, sőt a gáztűzhely messzemenően nem tudja azt a hőfokot produkálni, amit bükkfaszénnel lehet előállítani egy hagyományos fatüzeléses kályhában. Tehát az itt következő recept, megközelítőleg sem ama igazi puliszka - ha olyat akarok enni, akkor esztenára megyek, vagy keresztanyámhoz (mert a családból ő tud "igazi" puliszkát főzni) - de hosszas próbálkozások után elfogadtam ezt a változatot minőségileg jónak, de nem tökéletesnek. Hogy ez a "jó" változat összejöhessen, először is öcsém segítségét kellett kérnem, aki a gáztűzhely egyik égőjét "megbuherálta" olymódon, hogy lényegesen nagyobb lánggal ég, mint annak előtte, illetve mint a többi. (Szabadon, úgy hogy nincs rajta edény, kb. 15-20 centi magasra emelkedik a láng, ha ráteszek egy három literes fazekat, kb. feléig teljesen körbefonja a láng.) A munkálat azzal kezdődik, hogy ama három literes fazekat kétharmadáig vízzel (kb. 2 liter víz) töltve felteszem a kályhára főni. Amikor már zubogva forr a víz, beledobok egy nagyobbacska csipetnyi sót (kb. 1 púpozott kávéskanálnyit), majd mikor ismét zubogva forr, lassan csurgatva hozzákeverek két csészényi kukoricalisztet, vagy kukoricadarát. (A nagyanyóim, illetve a keresztanyám féle változatban egyszerre tevődik bele a liszt, majd gyors, folytonos kavarással főződik pépesre, de mint említettem, ehhez az a liszt kell és az a hőfok, illetve a bogrács, amit teljesen körülölel a láng.) Természetesen, miközben csurgatom a lisztet, gyors mozdulatokkal, folyamatosan kavargatom a puliszkát, mint amikor tejbregrízt főzök, egyébként csomós marad. Ha már az összes kukoricaliszt benne van a fővő vízben, a fortyogó, sistergő kukoricadarás/lisztes masszát szapora, heves mozdulatokkal addig kavarom, míg a puliszka kezd elválni az edény falától. Ugyanis ez jelzi azt, hogy a puliszkaliszt kifőtt. Vigyázat, ha nem kavarjuk eléggé gyorsan a puliszkát, a fröcskölő péptől komoly égési sebeket szerezhetünk! Innentől kezdve éppen úgy használjuk fel a puliszkát, ahogyan jól esik. Fogyaszthatjuk bármilyan húsból készült pörköltek, tokányok mellé köretnek, ha kifejezetten hízni akarunk. De megállja helyét zöldségnapon is a különféle zöldségtokányok, gombapaprikások köreteként, illetve tésztanapon is csudafinom túrós-, ill. ordáspuliszkának, de kifejezetten ízletes bármilyen frissen főtt ízzel, dzsemmel. Mi utóbb fűszeres szilvaízzel fogyasztottuk - mennyei volt. Lehet próbálkozni felmelegített ízzel is, de nem az igazi - kipróbáltam.

Hozzávalók: kb. 2 liter víz, két csésze kukoricaliszt, vagy kukoricadara, csipetnyi só (kb. púpozott kiskanálnyi).

Jó fakanálforgatást!