Mifelénk van egy olyan mondás: ha a lány nem tud még puliszkát sem főzni, nem mehet férjhez. Most nem a népi bölcselet igazát akarom firtatni, csak úgy óvatosan megjegyzem, hogy van benne valami. Annál is inkább, mert noha háziasszonyi pályafutásom során számos alkalommal főztem puliszkát, illetve sokszor megkóstoltam mások puliszkáját is, ritkán sikerült olyat enni és olyat összehozni, ami emlékeztetett volna arra a puliszkára, amit mindkét nagyanyám kapásból 5-10 perc alatt összehozott szinte minden nap. Ez úgy készült, hogy Nagymama a platni csigáját kiszedte és a bográcsot belehelyezte a tűztérbe, majd miután a vizet felforralta, előbb megsózta, majd egy maréknyi kukoricalisztet beleszórt, azon egyet forralt, majd egyszerre beleborította a szükséges mennyiségű megszitált kukoricalisztet. (Közben a fővés nem állt le pillanatra sem!) Amikor fortyogni, sisteregni kezdett a vízben fővő puliszkaliszt - épp úgy mint amikor a vulkán készül kitörni - akkor nagymama a puliszkakeverő fával igencsak szapora mozdulatokkal addig kavarta, míg elvált az edény falától. No, ez olyan puliszka volt, hogy egyben ki lehetett borítani a lapítóra (deszkára), aztán miután néhány percet gőzölgött, cérnával szépen kockára lehetett vágni, aztán az asztal körül ülők villával vehettek éppen annyi kockát, amennyi beléjük fért. Isteni finom volt ez hétköznapokon hagymatokánnyal, vasárnap reggelire borsos tokánnyal, de nem volt megvetendő a kaszás puliszka sem, amit anyai nagyanyám készített és olyan volt, mint egy piskótatekercs juhtúróval, vagy ordával töltve. No, ilyen "igazi" puliszkát összehozni nekem még nem sikerült. Egyrészt, mert a mostanság kereskedelemben kapható kukoricadarák, illetve kukoricalisztek megközelítőleg sem olyan minőségűek, mint a rendes malomban "lejáratott", regáti kofáktól pityókáért cserélt, kukoricából készült liszt. Másrészt, mert az aragázkályha tetején nem áll meg a bogrács, sőt a gáztűzhely messzemenően nem tudja azt a hőfokot produkálni, amit bükkfaszénnel lehet előállítani egy hagyományos fatüzeléses kályhában. Tehát az itt következő recept, megközelítőleg sem ama igazi puliszka - ha olyat akarok enni, akkor esztenára megyek, vagy keresztanyám
hoz (mert a családból ő tud "igazi" puliszkát főzni) - de hosszas próbálkozások után elfogadtam ezt a változatot minőségileg jónak, de nem tökéletesnek. Hogy ez a "jó" változat összejöhessen, először is öcsém segítségét kellett kérnem, aki a gáztűzhely egyik égőjét "megbuherálta" olymódon, hogy lényegesen nagyobb lánggal ég, mint annak előtte, illetve mint a többi. (Szabadon, úgy hogy nincs rajta edény, kb. 15-20 centi magasra emelkedik a láng, ha ráteszek egy három literes fazekat, kb. feléig teljesen kö
rbefonja a láng.) A munkálat azzal kezdődik, hogy ama három literes fazekat kétharmadáig vízzel (kb. 2 liter víz) töltve felteszem a kályhára főni. Amikor már zubogva forr a víz, beledobok egy nagyobbacska csipetnyi sót (kb. 1 púpozott kávéskanálnyit), majd mikor ismét zubogva forr, lassan csurgatva hozzákeverek két csészényi kukoricalisztet, vagy kukoricadarát. (A nagyanyóim, illetve a keresztanyám féle változatban egyszerre tevődik bele a liszt, majd gyors, folytonos kavarással főződik pépesre, de mint említettem, ehhez az a liszt kell és az a hőfok, illetve a bogrács, amit teljesen körülölel a láng.) Természetesen, miközben csurgatom a lisztet, gyors mozdulatokkal, folyamatosan kavargatom a puliszkát, mint amikor tejbregrízt főzök, egyébként csomós marad. Ha már az összes kukoricaliszt benne van a fővő vízben, a fortyogó, sistergő kukoricadarás/lisztes masszát szapora, heve
s mozdulatokkal addig kavarom, míg a puliszka kezd elválni az edény falától. Ugyanis ez jelzi azt, hogy a puliszkaliszt kifőtt. Vigyázat, ha nem kavarjuk eléggé gyorsan a puliszkát, a fröcskölő péptől komoly égési sebeket szerezhetünk! Innentől kezdve éppen úgy használjuk fel a puliszkát, ahogyan jól esik. Fogyaszthatjuk bármilyan húsból készült pörköltek, tokányok mellé köretnek, ha kifejezetten hízni akarunk. De megállja helyét zöldségnapon is a különféle zöldségtokányok, gombapaprikások köreteként, illetve tésztanapon is csudafinom túrós-, ill. ordáspuliszkának, de kifejezetten ízletes bármilyen frissen főtt ízzel, dzsemmel. Mi utóbb fűszeres szilvaízzel fogyasztottuk - mennyei volt. Lehet próbálkozni felmelegített ízzel is, de nem az igazi - kipróbáltam.Hozzávalók: kb. 2 liter víz, két csésze kukoricaliszt, vagy kukoricadara, csipetnyi só (kb. púpozott kiskanálnyi).
Jó fakanálforgatást!
11 megjegyzés:
De jó írás! Jólesett olvasni, valódi ízes szavak, szinte ott voltam nagymamáddal, ahogy a sparhelten a bográcsban keveri a puliszkát :-)
Szeretem én is! Nagyon :-)
Chef Viki: köszönöm az elismerést. Örülök, hogy jól esett olvasni. Lényegében célom is bevinni a blogom nyelvezetébe a vidékünk jellegzetes tájszavait, sőt, a magyar nyelv keleti határainak "őrzőjeként" ez kötelességem, feladatom is. Ráadásul, itt szabadon kiélhetem magam, mert a mindennapi újságírói munkám során a szövegben igencsak meg kell keresnem a helyét egy-egy tájszónak, hogy az olvasószerkesztő, vagy a "tisztafej" ne "lúgozza ki" és ne helyettesítse be irodalmi kifejezéssel. Azért néha ez is összejön, de ez már kemény "aknamunka". Másrészt ez az igazság a puliszkáról. Mesélhet bárki, bármilyen tutibiztos receptet, olyan "igazi" puliszkát, amilyet nagyanyáink főztek, csak abból lisztből, fatüzeléses kályhán, bográcsban lehet főzni.
Mikor olvaslak Alíz, mindig Erdélybe akarok menni azonnal!
Az lenne a kérdésem, hogy ez a mennyiség amit megadtál, hány emberes adag? (az a tippem, hogy sok:). és mekkora a csészéd, 2,5 dl-es?
Timus: Há' gyere, menyecskeasszon, gyere! Mi tart vissza?! Ha netán nincs akihez menned, szívesen látlak, nem túl luxusos, de lakható panellakásomban. :) Egyébként is gyűjtöm az anyaországi barátokat, fogadott rokonokat, mert nekem ilyen nincs. Ács unokaöcsém, aki Budapestet építi sem akar ottmaradni, hogy bár vele ágálhatnék. És igen, az a csésze két és fél decis. :) A mennyiség pedig négy becsületesen evő felnőtt embernek szól. Ha pedig megmarad másnapra a puliszkából, lehet reciklálni, úgy, hogy apró kockára vágod és egy kis olajban, zsírban ropogósra pirítod. Ebben a formában is hasznosítható köretként, de magára is isteni! Mondjuk én tennék egy kísérletet arra, hogy egy olyan saláta mellé szervírozzam a reciklált változatot, mint amilyet a minap beblogoltál.
A lanyom puliszkaimado, de meg igy nem ettuk. Megmutattam neki, kicsit csodalkozott, de azt mondta megkostolna. Amennyire finnyas...
Volt egy jo suti receptem malebol es valahol elveszett. Nem-e tudsz te egyet?
Edit: melegen ajánlom a lányodnak ezt a változatot, garantáltan ízleni fog. Mondom, melegen, azaz legyen friss, még meleg a szilvaíz is! A szomszédasszonyomnak van egy jó máléreceptje, asszem itt az ideje, hogy elkérjem tőle és felpróbáljam. Amint megsütöttem, képekkel illusztrálva blogolom. Azért nem hamarabb, mert ide kizárólag csak olyan receptek kerülhetnek fel, amiket legalább egyszer az életben kipróbáltam.
Igazad van, Aliz, a bloggal kapcsolatban... Azert kivancsian varom. Annyira boszant, hogy elvesztettem a receptet.
Ma rizset evett, de a heten biztos sort keritunk erre a szilvaizes variansra, ha mas nem, akkor egy vacsorara.
Hú.. székelyjány létemre sosem ettem édesen a puliszkát. (Néha pirított grízet készítek csemegeként szilvalekvárral - egészségtelen a pirított, tudom, de imádom).
Szóval kipróbálom ezt a receptetedt :)
Hajrá, Rita! :)))
Kedves Fakanálforgató, tollforgató Blogoló! Véletlenül bukkantam rá a blogodra, melyet ki is írtam, hogy kéznél legyen: Bolognai mártás. Szeretjük ezt az ízű tésztafeltétet. Elolvastam több receptedet is, melyet élvezettel olvasok, ízes tájszólásod, sőt számomra ismeretlen elnevezések, az egész írásod nekem nagyon tetszik. Lányomnak is átköldtem a Grízgaluska levesbetét receptjét, hagy próbálkozzon vele és főleg olvassa ő is a Blogod. Üdvözlettel az anyaországból Budapestről.
Köszönöm szépen az elismerő szavakat! :)
Megjegyzés küldése