Díj és január kedvencei

Nohe egy ideje, nem igazán tudok eleget tenni a különféle körbeadogatós játék-felkéréseknek, ezzel kivételt teszek, egyrészt, mert nagyon kedves bloggerinától, Gerditől jött, másrészt, mert nekem nagyon imponál, hogy meghívott a Magyarok Asztalához. Ezúton is köszönöm, Gerdi, hogy rám gondoltál, ugyanakkor továbbítanám is két másik kedves kolleginának, Rékának és Eszkimónak. Hogy miért éppen nekik? Hadd legyen titok még egy kis ideig, úgyis hamarosan kiderül... 

Most pedig gyorsan rátérnék a januári kedvencek taglalására, ugyanis mint tudjátok egy ideje Mézigörl ötlete nyomán havi rendszerességgel készítek egy összefoglalót azokból a receptekből, amiket az adott hónapban legtöbbször látogattatok meg.

1. Aranyló grízgaluska

Ugye már nem lep meg senkit, hogy megint az aranyló grízgaluskám lett a hónap kedvence? S még gondolkodtam annak idején, hogy egyáltalán érdemes beblogolni vagy sem...

2. Káposzta savanyítás

Ez viszont meglep - legalább is engem -, hogy januárban még mindig ennyire keresett a savanyú káposzta receptem. De most már meg tudom mutatni, hogy nálam ilyen szép sárgára érett és az íze isteni. 

3. Narancstorta 

Az viszont már teljesen érthető, hogy a nemrég beblogolt narancstorta receptemre közel 500-an kerestek rá, ugyanis épp narancs-szezon van, ráadásul ez a torta isteni, főleg azoknak, akik nem szeretik a túlságosan édes desszerteket.

4. BÚÉK!

Most nem tudom, hogy az újévi jókívánságom, vagy az éjfél utáni bágyadt mosolyom vonzott több mint 400 látogatót? Tény, hogy örülök az érdeklődésnek és ezután is szívesen látok mindenkit az ilyen mesélős bejegyzéseimre is.

5. Ételízesítő házilag

Nagyon jó ez az ételízesítő, viszont felhívnám azok figyelmét, akik télen rakják össze, hogy vannak olyan komponensei, amiket ha üvegházban "gerjesztett" zöldségből készítenek, nem azt az ízhatást érik el. Ráadásul a vitaminértéke sem lesz ugyanaz, mintha idejében, ősszel készítenék. Csak szólok...

6. Scsí, orosz savanyúkáposztaleves

Erről csak annyit, hogy valóban jó kis szívet-lelket melengető téli leves, Isten áldja érte orosz eszperántista barátomat, akitől tanultam ezt a receptet.

7. Csomafalvi pojékaleves

És igen, örömmel tölt el, hogy ez a vidékünkön népszerű hagyományos leves a népszerűségi listán mindössze egy kattintással maradt alul a scsíhez képest, ráadásul ezt nem is olyan régen blogoltam be.

8. Diós palacsinta vaníliaöntettel

Ez egy isteni desszert, és nagyon örülök, hogy tetszik nektek.

9. Káposztalében abált szalonna

Ez is nagyon finom és úgy tűnik, sokan megszerettétek.

10. Gombás szelet Robi konyhájából

A népszerűségi listán ez a recept lett az utolsó, noha annyira finom, hogy első is lehetett volna. Mindenképp sokat mond az, hogy a nyáron beblogolt receptet közel 300-an nyitották meg januárban.

Minden Kedves Olvasómnak kellemes időtöltést kívánok, majd jó fakanálforgatást!

Kolozsvári káposzta

Ma délután keveset beszélgettem facebook-on néhány kedves gasztroblogger-ismerőssel és szóba került a rakott káposzta, amit mi kolozsvári káposztának is nevezünk. Mivel az egyik csevegőtárs a receptje felől érdeklődött, gondoltam, beblogolom, még akkor is, ha ezzel a fotóval fölöttébb elégedetlen vagyok. Na de, ez egyike azon ételeknek, amit sehogysem tudok szépen tálalni és fotózni. Mondjuk a többiekben sem vagyok nagy ász, de azokon legalább látszik a törekvés. Hát, ez ilyenre sikerült, de dolgozom rajta, és ha sikerül jobb fotót készíteni, akkor rögtön kicserélem. Elöljáróban azonban még annyit mondanék, hogy vidékünkön kétféle változata közismert ennek a káposztának: amit kolozsvári jelzővel illetünk, abban van kolbász és császárszalonna is, az egyszerű változatban viszont nincs és ezt nevezzük rakott káposztának. Na, aztán nem tudom, mi is a helyes, vagy helytelen, de nálunk ez így van.

Hozzávalók: 1 közepesnél kicsivel nagyobb-, vagy két kisfej fej savanyú káposzta, 50 dkg darált hús - sertés és borjú vegyesen - 2 fej hagyma, 1 kiskanálnyi pirospaprika, só, bors, fél csésze rizs, 1-2 evőkanál zsír, 15-20 dkg császárszalonna, 15-20 dkg füstölt kolbász, 3-4 dl tejfölt, 1 dl tej.

A káposztát hideg vízben átmossuk, leveleire szedjük, leormózzuk, majd egymásba rakva feltekerjük és hajszálvékony szálakra vágjuk. A vékonyra vágott káposztát egy kanál zsíron, többször is vizet öntve alá puhára pároljuk. A kockára vágott hagymát üvegesre dinszteljük, megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a darált húst és addig pároljuk, míg kifehéredik. A rizst kétszer annyi vízben puhára pároljuk. Egy tűzálló tálat kibélelünk császárszalonna szeletekkel és kolbászkarikákkal, ráterítjük a káposzta felét, ráhalmozzuk a párolt rizs felét, majd egyenletesen elsimítjuk rajta a darált húst, rátesszük a maradék rizst, majd befödjük a maradéj káposztával. A tejfölt felhígítjuk a tejjel és ráöntjük a káposztára, majd sütőbe toljuk és összeforraljuk az egészet. Tálaláskor további tehfölt adunk mellé.

Jó fakanálforgatást!

Tárkonyos grízgaluskaleves

Ezt az isteni finom és végtelenül egyszerű levest a minap édesanyám juttatta eszembe. Beszéltük telefonon, ki, mit főzött, és ő mondta, hogy tárkonyos grízgaluskalevest - egyből összefutott a nyál a számban, mert eszembe jutott, mennyire szerettem ezt gyermekkoromban. Eldöntöttem, hogy amint lesz füstölt sonka-, vagy bármilyen füstölt húsalaplevem, rögtön elkészítem. Nos, úgy adódott, hogy a minap vettem a Társak boltjában - helyi állattenyésztők boltja - házias csavart húst, megfőztem és a levében készítettem el a levest. Isteni lett, épp olyan, mint gyermekkoromban. Még annyit hozzáfűznék elöljáróban, hogy a mi vidékünkön igen népszerű leves ez télen, disznóvágások után, amikor van füstölt hús, de húsvét után is készítik a sonka levében.

Hozzávalók: 1-2 l füstölt sonkalé vagy füstölt húsalaplé, 1-2 cikk fokhagyma, 1 evőkanálnyi finomra vágott ecetes tárkony, 1 tojásból és grízből grízgaluska; illetve ízlés szerint só és tejföl.

Elkészítése: A füstölt sonkalevet, vagy füstölt húsalaplevet felforraljuk, hozzáadjuk a finomra vágott fokhagymát és a tárkonyt, ha szükséges, picit sózzuk, beleszaggatjuk a grízgaluskát és lassú tűznél kifőzzük. Tálaláskor tejfölt és borsot adhatunk mellé.

Tipp: Főzhetünk bele tetszés szerint sárgarépát és petrezselymet, de a jól pácolt füstölt húsnak a leve általában annyira ízletes, hogy nem szükséges zöldséggel ezt fokozni.

Jó fakanálforgatást!

Káposztalében abált szalonna

Kata kolléganőm mondott nemrégiben egy igen jó receptet, amit valahol olvasott, vagy hallott és kipróbált. Annyira jónak és egyszerűnek tűnt, hogy eldöntöttem, mielőbb kipróbálom. Így is történt, nem sokkal azután, hogy Katával beszéltem erről a különlegesen egyszerű abált szalonnáról, vettem egy darab húsos hasalj szalonnát és elkészítettem. Az eredmény a fotón is látható: egy omlós, puha, jó ízű abált szalonna. Ilyet még sokszor fogunk készíteni.

Hozzávalók: 0,5-1 kg húsos hasalj szalonna, káposztalé, amennyi bőven ellepi, pirospaprika.

A szalonnát megmossuk és akkora darabokra vágjuk, hogy egy lábos aljában minél szorosabban rakva elférjenek. Feltöltjük annyi káposztalével, amennyi bőven ellepi (kb. 2-3 ujjnyival), majd fedő nélkül, lassú tűznél addig főzzük, amíg megpuhul. Ezután kivesszük, még melegen megszórjuk pirospaprikával és kihűtjük. Kibédi hagymával tálaljuk.

Jó fakanálforgatást!

Csomafalvi pojékaleves gyűszűvel kiszúrt levestésztával

Ez egy igen jó téli leves, noha elkészítése eléggé időigényes, érdemes időt szánni rá és megfőzni. Na most, ez a leves valószínűleg több szakácskönyvben is szerepel, mint hagyományos erdélyi leves, van, ahol újfalvi-, van ahol csomafalvi pojékának nevezik. Van, hogy apró grízgaluskát tesznek bele levesbetétnek, van, hogy grízkockát (séberlit), van, hogy csurgatott tésztát, van, hogy gyűszűvel kivágott pirított levestésztát, vagy éppenséggel egy-két felvert tojást "rongyolnak bele". Kicsit kutakodtam, hogy kiderítsem, melyik az "igazi", az "eredeti", de sokkal okosabb nem lettem. Ugyanis a nagy főző asszonyok mindegyike a saját változatát tartja az igazinak. Néhány dologban viszont egyet éretett az összes "tudós" asszony: a pojékaleves elképzelhetetlen füstölt hús, aszaltszilva, babérlevél és vékony zsemleszínű rántás nélkül. Így hát arra a következtetésre jutottam, hogy a különféle levesbetéttel készülő pojékalevesek, ugyanazon leves változatai annak függvényében, hogy melyik háziasszony, melyik levesbetétet kedveli, illetve mire van épp hangulata. Nos, nekem most történetesen a gyűszűvel kiszúrt, pirított levestésztás változathoz volt hangulatom, ezért ezt készítettem el, de nagyon birizgálja a fantáziámat a grízkockás változat is. Még annyit fűznék hozzá, hogy régen ezt a levest különféle téli mulatságokon szolgálták fel, vagyis afféle ünnepi eledelnek számított. Amint mesélték az asszonyok, a "módos" (értsd: gazdag) családok a fonók végén kínálták meg a serénykedő asszonyokat pojékalevessel, utána fánkot adtak.

Hozzávalók a leveshez: 50 dkg füstölt sertéshús (lapocka, comb), 1 fej hagyma, 2-3 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyem, 1 kisebb karalábé, 15-20 szem aszaltszilva, 1-2 babérlevél, só, bors, 2 evőkanál zsír, 1 evőkanál liszt, pirospaprika; a levesbetéthez: 1 "összemarék" (kb. 10 dkg) liszt, 1 tojás, pici só, késhegynyi szódabikarbóna, pici olaj; illetve a tálaláshoz: tejföl, petrezselyemzöld.

A füstölt hús, ha nagyon sós, kiáztatjuk, majd kockára vágjuk. A megtisztított, apró kockára vágott hagymát az egyik kanál zsírban üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a füstölt húst, megborsozzuk, majd kevés vizet öntve alá félpuhára pároljuk. Párolás közben kóstoljuk meg, és esetleg még töltsünk alá kevés vizet. Ha már félpuha a hús és lesült a zsírjára, hozzáadjuk az apró kockára vágott leveszöldséget, megdinszteljük, majd felöntjük forró vízzel. Ha felforrt a leves, ellenőrizzük a sósságát és utána sózzuk, ha szükséges, beletesszük a babérlevelet és az aszaltszilvát, majd tovább főzzük. Közben a levestészta hozzávalóiból ruganyos tésztát gyúrunk, amit késfoknyi vastagra nyújtunk és gyűszűvel kiszúrunk. Az apró korongokat pici olajban megpirítjuk és belefőzzük a levesbe. A másik kanál zsírból egy kanál liszttel szép, zsemleszínű rántást készítünk, megszórjuk pirospaprikával, felöntjük hideg vízzel és a fővő levest berántjuk vele. Miután felforrt, tálalható, tejfölt és finomra vágott petrezselyemzöldet kínálhatunk mellé, de ez akár el is hagyható.

Jó fakanálforgatást!  

Forralt bor

Havazik. Végre! Mert egész télen nem volt egy rendes havazó. Igazából most sem "rendes", mert vérszegényen szállingózik a hó, de kimondhatatlanul jól esett ma este hazajövet a színházból, hogy a kabátom és a hajam havas lett, hogy a lépcsőház ajtajában le kellett takarítanom magamról a havat. A havazó viszont hozta a tél varázsát, a régi emlékeket és élményeket, amikor nagyokat szánkóztunk és korcsolyáztunk, s hogy minél tovább kint lehessünk a szabadban, betértünk a közeli italmérésbe forralt bort inni. Erről jutott eszembe, hogy valahol az archívumban lennie kell néhány forralt boros fotónak, amit a lányom készített még tavaly, és aminek a beblogolása elmaradt. Nagyon megörültem neki, mert a fotó még inkább felevenítette a régi élményt, sajnos, a decemberi bulizások után nem maradt egyetlen üveg vörös borom sem, így nem volt mit felforralni. Az üzletbe ilyen későn már nem megyek ki, de ha lenne, csak úgy forralnám fel, ahogy mindig is szoktam.

Hozzávalók: 1 l vörös bor, 5-6 evőkanál cukor, 2-3 körömnyi fahéj, 6-8 szem szegfűszeg, 1-2 szem csillagánizs, 1 narancs vékonyan lemetszett héja.

A bort a cukorral, a fűszerekkel és a narancshéjjal lefödve felforraljuk. S ennyi. Ha nagyon parádésan akarjuk tálalni, akkor cukrozott szegélyű pohárban fél narancskarikával tálaljuk, mint a fotón is látható. De az igazi: mázas cserép csészéből kortyolgatva, amiben sokáig forrón marad. Mellesleg, hidegen is nagyon finom.

Jó fakanálforgatást!

Narancstorta

Az már egész biztos, hogy nem ez lesz az a fotó, amire kifejezetten büszke leszek az idén, de mivel jobb nincs, ezzel kell megelégedni. Annál is inkább, mert nem szeretném a téli szezonból kifelejteni ezt az isteni desszertet, amit még decemberben dobtam össze csak úgy valamelyik este abból, ami épp akadt a ház körül. Ráadásul elnyerte a lányom tetszését is, akiről már többször is elmondtam: nem rajong az édességekért. Ezt viszont jó étvággyal ette, nem véletlenül, hiszen amellett, hogy egy kellemesen aromás, jó ízű desszert, egyáltalán nem édes. 

Hozzávalók: 1 nagy tasak babapiskóta, 25 dkg tejföl, 3 dl tejszín, 4-5 evőkanál cukor, 1 tasak zselatin, 0,5 dl tej, 2-3 narancs; a sziruphoz: 2-3 dl víz, 1 narancs leve és héja, cukor, ízlés szerint. 

A zselatint beáztatjuk a tejbe, a tejfölt habosra kavarjuk a cukorral és kemény habbá verjük a tejszínt. A gőz fölött felmelegített zselatint hozzákavarjuk a tejfölös krémhez, majd lazán belekavarjuk a tejszínhabot, illetve ízesítőnek kevés reszelt narancshéjat adunk hozzá. A narancsokat megpucoljuk, lehúzzuk a fehér hártyáját, és karikára vágjuk. Egy tálat, vagy tésztaszűrőt kibélelünk átlátszó fóliával, a narancskarikákkal kirakjuk, a maradék narancsot pedig apróra vágva a krémhez adjuk. A narancsokkal kirakott tálba előbb egy-két kanál krémet teszünk, majd szirupba mártott babapiskótával rakjuk ki. Erre megint krémet simítunk, majd babapiskótát. A műveletet addig folytatjuk, amíg a tál megtelik, végül babapiskótával rakjuk ki tálban lévő krémet. Az így előkészített tálat vagy szűrőt néhány órára hideg helyre tesszük, majd egy tálcára fordítjuk, lehúzzuk a fóliát róla és szép díszes, savanykás ízű tortát nyerünk.

Jó fakanálforgatást!

Szakácskönyv ajánló - Kati kérésére, de másoknak is

Isteni játékot talált ki Kati, a Makacska konyhája blog szerzője ételreceptes naplójának egyéves évfordulóján, aminek csupán két szépséghibája van: nem lehet ellenállni neki és nem nekem jutott eszembe hamarabb. Na, jó, ez utóbbi megjegyzés vicc volt - remélem, nem veszed rossz néven, Kati - lényeg, hogy valakinek eszébe jutott ez is Gasztroblogesztányban, mert igencsak nagy hiány van a könyvajánlókban. Azt is megvallom töredelmesen, hogy már háromszor megnéztem a határidőt, nehogy lemaradjak róla, közben isteni ajánlókat olvastam itt-ott a blogokon. Természetesen, benevezek a játékba magam is, viszont nem tudom, mennyire lesz hasznos ez az ajánló az ifjabb generációnak, ugyanis rájöttem, meglehetősen régi szakácskönyveket használok és ez mostanig fel sem tűnt.

A kedvenc Szmuk Irén: 1006 ételrecept egészségeseknek és betegeknek című gyűjteménye sok hasznos tanáccsal és egyszerű, megfőzhető receptekkel. Ezt a könyvet még édesanyám használta, nem olyan rég kunyaráltam el tőle és az tetszik belőle leginkább, hogy lényegében ez volt az a könyv, amiből serdülő koromban a legtöbbet tanultam. Ugyanis akkoriban nálunk úgy működött a háztartás, hogy édesanyám reggel elment munkába, de előtte mindig adott valami feladatot, amit amíg ő hazatért, el kellett végezni. Mese nem volt, mert következetesen számon kérte. A feladatok között sok esetben főzés is volt, eleinte egyszerű köretek valami húsféle mellé, amit ő előző nap elkészített, aztán könnyen elkészíthető levesek, majd egyre bonyolultabb dolgok. Mindig nagy örömmel főztem, de volt bennem egy adag félelem is: mi lesz, ha valamit elrontok és nem sikerül. Édesanyám tudta ezt, és ezért sok esetben megmutatta Szmuk Irénke néni - mi egymás közt csak így hívtuk - könyvében a receptet, amit ha követek, nem történhet meg, hogy elrontom az ételt. Hihetetlen biztonságot adott nekem ez a könyv és nagyon sok ételt ma is úgy csinálok, ahogy ebben írja. Úgy is mondhatnám, hogy ez a könyv volt az ábécés könyvem a főzés terén. A könyv Bukarestben a Technikai kiadó gondozásában jelent meg, de nem tudom megmondani melyik évben, mert az a lap hiányzik a belőle. Mindenképp, akkoriban 7 lej 50 baniért árulták - talán lesznek olyanok, akiknek mond valamit ez a szám.

Itt van két másik könyv a múltból, ezeket főleg fiatalasszony koromban forgattam sokat, mostanában viszont fenntartásokkal kezelem mindkettőt, mert elég sok idejét múlt dolog van benne, amiről időközben kiderült, az emberek félrevezetése volt a célja. Mégis megemlítem, mert a sallangot leszámítva tartalmaz jó dolgokat is. Mauthner Klára: Könnyű étrend korszerű táplálkozás című könyvében - ami 1973-ban jelent meg a bukaresti Technikai kiadó gondozásában - van néhány ma is használható recept, csupán a margarint kell behelyettesíteni vajra. Draga Neagu: Sfaturi practice pentru gospodine (Gyakorlati tanácsok gazdasszonyoknak) 1987-ben a bukaresti Technikai kiadó gondozásában megjelent könyve igen jó tanácsokat tartalmaz különféle alkalmakra, mint például vendégvárás, gyerekzsúrok, ünnepi események a családban, vagy csak egy délutáni tea meghívásra. Még azt is leírja, hogyan kell viselkedni a váratlan vendéggel, hogy minél jobb színben tűnjünk fel előtte, de vannak benne utasítások asztalterítésre, díszítésre, tálalásra is.

Aztán itt van az 1990-es évek nagy kedvence, a csíkszeredai Gergely Éva sorozata a Mindennapok szakácskönyve, a Nyár a kamrában és a Süssünk, süssünk valamit... Nem részletezem, melyik mit tartalmaz, hiszen a címek egyértelműen sugallják, és azt, hogy melyiket használtam a legtöbbet, eléggé jól látszik. Lényeg, a lényeg, hogy a Pro Print kiadó gondozásában megjelent könyvsorozat még mindig a leghitelesebb és legmegbízhatóbb, ami Erdélyben ebben a témakörben az utóbbi húsz évben megjelent. Aki ezekből süt-főz nem csalódik, és nem szégyellem elmondani, hogy sütni Éva néni könyvéből tanultam meg a különféle fortélyokat, mert az is van benne bőven, csak figyelmesen kell olvasni. Mai napig, ha valamiben tanácstalan vagyok, vagy valami ötlet kell hirtelen, Éva néni könyveibe lapozok bele, legyen szó sütésről, de akár befőzésről is. Soha egyetlen receptjében sem csalódtam, kivétel nélkül mindegyik ízletes és finom volt, amit elkészítettem, aki rendszeresen olvassa a blogomat, az tudja, mert többször is hivatkoztam rá. S még fogok... 

Ezek pedig a legújabb "szerelmeim", igazából még csak "ízlelgetem" ezeket a könyveket, mert kurriózum mindhárom és igen kedves emberektől kaptam ajándékba. Dobos C. József: Magyar-franczia szakácskönyv című könyvére rettentően büszke vagyok - Wise Lady-től kaptam ajándékba a nyáron -, de egyelőre a nyelvezete sokkal nagyobb élvezetet nyújt számomra, mint a benne lévő ételek. Ilyeneket ír például: "A vén pulykáról/ Ha a pulyka az egy évet már betöltötte volna, pecsenyének nem igen alkalmas. Ezen esetben leginkább levesnek szokás fölhasználni, mi abból rendkívül jó ízű készül. Azonban ha mégis pecsenyének óhajtanók, megkísérelhetjük annak elkészítését." Aztán itt van Constantin Bacalbasa könyve - aki a román konyhaművészetben épp akkora név, mint Dobos C. József a magyarban - a Dictatura Gastronomica - Gasztronómiai diktatúra, amit a fiaméktól kaptam és ennek is a nyelvezete a lenyűgöző számomra. Ennek a megsárgult lapú szakácskönyvnek a címét sem tudom, ugyanis teljesen hiányzik a borítója és eléggé sok oldal belőle. Mindenképp nyelvezetéből, stílusából ítélve még régebbi lehet, mint az előző, főleg mert a tyúkhúsleves főzését azzal kezdi, hogyan szemeljük ki a levágásra legalkalmasabb tyúkot az udvarból. A gyengébb idegzetűek miatt, meg mert állatvédő is vagyok, inkább nem idézek részleteket belőle. Tény, hogy isteni könyv és biztos majd egyszer főzök is belőle valamit.

Na, hát ezek a lényegesebbek, amiket használok, vagy legalább kézbe veszek időnként és belelapozok. Emellett van még hosszmértékben kb. másfél méternyi szakácskönyvem kezdve Horváth Ilonától Stahl Juditig mindenféle szerző és kiadó különféle című és méretű, képes vagy "képtelen" kiadványa, amik valamikor egyszer érdekesnek tűntek és megvásároltam őket, de valamitől nem tetszenek, nem használom őket.

Egyszerű tárkonyos bableves - ahogyan én készítem

Bablevest mindenki főz, hiszen a bab legalább annyira változatosan elkészíthető, mint a krumpli. Főleg ilyenkor télen gyakran főzök babot, mindig másként: van, hogy alaposan bezöldségelem, de olyan is van, hogy alig teszek bele egyéb zöldséget a babon kívül. Fűszerezni is többféleképpen szoktam, van, hogy babérlevéllel ízesítem, máskor meg tárkonnyal, a tavaszi salátás bablevest pedig kaporral. Van, hogy csak simán hús nélkül készítem, de olyan is van, hogy hússal, sőt, annak függvényében, hogy éppen milyen hússal, megint sokszorozódik a változatok száma. Nem is értem, mostanig, miért csak egyféle változatot blogoltam be, a salátás-kaprosat. Na, de sebaj, hosszú még a tél, és minden bizonnyal fogok még bablevest főzni, azt majd másként készítem. A képen látható leves egy végtelenül egyszerű változat, és azért ilyen készült belőle, mert a piacon sikerült szép, nagyszemű fehér babot vásárolni és szép, füstölt csülköt. Itt mondanám el, hogy bablevesnek van egy olyan érdekes tulajdonsága is, hogy minél nagyobb mennyiségben fő, annál jobb ízű lesz. Érdemes tehát nagyobb mennyiséget főzni egyszerre, hiszen jól bírja a fagyasztást is.

Hozzávalók: 50 dkg fehér bab, 40-50 dkg füstölt sertéscsülök, 1 fej hagyma, 2-3 cikk fokhagyma, 1 evőkanálnyi ecetes tárkony, 2 evőkanál liszt, 1 kanál sertészsír (vagy olaj, de zsírral finomabb), 1 kiskanál pirospaprika, 1 evőkanál mustár, 2 dl tejföl, só.

A babot megpucoljuk, megmossuk és előző este beáztatjuk. Másnap hideg vízben főni tesszük, a kockára vágott csülökkel együtt. Ha felforrt, beletesszük az apróra vágott hagymát, óvatosan sózzuk, hiszen a csülök is sós, majd csendes tűzön addig főzzük, amíg a bab és a hús megpuhul. Ekkor fűszerezzük apróra vágott fokhagymával és finomra vágott tárkonnyal, majd berántjuk a lisztből, zsírból és pirospaprikából készített rántással. Legvégül a mustárt elkavarjuk a tejföllel és hígítjuk kevés levessel, majd ezt is a többihez töltjük. Tálaláskor tárkonyecetet adunk mellé, lilahagymát és még tejfölt.

Tipp: Ha fagyasztani akarjuk, akkor mielőtt tejfölöznénk a levest, vegyük ki azt a mennyiséget, ami a fagyasztóba kerül és csak annyit ízesítsünk, amennyit elfogyasztunk.

Jó fakanálforgatást!

Mandulás burgonyagombóc

Egész decemberben buliztam, kezdve a születésnapi meglepetéspartitól egész mostanig vízkereszt napjáig, amikoris unokaöcséméket láttam vendégül. Vagyis az igazából úgy volt, hogy előbb volt a meglepetésparti, amit a lányom "manipulált", aztán volt még egy szülinapi parti, amit Erika - régi osztálytársam szervezett. Utána mentünk Csíkszeredába céges bulira, ahol már nem volt téma a szülinapom, de attól még buli volt. Aztán jött karácsony és azzal együtt hazajöttek a gyermekek, az ünnep másodnapján a lányom 18 és az én 50 éves szülinapomra való utalásokkal kis szűkkörű családi vacsora volt. Majd jöttek öcsémék ugyanezen okból kifolyólag aprószentek napján, aztán jött a szilveszterezés megint Csíkszeredában a régi osztálytársakkal. És vízkereszt napján ismét visszatértünk a december eleji témára a kettős ünnepre, vagyis a lányom 18 és az én 50 éves szülinapunkra. Szóval, azt nem mondhatom, hogy az 50. szülinapom nem volt rendesen megünnepelve. Természetesen, ezekre az alkalmakra főztem is tisztességesen, volt, amit lefotóztam, volt, amit nem. Ezt a finomságot viszont sikerült megörökíteni és be is blogolom a tányérról azt az ételt, aminek a receptje még nincs leírva. Vagyis ez egy egyszerű vörösboros marhapörkölt, gyömbéres-mazsolás rizzsel, mandulás burgonygombóccal és vörösborban fojtott körtével. Laci unokaöcsém elégedetten hümmögött, s bár ódzkodott a körtétől, végül azt is megkóstolta, Otti, a felesége megállapította: különleges és nagyon finom. Édesanyámnak és keresztanyámnak határozottan ízlett. Na, ha jól látom, akkor csak a mandulás burgonyagombóc nincs beblogolva, így hát most az következik.

Hozzávalók: 2 nagy krumpli, evőkanálnyi vaj, só vagy 6-8 evőkanál maradék krumplipüré; 4-5 evőkanál őrölt mandula, 1 tojás, liszt, amennyit felvesz, fél kiskanálnyi sütőpor, olaj, a sütéshez.

A krumplit meghámozzuk, nagy kockára vágjuk, sózzuk és kevés vízzel feltesszük főni. Ha megfőtt, a levének nagy részét letöltjük, a többi lével összetörjük, és a vajjal habosra kavarjuk. Hozzáadjuk a tojást, beledolgozzuk a mandulaörleményt, a sütőport és annyi lisztet, hogy jól formázható tésztát nyerjünk. Ezután tetszés szerinti nagyságú gombócokat formálunk belőle és bő, forró olajban ropogós pirosra sütjük. Vadhúsok vagy marhapörkölt mellé tálaljuk köretnek, de feltétként is szolgálhatjuk főzelékek mellé. Önmagában fogyasztva borssal és sajttal főszerezve kiváló sörkorcsolya.

Jó fakanálforgatást! 

Fonott- és sodort bejgli

Tudom, tudom, arról volt szó, hogy az éves értékelővel folytatom, csakhogy közben blogkarbantartást végzek és mivel arról egyébként is kellene egy újabb bejegyzést írnom, a kettőt majd összehozom. Addig is beblogolok néhány olyan receptet, amit még az ünnepekre, vagy még azelőtt készítettem, csak épp nem kerültek sorra. Itt van például ez a fonott- és sodort bejgli, aminek lassan kezd lejárni az ideje. Nos, nincs ebben semmi varázslat, Limaránál láttam hasonlót, pontosabban tőle ered az az ötlet, hogy a bejglit fonni, sodorni is lehet, a tészta gyártási folyamata a régi jól bevált bejglireceptem szerint zajlott apró módosításokkal. S éppen a módosítások miatt gondoltam, mégis jó lesz újra leírni az egészet, hogy ne okozzak fejtörést a kezdő "fakanálbajnok" olvasóimnak az olyan meghatározásokkal, hogy "egy fuvintásnyi liszttel, kanálnyi zsírral és 1-2 kanálnyi tejföllel többet" teszünk a tésztához.

Hozzávalók: 70 dkg liszt, 15 dkg vaj vagy margarin, 15 dkg sertészsír, 1 tojás, 2,5 dkg élesztő, kevés tej, 2-3 evőkanál cukor, 2-3 evőkanál tejföl, csipetnyi só; illetve a töltelékhez: 20-30 dkg mák és dióbél, cukor, ízlés szerinti mennyiségben, reszelt citromhéj, vanília, őrölt fahéj és alma; valamint a lekenéshez: 1-2 tojássárga. 

Az élesztőt kevés cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet átszitáljuk, a margarint vagy vajat és a zsírt elmorzsoljuk a liszttel. Hozzáadjuk a tojást, a sót, a cukrot, a tejben felfuttatott élesztőt és annyi tejfölt, hogy ruganyos, könnyen gyúrható tésztát nyerjünk. Ha a tésztát kidolgoztuk, nyolc egyenlő cipóra osztjuk és tiszta konyharuhával letakarva fél órát kelesztjük. Amíg a tészta kel, ledaráljuk a mákot, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat és ízlés szerinti mennyiségű cukorral összekavarjuk; illetve ledaráljuk a diót, cukrozzuk és kevés fahéjjal keverjük össze. Fél óra múltával négy cipót téglalap alakúra nyújtunk, kettőre egyenletes vastagságban rászórjuk a tölteléket – külön a mákost és külön a dióst –, majd „nagy léptekben” ráreszeljük az almát. Ezután a téglalap alakú tészta keskenyebb széleit betűrjük, hogy ne hulljon ki formázás közben a töltelék, majd szorosan feltekerjük. Az így nyert négy rudat összefonjuk, majd a műveletet vagy megismételjük a másik négy ruddal is, vagy kettőnként összesodorjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk a fonatokat, oldalukat megkenjük olajjal, hogy ne ragadjanak össze, tetejüket pedig tojássárgával, hogy szép pirosra süljenek. Végül megszúrkáljuk kötőtűvel, hogy ne repedjenek fel és előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Csak azután szeleteljük, miután kihűlt.

Tipp: Készíthetjük úgy is, hogy két-két lapot apróra vágott raháttal és rumban áztatott mazsolával szórjuk meg.
Kelt tésztát mindig korareggel készítsünk, mert több rá a garancia, hogy szépen felnő és nem reped meg. Ez tapasztalat és biztos van rá valami tudományos magyarázat is, de vidékünkön a híres sütő vénasszonyok mondják: "a kelő nap is fölfele húzza a kelt tésztát".

December kedvencei

Ragaszkodva a múlt évi hagyományhoz, idén is készítek összegzést az adott hónapban legtöbbször megnyitott bejegyzésekről. Mivel most év vége is, arra gondoltam, hogy kettőt készítek, egyet december kedvenceiről és egy másikat a múlt évi kedvencekről. Mint ezt már többször is említettem, az ötlet Mézigörltől származik. Nos, mint korábbi összegzéseimben is említettem, úgy tűnik a leglátogatottabb bejegyzéseim a befőzéssel kapcsolatosak, de decemberben kiderült, nem csak.

 1. Aranyló grízgaluska

A pálmát változatlanul az aranyló grízgaluska viszi közel ezer rákereséssel, ami decemberben tekintve, hogy sok ünnep van nem meglepő.

2. Káposzta savanyítás

Az viszont abszolút meglep, hogy a káposzta savanyításra majdnem kilencszázan kerestek rá, ugyanis december nem igazán alkalmas a káposzta sózására, de úgy tűnik, volt, aki mégis megpróbálta. Kíváncsi lennék az eredményre, vagyis milyen savanyú káposzta lett a decemberben elsózott káposztából.

3. Diós-, mákos patkó (bejgli)

Az viszont a receptet dícséri, hogy karácsony előtt több mint nyolcszázan kerestek rá a bejglim receptjére. Örök hála és köszönet érte Veronika néninek, akitől kaptam a remek receptet.

4. Meglepetésparti 50. születésnapomra

Ez a bejegyzés lényegében rólam szól, egyetlen kajarecept sincs benne. Gondolkodtam is, hogy berakjam ide vagy sem, végül az a nyolcszázvalahány olvasó győzött meg arról, hogy igenis be kell tenni a felsorolásba, akik december 16-a óta megnyitották ezt a bejegyzést. Köszönöm az érdeklődést és a kedves köszöntő szavakat is, azoknak, akik megjegyzést írtak, vagy a facebook-os oldalamon köszöntöttek.

5. Scsí - orosz savanyúkáposztaleves

Meglepően sokan keresnek rá erre a végtelenül egyszerű levesre is, érdekes módon nem csak decemberben, más hónapokban is a kedvencek közé tartozik.

6. Finom kókuszos szelet

Valamitől ez a süti is igen kedveltté vált karácsony előtt, ami engem egyáltalán nem lep meg.

7. Segítsünk Tamáskának!

Gondolkodtam ezen a bejegyzésen is, hogy említsem meg itt vagy sem, végül úgy döntöttem, igen. Igen, mert Tamáska érdekei is ezt kívánják - hátha lesz valaki, aki most látja meg és segíteni tud -, másrészt az sem mellékes, hogy több mint hétszázan kerestek rá december 13-a óta. Tamáska súlyosan hallássérült kisfiú, egy nagyon drága implantátum segítene rajta. Apukája gyerekkori szomszédom volt.

8. Szalonnába göngyölt csirkemellcsíkok

Noha ez nyáron készült, sokan jól ráéreztek arra, hogy ez biza télen is igen finom, akár egy szilveszteri hidegtálon is megállja a helyét.

9. Tárkonyos lencseleves

Ugye ez sem lep meg senkit, hogy éppen decemberben sokan rákerestek? Ezt a levest vegetáriánusok is fogyaszthatják, mert nem tartalmaz húst, viszont azt, amit épp ma főztem már nem, mert az füstölt hússal készült. Hamarosan beblogolom azt is.

 10. Ángádzsábur

S minő meglepetés, hogy erre a levesbetétre is milyen sokan rákerestek! Gondolom, akik elkészítették, elégedettek is voltak vele, mert rettentően macerás és időigényes munka.

Nos, ez volt a decemberi Top-10, holnap jövők 2011 kedvenceivel és egy kis gasztrós összegzéssel.

BÚÉK!

Békés, boldog, gasztrokalandokban bővelkedő Új Esztendőt kívánok minden Kedves Olvasómnak! Ilyenkor, év elején szokás összegezni, fogadalmakat tenni, no meg bemutatni, de legalább felsorolni, mi volt a szilveszteri menü. Ami az összegzést illeti röviden annyit mondhatok: jó, hogy véget ért 2011 és új év kezdődött. Nagyon mozgalmas eseménydús volt 2011 nagy sikerekkel és nagy kudarcokkal, csalódásokkal, mégis jó, hogy vége, és új év kezdődik tiszta lappal. Nem részletezem, mi volt, mi nem volt, akik ismernek és szeretnek, mindent tudnak másnak meg egyébként sem érdekes. Annyit viszont elmondok mások okulására, hogy volt néhány ember gasztrovilágból (is), akikben - főleg emberileg!  - csalódtam nagyot, de hát hála Istennek, ez is elmúlt. Most pedig itt az új év, új, tiszta-fehér 16 oldallal, profi műszaki háttérrel, olyan kiadóval, aki tudja, mit akar és ráadásul becsületes. No, meg két olyan kedves új kolléganővel, akikkel már most érzem "nagyot főzünk" az új esztendőben. Nem fogadkozom, nem ígérek semmit, a jövő majd úgy is önmagáért beszél. A szilveszteri ételek felsorolása helyett inkább arról számolok be, hogy ismét szenzációs óévbúcsúztatót tölthettem kedves régi osztálytársaimmal Csíkszeredában. Mivel az egész inkább az együttlétről szólt, a főzésből sem csináltunk nagy ügyet, mégis minden volt bőségesen, amire szükségünk volt. Hiszen a menüt úgy állítottuk össze, hogy mindenki vitte az otthon elkészített finomságait - egy-kétféle ételt - mégis, amikor kipakoltuk az asztalra, roskadásig telt és alig látszott a végén, hogy fogyasztottunk belőle. Pedig ettünk rendesen. Az én feladatom volt a rántott hús elkészítése, de vittem még vörösborban fojtott körtét és egy gesztenyekrémmel töltött kekszszalámit. Fotó egyikről sem készült, így nincs, amit megmutatni. Azt viszont ígérem, hogy idén is legalább annyira jelen leszek ebben a blogban, mint előző években.