2011. augusztus 21., vasárnap

Grízkocka, nagyanyám legjobb levesbetétje

Ez egy nagyon régi recept, legalábbis ezt sejtem abból, hogy az idősebb háziasszony ismerőseim közül sem sokan ismerik. Nagyanyám viszont gyerekkoromban gyakran készítette, főleg paradicsom- és zöldséglevesek betétjeként használta, mi pedig egyszerűen imádtuk azokat a leveseket, amik ezzel a nagyszerű levesbetéttel készültek. Leginkább paradicsomlevesbe szoktam tenni, magyarán, a család kedvenc paradicsomlevese ezzel a betéttel készül.

Hozzávalók: 4 tojás, csipetnyi só, 2 evőkanál gríz (búzadara), pici olaj, a sütéshez.

Elkészítése: A tojást a sóval felverjük, hozzákavarjuk a grízt, néhány percig állni hagyjuk, majd ismét felverjük a tojásos masszát és forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük. Ha megsült, vagy a serpenyőben, vagy egy tányérra borítva kockára vágjuk. Paradicsom- és zöldséglevesekbe használjuk levesbetétként.

Jó fakanálforgatást!

18 megjegyzés:

Gerdi írta...

Hasonlót én is szoktam készíteni, csak gríz helyett liszttel. Régi szilágysági, családi recept, még nagymamámtól való. Csakhogy mi egyfajta levesbe tesszük, tojáslevesnek hívjuk, babérlevéllel és ecettel ízesítjük. Még a gyerekek is szeretik:-)

Alíz írta...

Gerdi: készítem a lisztes változatot is, de azt a salátalevesbe szoktam tenni. A tojásos levest buggyantott tojással készítem. :)

Márti írta...

Nagyon különleges ! Hasonlót ettem én is, gyermekkoromba, az viszont kipanírozva volt, és porcukorral megszórva ettük. Mostanáig eszembe sem jutott :)

mellissina2 írta...

Mindig tanul az ember,erről még az anyutól sem hallottam,finom lehet,és kipróbálásra vár.

4Gyerek írta...

Alíz, Nagymamim rengetegszer készítette. Édesanyám sokszor, én sajna alig. Bár azért nemrég egyszer volt is terítéken. Kössz az emlékeztetőt.
És igen, salátaleves szintén zenész.

Jutka írta...

Még sosem ettem ezt a változatot, biztosan finom, amiket a nagymamák készítettek..azok csak jók lehetnek!

Vicuska írta...

Tényleg különleges levesbetét, a gríz érkezik megpuhulni vagy ropogós marad? Apropó, isteni az általad ihletett túróvarázs, holnap megírom a blogomba, hogy hogyan készítettem, köszi! :)

Alíz írta...

Márti: amire gyerekkorodból emlékszel véletlenül nem tejbegríz volt panírozva? Mert ebben a levesbetétben sülés után a gríz még eléggé rágós marad, ki kell főzni a levesben, hogy megpuhuljon, úgy lesz finom.

Mellissina2: ebben egyetértünk, amíg még képes tanulni az ember, addig nem fásul el és nem plafonálódik.

4gyerek: mindig mondtam, semmi új a nap alatt. :))) Igazából azért szeretek visszatérni ezekre a régi receptekre, hogy nehogy már azt higgye bárki, hogy hajdanában nem tudtak egészségesen főzni nagyanyáink.

Jutka: ez meglep, ugyanis ez a levesbetét ismert Csíkban is. Diákkoromból emlékszem, hogy csíki barátnőm édesanyja is készített ilyet. Amúgy örülök, hogy tudtam valami újat mondani neked is. :)))

Vicuska: a gríz megpuhul, megszívja magát levessel, de úgy az igazi, ha a kérge kissé roppanós marad. Frissen ilyen, ha áll egy napot, akkor már a kérge is megpuhul. Mondjuk én így is szeretem... A túróvarázst pedig nagyon várom.:)

Kati írta...

Ezt én is kipróbálom, még sosem hallottam róla.

Bianka írta...

Még sosem ettem, vagy hallotta, de nagyon jónak tűnik

sedith írta...

Édesanyám is szokta készíteni, ő főleg zöldséglevesbe. Én nagyon ritkán, de azért előveszem.:) Paradicsomlevesbe viszont még nem főztem bele. Biztos azzal is isteni.:)

Alíz írta...

Kati és Bianka: próbáljátok ki, majd számoljatok be róla! :)

Sedith: mindig mondtam, nincs új a nap alatt. Ez egy isteni levesbetét, mindegy mibe főzöd bele. :)

marisz57 írta...

Még nem hallottam ilyen levesbetétről, de feltétlenül kipróbálom, márcsak azért is, mert hamarabb kész lesz, mint a gyúrt tészta.

Alíz írta...

Marisz57: próbáld ki,szerintem, megszereted. :) Nagyon finom.

Seafalcon írta...

Hogy nálad miket lehet tanulni! Sose hallottam efféle levesbetétről (a lisztesről se).

Alíz írta...

Seafalcon: Erre szokták mondani, hogy a jó pap is haláláig tanul? Egyszerű dolgok ezek, azért írtam le, mert a gyermekek kérték. :)

Névtelen írta...

tenyleg ismert Csikban es "seberli"-nek hivjak.

Seafalcon írta...

Én is elkészítettem!!! Klassz!

http://hajoka.blogspot.hu/2013/10/karalabe-kremleves-seberlivel.html?spref=fb

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails