2011. december 16., péntek

Meglepetésparti 50. születésnapomra

Ötven éves lettem, és ez már az a kor, amit letagadni sem érdemes. Sok mindenen elgondolkodtam ezekben a napokban az elmúlt ötven évem kapcsán, emberi értékekről, hibákról, tévedésekről, felemelő pillanatokról, sikerekről és kudarcokról. S anélkül, hogy mély filozófikus értekezésbe kezdenék, egy dolgot leszögeznék mindjárt itt az elején: a legnagyobb érték számomra, hogy nagyszerű emberek veszenek körül, nagyszerű emberek vannak a környezetemben. Nagyszerű gyermekeim vannak, nagyszerű rokonaim vannak és igen, vannak nagyszerű barátaim és kollégáim, akik számára fontos vagyok. Semmi mással nem tudom magyarázni azt a szeretetet, amit kaptam az elmúlt napokban. És igen, ki merem jelenteni: életem legszebb születésnapja az 50. volt.
Az én "pici", mindjárt 18 éves lányom meglepetéspartit szervezett születésnapomra, amelynek előkészítésébe mindenkit bevont és mindenkit meghívott, akiket szeretek és közel állnak hozzám. Kata kolléganőm (balról az első "magas barna") finom vacsorát készített, Orsi bérmakeresztlányom (Kata melletti szemüveges) finom sütikkel lepett meg, Csanád, (a kisember, Orsi fia), hozta a három és fél évesekre jellemző vidám formáját. Rozi, kisbarátném (az ülő lány) kicsalogatott néhány órára "a barlangomból", hogy addig a többiek nyugodtan előkészíthessék a terepet. Csugi (Rozi mellett ül), a lányom barátja még tortát sütni is segített a lányomnak. Csugi mögött vigyorgok én, akit "jól átvert" ez a társaság, mellettem a rövidhajú hölgy Melán kolléganő, aki eddig is nagyon sokat segített és minden bizonnyal ezután is fog, mert alaptermészetéhez tartozik, hogy segít. A hosszúhajú tündér a balszélen, Antónia, az én "pici" mindjárt 18 éves lányom, a Nagy Varázsló és "Manipulátor", aki ezt az egészet megszervezte, összehangolta, kézben tartotta, szinkronizálta, vagyis mai divatos szakszóval élve: menedzselte. A fotóról sajnos hiányzik a fiam és a menyem és Judy barátnőm, akik szintén hivatalosak voltak erre a bulira, ők viszont igazoltan hiányoztak a távolság és a munkájuk miatt. Hiányzott még a családom, de egyezség értelmében velük szűk körben üljük meg ezt a napot valamikor karácsony környékén.
 A lányom a barátjával a szervezkedés közepette még tortát is készített nekem - könnyekig meghatódtam tőle. S ha már itt tartunk, akkor azt is elmondom, hogy a kényelmes forgószéket, amiben épp most ülök, a fiamtól és a menyecskémtől kaptam ugyanerre az alkalomra.
Kívántam valamit és elfújtam a gyertyát. Nem árulom el, mit kívántam, csak azt a részét, hogy minden Kedves Barátomnak/Rokonomnak/Olvasómnak ilyen gyermekeket, ilyen barátokat és hasonló születésnapi meglepetéspartikat kívánok.
Azonban itt még nem ért véget a meglepetések sora, ugyanis másnap megérkeztek Csíkszeredából a régi osztálytársak. Ekkor már annyira meghatódtam, hogy még fotót is elfelejtettem készíteni. De szerencsére van néhány fotó, ami a tavalyi szilveszterezéskor készült és ott megmutatom, kik is, ők.
Ők balról-jobbra: Ida, Erika, Jeszy és Emma, a gugoló nagyszájút nem említem, úgyis ismeritek. Közülük Emma nem tudott eljönni csak, de vele többször is beszéltem a napokban.
Jött viszont Ciska, aki megígérte, az idei szilveszterezésre is elkészíti a páratlanul finom kocsonyáját. Ezzel elárultam még egy dolgot: igen, idén is a régi osztálytársakkal töltöm a szilvesztert Csíkszeredában, de ilyen szűkkörű társaságban, hiszen még sokan vagyunk, de ahhoz, hogy mindenkit megmutathassak egy fotón, igen hosszúra nyúlna ez a bejegyzés. Végezetül, mindenkinek kívánok ilyen régi osztálytársakat is, akik több mint harminc év múltával is összetartanak, szeretik és segítik egymást.
S még valami: akit teheti támogassa Tamáska műtétjét, illetve küldjön támogató sms-eket Gergőnek szombaton. Köszönöm!

22 megjegyzés:

Jutka írta...

Szép kis meglepetés, Isten éltessen nagyon sokáig!

Aleda írta...

Gratulálok a szép meglepetéshez!!:)

Éva írta...

Isten éltessen nagyon sokáig erőben egészségben és ilyen vidáman! Nagyon szép és gondolom számodra emlékezetes meglepetéspartit szerveztek szeretteid! Azt kívánom hogy a további szülinapjaid is ilyen jól sikerűljenek !

4Gyerek írta...

Klassz lányod van, de a többi "cinkos" is szuper ember, ha kaphatók ilyen megmozdulásokra.

Hobbychef írta...

Boldog születésnapot. Remélem a 100.-ról is beszámolsz majd.

tücsi írta...

Még 50 ilyen boldog születésnapot kívánok neked, és sok boldogságot a családodhoz, barátaidhoz is, hogy ilyenek maradjanak. Ez nagyon kedves volt tőlük:))

Márti írta...

Isten éltessen sokáig, egészségben, boldogságban, és szeretetben, amiben látom nincs hiány!

Névtelen írta...

Kedves Alíz!
Szívből kívánom, hogy az elkövetkező 50 évben csak a boldogság, a szerencse, a jó egészség kísérjen utadon, szeretteiddel együtt! Isten éltessen!
ica

Flóra írta...

Boldog születésnapot!

iri írta...

Nagyon szep!Istene eltessen kedves Aliz!

Anikó írta...

Alíz nagyon boldog születésnapot kívánok neked :-)))))

Gál Edith írta...

Isten éltessen! Nagyon boldog szülinapot!

Roza írta...

Még nagyon sok boldog születésnapot kívánok! Isten éltessen!:)

Gerdi írta...

Alíz, Isten éltessen sokáig!

Reka írta...

A Jo Isten eltessen sokaig!!!! Nagyon meghatodtam ettol a bejegyzestol. nagyon boldog lehetsz, hogy ilyen emberek vesznek korul!!!! Kulon gratula a lanyodnak!!!! Boldog Szulinapot!!!!

Juci írta...

Kedves Alíz!
Szülinapod alkalmával kívánok jó egészséget, boldogságot sok szeretettel!!!!

Borbély Anita írta...

Alíz, Isten éltessen még egyszer! Szép lehetett ez a meglepetés. Igen, szombaton mennek az sms-ek Gergőnek. :)

Alíz írta...

MIndenkinek köszönöm a kedves szavakat és a köszöntést. :)

duende írta...

Kedves Alíz, Isten éltessen sokáig, erőben-egészségben-örömben! :)
(Meg sem lepődtem, hogy Te is decemberi vagy... :) )

Petra írta...

Kedves Alíz! Isten éltessen sokáig! :)

Kati írta...

Isten éltessen drága Alíz, az ilyen pillanatok teszik széppé az életünket:)

marisz57 írta...

Sok boldog születésnapot kívánok ilyen szerető emberek (gyerekek, barátok, régi osztálytársak)körében és ilyen jó hangulatban, mint a mostani volt!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails