2010. április 8., csütörtök

Csavart csülök

A csavart csülök a családom örök kedvence húsvétkor. A receptjét még hajdanán nagyon kezdő háziasszony koromban tanultam Mária nénitől, az egyik kedvenc szomszédasszonyomtól. A csavart csülök nem véletlenül került be a húsvéti étkek menüsorába, ugyanis mifelénk az "átkosban" - amikor egy buggyant elméjű diktátor ötletére "racionalizálták", azaz fejadagra osztották a lakosságnak az élelmiszert - nem igazán lehetett sonkához jutni az üzletekben. És akkoriban sem tartott disznót mindenki. Ám akkor is igyekeztünk mindenféle finom falattal megtölteni a húsvéti asztalt, ez pedig rendkívüli módon fejlesztette a háziasszonyok kreativitását. Ha nem volt sonka, hát készítettünk mi és éppen abból, amihez hozzájutottunk. Például füstölt csülökből.

Hozzávalók: 2 db jó nagy csülök vagy 3 kisebb (összben kb. 1,5-2 kg), 5-6 gerezd fokhagyma, bors ízlés szerint; celofán.

Elkészítése roppant egyszerű, lényegében csak egy kis kézügyességet igényel. A munkálatokat azzal kezdjük, hogy miután a csülköt alaposan megmostuk, hideg vízben áztatjuk egy éjszakát, majd az áztató levében feltesszük főni. Nagyon lassan forraljuk fel és szintén lassan addig főzzük, amíg a hús könnyedén leválik a csontról.
Ha megfőtt, akkor még forrón kiszedjük a csülökből a csontokat, lenyúzzuk a bőrét és kiterítjük a már előkészített celofánra. A tálban maradt húsdarabokat fűszerezzük a zúzott fokhagymával és a borssal, töltünk rá egy-két merőkanálnyit a fővő léből, összekavarjuk, majd a celofánon kiterített bőrre halmozzuk.
Ezután a celofán segítségével feltekerjük és formás hengerré igazítjuk, majd szorosan bekötjük mindkét végét. Ha ezzel is kész vagyunk két deszka közé helyezzük és megnyomtatjuk valami nehezékkel. Nekem erre jó szolgálatot tesz a Larousse lexikon valamelyik kötete. Megnyomtatva hagyjuk kihűlni, aztán hűtőben dermesztjük tálalásig. Friss zöldséggel és sonkalében főtt tojással tálaljuk. Húsvéttól függetlenül bármilyen hidegtálon elképzelhető. Nagyon ízletes.

Jó fakanálforgatást!

14 megjegyzés:

Kata írta...

Ez finom lehet:)

Gál Edith írta...

Egyik kedvencem a csülök!
Biztos finom!
Nézz be hozzám, kérlek :))

iri írta...

Ez igazan kivanatos!

Rita írta...

Hát nem semmi amit a mai rohanó világban alkotsz gasztro-téren!
Gratulálok :)

Alighanem az uram közelgő szülinapjára megpróbálkozom én is ezzel - kedvence a csülök sülve-főve, mindenhogyan :)

Jutka írta...

Nagyon nagyon jól néz ki..van még ?

Kati írta...

Hű, de guszta! :-)

Wise Lady írta...

Nagyon látványos! A csülök az egyik legfinomabb husi.

Viki írta...

Ahogy olvastam a csülök bevezetőjét, majdnem azt éreztem, hogy azt írod le, ahogyan mi is készítettük abban az időben. Nem volt még présünk, meg nem is flancoltunk. Igaz akkor én még celofán helyett tiszta konyharuhába csavartam és jócskán kinyomattam belőle a lét. Már akkor is csülkötn főztünk sonka helyett. Nekünk ez jobban bejön. Gusztusos, és nyelve-nyelősen hagyom el a blogodat:))

Vicuska írta...

Hétvégén csülköt készítettem, jó fokhagymásan, legközelebb ezt fogom kipróbálni, lenyűgözően néz ki! Köszönettel begyűjtöttem néhány receptet a blogból, csak nincs időm mindegyikhez megjegyzést írni :)

Alíz írta...

Vicuska: ez is nagyon finom, biztos szeretni fogjátok. Majd jelezz vissza, ha sikerült elkészíteni, hogy milyen fogadtatásban részesült a családod részéről. :)

serci írta...

Szép kajákat csinálsz! Jó a blogod! Minek kell nyalakodni pl az anya ez isteni "bloggereknek" a budai gurmé lehúzós rongyrázó kivagyi köcsögség oldalra? Te sem voltál ott,én sem! 3000Ft-s belépővel,amiért csak bemehetsz, még kupiba sem mennék!

Alíz írta...

Serci: köszönöm az elismerést. Ami pedig a többi felét illeti, igyekszem mindenkivel jó viszonyban lenni. :)

Névtelen írta...

Ez egy recept, eléggé közismert kár politikai szöveggel fűszerezni. Persze olvasva mi a nyomató, már nincs min csodálkozni.

Alíz írta...

Ez meg az én blogom, s azzal fűszerezek, amivel nekem jól esik. Amúgy amit a felvezetőben leírtam az 1980-as években Erdélyben a valóság volt, s ha Ön is megélte volna ezt a korszakot, nem írna ilyen szamárságokat.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails