2010. szeptember 14., kedd

Rókagombával töltött karajszelet

Megvallom őszintén, a rókagombával valahogy úgy vagyok, mint a molnárné tyúkja, amelyik a kendermagban is válogat. Magyarán, vidékünkön rengeteg olyan finom gomba terem, amelyik messze a rókagomba előtt vannak a toplistámon. Vagyis amikor van más gomba, akkor az nálam mindenképp előnyben van a rókagombához képest, mégis minden évben szoktam rókagombás ételeket is készíteni, mert mégsem lehet kihagyni, ha már a nyugatiak úgy meg vannak indulva érte, hogy tonnaszámra viszik az erdeinkből, hogy aztán pl. Olaszországban aranyáron kínálják elegáns éttermek étlapjain a belőle készült ételféleségeket, illetve németországi piacokon 3,5 euróért áruljanak belőle tíz dekát. Na, de jobb, ha ebbe a témába nem merülök bele mélyebben, mert csak felidegesítem magam, meg egyébként is írtam már erről a jelenségről egy jegyzetet, akit érdekel itt elolvashatja. Visszatérve a képen látható ételre: ez egy igen kiváló kínálata a Borzont (Gyergyóalfaluhoz tartozó falu) végében lévő Basa-csárdának, amelyik azon kevés székelyföldi vendéglők közé tartozik, ahol igenis a gomba étlapon van. Vagyis ott ettem ilyen változatban először ezt az ételt és valószínűleg a Basa főszakácsa másként fűszerezi, készíti, de többszöri kóstolás után nekem ilyenre sikeredett. S hogy mennyire finom, azt az is jelzi, hogy a lányom, aki egyébként egyáltalán nem rajong a gombás ételekért, ezt nagyon szereti.

Rókagombával töltött sajtos karajszelet

Hozzávalók személyenként: 1 nagy szelet karaj, 5-10 dkg rókagomba, hagyma, olaj, pirospaprika 1-2 vékony hasáb füstölt sajt, só, bors, kakukkfű, reszelt sajt a tetejére.

Elkészítése: A karajt jó nagyra kiklopfoljuk, sóval, borssal és kakukkfűvel fűszerezzük, majd felhasználásig félretesszük. A rókagombát megpucoljuk és több léből alaposan átmossuk. A rókagomba mennyiségétől függően egy-két fej hagymát üvegesre dinsztelünk, megszórjuk pirospaprikával, majd hozzáadjuk a rókagombát. Kevés vizet alája töltve – közben sózva és borsozva – lassú tűznél addig főzzük, amíg a gomba zsírjára pirul. Kihűtjük, majd a kiterített karajszeletek egyik felére halmozunk egy-két evőkanálnyit a gombapörköltből, ráteszünk egy-két keskeny füstölt sajt hasábot, majd beborítjuk a karaj másik felével a tölteléket. Az így előkészített töltött karaj szabadon maradt végeit fogvájóval megtűzzük, majd forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük. Friss zöldséggel, petrezselymes natúr krumplival tálaljuk.
Aki szétválasztósan étkezik, friss salátával fogyassza!

Jó fakanálforgatást!

6 megjegyzés:

Bianka írta...

Maga a mennyország, csodálatosan finom lehet

Jutka írta...

Nyami, nyami..nagyon jól néz ki :)

4gyerek írta...

Hmmm....nem lehet mindenki mindenkivel azonos hullámhosszon.
Nekem igenis a top gombák közt van a róka. És mert nemsoká dél van, hát csoda ha beindult a nyálelválasztásom?
S az a tálalás....őszi napocskát idéző bal felső sarok...hajajjjj

trendo írta...

Boldog vidék, ahol már azt a fajta gombát is lefitymálják, melyhez én jó, ha két vagy háromévente jutok hozzá, méregdrágán:)
A jegyzetben leírtakkal mélyen egyetértek! Valamiféle pöffeszkedő gasztrosznobizmus kiűzi konyháinkból a hazai, hagyományos ételeket. A vendéglátóhelyek étlapján nincs egy tisztességes magyar leves, főzelék, és még sorolhatnám. És bizony, csak át kell futni derék gasztrobloggereink posztjait...

Alíz, Erdélyből írta...

Bianka és Jutka: valóban nagyon finom volt. Pillanatok alatt elfogyott, igaz, nem készitettem sokat belőle.

4gyerek: erre mondják azt, hogy izlések és pofonok különböznek. :)))

Trendo: nem lefitymálása ez a rókagombának, de nálunk tényleg sok van MÉG belőle - hála Istennek. Most is mig jöttem haza a főtérről legalább öt helyen kinálták nagyon olcsón a rókagombát. Talán majd egyszer eljössz Erdélybe és akkor adok neked fagyasztott változatot, mert nekem most is van félfióknyi belőle, noha, mint mondtam, nem rajongok érte. De most jelennek meg az őszi gombák: őzláb, csirkeláb, laskafélék, pereszkék és gerebengombák, amik mind-mind izletesebbek szerintem, mint a róka. S a gasztrosznobizmust pedig hadd ne taglaljuk, mert csak felidegesedem...

Rita írta...

Alíz, Julis néni, vagy (Juci néni? ) szakácsnő specialitását megszerezni esetleg? Rémlik csak: nagy sült szelet, apróra darabolt sonka + sajttal a tetején...
Persze, hogy próbálgattam itthon, sikertelenül, holott egyszerűnek tűnik :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails