2009. szeptember 1., kedd

Ordás reszelt

Ez volt az egyik sütemény, amit a családi találkozónkra sütöttem, egyszerű, finom és mutatós. Elkészítése sem bonyolult, kezdők is próbálkozhatnak vele, ha már készítettek porhanyós tésztát.

A munka menete azzal kezdődik, hogy a tészta alapanyagait - liszt, cukor, kakaó, margarin, tojás, csipetnyi só, késhegynyi szódabikarbóna, pici tej - egy mély tálba tesszük és ott összegyúrjuk.
Kemény, zsíros tésztát kell nyernünk belőle, amit kettéosztunk és fóliába tekerve betesszük a hűtőbe legalább egy órára, mert minél inkább lehűlt, annál könnyebb reszelni.





Ezalatt elkészítjük az ordakrémet: az ordát a hozzáadott tojássárgákkal és a cukorral habosra, krémesre keverjük, majd lazán, akárcsak a piskóta esetében belekeverjük a tojásfehérjék kemény habját is.

Tettem hozzá maréknyi rumban áztatott mazsolát is, mert úgy véltem attól finomabb, érdekesebb lesz, és nem tévedtem - ez azonban ki is hagyható. Ezután kivesszük a hűtőből a tészta egyik felét és egyenletesen belereszeljük a kizsírozott, kilisztezett tepsi aljába. Nekem nem volt éppenséggel reszelhető állapotban a tésztám, emiatt inkább kinyújtottam és úgy helyeztem a tepsi aljára, de az alfalvi Irénke barátnőm receptje szerint az alsó réteg tésztát is reszelni kell. Ha ezzel elkészültünk, az ordás tölteléket ráhalmozzuk a tésztára, és egyenletesen eloszlatjuk rajta, majd ráreszeljük a tészta másik felét is. Előmelegített sütőben készre sütjük.

Hozzávalók a tésztához: 40 dkg liszt, egy tojássárga, 25 dkg margarin, 15 dkg cukor, 2 dkg kakaó, 1-2 kanál tej késhegynyi szódabikarbóna; a töltelékhez: 70 dkg orda, 3 tojássárga és 4 tojásfehérje, 20 dkg cukor, 3 tasak vaníliacukor.

Jó fakanálforgatást!

4 megjegyzés:

Wise Lady írta...

Olyan kár, hogy orda nálunk nincs!
Mostanában a "ricotta" a divat mifelénk:D Olyan olaszos, menő.

Alíz, Erdélyből írta...

Ha lehetne csatolt állományban küldeni, máris küldenék félkilónyit neked. :) Egyébként ezt a sütit próbáltam már édes, tehéntúróval is, úgyis finom, viszont akkor kell rakni bele még egy kis vajat és tejfölt is (érzésből), mert a túró szárazabb, mint az orda. Próbáld ki!

Hazimedve írta...

Nagyon nagyon finom! Minden csaladi osszejovetelre ezt sutom, mar cikiznek is erte. Egyszeruen nem lehet megunni. Koszonjuk szepen a receptet!

Alíz írta...

Házimedve: szívesen, örülök, hogy enníire ízlik. Ha azonban szeretitek az ordás süteményeket, akkor szíves figyelmedbe ajánlom az ordás kavartat is, ami legalábbis nekem még ennél is jobban ízlik. http://fakanalforgato.blogspot.com/2011/06/ordas-kavart-szingli-adag.html
A linket ha bemásolod a keresőbe, megnyílik a recept és mivel ez egy szingli adag, 2-vel kell szorozni a hozzávalók mennyiségét. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails