2010. december 17., péntek

Öcsém nyúlpörköltje

Öcsém gyerekkorától nyulakat tart és nagy szakértője a nyuszihúsból készülő ételeknek. Ugyanakkor különféle alkamakkor gyakran főz nagy tételben, bográcsban is. Lányom szerint pedig senki nem tud olyan finom tojásrántottát, zöldbablevest és nyuszipörköltet, meg vadast főzni, mint Bátyja. Nos, a fenti képen látható nyúlpörkölt az öcsém receptje szerint készült, lányom viszont fenntartja, hogy a Bátyja által készített továbbra is finomabb, mint amit én főzök. Ettől még el lehet készíteni eszerint a recept szerint, mert nagyon finom és egyszerű elkészíteni.

Hozzávalók: kb. 70-80 dkg csontos nyúlhús (bordás rész, első comb, nyakrész), 3-4 nagy fej hagyma, só, bors, pirospaprika, 1-2 evőkanálnyi paradicsompüré, 1-2 babérlevél, pici olaj (nyáron jöhet bele egy paprika, 1-2 paradicsom).

Elkészítése: A nyúlhúst feldaraboljuk, hártyáitól megtisztítjuk. A laskára vágott hagymát kevés olajon üvegesre dinszteljük, megszórjuk pirospaprikával, felöntjük kevés vízzel és még 15-20 percet pároljuk. Amikor a vizet elfőtte, hozzáadjuk a feldarabolt nyúlhúst és időnként kevés vizet töltve alája puhára főzzük. Közben sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, majd az utolsó negyedórában a paradicsompürét is. Kifőtt csigatésztával tálaljuk és kovászos uborkát adunk melléje.

Az eMpszi szétválasztós étkezési tanácsadása szerint étkezők párolt zöldséggel fogyasszák húsnapon, vagy csak egy szelet kenyér mennyiségű tésztát fogyasszanak melléje.

Jó fakanálforgatást!

11 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon guszta

Jutka írta...

Nyámi-nyámi, de rég ettem nyúlpörköltet :)

Ottis írta...

Hű, de megenném most!

Wise Lady írta...

Én is jövök veletek enni!

Alíz, Erdélyből írta...

Bianka, Jutka, Ottis és Wise Lady: mindannyiatokat szívesen látlak. Hátha majd a nyáron, amikor Wise Lady is eljön Erdélybe össze tudunk hozni egy olyan piknikezést, ahol öcsém lesz a főszakács. :)

Juci írta...

Mesés ez a pörkölt!
KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KIVÁNOK SOK SZERETETTEL!!!

Ottis írta...

Kedves Alíz!Békés, Boldog Karácsonyt kívánok neked!

Wise Lady írta...

Kedves Alíz, Boldog karácsonyt a családodnak!

Mézigörl írta...

Én is kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok Neked és a családodnak! Teljen békességben, boldogságban, szeretetben! :-DDD

Viki írta...

Békés, Boldog, Szeretetteljes Karácsonyt kívánok Neked és Szeretteidnek.

Wise Lady írta...

Kedves Alíz! Nem mindennapi dolgokat sikerült létrehoznod az elmúlt esztendőben! Ugyanilyen sikeres, boldog újévet kívánok neked, és egész családodnak!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails