2011. április 8., péntek

Hétvezértokány

Hú, de régóta készülök rá, hogy beblogoljam ezt a nagyszerű tokányt, aminek a receptjét még a nagyanyámtól tanultam. Csak, mint tudjátok, bokros teendőim nem engedték... De most úgy tűnik, kissé átalakul az életem és lényegesen több szabadidőm lesz, mint eddig. Remélem, ez majd a blogolásban is megmutatkozik majd. Na, de mindenről majd a maga idejében, egyelőre ott tartunk még csak, hogy hétvezértokány. Nos, határozottan emlékszem arra, amikor nagyanyám azzal magyarázta a különleges nevét - mert már kölyökkoromban is folyton kérdeztem -, hogy azért "hét vezér", mert hétféle hús jár bele. Közülük is "kötelező" hozzávaló: a marhalábszár, sertéscomb, szárnyashús, füstölt szalonna és belsőségek. Aztán ezeket épp azzal gazdagítjuk/színezzük, amivel jól esik, a lényeg, hogy hétféle legyen. No, bevallom őszintén, egy rakást böngésztem az interneten a témában, sőt szakkönyveket is lapozgattam, ám nem találtam olyan érvet, ami nagyanyám állítását támasztotta volna alá, de olyat sem, ami cáfolta volna. Ezért kérek mindenkit, akinek bármilyen információja van a hétvezértokány megnevezését illetően, ossza meg velem is, hogy ne éljek továbbra is abban a "sötétségben", amiben jelenleg leledzem. De most előbb leírom azt a receptet, ahogyan az én családom készíti ezt a pompás ételt.

Hozzávalók: 10-15 dkg füstölt szalonna, 20 dkg marhalábszár, 20 dkg sertéscomb, 20 dkg csirkemell, 15 dkg sertésszív, 15 dkg sertévese, 15 dkg csirkemáj, 3-4 nagyfej hagyma, 1 csövespaprika, 1-2 cikk fokhagyma, 1-2 paradicsom, só, bors, pirospaprika, Macalik-fűszerkeverék, 1 rozmaringág.

Elkészítése: Az apró kockára vágott füstölt szalonna zsírját kiolvasztjuk - aki nem szereti a szalonnapörcöt, vegye ki -, majd megdinszteljük rajta a laskára vágott hagymát és a csíkokra vágott paprikát. Megszórjuk pirospaprikával, pici vizet öntünk alá és néhány percig fedő alatt pároljuk. Amint a vizet elfőtte, hozzáadjuk előbb a kockára vágott marhalábszárt, vizet öntünk alá, közben enyhén sózzuk, borsozzuk. Amikor a hús félig megpuhult, hozzáadjuk a szintén kockára vágott sertésceombot, majd rendre a sertészivet, vesét, csirkemellet, végül a májat. Minden újabb hozzávaló hozzáadásakor sózunk és borsozunk, vizet öntünk alá, illetve csak akkor adjuk a lábosban fővő húsokhoz az újabb adagot, ha az előtte lévő már félig megpuhult. Ha már minden húsféle a lábosban van, csendesen főzzük a tokányt figyelve arra, hogy ne kapjon oda, majd az utolsó negyedórányi fővési időben hozzáadjuk az apró kockára vágott hámozott paradicsomot, a zúzott fokhagymát, a Macalik-fűszerkeveréket és a rozmaringágat.
Krumplipürével vagy nokedlivel tálaljuk, aki úgy jobban szereti tejfölt is tehet rá. Sok savanyúsággal vagy friss salátával fogyasztjuk.

Aki az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint étkezik, ezt az ételt inkább mellőzze, vagy fogyassza sok-sok párolt zöldséggel.

Jó fakanálforgatást!

8 megjegyzés:

Hobbychef írta...

Szerintem a név nem a hétféle húsra, hanem a hétvezérre utal. A honfoglaló magyarok ugyanis tokányból készült szárított húscsíkokat vittek magukkal bőrzacskóba kötve, a nyereg mellé kötözve.
Utazás a gyomrunk körül
http://www.pesterzsebet.hu/download.php?id=9336&content_type=2&content_id=4270

Alíz, Erdélyből írta...

Hobbychef: köszönöm az infót.

Ottis írta...

Nagyon guszta!

Reka írta...

hat ez nagyon jol nez ki. meg nem hallottam rola, de ha valamit megtudok, szolok.

Alíz, Erdélyből írta...

Ottis: finom is. :)

Réka: várom az infót. :)

Bianka írta...

Nyammi nagyon guszta

Wise Lady írta...

Húha! Hát ilyet nekem is kell főznöm! Nagyon tetszik.

Alíz, Erdélyből írta...

Bianka: az bizony. :)

Wise Lady: próbáld ki és majd számolj be, mennyire ízlett a családnak. :) Különleges, az biztos. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails