![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiM3kBVWNbtBWSfaCFX0v25vnETLSg-4BP8d3YxyE1tZ1_gWG8XTOIrEmaiSrUHZb5o9t1GTMfO_5NQvFQcnPMSZUyF-GVFaqT782ylp8AgMXvGzoHKX-C_pl308zlP9JjSOCYr9tOU23pY/s400/Picture+060.jpg)
Hajrá, fakanálbajnokok: főzzetek málnakocsonyát! Amíg még van málna az erdőben, illetve a piacon. Nálunk hegyvidéken még van, és az idén valahogy úgy adódott, hogy Erzsi szomszédasszony két rendben is hozott egy-egy kisvedernyit (kb. 5-6 liter). Mivel nem volt kimondottan szép a málna, nem készítettem belőle sem befőttet, sem szörpöt, hanem kocsonyát készítettem, mert úgy vélem, így fogyaszthatóbb állapotba tudtam hozni. A málnából, de bármilyen apró magvas gyümölcsből - eper, ribizli, áfonya, stb. - még azért is érdemes kocsonyát készíteni, mert így fogyaszthatóvá válik az igen aprócska emberekék (két év alattiak), illetve a nagyon idős emberek számára is, akiknek emésztési, meg egyéb gondot okozhat a sok apró mag. Na, de bárkinek jobb ebben a formában, hiszen íze, színe, zamata benne marad, csupán a magok hiányoznak belőle. Igaz, az elkészítése kissé időigényes és macerás, de megéri a fáradtságot. Nézzük, hogyan is készül a málnakocsonya Alízféle változata!
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_PuqSHh1mG-qfYepVg8RutAQ1GnjXv5gCLidgdzJIScKuZqxsLhayt7SldA7kFJr_rwyGSirCL6dNwhMvlNsAvIYlhscbAhf10Bjjtc7SrLBMNgrds4WFoe1tpi4DRBPUx6VqjQ8j2BKN/s200/Picture+006.jpg)
A málnát először is megpucoljuk, szűrőkanálba téve megmossuk, majd egy nagy fazékban megrottyasztjuk. Vagyis addig főzzük, többször is megkavargatva, míg megpuhul a málna és lé kezd feljönni a tetejére. Kb. így, mint a mellékelt képen. Ekkor levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni - ezt a műveletet elvégezhetjük például egyik este és másnap folytatjuk. Ha már hideg a felforralt málnánk, egy mély tál fölé helyezett gézbe kanalazunk egy adagot belőle, majd a gézt előbb kétrét hajtjuk, aztán az egyik szélétől indulva batyut készítünk belőle. Tetejét jó
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjcRkRogsg9Nc9oVubyI61BJ-NJBX7YduqBDFyjg7coSNcyI4VdIzEG2rTEwGA7BKWc9mKnPT9JO7iZ2S_2Bl2FgmwtD7gnu2geXmMaA7tQu-iTBlHRrL-BDvCxpY-EVzBKhVh0fLtowXJ5/s200/Picture+043.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOMJDclMf1a1cGpdCLNAPs_avD3vW_SKYoTurO_XIxLMyDODpwtk9QnYH9X4vpfp6AbWOQUvYBJG_2Nkfn7FKWUF8JUvObBVXEwEHMTpvRlwpgaGt1VuCNX6_6oJ-nT99WmWPUVLKCXCas/s200/Picture+048.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjGXpKtVoeRrM2ILQIjvYixRow4itDNkYT1JB60InQoyDNF5GjDTRyr8k0UvlU_CR23Hsz-eqS2Z57sZzdhCl_2RbT44iYgCfv7UDD5FAoaUK5LguMM4IzstSAnejSEa__-dlfmgGcOgY9i/s400/Picture+135.jpg)
Ha már itt tartunk (kb. 2-3 óra múlva), tegyünk bele kevés befőzőport, majd töltsük tiszta befőttes üvegekbe, de ne dugaszoljuk le, hanem hagyjuk fedetlenül kihűlni. Ha teljesen kihűlt, a tetejére "bőr" képződik és minőségét évekig megőrzi.
A málnakocsonyát sokféleképpen felhasználhatjuk: lehet sütemények tölteléke, ásványvízzel, vagy szódával hígítva akár szörpként is fogyaszthatjuk, de egyszerűen kenyérre kenve kakaós kávéval, vagy hideg tejjel fogyasztva is kitűnő.
Hozzávalók: tetszés szerinti mennyiségű málna, literenként 70-90 dkg cukor, 5 l gyümölcsléhez egy kiskanál befőzőpor.
Jó fakanálforgatást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése