Nagyanyám böjtös káposztája - Káposztafeszt beszámoló (1.)

Tudom, hogy ezt a beszámolót még a tegnap estére ígértem, és azt is tudom, hogy nagyon frappáns lenne azzal kezdeni: "Kedves Feleim a cyber-gasztrovilágban íme a díjnyertes káposztám, amit a harmadik Híres Káposztavásár- és Fesztivál nevű rendezvényen készítettem Gyergyószárhegyen". Na de mindezt nem írhatom, mert nem így történt. Egyrészt a tegnap (vasárnap) hajnali négykor keltem, hogy a lányomnak mindent megfőzhessek, amit terveztem, mert ugyebár a szombati napomat "elmulattam" Szárhegyen és estére a Kisebbségi Színházak Kollokviumának záróünnepsége után már annyira fáradt voltam, hogy egy kis alvásért cserébe, inkább kihagytam a gálaelőadást. (Nagy szó ám ez nálam! - a csonka favágó a félkezén megszámolhatná, hányszor hagytam ki az életben színházi előadást.) Másrészt, amit az előző bejegyzésemben nem írtam le: nem azért mentem, hogy nyerjek, hanem azért, hogy példát mutassak azoknak, akik otthon kuksolnak ahelyett, hogy aktívan részt vennének egy ilyen rendezvényen. Hogy a példamutatás mennyire sikerült, az majd egy év múlva kiderül, de ha a jövő évi főzőversenyen nem öt bográcsban, hanem többen fog rotyogni az ízletes szárhegyi káposzta, akkor busásan megérte a fáradtságot. Másrészt eleve a főszervezőkkel léptem "koalícióra", vagyis a szárhegyi faluturizmus-hálózat gazdasszonyaival, ami ugye startból kizárta az első díjat, mert milyen vicces is lett volna, ha szervezőként nyer a csapatunk. Aztán kicsit mellétenyereltem a fűszerezéssel, mert a káposzta töltelékét enyhén csípősre és pikánsra fűszereztem, mert arra számítottam, hogy a zsűriben magyarországi "bíró" is lesz, de ehelyett volt egy bukovinai aranyos román nénike, aki viszont már nem díjazta annyira a pikáns ízeket. Még az esti káposztabálon is megjegyezte: "Te, boszorkány, olyan csípős káposztát készítettél, hogy még most is csípi a torkomat!" No, az azért nem volt éppen ennyire csípős, tanúsíthatják azok, akik megkóstolták, de a moldvai konyha nem használja annyira a csípős ízeket, mint az erdélyi. Nyertem viszont egy akkora fakanalat, amiről már régóta álmodozom, egy ügyes kicsi káposzta-sarvalót, amit szintén áhítottam, hogy legyen a nagy mellé, és egy DVD-t a szülőfalumról, amire szintén vágyakoztam. Nem utolsó sorban Ági és Géza személyében új barátokra tettem szert, de erről bővebben a következő képes beszámolóban fogok szólni. Most viszont leírom nagyanyám böjtös káposztájának a receptjét, hátha valaki kedvet kap hozzá, hogy elkészítse. Elöljáróban annyit, hogy a régi erdélyi konyhában - a magyarban is - minden ételnek megvolt a böjtös változata, így a töltöttkáposztának is. Emlékszem, hogy apai nagyanyám Nagyböjtben gyakran tette a vasárnapi asztalra második fogásként a böjtös káposztát, hiszen ízletes, laktatós étel, de hús nincs benne. Azóta azonban valahogy kikopott ez a finom étel még az erdélyi konyhák asztalairól is, pedig kár érte, mert nem csak színesíti az étrendet, finom is. Azt még szintén leírnám, hogy életemben először a fiam kérésére készítettem el, aki néhány évvel ezelőtt egy farsangban vendégségbe hívta az amerikai dokumentarista fotózást tanító tanárnőjét. A felkérés valahogy így szólt: "Anyuci, most mutasd meg, hogy mit tudsz, mert Kathleen autentikus székely konyhai remekeket szeretne kóstolni nálunk, de tudni kell róla, hogy vegetáriánus." Ilyen felkérést nem lehet, nem illik visszautasítani, így hát, hogy autentikus és vegetáriánus is legyen, némi agytorna után megtaláltam a megoldást: "Nagyanyám böjtös káposztája!"

Hozzávalók 70 töltelékhez: 70 db szépen előkészített káposztalevél; a töltelékhez: 60-70 dkg gomba (ebben az esteben vargánya, rókagomba, galambgomba és harmatgomba), 40 dkg árpakása, 10 dkg kukoricakása, két szál sárgarépa, egy kisfej káposzta, 3 fej hagyma, 2 paprika (1 kápia és egy paradicsompaprika), só, bors, bazsalikom, kakukkfű, csombor, kapor, rozmaring, olaj és paradicsomlé, illetve ízesítőként 2-3 kanálnyi zakuszka és 1-2 kanálnyi chillei mártás.

Ebben az esetben a káposztaleveleket a társak - Hajni és Erika, a szárhegyi faluturizmus gazdasszonyai - előkészítették (én meg majd egy későbbi bejegyzésben ezt is leírom), a tölteléket pedig én raktam össze, én "csombolyítottam meg" a 70 db tölteléket is, és én is főztem meg a Hajniék bográcsában nyílt tűzön. Az árpakását szépen megpucoljuk és alaposan megmossuk, majd sós vízben félpuhára főzzük. A hagymát és a paprikát apró kockára vágva egy kis olajon megdinszteljük majd hozzáadjuk a gombát és zsírjára pirítjuk. Ha a gomba kihűlt, ledaráljuk a sárgarépával és a káposztával együtt, hozzáadjuk az előfőzött árpakását, megfűszerezzük és a káposztalevelekbe betöltjük. Ezután a bogrács alját kibéleljük káposztalevelekkel olymódon, hogy rakunk egy sor káposztalapit, majd rá a csombort és a kaprot, befödjük még egy sor káposztalevéllel, majd körbe az edény szélén szép sorba rakjuk a töltelékeket, a közepén lyuknak kell maradnia, mert ide kerül a vágott, minden erdélyi töltöttkáposzta elmaradhatatlan kísérője. Feltöltjük enyhén sós vízzel, majd amikor felfőtt hozzátöltünk még 2-3 dl olajat és amikor már majdnem puha a káposzta kb. félliternyi paradicsomlevet. Természetesen a töltelékeket szintén káposztalevéllel takarjuk be. Na most, tudom, hogy ez így túlságosan bonyolult elkészíteni családi méretekben, de ígérem rövidesen jelentkezem egy kisebb adaggal, sőt az adventben elkészítem a rizses változatát is. Viszont fontosnak találtam ezt így leírni, hogy nehogy elfelejtsem, hiszen mondanom sem kell, ezt is csak úgy érzésből dobtam össze azután mérve az adagokat, miután eldöntöttem, hogy miből mennyit teszek csak úgy szemre.
A káposztafesztről rengeteg fotó készült, hiszen fotózott Ági, Géza, Emese és én. Most következik, hogy az összes fotót egy könyvtárba mentsem, kiválogassam a legjobbakat és azok fognak felkerülni ide képes beszámolóként.

Megyek főzőversenyre, szorítsatok!

Gondolkodtam egy sort azon, hogy egyáltalán be merjem vallani vagy sem ekkora nyilvánosság előtt, hogy mire készülök. Aztán ma reggel úgy ébredtem fel, hogy igenis bejegyzem a blogomba, hogy megyek a sajnos nem eléggé híres gyergyószárhegyi káposztafesztiválra, nem is akármilyen minőségben, hanem a főzőverseny egyik versenyzőjeként. A káposztafesztivál főzőversenyének egyetlen kitétje van: minden ételnek káposztából, helyben kell készülnie. Amit készítek egy már-már elfelejtett töltöttkáposzta változat, aminek az érdekessége, hogy nincs hús benne. Nagyanyám böjtös káposztájának neveztem el, ugyanis a régi szép időkben nagyanyám a húsvét előtti nagyböjtben vasárnapokon szokta főzni ezt a sok zöldséggel töltött nagyon ízletes káposztát és ő böjtös káposztának nevezte. Utóbb a pszichowellness táborban került terítékre zöldségnapi második fogásként és mindenkinek nagyon ízlett, noha Hajni (a kicsi képen), a vendéglátó gazdasszonyunk eleinte kissé ódzkodott elkészíteni. No nem olyan nagyon éppenséggel, mert végül Erikával a sógorasszonyával secc-pecc összedobták, de többször is megkérdezte tőlem mielőtt az asztalra került volna és a vendégek végzetes pusztítást nem végeztek volna a tálakon: "szerinted, biztos fog ízleni?" A szakítópróbát olyannyira állta, hogy Hajni férje - aki csak a kész káposztából evett, de nem látta az előkészületeket - megkérdezte: "biztos, hogy semmi hús nincs benne?" Sőt, a minap Hajni azzal keresett fel telefonon: "Kéne gyere a főzőversenyünkre és meg kéne főzd a nagyanyádféle böjtös káposztát!" Nahát, ilyen felkérésre nem lehet nemet mondani. Nem is szaporítom tovább a szót, a receptet majd a verseny után beblogolom. Elöljáróban azonban ejtenék néhány szót a szárhegyi káposztafesztiválról.
Nos, gyergyószárhegyen évszázados hagyomány van a káposztatermesztésnek, mert kifejlesztettek teljesen hagyományos módszerekkel egy olyan káposztafajtát, ami a tetején lapított, inkább koronghoz hasonlatos, igen vékony szorosan egymásra boruló levelekből áll, az erezete is meglepően vékony, könnyedén savanyítható és sokáig eláll. A káposztafesztivál ötlete viszon egészen újkeletű és faluturizmusban tevékenykedő gazdasszonyok szorgalmazására szervezték meg először, na meg azért, hogy felélesszék a káposztavágás hagyományát (erről cikket is fogok írni). Ez a fesztivál nem tévesztendő össze a jó reklámmal és marketinggel szervezett parajdi töltöttkáposzta fesztivállal, ami néhány éves kezdeményezés, de nincs évszázadokra nyúló gyökere, alapja a településen a káposztatermesztésnek.
Na, nem nyújtom tovább, megyek készítsem elő a káposzta töltelékjét a versenyre, Ti pedig addig is, míg jövök, szorítsatok ám!

Kéccerfőtt pityókaleves, vagy dögasszonleves?

Ha a cím megint bárkit is elszörnyülködtetett, nyugalom, jön a magyarázat. Nos, nem tudtam eldönteni, a két meglehetősen furcsa elnevezés közül melyiket válasszam, ugyanis míg Alfaluban és Remetén nagy előszeretettel nevezik kéccerfőtt pityókalevesnek ezt a végtelenül egyszerűen, rekord idő alatt készülő krumplilevest, addig szárhegyi nagyanyám nagy előszeretettel nevezte egyszerűen csak dögasszonlevesnek. A Nagyi magyarázata az volt, hogy ezt a levest általában a lusta asszonyok főzik, olyankor, amikor elpletykálják a délelőttöt a szomszédban és délben "ébrednek fel", hogy mindjárt jönnek a gyerekek az iskolából és a "zember" a munkából. Na, ilyenkor ripp-ropp kivesznek néhány krumplit a nagyfazékból, amit már jó kora reggel odatettek főni a malacoknak - mert a székely ember az állatjáról nagyon gondoskodik, ezért a reggeli első teendői között van, hogy krumplit tesz oda főni, hogy legyen amiből megkeverni a malacoknak, hízónak a moslékot -, és abból a krumpliból készítettek hajdanán nagyon ízletes levest néhány perc alatt. A magyarázathoz még az is hozzátartozik, hogy lusta embert a székelyek nagy előszeretettel nevezik egyszerűen dögnek, vagyis a "lusta dög" jelzős szerkezetből egyszerűen csak a "dögöt" használják az ebédfőzést elpletykálkodó asszonyok megnevezésére, ezért dögasszonleves. A "kéccerfőtt ptyókaleves" elnevezés pedig onnan ered, hogy valójában a krumplit kétszer főzik meg. :) Édesanyám azonban saláta-pityókalevesnek nevezte, én is inkább ezt használom és akkor érdemes ilyet főzni, amikor több krumplit főzünk meg héjában, mint amennyit elhasználunk és a megmaradó néhány krumplival nincs, amit kezdenünk, eldobni pedig pazarlás lenne. Nos, ilyenkor főzhetünk belőle saláta-krumplilevest.

Hozzávalók: 5-6 db. közepes nagyságú héjában főtt krumpli, kb. 5 dkg.-nyi füstölt szalonna, 1 kisfej hagyma, só, bors, tejföl és ecet tálaláskor.

A már kihűlt héjában főtt krumplit meghámozzuk és vékony szeletekre vágjuk épp úgy mintha salátakrumplit készítenénk belőle, majd bő vízben odatesszük főni. Közben a szalonnát apró kockára vágjuk és kiolvasztjuk (vigyázzunk, ne égessük meg), majd hozzáadjuk az apró kockára vágott hagymát, megpirítjuk (picit pörkölődjön meg a hagymakockák széle) és megszórjuk piros paprikával. Ez alatt a leves is felfő, amit közben sózzunk meg és adjuk hozzá a pirított hagymás szalonnapörcöt. Amint egyet lobbant, kész is a leves, amihez tálaláskor adjunk tejfölt, borsot és ecetet. Aki nem szereti a szalonnát, készítheti olajjal, böjtben én is olajjal szoktam készíteni. :) Kiváló zöldség- és tésztanapi leves ugyanis mivel a szalonna (vigyázat, a hagyományos húscsík nélküli füstölt szalonnáról van szó!) zsiradéknak számít az M. pszichowellness módszerének táplálkozási ajánlásában, megehető zöldség- és tésztanapon is.

Jó fakanálforgatást!

Narancsos-mazsolás krumplisaláta

Ennek az igen finom krumplisalátának a receptjét Törökországból hoztam, amikor két évvel ezelőtt Antalyában jártam. Most nem térek ki annak részleteire - bár megérne egy csendes misérevalót -, hogyan egyezkedtem a török szakáccsal, aki kb. annyit tudott angolul, mint én. :))) Lényeg, hogy megértettük egymást, hazatérve többször is elkészítettem az eredeti változatot, amiben sült csirkemell darabkák is vannak és nagyon hízlal. Egy idő után egyszerűsítettem a recepten, kihagytam a csirkemellet és lett belőle egy ízletes saláta, ami már nem hízlal.

Hozzávalók: 1,5 kg krumpli, fél narancs, félmaréknyi mazsola, egy kisfej hagyma, 1,5-2 dl majonéz, 0,5 dl tejföl, só, porcukor, kiskanál mustár és fehérbors.

A krumplit héjában megfőzzük és még melegen meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk. A narancsot megpucoljuk, leszedjük a fehér hártyáját és kb. akkora darabkákra vagdaljuk, mint a krumplit, majd az egészet egy mély tálba rakjuk a mazsolával együtt. Kissé megsózzuk és lazán átforgatjuk az egészet, közben elkészítjük a majonézet - kitűnő alapreceptet találsz okosságokkal fűszerezve Wise Ladynél - hozzákavarjuk a tejfölet, belereszeljük a hagymát, egy kis porcukorral, mustárral és fehérborssal ízesítjük (érzéssel), majd összekavarjuk a a krumplis-narancsos-mazsolás "egyveleggel". Fogyasztás előtt jó egy-két órát a hűtőben pihentetni, hogy jól összeérjenek az ízek.

Általában rántott zöldségekkel vagy gombával, zöldség- és gombafasírtokkal, vagy csak úgy magára önálló fogásként szoktam fogyasztani zöldség- és tésztanapokon. Természetesen, ha valaki kifejezetten hízni akar fogyaszthatja sült- és ránott húsokkal, illetve rántott sajttal is. De elkészítheti az eredeti változatot is, amibe vagy előre megsütött csirkemellet aprít bele, vagy vékony csíkokra vágva, kissé megfűszerezve forró olajban pirítja meg a csirkét.

Jó fakanálforgatást!

Csirkeaprólék csorba

Eredetileg becsinált levest akartam főzni, de későn vettem észre, hogy az aszalt szilva, amiről úgy tudtam, hogy ott lapul a hűtő alsó polcán egy tasakban, rejtélyes módon eltűnt. :) Bizonyára egy aszalt szilvára éhes emberke gyomrában végezte, így hát nem volt mit tenni, változtatni kellett az eredeti "haditerven", így lett becsinált leves helyett csirkeaprólék csorba. Na most a csorbáról tudni kell, hogy egy savanyú leves, amit általában korpaciberével - borş-sal - savanyítanak, jó sok zöldség van benne és szinte elképzelhetetlen lestyán nélkül. Mellesleg a legjobb csorbákat a moldvai gazdasszonyok főzik és az alábbi recept Lucreţia nénitől, az egyik román barátném édesanyjától származik.

Hozzávalók: kb. 30 dkg csirkeaprólék (farhát, nyak, szív, zúza) 2 szál murok (sárgarépa), 1 szál petrezselyem, egy szeletke karalábé (nézzük meg, ne legyen fás), egy szelet zeller, egy paprika, egy kisfej hagyma, egy paradicsom, maréknyi zöldborsó, lestyán, korpacibere (vagy Magic Borş - sal bár nem egyenértékű a korpaciberével), egy kis olaj - ez ami kötelező. Ezen felül tehetünk bele bármilyen zöldséget - most karfiol került bele, mert csak az volt - illetve rizset és száraztésztát is, utóbbi kettőt, ha kifejezetten hízni akarunk.

Az aprólékot megtisztítjuk, megmossuk és hideg vízben egy kis sóval főni tesszük - mióta macskám van, nem teszek sót a hús fővő levébe, mert a bőrt és a csontokat Kitty macsek fogyasztja. Azt pedig jó tudni, hogy sem a macska, sem a kutya nem ehet sós ételt, mert megbetegszik tőle. Mivel Kitty is a családunk tagja, illik figyelembe venni az étkezési igényeit. :) tehát só nélkül puhára főzöm a húst, míg le lehet szedni a húsdarabkákat a csontról. Közben megpucolom a zöldséget és mindent apró kockára vágok, majd egy kis olajon a hagymával indítva a karfiol és a paradicsom kivételével mindent megdinsztelek. Amikor már a zöldség is puha, feltöltöm a húslével, megsózom, beleteszem a karfiolt, a paradicsomot és a lestyánt, majd tovább főzöm. Amikor a karfiol is puha hozzátöltöm a korpaciberét, amit Eugenia szomszédasszonyom édesanyja készít (isteni finom, magára is lehet inni), illetve ha nincs korpacibere tehetünk bele Magic Borşot, bár mint említettem, nem ugyanaz az íz lesz a végeredmény. Na most jó kérdés, hogy mennyi korpaciberét? És őszintén mondom, soha nem mértem, hanem teszek bele érzésből egy keveset, megízlelem és ha úgy ítélem meg, hogy savanyúbban szeretjük, még töltök hozzá. Legvégül belerakom a már megfőtt húsdarabkákat, zúzát és szivet, a bőrt és a csontokat pedig Kittynek adom. :) Még annyit hozzáfűznék, hogy aki nem tudja beszerezni sem a korpaciberét, sem a Magic Borşot, savanyíthatja a csorbáját paradicsom- vagy citromlével is. Nem lesz ugyanaz az ízharmónia, de így is kiváló csorbát kapunk - néha szoktam így is készíteni.

Jó fakanálforgatást és jó étvágyat!

Dobozolok, fagyasztok, csomagolok...

Pontosabban listát írok, bevásárolok, főzök, dobozolok, fagyasztok, majd csomagolok - nagyjából erről szól a péntekem és a szombatom, mióta a lányom Csíkszeredában kollégiumban lakik. Úgy néz ki, a főzési szokásaimat teljesen át kell alakítanom, ugyanis a lányomnak előre kell főznöm egy hétre, mert a kollégiumnak, ahol lakik nincs menzája, de úgy tűnik, ha lenne sem akarna ott étkezni. Ugyanis Csíkszeredában vannak nagyon jó menzák, de neki inkább az a változat tetszik, hogy én főzzek neki, kis dobozkákban fagyasztva elviszi az ételt, ott hűtőbe teszi, aztán mikróban fölmelegíti, amikor fogyasztja. Mit mondjak: eléggé fárasztó nekem ez így, főleg pénteken és szombaton, de nagy elégtétel számomra, amikor látom az elégedett kis pofikáját, hogy "lám-lám anyuci megint mindent megfőzött, amit éppen kívántam". Persze, mindez igényel némi szervezést, mert 7-8 féle étel elkészítése két nap alatt bevásárlással együtt nem kis feladat. Ezért rendszerint azzal szoktam kezdeni a hétvégi nagyfőzést, hogy csütörtökön este kifürkészem, mit is kíván a leányzó. Általában van ötlete, elképzelése, de ha nem lenne, akkor előhozakodom az ajánlataimmal, amiből aztán ő választ. Természetesen, a kívánságlistát rögzítem, vagyis leírom, nehogy valami véletlenül kimaradjon - többek közt, ezért is értékeltem nagyon Maimoni bejegyzéseit az anyósa listáiról, mert magamra ismertem a listaírásban. Na, nem kell ki tudja mire gondolni, mert nem vezetek nagy háztartást, de amikor ennyiféle ételt kell elkészíteni viszonylag rövid idő alatt, sokat segít a lista, hogy ne vesszek el a részletekben, illetve ne vásároljak össze egy rakás fölösleges dolgot. Normális körülmányek közepette csak karácsony és húsvét, illetve vendéglátás esetén szoktam listát írni máskor nem, sőt elárulom, hogy ezt a szokást úgy 35 éves korom után vettem fel. Lehet, hogy a kor hozza? Nem tudom, tény, hogy nagyon megkönnyíti a dolgomat. Mert ha már kész a kívánságlista, akkor semmi mást nem kell tenni, mint szétnézni a kamarában és a hűtőben, mi van, mi nincs, majd újabb listát írni, hogy még miket kell vásárolni. Ha már minden bent van a házban, akkor érdemes a munkát azzal kezdeni, hogy mindent elpakolunk a helyére - úgyis mindent előszedünk, de jobb ha alapból áttekinthető a konyha - aztán az előkészítő munkálatokkal kezdjük a nagyfőzést. Vagyis a húsféléket daraboljuk, porciózzuk, pácoljuk - ha szükséges -, a zöldségeket is előkészítjük - gondolok itt olyan munkafázisokra, mint a paszuly (bab) megpucolása és beáztatása. Aztán általában a hosszabb fővési időt igénylő ételek főzésével érdemes kezdeni, mert amíg ezek csendesen főnek rengeteg egyéb munkát tudunk végezni a konyhában. Például míg megfő a paszulyleves, el lehet készíteni egy salátát, vagy elő lehet készíteni a sütéshez a fasírtot. Lényeg, hogy ha a konyhában vagyunk és egyébként is főzünk, igyekezzünk maximálisan kihasználni az ott töltött időt, vigyázzunk, ne legyenek üresjáratok. Na jó, egy kávé, meg egy-egy cigi belefér. Ha az ételek megfőttek és fagyasztani kívánjuk, minél előbb hűtsük le - ezt általában úgy szoktam megoldani, hogy a fürdőkádba hideg vizet engedek és a fazekat beleállítom. Ha már hideg, akkor lehet dobozba tölteni és tenni a fagyasztóba. S most akkor leírom, miket főztem össze a múlt hét végén a lányomnak, vagyis íme az én listám:
Tárkonyos paszulyleves,
Szilvás gombóc, Edith isteni receptje szerint két változatban: mákosan és prézlisen;
Szezámmagos csirkemell;
Narancsos-mazsolás majonézes krumpli;
Cápa, citromos pácban;
Csirkeaprólék csorba;
Zöldborsós nyúlragu;
Tonhalpástétom;
Sonkás-paprikás sajtkrém.

Természetesen, emellett még csomagoltam neki zakuszkát, barackdzsemet és tekintélyes mennyiségű gyümölcsöt.
Na, ezeket az ételeket is rendre leírom.

Peccsdzsem, de nem maszlinás borkányba

Ha netán nem értette valaki a címet, nem gond, azonnal megmagyarázom. A cím ugyanis parafrazálása Jakab-Benke Nándor Székely nyelvlecke magyaroknak című sorozata első részéből, ahol Táplálkozás címszó alatt egyebek mellett felsorolja a Peccsdzsemet is maszlinás borkányban. (A végén megpróbálom linkelni a kis animációt, - nem biztos, hogy sikerül, mert ilyet nem csináltam még -, mert én annyiszor röhögöm szét a fejemet, ahányszor újranézem, pedig már annyiszor láttam, hogy kívülről tudom az egészet.) Na de, mi is a peccsdzsem? Gondolom a furcsa szó utótagjával a dzsemmel mindenki elboldogul, megfejtésre vár viszont a peccs. Nos, a peccs az tulajdonképpen a csipkebogyó (hecsedli, hecserli) háromszéki megnevezése, nevét gyanítom, hogy a jó háromszékiek a heccsem-peccs szójátékból alakították, olymódon, hogy a heccsemet kispórolták belőle. A gyergyóiak ennél sokkal lényegretörőbbek, itt ugyanis nemes egyszerűséggel "seggvakarónak" nevezik az igencsak ízletes éppen most érő gyümölcsöt, aminek lekvárja igencsak "megadja a módját" a hígpalacsintának, de a teája sem megvetendő. Miért seggvakaró? Két okból is: egyrészt, mert ha nem kérleled meg szépen a bokrot, hogy engedje leszedni a termését, tüskéit a seggedbe mélyeszti, vagyis jól megvakargatja, még akkor is, ha nem viszket. Másrészt, el kell rágcsálni nyersen néhány szemet, aztán a másnap reggeli vécézésnél majd megtapasztalható, hogy nem véletlenül nevezték seggvakarónak a gyergyóiak. :)
Na de, komolyra fordítva a szót: a minap hecsedli lekvárt főztem, mert nagyon szeretem és mert Mária néni, a szomszédasszonyom adott három liter hecsedlilevet jutányos áron. Nekem roppant könnyű dolgom volt, ugyanis mindössze annyit kellett tennem, hogy a már meglehetősen sűrű levet újra felforraltam, a három liter léhez tettem kb. 1,5-2 kg cukrot és addig főztem, míg kellő sűrűre főtt. Ekkor befőttes üvegekbe (borkány) töltöttem és befödetlenül hagytam kihűlni, mert így bőr képződik a tetejére és nem romlik meg. Semmi dunszt, semmi felforgatás, másnap csavartam rá a tetőket és raktam a kamarába. Ennyi volt az én apportom a hecsedlilekvár készítéséhez, a munka dandárját Mária néni végezte el, aki évtizedek óta minden ősszel elmegy az erdőre leszedi a hecsedlibogyót, hazacipeli, aztán szépen kiteríti egy abroszra, hogy még magában érjen, naponta átválogatja a szemeket, a puhákat kifőzi, a kemények mennek vissza érlelődni. Aztán ha megfőttek a bogyók, előbb átpasszírozza egy tésztaszűrőn, hogy megszabaduljon a magoktól, vagy ahogy ő mondja: "kiveszem a magját". Majd ismét átpasszírozza, ezúttal egy régi függönydarabkán, hogy "kivegye a szőrét" is. Mindez munka, munka, munka, rengeteg munka. Mégis megy minden évben, gyűjti a hecsedlit, pedig már nagyon fájnak a lábai és már több évben is megfogadta, hogy jövőre nem megy, mert nem éri meg, nincs megfizetve a rengeteg fáradtság. Aztán őszig elszáll a mérge és mégis elmegy az erdőre, legtöbbször csak azért, mert egyik vagy másik kedves régi ismerőse - aki mindig tőle veszi a hecsedli levet - megkérte, és hát nem illik visszautasítani. "De jövőre biztos nem megyek, nem éri, sok a munka, de nem kérhetem meg az árát" - dohog rendszerint és éjszakába nyúlóan válogatja a hecsedlibogyókat, majd kiveszi a magját, ki a szőrét is, hogy az olyan kényelmeskedő háziasszonyok mint én is ripp-ropp kifőzhessék a hecsedlilekvárjukat. Na de, ígérem, jövőre elmegyek vele az erdőre megtanulom szépen megkérlelni a hecsedli bokrot, hogy karmolás nélkül adja a termését és megtanulom Mária nénitől a hecsedlilé készítésének a fortélyát is. Már nem egyébért, de hátha majd 75 éves koromban nekem is lesz egy sokkal fiatalabb szomszédasszonyom, aki szívesen megtanulná a titkot. Nehogy ne legyen mit megtanítanom neki.
Sajnos, nem sikerült feltölteni a Székely nyelvlecke magyaroknak című kis animációt (meghaladja az én képességeimet), de akit érdekel keressen rá YouTube-on a címszóra és egy egész sorozatot talál.

Közben megérkezett a "gyors segély" Sedithtől, navigáljatok át hozzá és a Segítség Alíznak címszó alatt megtaláljátok azt a kisfilmet, amit nekem nem sikerült feltölteni.