Székely szőlő - fűszeres szőlőlekvár

Székely szőlő - öcsém szerint ez éppen olyan mint a magyar narancs: "kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!" Na, majdnem ilyen a székely szőlő is, ugyanis Gyergyó vidéke egyáltalán nem a szőlőseiről híres. Sőt! Épp ellenkezőleg, arról híres, hogy itt még a szőlő sem terem meg, mert túlságosan kevés neki napsütés és az érlelő meleg ahhoz, hogy mosolygós szőlőfürtök érjenek be őszire. Azonban néhány éve - nem tudni, hogy a Jóistennek, vagy a globális felmelegedésnek köszönhetően - nálunk is beérik szőlő. Igaz, meg sem közelíti sem méretében, sem zamatában a dobrudzsai homok dombhátakon, illetve a tokaji szőlősökben mosolygósra érő kilót is megütő fürtöket, de a ribizlinél alig nagyobb szőlőszemek jóízűek, zamatosak, s legfőképp a miénk, nálunk terem. Igaz, hogy öcsém még a kilencvenes évek elején azért ültette a két szőlőtőkét a terasza mellé, hogy levelei hűs árnyékot tartsanak a perzselő nyári napsugarak elől. Mi is örültünk neki és nem csak az árnyék miatt, hanem azért is, mert nyár elején jóízű töltikét lehetett tölteni a leveleibe, függetlenül attól, hogy az egész nyáron szépen gömbölyödő szőlőszemek az első szeptemberi hóharmattal mind egy szemig lefagytak. Aztán három évvel ezelőtt öcsém büszkén tette az asztalra az első termést: "Mit szólsz hozzá, ez itt termett a teraszon!" A családi kupaktanács összeült, kóstolgattuk, ízlelgettük és mindannyian igen zamatos, jóízűnek találtuk. Igaz kicsit több volt a magja, mint amit megszoktunk a piacon vásárolt szőlőben, de igen nagyra értékeltük, hogy dacolva a gyergyói szélsőséges időjárással, mégiscsak termést hozott, ráadásul jóízűt. Tanakodtunk, mit is kezdjünk vele, mert bornak kevés, megenni csak úgy magára sok, kompótnak nem alkalmas a magjai miatt. Mit kezdjünk hát vele? Aztán hirtelen támadt egy ötletem, amit rögtön vázoltam öcsémnek. "Hozd fel, és valamit kitalálok vele, még én sem tudom, mit..." Ez már egy komoly érv egy székely menyecskétől, öcsém adta is szívesen és helyben megegyeztünk: "felibe". Vagyis ez annyit jelent, hogy bármit készítek belőle, fele az övék. És ez így becsületes, elvégre egész évben az öcsém gondozza, metszi , védi a szőlőtőkét, takargatja télen is a mínusz 30 fokos hidegekben. Na szóval, az történt, hogy a húszliteres vederben lévő szőlőt egy napig nézegettem, kerülgettem, hümmögtem mellette, de fogalmam sem volt, mit kezdek vele. Egy dolgot viszont nagyon biztosra tudtam: bármit készítek is belőle, annak fele az öcsém családját illeti. Aztán elővettem a mindenkori fő tanácsadómat Vicuska barátném keresztanyjának, Gergely Éva néninek a szakácskönyvét. Abból okosodtam ki és készítettem ezt az igen finom szőlőlekvárt - azóta immár három évben egymás után. Az idén ez a munkálat a múlt hét végére esett, mert november elejére ért be a szőlő. :) Emiatt értelemszerűen nem készülhetett el Trinity VKF! kiírására.

Hozzávalók: minden liter szőlőléhez 60-70 dkg cukor (igazából nem mértem, hanem rézésből raktam hozzá), kb. 8 liter szőlőléhez 2 citrom héjastól felkarikázva, egy teáskanál szegfűszeg és egy teáskanál fahéj.

A munkálatokat azzal kezdjük, hogy a gerezdről leszemezzük a szőlőt, alaposan megmossuk, majd egy edényben vizespohárnyi víz hozzáadásával megrottyasztjuk. Lényeg, hogy annyira megpuhuljanak a szőlőszemek, hogy a magtól könnyedén elváljon a húsa.
Ezután hagyjuk hűlni, majd amikor annyira langyos, hogy könnyedén tudunk dolgozni vele, akkor tüllbe, vagy gézbe töltjük (ebben az esetben egy régi függönydarabba, mert erősebb) és kicsavarjuk.






Az így nyert levet főni tesszük és addig főzzük, míg sűrűsödni kezd. Ekkor hozzáadjuk a cukrot - ettől fel fog hígulni kicsit, de nem kell pánikba esni - a karikára vágott citromot és a fűszereket egy gézbatyuba kötve.
Ezután addig főzzük - többször is megkavargatva, mert a cukorral már lesülhet - míg jó sűrű lekvárt nyerünk belőle. Üvegekbe töltjük, de másnapig nem kötjük le, hogy bőrt húzzon a tetejére, így akár évekig is eláll - nekem van a tavalyiból és tavalyelőttiből is. Úgy áll, mint a gyöngy. Igen ízletes jóízű lekvár, bármilyen süteménybe, palacsintába használható, de megteszi vajas-lekváros kenyérnek is. Tésztanapon fogyasztható.


Köszönöm mindenkinek, aki ma is szavazott Kozma Ágnesre, jelzem, hogy még mindig lehet szavazni rá itt, nagyon szurkolunk neki és kérünk, hogy továbbra is támogassátok szavazataitokkal. Köszönöm!

Könyvbemutató és Edith vendége voltam

Ezt a bejegyzést már rég meg kellett volna írnom - Edithnek is tartozom vele -, de az az igazság, hogy ha egy nap kiesik a megszokott sorrendből, akkor borul minden és alig győzöm utolérni önmagam. Szóval, amint tudjátok a hét végén Marosvásárhelyen jártam, mert a Pallas Akadémia Könyvkiadó meghívott szerzőjeként a Bernády-házban szervezett bemutatkozójára. Ilyen komoly felkérést nem illik, nem szabad visszautasítani és természetesen elmentem, noha igazából még mindig úgy érzem, nem illet meg az ajnározás csak azért mert igyekszem becsülettel, tisztességesen végezni a munkámat. Szóval, a nyáron megjelent egy interjúkötetem a Pallas gondozásában és Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ jóvoltából. A könyvecske a a központhoz valamiképp kötődő különféle művészekkel folytatott beszélgetéseimet tartalmazza, azokat amelyek megjelentek a Krónika Szempont és Kultúra rovatában. Címe: Szárhegyi beszélgetések. Na most az történt, hogy számos hasznos és érdekes könyv mellett az én kötetemet is bemutatták a Nemzetközi Könyvvásár keretében szervezett bemutatkozáson. A mellékelt képen épp felolvasok az egyik interjúból, úgy tűnik sokaknak tetszett az a rész. :) Ezt onnan is tudom, hogy az esemény végén többen is odajöttek hozzám, gratuláltak és aminek igazán örülök, hogy többen is említették, rendszeresen olvassák a cikkeimet. Ez már komoly elismerés, mert igazából nem vágyom babérokra, meg nem vágyom arra, hogy könyvespolcokon porosodjanak az egyre "szaporodó" köteteim, sokkal inkább a "jó utitárs" szerepét szeretném betölteni az olvasóim életében. Mert kell-e annál nagyobb elégtétel, mint az, hogy tudom, a Krónikát olvasók, magukkal vihetik az újságot - benne a cikkeimmel - utazásaik során, és egy-egy glosszámmal talán sikerül mosolyt csalnom az autóbuszokon utazó emberek arcára. De szórakoztató és hasznos lehet egy újság a reggeli kávé mellett, vagy éppen az illemhelyen töltött idő alatt is. :) Szóval ez számomra az igazi elégtétel, a könyv mindössze hab a tortán, bár hazudnék, ha azt állítanám nem örülök annak, hogy könyv formában egyben olvasható az a sok hasznos és érdekes beszélgetés, amit az évek során folytattam mindenféle számomra érdekes emberrel. No, hát ezért mentem Vásárhelyre, s ha már odamentem, nem álltam meg, hogy be ne kukkantsak Edith konyhájába. :) És nem bántam meg, sőt! Edith ugyanis egy igazi "tündérboszorkány", mert ő nem főz, hanem varázsol a konyhában. Élvezet nézni, ahogyan rakja össze az ételeket: odateszi a fazekat, aztán kivesz a kamarából valamit, a hűtőből egy másik valamit, a fagyasztóból egy harmadikat és csiribi, csiribá, pillanatok alatt az asztalra varázsol egy isteni húsgombóc levest, egy mesés töltött gombát és csodafinom káposztasalátát. Mindezt úgy, hogy közben még kávét főz, cseveg, még figyel az angyali szőke tündérkéire. Ráadásul mindezt jókedvvel, igen serényen és szaporán. Hát ilyen bűvészmutatványra csak egy igazi "tündérboszorka" képes. El ne felejtsem, hogy felpakolt egy csomó Edithéféle finomsággal is, ami a kamara polcán várja egyelőre, hogy ismét együtt legyen a család, hiszen ezt mindenkinek meg kell kóstolni. De majd a kóstolást követően beszámolok róla mindenképp.
Sok mindenről tárgyaltunk a röpke két óra alatt, amíg nála voltam, aztán a kávéházi beszélgetésünk során. Többek közt arról, hogy jövő nyáron összehozunk egy igazi erdélyi gasztroblogger találkozót, a részleteket majd egyeztetjük levélben az összes érdekelttel. Illetve arról is beszéltünk, hogy létrehozunk egy román nyelvű gasztroblogot, amibe több, román nyelvet beszélő blogger írna heti minimum egy alkalommal. Már nem egyébért, de a román gasztrobloggerek kérik, hogy bepillanthassanak a magyar konyhába és ehhez mi erdélyi magyar gasztrobloggerek tudnánk némi segítséget nyújtani egy román nyelvű bloggal. Mindenképp erről még egyeztetni fogok a csíki lányokkal is, hiszen hó végén velük is személyesen találkozom. :)

Ezenkívül mindenkinek köszönöm, aki Kozma Ágnesre szavazott a tegnap, meg is látszott a gasztrobloggerek apportja, ugyanis már a harmadik helyen áll. Azonban a szavazás továbbra is nyitott, aki még nem szavazott, megteheti, illetve aki még egyszer szavazna, az is megteheti itt.

Szavazzatok Kozma Ágnesre!

Hogy miket meg nem tud az ember lánya, ha interneten böngészget?! Még a múlt héten "tévedtem" erre az oldalra és ezen belül is erre a felhívásra. Zárójelben mondom - annak, aki unná más oldalat nyitni -, hogy a negyedik alkalommal kiosztásra kerülő Príma Díjról van szó, amelyre kétszáz jelölt közül választották ki azt a tizenkettőt, akik közül kiválasztják a díjra legérdemesültebbet. Persze osztanak mindenféle kisebb díjakat is, köztük közönségdíjat, amit internetes szavazással lehet megszerezni. Na már most ilyen esetben az első dolgom felkutatni, hogy jelöltek között van-e erdélyi. Már nem egyébért, de ha netán van, akkor a magam részéről becsületbeli kötelességemnek tartom szavazatommal támogatni az illetőt. Nos, olvasva a neveket, nagyon ismerősnek tűnt a Vörösmarty rádió szerkesztő-műsorvezetőjének, Kozma Ágnesnek a neve. Aztán a hét végén Marosvásárhelyen jártam - erről írok majd bővebben is - és "véletlenül" megtudtam, hogy a sejtelmem helyesnek bizonyult, sőt! Ugyanis Kozma Ágnes nem más, mint a Marosvásárhelyi Rádió általam oly nagyra tartott és szeretett ma már nyugdíjas szerkesztő-műsorvezetőjének, Jászberényi Emesének a lánya. Ez még egy plusz érv a szavazásra.

Nos, minden tisztességes internetközelben tébláboló erdélyit, illetve az erdélyiekkel szimpatizálót arra buzditok, hogy kövesse a példámat és napjában egyet - mert csak annyit lehet - szavazzon Kozma Ágnesre november 20-ig. Itt megteheted, vagyis lefelé görgetve a névsorban középtájékon megtalálod Kozma Ágnes nevét, a körbe klikkelsz, majd az oldal alján a "Szavazok" jelölésre klikkelsz. Már nem egyébért, de becsületbeli kötelességünk támogatni minden erdélyit, aki tisztességgel, becsülettel állja a sarat idegenben. S az mégsem rendes dolog, hogy ma reggel például csak 14 százalék szavazata volt és másnak volt bezzeg 30 is. No, most mutassuk meg, hogy "mű es vagyunk valakik ehelyt a végeken"!

Hajrá Kozma Ágnes!

Vitamin savanyúság

Van egy kis időm, most este és arra gondoltam, ezt a finom savanyúság receptjét még beblogolom, hátha valakinek megtetszik. :) Az az igazság, hogy még néhány befőttes üresen maradt, illetve néhány megürült és még mindig van friss zöldség aránylag elfogadható árban, ezért a napokban még főztem egy adag ketchupot - ezúttal csípőset - és még csináltam néhány féle savanyúságot, hogy legyen. Például ez is egy igen jóízű savanyúság, amit Kisné Portik Irén néprajzkutató füzetéből írtam le, ő pedig a "tudós hímező-főző-sütő asszonyaitól tanulta". Nem is szaporítom a szót, hiszen késő van és holnap megyek Vásárhelyre, találkozom Sedithtel is. :) Na szóval, akkor következzen a vitamin savanyúság.

Hozzávalók: 2 kg murok (sárgarépa), 5 szál torma, 5 csípőspaprika, 1 kg hagyma, 1 kg paradicsompaprika, vagy kápia, vagy vegyesen, 15 dkgsó, 35 dkg cukor, 3,5 dl 9 fokos besztercei ecet, 1 kiskanál befőzőpor (nátrium-benzoát), 1 kiskanál bors (ezt kihagytam).

A murkot és a tormát megpucoljuk, megmossuk, majd egy tálban mindkettőt lereszeljük (sajtreszelőn).




A hagymát és a paprikákat megpucoljuk, majd vékony szeletekre vágjuk, a csípőst pedig vékony karikákra.







Az egészet egy tálba borítjuk hozzáadjuk a sót, cukrot, ecetet, borsot és a befőzőport, majd kézzel alaposan átforgatjuk.

Ezután tiszta üvegekbe rakjuk minél szorosabban, ha marad kevés leve azt elosztjuk az üvegekben és ledugaszoljuk. Nem kell dunsztolni, úgy áll, mint a gyöngy. Igen finom, pikáns savanyúság, főleg sült húsok mellé kiváló. Hús-, zöldség- és tésztanapon egyaránt fogyasztható.

Jó fakanálforgatást!

Káposzta savanyítás

Elsóztam a káposztámat télire még a halottak hete előtt, ugyanis mifelénk nem tartják szerencsésnek a káposzta sózását a Mindenszentek ünnepe előtti héten. És úgy igaz, beblogolhattam volna hamarabb is a receptet, de előre megfontolt szándékkal nem tettem, nehogy valaki fellelkesüljön és épp a halottak hetén sózza el a káposztáját, majd aztán engem szidjon azért, mert ahelyett, hogy megsavanyodott volna, merohadt a belseje. Na, most ezt lehet nyugodtan babonaságnak kikiáltani, de én egyik évben megjártam, hogy a halottak hetén elsózott káposztám karácsony környékére nem lett olyan, amilyen máskor szokott. Érdekes módon minden fejnek a közepétől kezdett rohadni kifelé, alig tudtam megmenteni néhány levelet, amibe aztán betölthettem a karácsonyi töltöttkáposztát, de egész télen nélkülöznünk kellett a savanyúkáposztát. Amikor édesanyámnak megmutattam a közepétől rohadó káposztafejeket, gondolkodás nélkül rávágta: "ugye, halottak hetén sóztad el, pedig megmondtam, hogy akkor nem tanácsos, stb. stb.?" Szóval, azóta babonaság ide meg oda, én bizony vagy halottak hete előtt, vagy halottak hete után sózom el a káposztámat és mióta betartom ezt az aranyszabályt, úgy áll a káposztám, mint a gyöngy. Sőt, inkább hajlok többévszázados tapasztalatnak nevezni azt a tudást, amit mások babonaságnak neveznek. Már nem egyébért, de a szárhegyieknek például azért maradt fenn az évszázadok során a teljesen sajátos egyedi káposztájuk, mert betartottak minden babonaságnak kikiáltott szabályt és nem törődtek azzal, hogy ki mit gondol, vagy mond róluk ennek kapcsán. Többek közt a szárhegyi, híres vékonylevelű, korongformájú káposztát mindig Szent Anna kilencedjén (június 13. környékén) palántálják ki a káposztatermő földre. Utána kétszer megkapálják, majd azután vágják le, miután a fagy kétszer a lábán megcsípte. Utána még legalább egy hétig gúlába rakva magában érlelik, ezalatt egy utóérési folyamaton megy át a káposzta, a fejek kifehérednek zamatossá válnak. Ezután "pucolják fel", vagyis leszedik a külső leveleit és kezdik árulni a piacokon. A szárhegyi káposztáról még tudni kell, hogy nagyon vékony a levele, például a töltelék rizsszemei jól kivehetők a levélen keresztül a töltöttkáposztában. Az erezete is vékony, nagyon hamar beérik, karácsonykor már zamatos savanyúkáposztából lehet főzni a karácsonyi ünnepi töltött káposztát, de minőségét a pince hűvösében tartva megőrzi egészen Pünkösdig. Ahol jó hűvös a pince még nyár közepén is van zamatos savanyú káposzta. Na de a káposztasózás fortélyait akartam elmesélni eredetileg, de muszáj volt ezt a kis kitérőt tennem a szárhegyi káposztáról, amit "torzsás" falumbeliek termesztenek, mert ennél sokkal gyengébb minőségű káposztának akkora reklámot keltenek, mintha a mennyei paradicsomban teremne és az erezete minimum aranyból lenne. Akkor én is dícsérhetem nyugodtan a szárhegyi vékonylevelűt, mert annyira úgysem tudnám, mint amennyire megérdemelné.

Szóval, a káposzta sózásához először is hordó kell. Akinek van pincéje, megéri, hogy beszerezzen egy komoly fahordót, mert abban érik igazi zamatossá a káposzta, de műanyag hordóban is jó minőségű káposzta érik. A munkálatokat a hordó alapos kimosásával kezdjük, ha fahordónk van, azt jó alaposan ki kell subickolni súrlókefével, majd alaposan kiöblíteni tiszta vízzel, aztán szellőztetni kell az udvaron, hogy párologjon el a szaga, majd használat előtt fel kell tölteni vzzel, hogy degedjen ki a fa és ne szivárogjon a káposztalé a hordóból. Ha műanyag hordóba sózzuk a káposztát, akkor elég, ha mosogatószeres vizzel alaposan kimossuk és kiöblítjük, de ezt sem árt szellőztetni. Mondjuk az én esetemben ez úgy történt, hogy amint kiürültek a káposztás hordóim - mert nekem kettő van egy 15 literes és egy 30 literes - még nyár elején, kimostam őket és fedetlenül kiraktam a teraszra. Ott várakoztak egészen addig míg káposztasózásra került a sor, akkor szépen újra kimostam őket, kiöblítettem és csak ezután raktam bele a káposztafejeket.
Na most, édesanyámtól úgy tanultam - ő pedig apai nagyanyámtól tanulta -, hogy előbb egy jó nagy csokor csombort és kaprot megmosunk, a hordó aljára helyezzük, majd lobogó sós vízzel leforrázzuk és hordót befödjük, hogy a fűszeres aroma jól járja át. Édesanyám szerint ezt egyrészt azért kell így csinálni, mert "mi így szoktuk", másrészt, mert a forrázástól intenzívebb a fűszer aromája. Amíg a hordót átjárja a fűszeres aroma, addig a káposztafejeket előkészítjük a hordóba rakásra.


Vagyis a nagyobb fejeknek kifúrjuk a közepét és megtöltjük sóval, a kisebb fejek torzsáit kereszt alakban bemetsszük - természetesen ezt is csak azért, mert "mi így szoktuk".
Amire ezzel elkészülünk a hordó aljában is kihűl a fűszeres lé és minél szorosabban kezdhetjük belerakni a káposztafejeket. Igyekezzünk úgy elhelyezni, hogy minden kis üreg ki legyen töltve, a káposztafejek között keletkező lyukakba kisebb fej káposztákat rakjunk, de tehetünk közéje vöröskáposztát vagy céklát is - amitől szép vörös lesz a káposztalé - illetve szúrhatunk közéje tormát is. De aki ennél is pikánsabban szereti tehet közéje birsalmát, babérlevelet és borsot is. Az idén nem raktam a hordóba semmi plusz "cicomát", mert olyan kedvemben voltam, hogy idén csak egy sima savanyúkáposztát készítek. De a tavaly tettem. Amikor a hordó megtelt káposztával, akkor lefödjük és egy napig hagyjuk, hogy "izzadjon" a sótól a káposzta. Vagyis másnap látni fogjuk, hogy a káposzta felületén harmatcsepphez hasonló vízcseppek jelennek meg, ez - édesanyám szerint - attól a sótól van, amit a torzsa közepébe helyeztünk. Ha ezze is megvolnák, akkor ellevezhetjük a káposztát, vagyis sóoldatot készítünk forralatlan, tiszta vízben. Nálunk a csapvíz erre alkalmas, ahol nem jó a vezetékes víz, ott használjanak igazi forrásvizet - nem palackozottat (!), hanem olyat, ami a föld mélyéből bugyog a felszínre. A sóoldat úgy készül, hogy egy liternyi hideg vízhez egy púpozott kanál sót teszünk, amit addig kavargatunk míg teljesen feloldódik. Na most a hordó méretétől függ, hogy összesen mennyi kell, én az ötliteres fazekamban szoktam egyszerre ötliternyi sós levet készíteni, amit ráöntök a káposztára, majd újabbat vegyítek, azt is ráöntöm, egészen addig, míg teljesen ellepi a káposztafejeket a víz. Ha széles a hordónk teteje tiszta fapálcikákkal szorítsuk le a káposztafejeket úgy, hogy teljesen befödje a sós lé. Miután elleveztük, másnap nyissuk ki a hordót és nézzük meg mennyire apadt le a lé, mert a káposzta beszívja és lehet, hogy utána kell pótolni. Ezután egyéb dolgunk nincs, mint legalább két hétig időnként megrázogatni a hordót - ha akkora, hogy könnyedén tudjuk mozgatni - vagy pedig egy gumicsővel fújjunk levegőt bele, hogy elősegítsük a káposzták közé szorult levegő kiszabadulását. Ugyanis, ha ezt nem tesszük, akkor hibás erjedés indulhat el, ami a káposzta megpuhulását, megbarnulását eredményezheti. Itt is a tejsavas erjedés következtében savanyodik meg a káposzta, erről még írtam a hordós savanyúságnál. Lényeg, hogy a tejsavas erjedéshez 15-20 fokos hőmérséklet kell, ezen a hőmérsékleten már az ellevezést követően erős habzással elindul a tejsavas erjedés.
Az előerjedés 10-14 nap alatt lezajlik, ekkor megint nyissuk ki a hordót és alaposan mossuk meg a hordó födelét és a káposztanyomó követ, illetve azokat a fapálcikákat, amivel leszorítottuk a káposztafejeket. Ha azt tapasztalnánk, hogy nagy hézagok keletkeztek és még férne bele káposzta, nyugodtan tehetünk még néhány fejet utólag is bele, illetve ha leapadt volna a leve, pótoljuk további sós lével. A lassú erjedés ezután is folytatódik, de hozzávetőleg hat hét alatt teljesen befejeződik a tejsavas erjedés. Az idén annyit "újítottam" a káposztasózáson, hogy a kisebbik hordómat bent hagytam a konyhába, ti. november végére már savanyú káposztát akarok enni,
a nagyobbik hordómat pedig kiraktam a teraszra és ott is tartom karácsonyig, mert azt akarom , hogy abban később érjen meg a káposzta. Mellesleg a jól savanyított káposzta érlelés után szép sárgás-fehéres színű, a levelei könnyen lebonthatóak és rugalmasak. Egyaránt fogyasztható hús-, zöldség és tésztanapon, akár nyersen savanyúságként, akár bármilyen formában megkészítve.

Használat közben, ahányszor a hordót kinyitjuk, vigyázzunk a tisztaságra, és minden alkalommal mossuk le a fedőt, a követ, vagy műanyaghordó esetén a leszorító pálcikákat.

A savanyú káposzta azonkívül, hogy bőséges C–vitamin forrás, egyben természetes gyógyszer is. A savanyú káposztában és annak levelében ugyanis a joghurthoz hasonlóan jelentős mennyiségű élő tejsavbaktérium van, amely az emésztőrendszerben elpusztítja a rothadást előidéző baktériumokat. Ezáltal a helytelen táplálkozásból eredő méregképződés leáll, és a vér fokozatosan megtisztul. Ráadásul a savanyú káposzta magas rosttartalma megszünteti a bélrenyheséget, ami a bélrendszerben felgyülemlett káros anyagok gyakori kiürítését, és a szervezet további méregtelenítését eredményezi. A vér és az emésztőrendszer fokozatos tisztulása a szervezetre gyakorolt jótékony hatáson túlmenően tisztítja a bőrt is. A szervezet méregtelenítése a ráncosodásnak indult bőrt felfrissíti, és üdévé, feszessé teszi. A savanyú káposzta leve kozmetikai célokra is kiváló, mert a zsírréteg feloldásán kívül vitaminokkal és enzimekkel táplálja a bőrpórusokat, eltünteti a pattanásokat, tejsavtartalma pedig fertőtleníti és finomítja a bőrt.

Jó fakanálforgatást!

Gesztenyés-meggyes meglepetésgombóc - a 29. VKF!-re

Ugye, mondanom sem kell, ez is Max 29. VKF! kiírására készült és csak azért, hogy valami édességet is legyen a sorban a tojással töltött húsgombóc, a húsgombóc csorba és a pikáns paradicsomos halgombóc után. A recept lényegét egyébként valahol olvastam, de már nem emlékszem pontosan, hogy hol és mikor. Talán egy régi Nők lapjában, amikor épp valahol várakoztam és a kezembe akadt. Szóval, az ötlet az nagyon régi, és ott várakozott az "egyszer majd csak elkészítem" könyvtárában a személyes "szoftveremnek". Pontos adagokra sem emlékszem, csak úgy összedobtam a hét végén miközben a lányomnak főztem és dobozoltam. Voltaképpen azért tetszett az ötlet, mert csupa gyümölcsből készül ez a finomság és nagyon reménykedtem benne, hogy elnyeri a lányom tetszését is. De nem így történt, ugyanis megrögzött gyümölcsevőként túlságosan édesnek találta, mellesleg attól még egy dobozzal kért belőle, hogy majd a kollégiumi szobatársakat kínálja meg vele.

Hozzávalók: egy kocka fagyasztott gesztenyepüré (25 dkg), fél kocka vaj (10 dkg), egy kanál porcukor, egy kanál rum, egy tasak vaníliacukor, kb. 15-20 dkg kimagvalt fagyasztott meggy, tetszés szerint kesudió, földimogyoró, pisztácia, mazsola, mogyoró, illetve kakaó és kókuszreszelék.
A kimagvalt meggyet egy szűrőbe tesszük és alaposan lecsöpögtetjük a levét - például este szűrőbe rakjuk és majd reggel kezdünk foglalkozni vele. Vagyis miután alaposan lecsöpögtettük minden meggymag helyébe teszünk egy mogyorót, pisztáciát, kesudiót, mazsolát, vaygyis valami "meglepetést". Ezt a munkálatot nálunk a lányom végezte - neki vannak ilyen szép, hosszú körmei. :)
A gesztenyepürét a vajjal, a porcukorral, a vaníliával és a rummal habosra kavarjuk, majd 2-3 órára a hűtőbe tesszük dermedni. Ajánlott jól lehűteni, mert úgy könnyebben formázható, egyébként a kézmelegtől is lágyul a massza. Mivel az én kezem általában meleg, hideg vízben hűtenem kellett és vizes kézzel, nagyon szaporán "gombócoltam".
Miután elkészült egy gombóc kakaóba forgattam, majd a következőt kókuszreszelékbe. De el tudom képzelni darált dióba, pörkölt mogyoródarabkákba, illetve csak simán porcukorba forgatva is. Természetesen, az így nyert gombócokat tányérra raktam és mivel még jócskán maradt mindenféle olajos maggal töltött meggy, egyet-egyet a tetejére helyeztem. Lényegében attól lett meglepetésgombóc, hogy nem lehet tudni, melyiknek a közepében, mi van. :))
Na most, aki kifejezetten hízni akar, fogyaszthatja "desszertként" is, harmadik fogásnak, viszont mivel eléggé magas a cukortartalma tésztanapra ajánlom önálló fogásnak, esetleg másodiknak. Én vacsorára ettem belőle néhányat és jól is laktam vele, semmi mást nem kívántam utána, vagy előtte. Ja, és nagyon finom, mindazonáltal, hogy a lányom egy almát többre tart egy ilyen meglehetősen munkás gesztenyegombócnál és biztos, hogy karácsonyra is elkészítem, mert sokkal jobb és egészségesebb, mint a szaloncukor.

Jó fakanálforgatást!

Pikáns paradicsomos halgombóc - 29. VKF!-re

Ez most egy olyan étel, hogy nagyon gyorsan le kell írnom, hogyan is készült, mert egyébként tuti, hogy elfelejtem. Márpedig olyan jó lett, hogy kár lenne más alkalommal is nem elkészíteni. Tudni illik ez különleges alkalomra készült, méghozzá Max 29. VKF! kiírására gombócoltam csak úgy hirtelen felindulásból, mert a gombócos csorbám már rég elkészült és hozzá valami könnyű húsos másodikot képzeltem el, hogy illeszkedjék M. pszichowellness módszerének táplálkozási ajánlásába is. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy hasonló húsos gombócot már készítettem, de az borjúhúsból készült, most pedig halból készítettem és mindazonáltal, hogy a halas ételek készítése nem az erősségem, ezzel fölöttébb elégedett vagyok.

Hozzávalók a gombóchoz: 30 dkg szálkamentes halhús (ez tengeri halfilé volt), 1 evőkanál zsemlemorzsa, 2 cikk fokhagyma, fél kisfej hagyma, fél murok (vagy sárgarépa), só, bors, bazsalikom, ízlés szerint; a mártáshoz: 1 nagyfej fehérhagyma (vöröshagyma), 1 murok (vagy sárgarépa), 1-2 evőkanál napragforgóolaj, kb. 1 dl ketchup (házi), 2 dl paradicsomlé, 1-2 babérlevél, só, bors, cukor, chilliszósz, vagy chillipaprika, ízlés szerint.

A hagymát és murkot (sárgarépát) megpucoljuk, megmossuk majd a murkot finomra reszeljük (sajtreszelőn), a hagymát pedig igen vékony szeletekre vágjuk. Mindkettőt egy kis olajon üvegesre dinszteljük, aztán egy kis vízet hozzáadva fedő alatt puhára pároljuk. Amikor a víz már teljesen elpárolgot és kezd lesülni a zöldség zsírjára, hozzáadjuk a ketchupot, a paradicsomlevet, a babérlevelet és a borsot, majd felforraljuk. Miután felforrt, kóstoljuk meg és sózzuk utána, majd fedő alatt lassú tűznél pároljuk, míg jó sűrű mártást nyerünk. Ekkor tehetünk bele egy kis chilliszószt, vagy chillipaprikát, illetve kevés cukort.
Míg mindez finom, pikáns mártássá áll össze, lazán elkészíthetjük a halgombócokat is, amihez előbb ledaráljuk a halat a fokhagymával és hagymával együtt, majd egy kis murokt darálunk utána, hogy a darálóban ne maradjon még egy darabka hal sem. :) A darált halhúst egy mély tálacskába tesszük, rászórunk egy evőkanál zsemlemorzsát, sózzuk, borsozzuk, egy kis bazsalikommal "megszédítjük", végül összegyúrjuk és diónyi nagyságú gombócokat formálunk belőle.
Ez alatt a mártásunk épp a megfelelő állagúra főtt és a gombócokat egyenként belehelyezzük. Ettől arra viszont már "pátyolgatni" kell a halgombócot, ugyanis nem szabad erősen főzni, hogy nehogy szétmenjen.
Ezt úgy küszöböltem ki, hogy a gáztűzhelyem legkisebb égőjén, takaréklángon forraltam, közben az edényt óvatosan rázogatva kb. 5-10 percig, mert nem kell a halnak sok fővés. Egyébként mindenestől kb. 20-25 perc alatt elkészül, ezért besorolható a gyors és könnyű kategóriába, viszont mivel a halgombócot nem egyszerű főzni, kezdőknek nem ajánlom. A lányom spagettit főzetett melléje és reszelt rá egy kis parmezánt is - jó tudni viszont, hogy spagettivel fogyasztva hízlal. Én csak úgy magára ettem, sőt nem is melegen, hanem hidegen és isteni volt. A mártás viszont mivel jó bőségesre sikeredett, elteszem a hűtőbe és majd tésztanapon - természetesen halgombócok nélkül - spagettivel melegen fogom fogyasztani.
Kitűnő meleg, illetve hideg második, de fogyasztható vacsorának, sőt svédasztalon is el tudom képzelni egy fogásnak - természetesen húsnapon. :)

Jó fakanálforgatást!