2010. március 29., hétfő

Töltöttbárány - húsvétra

A töltöttbárány jóanyám specialitása, vagyis annál finomabbat még soha nem ettem, mint amilyet ő készít. Egyébként jóanyámnak nem húsvét a húsvét töltöttbárány nélkül. Én már ritkábban készítem, mert sajnos egyik gyermekem sem szereti a bárányhúst, ezért húsvétra inkább olyasmit készítek, amit ők is szeretnek. Utóbb akkor készítettem töltöttbárányt, amikor az Erdélyi Konyha Nagymama konyhájából rovatába kellett elkészítenem. Ui. kiderült, a főző lányoknak/asszonyoknak nincs tavaly készített fotójuk töltöttbárányról, nekem ugyan volt néhány, de azon én is rajta voltam cicanadrágban és egy elnyúlt pólóban. Magyarán, a létező képek közül egyik sem felelt meg a gasztromagazinba, így hát elkészítettem jóval húsvét előtt egy adag töltöttbárányt fotók kedvéért. Egyébként az Erdélyi Konyha árpilisi száma a húsvétra való tekintettel egy héttel korábban jelent meg és már mától kapható az újságosoknál, sok jó húsvéti recept és csodaszép fotók vannak benne.
A soron kívüli, rendkívüli töltöttbárány készítésre elhívtam édesanyámat is, hogy még jobb fázisfotókat készíthessek és mivel jó sok lett belőle, gondoltam, beblogolom ide is, hátha valakinek kedve támad a töltöttbárányra és elkészíti húsvétra.

Hozzávalók: egy,
a gerinc mentén kettéhasított bárány felső, oldalbordás része a felsőcombbal együtt, a bárány belsőségei - máj, szív, vese, tüdő, lép -, kb. félkilónyi bárányhús, 10-15 dkg füstölt szalonna, 1-2 fej hagyma, 1 tejben áztatott zsemle, 2-3 főtt tojás, 1-2 nyers tojás, só, bors, fűszerpaprika, zúzott fokhagyma, csokornyi petrezselyemzöld, illetve ízlés szerint őrölt kömény és szerecsendió; zsír a sütéshez.

A munkálatokat a bárány megmosásával és a fölösleges hártyáktól való megtisztításával kezdjük. Ezt ebben az esetben édesanyám végezte.






Közben megtisztítottuk a belsőségeket is, a tüdőt, a lépet, a vesét és a szívet enyhén sós vízben megabáltuk. Figyeljünk a tüdőre, mert mivel sok a levegő benne a fővő víz tetején úszkál, ha nem szurkáljuk meg, hogy kiszökjön belőle a levegő. A májat és a tojásokat külön-külön főztük meg. A máj főzésénél is figyeljünk oda, mert ha túlfőzzük szemcsés lesz. Kevés fövés kell neki, bőven elég a forrástól számított öt perc. Egyébként onnan tudjuk, hogy megfőtt, hogy ha megszúrjuk villával nem jön belőle véres lé. Ezt én csináltam.
És ugyancsak én
készítettem el a dinsztelt hagymát is a töltelékhez. Vagyis a füstölt szalonnát kiolvasztottam, hozzáadtam az apró kockára vágott hagymát, üvegesre dinszteltem, megszórtam fűszerpaprikával, majd a teraszon lehűtöttem.


Míg hűlt, a bá
rány oldalbordáiról óvatosan ujjbeggyel felfejtettem a vékony izomréteget jó nagy "zsebet" képezve a borda mellé. Ennél a fázisnál figyeljünk arra, hogy ne szakítsuk át a vékony izomréteget, de ha véletlenül mégis megtörténne, akkor a lyukat fehér cérnával be lehet varrni. Arra is figyeljünk, hogy a zseb bemeneti nyílása ne legyen széles, mert akkor hosszabbat kell varrnunk.

Amint mindezzel elkészültünk, hozzáláttunk a töltelék elkészítéséhez. Édesanyám ledarálta a tüdőt, a lépet, a tejben áztatott zsemlét és a kihűlt füstölt szalonnapörcös dinsztelt hagymát, illetve a máj-, a szív-, a hús- és vese felét.






Illetve ugyancsak édesanyám vagdalta nagyobb darabokra a máj-, a szív-, a hús- és vese másik felét, valamint a keményre főtt tojásokat. Sokan mindent egyben ledarálnak, de édesanyám szerint gusztább lesz a töltöttbárány, ha tölteléke szép mozaikkos, ezt pedig úgy érjük el, hogy nagy darabokra vágott belőségrészek is vannak benne.


Amikor mind a ledarált-, mind az aprított hozzávalók egy tálba kerültek, hozzáadtuk a nyers tojásokat és a fűszereket, majd összegyúrtuk a masszát.





Ezt követően jó nagy töltelékgaluskákat szaggatva édesanyám megtöltötte a bordák és az izomréteg között képezett "zsebet."






Majd fehér cérnával bevarrta a lyukat.








Ezutá
n alaposan bedörzsöltük a töltöttbárány külső felületét zúzott fokhagymával, sóztuk, borsoztuk, majd egy gazdagon kizsírozott tepsibe tettük és a tetejét meglocsoltuk lágy zsírral. Kb. így nézett ki mielőtt az előmelegített sütőbe toltuk volna. Töltöttünk alája egy kis vizet is, majd mérsékelt tűznél szép ropogós-pirosra sütöttük, természetesen időnként meglocsolva a saját zsírjával. Vigyázat, nem kell forgatni! Végül ilyen lett a kész töltöttbárány. A bordák mentén szép hosszúkás szeletekre vágva, sok friss zöldséggel, illetve citromszeletekkel körítve tálaljuk húsvét reggelén.

Jó fakanálforgatást!

Zöldséges-kolbászos drob őzgerincben - húsvétra

A drob lényegében egy pástétomféleség, amit Erdélyben mind a magyarok mind a románok készítenek. Igazából nehéz lenne eldönteni, melyik népcsoport készítette előbb, de nem is ez a cél. Habár - a rossz nyelvek szerint - a magyarok a drob masszát betöltik a bárány oldalbordája mellé és töltöttbáránynak nevezik, a románok simán megsütik őzgerincben, vagy tepsiben. Lényeg, hogy mostanában mindkét változatát mindkét népcsoport egyformán készíti. A képen látható drob a hagyományosnak egy továbbgondolt változata, ugyanis a hagyományos hozzávalókat (bárány belsőségek) helyettesítettem más belsőségekkel, illetve megtoldottam maréknyi zöldséggel és két szál kolbásszal. Csudafinom lett így is, és arra gondoltam, beblogolom, hogy ha húsvétra netán valakinek megtetszik, elkészíthesse. Annál is inkább, mert nem mindenki szereti a bárányhúst, illetve a bárány belsőségeket, de drobot gyakorlatilag bármilyen belsőségből készíthetünk. Egyébként a drobnak egy másfajta fűszerezésű változatát Sedithnél is megtaláljátok, itt.

Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 2 csirkecomb, 30 dkg csirkeszív és zúza, 1 sertésvese, 10 dkg füstölt szalonna, 2 fej hagyma, maréknyi zöldborsó, maréknyi kukorica, fél kaliforniai paprika, két szál cérnakolbász, 2 főtt tojás és 2 nyers tojás, 1 tejben áztatott zsemle, ételízesítő, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors, illetve ízlés szerint csombor, őrölt kömény, szerecsendió őrlemény, valamint 1 felvert nyers tojás a kenéshez.

A máj kivételével a többi húsfélét - csirkecomb, csirkeszív, zúza, sertésvese - enyhén sós vízben megabáljuk. A máj felét külön abáljuk meg. A füstölt szalonnát kiolvasztjuk, hozzáadjuk az apró kockára vágott hagymát, megdinszteljük, megszórjuk fűszerpaprikával, majd hozzáadjuk a máj másik felét és puhára pároljuk. A zöldborsót és a kukoricát külön főzzük meg enyhén sós vízben. Miután minden kihűlt, egy mély tálba rakjuk a kukoricát és a zöldborsót, illetve a kockára vágott kaliforniai paprikát. Hozzáadjuk a kockára vágott abált májat, az egyik csirkecomb húsát felaprítva, illetve a vesét hosszúkás szeletekre vágva, valamint a felkockázott főtt tojást. A másik csirkecombot, illetve az előző bőrét, és zsíros részeit, valamint a szalonnás zsírban párolt májat, illetve a szívet és a zúzát ledaráljuk és az aprított hozzávalókhoz adjuk. A tejben áztatott zsemlét kicsavarjuk és szintén ledaráljuk, vagy apróra morzsolva adjuk a húsfélékhez. Fűszerezzük sóval, borssal és apróra vágott petrezselyemzölddel, illetve ízlés szerint csomborral, őrölt köménnyel és szerecsendióval. Hozzáadjuk a két nyers tojást és az egészet jól összegyúrjuk.


Ezután kizsírozzuk az őzgerincet, vagy bármilyen hosszúkás formájú tepsit és beletöltjük a massza felét, belenyomogatjuk a két szál kolbászt és betakarjuk a massza másik felével. (Vigyázat, ez az adag két őzgerinchez elég, sőt.)

A drobot lekenjük a felvert tojásokkal - nem kell habosra verni, csak épp annyira, hogy a sárga keveredjen el a fehérjével - majd előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.

Az őzgerinc formából kivéve szeleteljük, friss zöldséggel - zöldhagyma, hónapos retek - és citromszeletekkel, illetve egyéb zöldségsalátával melegen, vagy hidegen tálaljuk. Vigyázat, melegen eléggé nehéz szeletelni, várjuk míg egy kicsit hűl. Hidegen viszont, szép mozaikkos szeletek lesznek belőle. Igazából a húsvéti reggeliző asztal egyik fogása lehet.

Jó fakanálforgatást!

2010. március 28., vasárnap

Almapalacsinta - Zsuzsának, Londonba

Kedvenc szomszédasszonyom Londonban élő lánya, Zsuzsa a minap azért hívta fel az anyját, hogy kérdezze meg: hogyan készül az almapalacsinta. Aztán a ma reggeli kávé mellett - miközben elosztottuk a világ ügyes-bajos dolgait - szóba került az is, hogy Zsuzsa mi felől érdeklődött. Mondtam Mancinak, a Zsuzsa anyjának: hiszen ott van nekem mióta beblogolatlanul az almapalacsintám, talán éppen erre az alkalomra várt. És persze megígértem neki, hogy még ma beblogolom, hogy ha netán Zsuzsa elfelejtené az anyai utasításokat, akkor legyen ahonnan "puskáznia". Egyébként Zsuzsa igazi talpraesett székelylány, kalandos úton jutott Angliába, de hamar feltalálta magát az idegen országban. Ha kíváncsi vagy rá, milyen is, régebb készítettem vele egy anyagot a Krónikának és itt elolvashatod.

S akkor most következzen az almapalacsinta Zsuzsának dedikálva, természetesen más is elkészítheti, nem sértődöm meg.

Hozzávalók: 4-5 db nagy alma, 1 tojás, csipetnyi só, liszt, amennyit felvesz; illetve porcukor és őrölt fahéj.

Az elkészítése roppant egyszerű: az almát meghámozzuk, a nagylyukú reszelőn lereszeljük, hozzáadjuk a tojást







és annyi lisztet, hogy galuska keménységű tésztát nyerjünk.





Ezután egy serpenyőben olajat hevítünk és forró olajba mártott kanállal kb. féltenyérnyi "lapótyákat" - halmocskákat, amiket ellapítunk - rakunk, majd mindkét oldalát szép pirosra sütjük.
Még melegen megszórjuk fahéjjal ízesített porcukorral. Melegen isteni, de a maradék "elkopik" hidegen is. Tésztanapon másodiknak, vagy vacsorára fogyasztjuk.

Jó fakanálforgatást!

2010. március 27., szombat

Kérdezz-felelek

Edóka -akihez nem csak azért is érdemes bekukkantani, mert újjávarázsolta a blogját - már régebb feltett nekem néhány kérdést a Kérdezz-felelek játékban. Nos, most akkor ezekre válaszolok:

1. Mi lenne, ha nyernék a lottón?

Ez a veszély nem fenyeget, ugyanis sosem volt annyi pénzem, hogy lottójegyek vásárlására pazaroljam. Inkább hiszek a valószínűségszámítás hűvös, lelombozó adataiban, mint a szerencsében. De ha netán mégis valami csoda folytán nagyobb összeghez jutnék, akkor azt azonnal három részre osztanám: harmadát kapná a fiam, harmadát a lányom, harmada maradna nekem. A saját harmadomból pedig elsősorban utaznék és kirándulnék, illetve vennék néhány apróságot a lakásomba, amire régóta vágyom. És igen juttatnék bizonyos összeget állatvédelmi célokra, de csak azért, mert az embereket is legalább annyira szeretem, mint az állatokat. :)))

2. Rossz szokásaim...

Biztos, hogy vannak, de nem foglalkozom velük. A saját rossz szokásaim és szeretem őket. Meg egyébként is, az, hogy egy szokást rossznak minősítünk, viszonyítás kérdése. Mihez képest rossz? Önmagamhoz képest, vagy a környezetemhez képest? Mert például elképzelhető, hogy egy nem dohányos rossz szokásnak minősíti a dohányzást. De nekem jó szokás, mert szeretek dohányozni. Ilyen egyszerű...

3. Koffein: bármennyi kávét megiszom, bármikor: fekete legyen és édes. Tej nem kell bele.

4. Színek: szeretem a színeket és a színes holmikat. Még a barnát is szeretem, noha a barnának bizonyos árnyalatai kifejezetten hátrányosak számomra.

5. Mi van most rajtam?

Sötétzöld mackónadrág és kanárisárga póló - "szkándál-ruha", mert takarítani készülök. :)

6. Háziállatom

Mindig volt és mindig lesz. Jelenleg Kitty macsektől tanulom a macskanyelvet és eléggé jól haladok vele. Másfél éve, amióta a családunk teljesjogú tagja, már sok mindent megtanultam tőle. Például tudom azt róla, hogy nagyon őszinte, soha nem szimulál, nem rejtegeti az érzelmeit és nem kétszínűsködik. Amikor beteg, akkor beteg és ezt egyértelműen kimutatja. Ha jó kedve van, akkor pajkos és játékos, és igyekszik mindenkit bevonni a játékába. Ha álmos, alszik, ha éhes, enni kér. Ha szomorú, vagy megsértődött, bánatosan félrevonul és kiduzzogja magát. Ezenkívül őszintén szeret engem, és ki is mutatja a ragaszkodását. Például, amikor Magyarországon voltam utóbb és egy kedves barátnőmnél volt egy hétig "pionírtáborban", amikor hazatérve meglátott, azonnal az ölembe ugrott és "megpuszilt". Ezenkívül ő a legközelebbi munkatársam, most is itt ül a monitor tetején és figyeli miket írok róla. Szerénységét pedig azzal fejezi ki - éppen most -, hogy jobb, manccsal, meg bal manccsal be-benyúl a betűk közé, jelezve: "jól, van már elég! Még unni fogják elolvasni azt a sok baromságot, amit rólam összehordtál."

7. Hol látom magam tíz év múlva?

Remélem, ugyanitt, de egy-két unokával gazdagabban. És meséket fogok írni az unokáimnak, de előtte valószínűleg már lesz néhány általam szerkesztett szakácskönyv, interjúkötet, meg ilyesmik...

8. Legutóbbi nagyon jó élményem

Néhány napot itthon volt a fiam az élettárásával és kicsit tudtunk beszélgetni is mindenféle apróságról, amiről egy anya a gyermekével szokott. Illetve az este jót beszélgettem a lányommal, sokat mesélt a mezopotámiai és egyiptomi kultúrákról. Rengeteg érdekes dolgot mondott, én pedig örömmel nyugtáztam, hogy jó iskolában, jó tanárok tanítják.

A kérdést - mivel úgy vélem már körbejárt szinte mindenkinél - azoknak teszem fel, akikhez véletlenül nem jutott el. Tehát, ha bárki úgy gondolja, hogy van mondanivalója ezeknek a kérdéseknek a mentén, ne fogja vissza magát, hanem tekintse úgy, hogy neki adtam tovább a kérdéssorozatot.

Olvasóim főzték

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de én mindig nagyon tudok örülni, ha az olvasóim érdeklődnek egy-egy beblogolt receptem iránt. S ha még meg is főzik valamelyiket... Lényeg, a lényeg: Ibolya volt olyan kedves, hogy még fotót is küldött a vanília öntetes, áfonyás diós palacsintáról, amit ő készített. Mint mondja, sikert aratott vele, hiszen mindenkinek nagyon ízlett, aki megkóstolta. Kedves, Ibolya, nagyon örülök a sikerednek, máskor is szívesen látlak egy kis böngészésre. Itt jegyezném meg, hogy mindenkiről írok egy kis bejegyzést, aki valamelyik ételemet elkészítette és fotót is küld róla.

További, jó és sikeres fakanálforgatást minden Kedves Olvasómnak!

2010. március 15., hétfő

Dobtortát sütöttünk Mártival és Antóniával

Ez nem elírás, ugyanis nem dobos tortát, hanem dobtortát sütöttünk, méghozzá koprodukcióban: Márti kolléganőm, Antónia lányom és én. S az egész azzal kezdődött, hogy múlt pénteken reggel Márti afelől érdeklődött, ismerek-e valakit, aki sütne neki holnapra egy háromkilós tortát, mert az ikerfiai töltik a hét évet és másnapra meghívták az osztálytársakat és a sízőcsapatot szülinapi bulira, de még torta nincs. Igazából hirtelen senki nem jutott eszembe - pedig ismerek tortasütő asszonyokat - így hát azt mondtam neki: gyere hozzám és este megsütjük ketten. Úgy is lett: jött Márti, hozta a lisztet, tojást, cukrot, vajat és minden egyebet, ami kell, és úgy hét óra magaslatában hozzá is láttunk a munkához. Mártiról tudni kell, hogy nagy természetjáró és hegymászó, volt már afrikai expedíción, megmászta a Kilimandzsárót és Dél-Amerikában az Aconcaguát. Emellett csudajó "zöld-riportokat" ír, és mindenféle olyan dologgal foglalkozik, amivel nagyon kevés újságíró manapság. Például a környezetszennyezéssel, a fatolvajlással, stb. és mindezért nagyon tudom tisztelni, de azért még inkább, mert mindenféle bokros teendője mellett nagyon jó édesanyja az iker fiacskáinak, akik nagyon ügyes, talpraesett gyerekek. Na, s akkor most kanyarodjunk vissza a tortához, ami gyakorlatilag úgy készült, hogy az "izommunka" tekintélyes hányadát Márti végezte - értsd: ő kavargatott, habosított szinte mindent, amit kellett. Amint látjátok a képen is, én adagoltam a hozzávalókat, illetve felügyeltem a sütőt, beraktam-kivettem a piskótát. Természetesen, az alapötlet, hogy dobtorta legyen az Mártitól ered és az is, hogy mogyorókrémes legyen.
Antónia lányom reszortja volt a dizájn, ő jött az olyan ötletekkel, hogy a doboknak különféle síkokban kell elhelyezkedniük, hogy minél autentikusabb legyen, illetve hogy még érdekesebb legyen, a barna többféle árnyalatát jelenítsük meg a tortán. Aztán a végén őt bíztuk meg azzal is, hogy bevakszolja a tortát krémmel a külső felületeket, illetve majd másnap dekorálja úgy tejszínhabbal, hogy minél inkább hasonlítson egy "dob-szerkóhoz". Sőt, neki támadt az az ötlete is, hogy amikor teljesen kész, hívjuk fel Manci szomszédasszonyt és kérdezzük meg tőle: "szerinted mihez hasonlít?" Manci elsőből rávágta: "dob". Tehát teljesen felismerhető lett a tortánk. S akkor a hosszas bevezető után következzék a recept leírása.
Hozzávalók: 1 db hattojásos téglalap alakú piskótalap, 1 db öttojásos kerek, világos piskóta, 1 db öttojásos kerek, kakaós piskóta, 1 db háromtojásos kerek, világos piskóta, 1 db háromtojásos kerek, kakaós piskóta; a krémhez: 75 dkg mogyorókrém (Finetti), 4 vaj, 20 dkg porcukor, két narancs reszelt héja, két nagy csokitojás összetördelve; a sziruphoz: 3 dl víz, 1 dl rum, fél narancs héjastól; a díszítéshez: 2 tasak tejszínhabpor, 3 dl tej, 3 tasak habfixáló, cukorgyöngy.

A munkálatokat a tortalapok elkészítésével kezdtük, vagyis sütöttünk egy nagy világos színű téglalap alakú piskótát azalapnak. Aztán egy világos és egy kakaós nagyobb méretű kerek piskótát a lábdobnak, majd két kisebb méretű szintén kerek világos- és kakaós piskótát a kisebb doboknak. A piskótakészítés részleteit nem taglalom, hiszen egy korábbi bejegyzésemben ezt már megtettem, navigáljatok ide és nézzétek meg. Ezután elkészítettük a krémet: két vajat habosra kavartunk 10 dkg cukorral, majd hozzákavartunk tetszés szerinti mennyiségű mogyorókrémet. Ebből egy keveset kivettünk, hogy legyen amivel bevonni a tortát, a többibe beletettük a csokidarabkákat és az egyik narancs reszelt héját. Márti szerint a narancs csodákat művelt a krémmel.
Közben a szirup hozzávalóit is összeforraltuk és lehűtöttük, majd rendre meglocsoltuk vele a kettőbe, illetve háromba vágott lapokat és egy "szőkét" egy barnával párosítva megtöltöttük a krémmel. Ekkor derült ki, hogy a két vaj és a félkilós Finetti nem elég. Nosza Márti térült-fordult és már hozta is az újabb adag vajat és mogyorókrémet, amit hasonló módon kavartunk ki, de nem tettünk bele csokidarabkákat csak narancsreszeléket. Mivel több mogyorókrém került a második adag krémbe, sötétebb lett a színe, amit Antónia kimondottan helyeselt, mert szerinte ha tónusos, akkor az esztétikusabb.
Ezzel a krémmel vontuk be a dobok oldalait, a tetejére Antónia javaslatára a maradék krémbe tettünk még egy kanál kakaót is, hogy még sötétebb legyen, és ezzel a krémmel vontuk be.
Ekkor már fél egy volt és Márti elment haza, mi pedig lefeküdtünk, de előtte a tortát bevittük a "macskamentes övezetbe", vagyis az Antónia szobájába, hogy nehogy az éj leple alatt megkóstolja Kitty macsek. Aztán reggel folytattuk: elkészítettem a tejszínhabot és Antónia kidíszítette. Illetve a legvégén a két ünneplő kissárc nevét cukorgyöngyből kirakta. Nehogy azt higgye valaki, hogy ez olyan egyszerű művelet, mert a cukorgyöngy még a lányom vékonyka kezéhez is igen apró és mindegyre el akart gurulni, na de a lányom sem véletlenül a legjobb az osztályában szobrászatból, ugyanis pillanatok alatt kitalálta, hogy egy régi kötőtű hasznos szerszám lehet ilyen esetben. Igy hát előbb kirajzolta a betűket, majd a kötőtű segítségével felrakta a gyöngyöket. S még a végén azt sem mondta: tetűölő munka. :))) Na hát így történt és a végeredmény ilyen lett és Márti szerint mind külsőleg, mind belsőleg hatalmas sikert aratott, ami abban nyilvánult meg, hogy a buli végére alig maradt belőle egy kevés.

Isten éltessen Örsi és Gergő! Aki pedig arra vállalkozna, hogy ilyen gigantikus tortát süt: Jó fakanálforgatást!

2010. március 11., csütörtök

Diós palacsinta vanília öntettel és áfonylekvárral 75. olvasómnak, és nem csak...

A nagy pörgésben szinte megfeledkeztem arról a régi jó szokásomról, hogy minden 25. olvasómat köszöntöm valami kimondottan neki dedikált finomsággal. Ráadásul, csak most vettem észre, hogy nem csak a 75-nek regisztrált Andreát köszönthetem, hanem már a 76. Ibolyát is. Természetesen, bár név szerint nem említem őket, de minden Kedves Olvasómnak örülök, azoknak is, akik már regisztráltak és azoknak is, aki ezután fognak. Sőt, ajánlom ezt az igen finom és különleges palacsintát minden véletlenül idetévedt olvasónak is, nem csak Andreának, akinek a tiszteletére írom ezt a bejegyzést. Elöljáróban még elárulok annyit, hogy az eredeti receptje az Erdélyi Konyha januári kiadásában jelent meg és Babut Mihály szatmári séf ajánlja az erdélyi gasztromagazin olvasóinak. A hígpalacsinta készítésének részleteit nem taglalom, hiszen a korábbi bejegyzésem éppen erről szól, ha netán akadna olyan, aki nem tudja, hogyan kell a hígpalacsintát készíteni, az navigáljon ide, és máris megtudhatja. S még azt is elárulom, hogy kicsit módosítottam az EK-ban megjelent eredeti recepten, így hát itt már a módosított változat jelenik meg.

Hozzávalók: 20 db. szép vékony hígpalacsinta; a vaníliaöntethez: 1 tasak vaníliás pudingpor, 1 l tej, 3 dl tejszín, 10 dkg cukor, 10 dkg rumos vízben áztatott mazsola; a töltelékhez: 50 dkg darált dióbél, fél dl rum, 10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, kb. 2-2,5 dl tej, fél citrom reszelt héja; áfonyalekvár.

Ha már elkészült a palacsintánk a tölteléket készítsük el hamarább. Vagyis a cukrot egy lábosban kezdjük karamellizálni, ám amikor már szép világosbarna színű, hozzáadjuk a diót, a tejet, a reszelt citromhéjat és vaníliás cukrot, majd az egészet kavargatás mellett összefőzzük. A tűzről levéve, miután kicsit hűlt hozzákavarjuk a rumot, ami lehet az a rum is, amit letöltünk a mazsoláról. Amíg hűl a töltelékünk elkészítjük az öntetet is: a pudingporból a tejjel híg pudingot főzünk, amit időnként megkavargatva hidegre hűtünk, lazán hozzákeverjük a felvert tejszínt és a rumba áztatott mazsolát. Ezután megtöltjük a palacsintákat a diós krémmel, henger alakúra tekerjük, majd a hengerek hosszának függvényében kettőbe, háromba, vagy négybe vágjuk - lényeg, hogy kb. négy centis hosszúságú darabokat nyerjünk, amiket szépen fel lehet állítani a tányéron. Az így előkészített palacsintahengereket leöntjük a vaníliás öntettel és áfonyalekvárt csepegtetünk a tetejére.
Természetesen, nem kötelező a tányérra felállítva rakni a palacsintákat, lehet azt lefektetve rakni is, és úgy tálalni - legfennebb nem lesz annyira piacos. Szóval a tálalásra akárhányféle változatot ki lehet találni, mindenképp istenien finom. Nálunk legalábbis annyira bejött, hogy a lányom kérésére már másodszor készítettem el január óta "azt a palacsintát, amit az a szatmári szakács ajánlott az Erdélyi Konyha olvasóinak". Ez pedig nálam nagy szó, mert alapvetően kevés türelmem van a palacsinta sütögetéshez - túl macerásnak találom a kályha mellett álldogálni, forgatni és várni, hogy süljön már meg mindkét oldala. Na de, nem panaszkodom, mert olyan segítséggel, aki egyszerre két serpenyőben dobja, forgatja a palacsintát még ez is gyorsan megy. :) S lássátok, valóban kétszer sütöttem meg, íme a második változat, amikor nem szöszmötöltünk sokat a tálalással, hanem csak amúgy házi használatra jól nyakonöntöttük a az öntettel és jó sok áfonyát raktunk rá, mert így szeretjük. Fogynivágyók szigorúan tésztanapon főfogásként fogyasszák, híznivágyóknak jöhet desszertként is.Jó fakanálforgatást!

2010. március 10., szerda

Süssünk hígpalacsintát!


Hát akkor süssünk hígpalacsintát! Jelzem ez is egy alaprecept lesz és kimondottan kezdő fakanálbajnokoknak dedikálom. Annál is inkább, mert annyi mítosz kering a hígpalacsinta készítése körül, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik benne. Nos, mindjárt az elején tisztázzuk, mi kell egy jó hígpalacsintához. Először is kell egy jó serpenyő. Na most, hogy milyen a jó serpenyő, azt elég nehéz megmondani, de sokat segít az eligazodásban a kísérletező kedv, és az ha például az általam leírt recept alapján készülő palacsinta nem ragad bele. Na, most ezt lehet, hogy sokan önteltségnek, meg nagyképűségnek tekintik - lelkük rajta, mert az övékét mérgezik, nem az enyémet -, de mindaddig nekem sem jött össze a híg palacsinta, míg rá nem bukkantam a legegyszerűbb receptre, amivel készíthető. A "titok" pedig abban rejlik, hogy nem teszek a tésztába sem cukrot, sem tejet, egyszerűen ásványvízzel, vagy ahogy Székelyföldön nevezik borvízzel, illetve ennek hiányában szódavízzel készítem.


Hozzávalók: 10 evőkanál liszt, csipetnyi só, 1 tojás és annyi ásványvíz, hogy folyékony tésztát nyerjünk; olaj a sütéshez. Itt azért látható két tojás benne, mert dupla adagot készítettem 20 kanál liszttel. Ha jól emlékszem, kb. 25 palacsinta lett belőle, a 10-ből is lesz kb. 10-12.

Miután kimértük az adagokat, elkavarjuk a tojást a liszttel és sóval, aztán apránként kezdjük hozzáadagolni az ásványvizet. Közben folyamatosan kavarjuk, igyekezzünk minél csomómentesebbre kidolgozni a tésztát.

Az ásványvizet adagoljuk a tésztához, amíg folyós tésztát nyerünk - kb. ilyet, mint ezen a képen. Ezután a serpenyőt hevítsük fel alaposan, cseppentsünk bele egy cseppnyi olajt és folyassuk szét a felületen, majd kb. egy fél merőkanálnyi palacsinta tésztát öntsünk bele és azt is egyenletesen oszlassuk szét a felületen. Lényeg, hogy minél vékonyabb rétegben és egyenletes vastagságban kerüljön a serpenyő aljára a tészta - ezt legkönnyebben úgy érjük el, hogy óvatosan körbe mozgatjuk az edényt.

Ha így járunk el, akkor egyenletesen fog megsülni a palacsintánk és nem maradnak nyers foltok a még sületlen felületén sem - ahogy itt is látható. Amikor már ilyen, akkor megfordíthatjuk. na most akinek igen jó és fejlett a kézügyessége, az próbálkozhat a "feldobásos, röptében elkapjuk a levegőben" módszerrel is. Megvallom őszintén, miután még a kezdetek kezdetén összejött nekem, hogy egy palacsintám a fogason landoljon, lemondtam minden feltörekvő bűvészi késztetésemről és azóta is egy széles pengéjű, tompa végű késsel fordítom meg, mert ez így kellően biztonságos. A bűvészkedést pedig hagyom a lányomra, akinek lényegesen jobb a kézügyessége, mint nekem és igen ügyesen forgatja a palacsintát akár egyszerre két serpenyőben is.
Ha kész vannak a palacsinták, akkor tölthetjük bármilyen édes vagy sós töltelékkel. Nem árt tudni, ha húsos töltelékkel töltjük, akkor biztos hizlal, de lekvárral, ízzel vagy akár túró töltelékkel töltve és nem desszertként, hanem főfogáskánt fogyasztva nem.

Jó fakanálforgatást!

2010. március 6., szombat

Korianderes vöröskáposzta-saláta

Ez egy csudajó saláta és Puskás Jóska séfbarátomtól tanultam a receptjét. Egyszer - évekkel ezelőtt - egy állófogadáson kóstoltam meg ezt a salátát, amikor Jóska szokásához híven Árpi barátjával együtt beöltözve ünnepi séf ruhába, ott állt a rogyásig rakott asztalok mellett és kínálgatta a vendégeknek a finomságokat. Emlékszem, nekem kifejezetten ajánlotta ezt a salátát, odasúgva: "ez a kedvenc salátám". Azóta nekem is kedvencemmé vált...

Hozzávalók: 1 kicsontolt, lebőrözött csirkemell, só, bors, grillfűszer, ízlés szerint, 2 evőkanál olaj a sütéshez, illetve 1 kisebb fej vöröskáposzta, 10 dkg sós földimogyoró, 1 kiskanál durvára tört koriander, 2 evőkanál olívaolaj, 2 kanál vörösborecet, 1 kiskanál cukor.
A hozzávalókon annyit módosítottam, hogy a csirkemell helyett néhány darab pulykamellet hasznosítottam, ami megmaradt, miután szeleteket készítettem belőle. Mivel okosabb ötletem nem támadt, hát beépítettem ebbe a salátába. Illetve vörösborecet helyett balzsamecetet használtam, cukrot nem tettem bele és kb. fél kiskanálnyi koriandert használtam.

Elkészítése roppant egyszerű, mint bármelyik salátának. A vöröskáposztát vékonyra gyaluljuk, enyhén besózzuk és lazán átforgatjuk.


Közben a csirkemellet -esetemben a pulykamell darabkákat - bedörzsöljük a fűszerekkel, majd forró olajban minden oldalán piros-ropogósra sütjük. Miután a csirkemell kihűlt vékony csíkokra vágjuk és a káposztához adjuk a mogyoróval együtt. (A mogyorót hagyhatjuk egészben, de akár fel is darabolhatjuk.). Meglocsoljuk olívaolajjal, illetve a vörösborecetben feloldott cukorral - én csak néhány csepp balzsamecetet locsoltam rá - összeforgatjuk és a tetejére szórjuk a koriandert. Fogyasztás előtt néhány órát hűtőben érleljük. A finom saláta pompásan illeszkedik M. pszichowellness módszerének táplálkozási ajánlatába, húsnapon fogyasztható.
Jó fakanálforgatást!

2010. március 5., péntek

Füstölt orjaleves morzsolttal

Ha már tudunk morzsoltat/reszeltet készíteni, akkor itt az ideje kipróbálni, milyen finom is az orjalevesben. Na most, nem tudom más vidékeken mennyire szokás füstölt orjából húsleveshez hasonló levest főzni, de a mi vidékünkön ez egy igen közkedvelt téli leves. Édesanyám és keresztanyám mindig morzsolttal készíti, így hát én is követem a családi példát.

Hozzávalók: kb. 50-60 dkg-os füstölt orja, 5-6 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyem, 1 kisfej hagyma, 1 kis zeller, fél karalábé, 10-15 szem bors, só, ételízesítő.

A füstölt orját egy kis langyos vízben átmossuk, majd ha házi füstölésű egy éjszakán át áztatjuk, ha üzletben vásárolt füstölt, akkor elég alaposan átmosni. Hideg vízben tesszük fel főni, majd amikor a hús felfőtt, bezöldségeljük, vagyis hozzáadjuk a zöldségeket és ha ismét felfőtt, lassú tűzön főzzük tovább. Közben kóstoljuk meg és ha szükséges sózzuk utána, illetve adjuk hozzá az ételízesítőt és a borsot is. Ha megfőtt benne a zöldség és a hús, leszűrjük, mint a húslevest és a levét befőzzük a reszelttel. Tálaláskor még mindenki ízlés szerint utána borsozhatjuk. Csudafinom! Készíthetjük más füstölt hússal is.

Jó fakanálforgatást!

2010. március 4., csütörtök

"Undok morrrzsolt kiborultál!"

Na, ez egy alaprecept lesz, illetve egy jó kis már-már feledésbe merülő levesbetét. Édesanyám szerint, ez a levesbetét jellegzetesen gyergyóremetei "találmány" és talán ezt igazolja a hozzáfűződő kis történet is. Történt ugyanis egy alkalommal, hogy a remetei menyecske késésben volt az ebédfőzéssel, de már ott tartott, hogy csak a húslevest kellett befőznie. A levesbetétnek szánt laskatészta - levestészta - is készen begyúrva várakozott, csak épp ki kellett volna nyújtani és szép vékonyra felvágni. Gondolt egyet és semmint vesződjön a nyújtogatással, metéléssel, vette a reszelőt és egy tiszta abroszra heves mozdulatokkal reszelni kezdte a tésztát. Azonban egy ügyetlen mozdulattal lerántotta az abroszt az asztalról és az összes reszelt tészta a földre borult. Ekkor kiáltott fel kétségbeesetten: "Undok morrrzsolt kiborultál!" Na szóval, mint már kiderült egy tésztaféleségről van szó, aminek az elkészítése nagyon egyszerű. Mellesleg vidékünkön morzsolt és reszelt néven ismerik.

Hozzávalók: 10 dkg liszt 1 tojás, csipetnyi só.







Elkészítése roppant egyszerű: a lisztet egy mély tálacskába szitáljuk, hozzáadjuk a csipetnyi sót és a tojást, majd kemény laska/levestésztát gyúrunk belőle. Vizet nem szabad hozzáadni! Ha kész a tészta, a nagylyukú reszelőn lereszeljük. Most utóbb annyit "csaltam", hogy miután meggyúrtam a tésztát, egy órára a hűtőbe tettem - könnyebb volt reszelni. Ha ezzel is kész vagyunk egy tiszta abroszon terítsük szét és hagyjuk keveset szikkadni mielőtt befőznénk vele a levest. De akár meg is száríthatjuk és papírtasakban tároljuk a felhasználásig. Nagyon finom levesbetét húslevesbe vagy zöldséges levesbe, de én leginkább a füstölt orjalevesben szeretem.

Jó fakanálforgatást!

2010. március 3., szerda

Aszaltszilva-leves - főzőcskézek az Erdélyi Konyhából :)

Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa - most hamut szórtam a fejemre, de vezekelni továbbra sem lesz időm, mert továbbra is rengeteg a dolgom, de igazatok van: az már mégis csak "szemétség", hogy egy hónapja érdemben erre felé sem jártam. Elnézést kérek Gabojszától, Wise Ladytől, Sedithtől és mindenki mástól, aki hiányolt.
Röviden összefoglalva: februárban egy hetet voltam Magyarországon barátnőim és fogadott rokonom meghívására. Nagyon jól éreztem magam azért is, mert "havat vittem" a pusztára, így Pécs környéke is egészen úgy nézett ki mint Gyergyó. Jártam Györgyinél NLP Énkép tanfolyamon, ami igen érdekes és hasznos volt, de találkoztam Ágival is, akivel ennek a blognak köszönhetően ismerkedtem meg. Sőt, sikerült egy kicsit pihennem és kikapcsolódnom is, ami már nagyon rám fért. Aztán amint hazatértem: hajrá az Erdélyi Konyha! A márciusi lapszám az összes eddiginél jobb lett köszönhetően a benne közlő Lányoknak/Asszonyoknak - Ottis, Sedith, Edóka, Gál Edith, Judit, Gyöngyi, Zsuzsiga, Hajnalka, Dalma és a vezércikkíró Emese - akik egyre jobb munkákat küldenek, egyre profibban fotóznak. Köszönöm, Lányok/Asszonyok! Szóval a márciusi lapszám nem csak jó és hasznos lett, hanem kifejezetten szép is - eddig tartott a "reklám". Most pedig főzzünk is egy kicsit, ugyanis már valaki (nem emlékszem ki) megkérdezte, az utóbbi időkben egyáltalán főzök-e? Jelentem alássan, igen, főzök, néha még sütök is. Sőt, mivel a Lányok/Asszonyok annyi sok finom receptet küldenek megjelenésre, az utóbbi időkben elég sokat főztem az Erdélyi Konyhából. Többek közt elkészítettem a szász Kasper Rozi néni aszaltszilva-levesét, ami isteni és Sedith küldte a Nemzetek konyhája rovatba egyéb szász finomságok mellett. Na de ez az aszaltszilva-leves egyszerűen lenyűgöző! Sokszor fogok még ilyet készíteni. Természetesen, nem épp úgy készült, mint a leírásban, mert volt valami maradék sonkalevem, amit hasznosítottam, ugyanis Rozi néni azt ajánlotta, hogy készülhet füstölt hússal is. Na, ebben nem volt füstölt hús, csak a leve - úgy is isteni! Még csak annyit, hogy az aszaltszilva-leves szász/német neve Palselavet - az első "a"-ra jár még két pont, mint a mi "ö" betűnkre, csak nem ismeri az én gépem azt a betűt.

Hozzávalók: 2-3 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyem, 2 krumpli, 25 dkg aszalt szilva, fél üveg meggykompót vagy maréknyi magvalt, fagyasztott meggy, só, cukor, olaj, tejföl, petrezselyemzöld és ebben az esetben kb. kétliternyi sonkalé.

Az aszalt szilvát langyos vízben átmossuk és keveset áztatjuk szintén langyos vízben. Közben a sárgarépát karikára, a petrezselymet kockára vágva egy kis olajon megdinszteljük. Feltöltjük sonkalével, felforraljuk és ha szükséges utánasózzuk, majd hozzáadjuk a kockára vágott krumplit és az aszalt szilvát, aztán amikor a krumpli is megfőtt, a meggyet. A meggyel épp csak egyet lobbanjon a leves, nehogy szétfőjön. Közben a tejfölt kevés forró levessel elkavarjuk és ezzel habarjuk be a levest, végül megszórjuk finomra vágott petrezselyemzölddel, esetleg egy kis cukorral ízesítjük. És ezennel kész is az igen finom leves, zöldségpucolással együtt kb. 20 perc az elkészítése. Mivel igen finom és díszes is, azt hiszem ez lesz a húsvéti levesünk, hogy a fakanálforgatásban egyre inkább jeleskedő fiamat és az aranyos kis élettársát lepjem meg valami újdonsággal.
A leves pompásan illeszkedik M. pszichowellness ételtársításokra figyelő ajánlatába, tésztanapi levesnek kitűnő.
Jó fakanálforgatást!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails