Tetszik a recepted-díj és kétéves évforduló

Két éves lett a blogom és mintegy születésnapi ajándékképpen érkezett Martinelli zseniális díja, amivel kicsivel később Jutka is meglepett. Mivel ez a két esemény egymásra tevődött, nem választom el egymástól, hiszen annál szebb ajándékot el sem tudok képzelni egy gasztroblog születésnapjára, mint azt, hogy a "hasonszőrűek", a gasztroblog-szerkesztők, kiemelve egy vagy több receptedet, elismernek. Hogy ez nálam most épp egybeesett, jelnek tekintem a továbbiakat illetően. Ám, mielőtt teljesen lemerülnék rapszódikusba, előbb Martinelli és Jutka kérésének teszek eleget, majd írok a két éves blogomról.

Tetszik a recepted-díj

Martinellinek, mint az erről szóló bejegyzésében írja, blogról blogra vándorolva támadt az ötlete, hogy Tetszik a recepted-díjjal tüntesse ki azon gasztroblog-szerzőket, akiknek valamelyik receptje megtetszett. Aztán továbbgondolva az ötletet, valóságos lavinát indított el néhány nap alatt azzal, hogy lefektette a játékszabályait a díj továbbadásának. Nos, Martinelli játékszabályai szerint a díj annak a gasztrobloggernek adható át, akinek tetszik egy receptje. A díj természetesen továbbadható olyan blogtársaknak, akiknek tetszik legalább egy receptje és megjelölhető az is, akitől kaptad a díjat. A továbbiakban arra ösztönöz a zseniális díj értelmi szerzője, hogy lepjük meg minél több bloggertársunkat ezzel a díjjal. Nos, következzen a listám mindjárt az elején azokkal a blogtársakkal, akiktől kaptam ezt a díjat.

Martinelli - Nyári káposztaleves csirkehússal receptjéért, amit rövidesen elkészítek.

Jutka - az összes hagyományos erdélyi receptjéért. Sok lenne felsorolni, de ő tudja, melyikekre gondolok.

Edó - a tematikus tortáiért - mindegyik tetszik, nem tudnék választani.

Ottis - a szőlős csirkemellért és a pulykatortáért, de tetszenek a sütés nélküli süteményei is.

Sedith - a gyors szilvásgombóc receptjéért, de figyelemre méltóak a tortái is.

Gál Edithnek - a finom diós-csokis süteményéért, ami nálunk azóta is topon van.

Timusnak - a fűszeres-mézes párolt almáért.

Wise Ladynek - az összes okosságok címszó alatt bejegyzett írásaiért. Sokat lehet tanulni belőlük!

Gabojszának - az összes nyúlhúsból készült receptjéért.

Mennyei Mannának - a kapucíner bombájáért.

Bonbon Mániának - az összes bonbonjáért.

Duendének - a svéd gombasalátájáért. 

A listát folytathatnám, hiszen annyi jó ötlet megtetszett valamiért a gasztrovilágban, hogy azt képtelenség lenne felsorolni. Nem is szaporítom tovább a szót, hanem gyorsan rátérek a 

Két éves blogomra.

Nos, két évvel ezelőtt igazából még azt sem tudtam, mi az a blog, nemhogy tisztába lettem volna a lehetőségeivel és örömeivel. Egyszerűen blogot kezdtem írni, mert "nyaggattak" a gyermekeim, és mert Gyöngyi is azt mondta, hogy jó lenne főleg a szétválaszós ételeimet valahol közzétenni, amire legalkalmasabb egy blog. Így hát mivel éppen akkoriban összedobtam egy epertortát és fotót is készítettem róla, megírtam az első bejegyzésemet. Jelzem, ezt megelőzően volt még egy blogom, de azt elhagytam, mert nagyon nehézkes volt a kezelése. Szóval, megvolt ez a blog és néha-néha írtam bele ezt-azt. Nagyon meglepődtem, amikor az első elismerő megjegyzések megérkeztek, aztán ezek hatására kezdtem virtuális barátságokat kötni. Ezt követően igyekeztem felvenni a kapcsolatot mindenkivel, aki elérhető közelségben volt. Így történt, hogy előbb meglátogattam Sedithet, majd Ottist, Edót és Jutkát. Valamikor ősszel megérkezett Gabojsza is Magyarországról és roppant büszke voltam arra, hogy néhány órát vele és a családjával tölthettem. Az ősz során volt még egy meglepő élményem, ugyanis megismerhettem Ágit, aki budapesti és akkor épp vendégségben volt Erdélyben, de képes volt megtenni több mint hatvan kilométert csak azért, hogy találkozhasson velem, és megkóstolja a böjtös káposztámat. Ebből a találkozásból is barátság lett. Szóval minderre igen kellemes visszagondolni. Ezt követően blogírás szempontjából egy meglehetősen "száraz" időszak következett, ugyanis 2009. novemberétől 2011. márciusáig gyakorlatilag minden szabadidőmet felemésztette az Erdélyi Konyha főszerkesztése és az ezzel járó PR-munka. Csodával határos, hogy eközben még eleget tudtam tenni annak a megtisztelő felkérésnek, hogy én lehettem a házigazdája a 37. VKF!-nek. S ha már itt tartunk, néhány szót ejtenék arról is, miért nem szerkesztem a továbbiakban azt a lapot, amelynek tartalmára vonatkozó alapkoncepcióját én hoztam létre, mert ezzel még tartozom azon Kedves Olvasóimnak, akik még most is mindhiába keresik a lapban az írásaimat. Nos, kezdetektől merőben eltérő nézeteket vallottunk a minőség és profizmus fogalmáról a lap anyagi hátterét biztosító kiadóval. Mellesleg erre ő azt mondja "stílus és szemléletváltásra volt szükség". Lényeg, hogy áprilisban szakadás történt közöttünk, magyarán teljesen ellehetetlenítette a munkámat főszerkesztői minőségemben. Ezzel együtt néhány kolléganőm - akiknek a személyem jelentetette a garanciát a lapnál - úgy döntött, hogy kiválik a csapatból, és ezt követően hoztam  meg azt a döntést, hogy szerzőként sem óhajtok megjelenni a lapban. Ettől a függetlenül a jól végzett munka örömével köszönök el Kedves Olvasóimtól, hiszen egy olyan lap alapkoncepcióját sikerült lefektetnem, amely januárra elérte a tízezres példányszámot, és júniustól már a magyarországi piacon is megmérettetik. Sok sikert és kitartást kívánok azoknak a gasztrobloggereknek, akiket én hívtam meg lapot szerkeszteni és köszönöm azok munkáját is, akik kiváltak a szerkesztőségből. Erről ennyit, ha valakit netán érdekelnek további részletek privát levélben szívesen válaszolok minden kérdésre. Gasztromagazin főszerkesztőjeként szerzett tapasztalataimat természetesen a későbbiek során kamatoztatni fogom, hiszen ez egy olyan tudás, amivel érdemes kezdeni valamit. Egyelőre azonban maradok a blogírásnál és legfőképpen pihenek, mert nagyon rám fér. Végezetül, de nem utolsó sorban jöjjön néhány beszédes statisztikai adat, ami azt jelzi, hogy érdemes ezt a blogot írni. Nos, van 180 hűséges olvasóm, és épp ezekben a napokban haladta meg a blogom oldalmegjelenítéseinek száma a százezret. A napi oldalmegjelenítések száma 400-500 között mozog, a legnépszerűbb bejegyzésem pedig a grízgaluska receptje, amire mostanig közel tízezren kerestek rá. Közel kétezren érdeklődtek a káposztasavanyításról szóló receptem iránt és több mint ezren voltak kíváncsiak a finom kókuszos szeletemre. Az ecetes almapaprikám, szilva befőzési trükkjeim, az orosz  savanyú-káposztalevesem és a ketchupom iránti érdeklődés közelíti az ezret, de beszédes adat az is, hogy a nemrég beblogolt reteksalátám iránt már több mint hatszázan érdeklődtek. Meglepő, ugyanakkor szívmelengető, hogy  több mint ezren kerestek rá a blogom nevére, illetve a fakanálforgató szóra. Ezek az emberek minden bizonnyal elsősorban rám és arra kíváncsiak, hogy mit írtam, kevésbé érdekli őket, hogy miről. Köszönöm. És ígérem, lesznek még ezen a blogon érdekes írások, nem csak ételekről és receptekről. Mint látjátok a blogom külleme is megváltozott, illetve elkezdtem oldalakra rendszerezni a már beblogolt receptjeimet. Egyelőre ennyi, ami kész és látszik, a további változásokat pedig rendre észlelni fogjátok, ha olvassátok a blogomat.