2010. augusztus 16., hétfő

Minden gomba jó gomba - 37. VKF!

Minden gomba jó gomba, csak az ember goromba - tartja mifelénk a szólásmondás és az idén senki nem panaszkodhat arra, hogy nem volt termése a gombának. A panaszkodást amúgy egész Európára kiterjesztve értem, ugyanis "lecsekkoltam": Európaszerte meleg, párás, esős nyár volt (van még egy keveset), ami igencsak kedvezően befolyásolta a gombatermést. Magyarán: idén a kezdők, a "kibicek" is komoly sikerélményhez juthattak, ha vették maguknak a fáradtságot és elbandukoltak az erdőre, mezőre gombát szedni. De aki nem ért rá erre, az a piacokon gombaárusoktól vásárolhatta meg az ízletes vargányát, rókagombát, rizikét, csiperkét, szegfűgombát, kucsmagombát, galambgombát, stb. tovább nem is sorolom, mert igencsak gazdag volt a választék (A képen általam szedett galambgomba látható, kár, hogy nem vittem a fényképezőgépet, hogy természetes környezetében fotózzam le.). Sőt, a következő időszakban jelennek meg az őszi gombák, amiknek várhatóan szintén jó termése lesz. Aki pedig ódzkodott/ódzkodik gombaárusoktól vásárolni az ízletes "húspótlót", az vásárolhatott/vásárolhat bármelyik zöldségesnél/bevásárlóközpontban/közértben/sarki boltban termesztett (gerjesztett) gombát. Nos, mindezt megfontolva, döntöttem úgy, hogy mivel rendkívül kedvező alkalom mutatkozik a különféle gombás ételek kipróbálására, készítésére, kitalálására, legyen a 37. VKF! kiírás főtémája a GOMBA. Mottója pedig a mifelénk népszerű szólásmondás: minden gomba jó gomba, csak az ember goromba. Nos, Ti, Kedves Gasztroblogesztán Lakói, Blogger Társak, Gombaszerető Olvasók ne legyetek "gorombák", hanem ha tudtok néhány jó gombás receptet, akkor osszátok meg velünk, hiszen a gomba a legjobb húspótló - legalábbis mifelénk itt Székelyföldön így tartja mindenki. Aki nem jut hozzá ízletes erdei gombához, az készítheti termesztett gombából, lényeg, hogy az ételben valamilyen formában benne legyen a gomba. Készülhet belőle reggeli, ebéd vagy vacsora, belefőzhetjük levesbe, készíthetünk belőle pompás főételt, vagy salátát, használhatjuk fűszerként, de egy kis fantáziával talán még desszert is készülhet belőle. Szóval végtelen a lehetőségek határa. Ám, mielőtt hozzákezdenétek, következzék néhány "aranyszabály" a gombákat illetően.

* Csak gombaszakértő - de minimum a gombát jól ismerő ember - által bevizsgált gombát használjatok alapanyagul.
* A magatok által szedett gombát minden esetben mutassátok meg szakértőnek, szakértő hiányában minimum olyan embernek, aki jól ismeri a gombákat.
* Ha kimentek az erdőre, mezőre gombászni, kést vigyetek magatokkal és a gombát földes részeitől megpucolva tegyétek a kosaratokba. Szüleim engem mindig arra tanítottak, hogy az erdőben kell hagyni a gomba nem fogyasztható részeit, hiszen ebből jövőre újabb gomba nő, amit majd leszedhetünk.
* Ha egy gombát nem ismerünk, ne rúgjuk fel, ne tapossuk szét, hiszen utánunk jöhet egy olyan gombászó, aki ismeri azt a fajtát és örülni fog, ha begyűjtheti. Itt jegyezném meg, van némi alapja a már említett szólásmondásnak, hiszen százas nagyságrenddel több ehető gomba terem, mint mérgező.
* A gomba egyébként nehezen emészthető étel, öt év alatti kisgyereknek, idős embereknek, gyomor- vagy bélpanaszokkal küszködőknek nem javallott a fogyasztása.
* A gombás ételek a gyorsan romló ételek kategóriájába tartoznak, lehetőleg frissen készítve fogyasszuk, de hűtőben se tároljuk 24 óránál tovább a kész gombás ételt.

Nos, ezek után csak a határidő megadása, illetve a köszönet és egy rövidke vallomás maradt hátra.

Beküldési határidő: 2010. szeptember 19. - beleértve az ilyenkor szokásos 1-2-3-4 napos csúszást.

Cím: tollforgato50@gmail.com

Most pedig megköszönném Sedithnek a meg nem érdemelt bizalmat, mert látom, tudom, az utóbbi időkben igencsak elhanyagoltam ennek a blognak az írását. Persze az is igaz, hogy volt egyéb elfoglaltságom épp elég, amit használhattam kifogásnak, ürügynek, magyarázatnak arra, hogy miért járok ennyire ritkán errefelé. De úgy vélem, ez a staféta átadás "intő jel" arra, hogy ezután ne hanyagoljam a blogomat, hiszen ennek a blognak köszönhetem az összes komolyabb sikert, amit mind tollforgatás, mind fakanálforgatás terén elértem az idén.

Gombára fel tehát, de ne feledkezzetek meg a korábbi felhívásomról sem, amely az Erdélyi Konyha Kalendáriumának közös szerkesztésére vonatkozik, részleteket itt találtok erről.

Jó fakanálforgatást!

8 megjegyzés:

Ottis írta...

Szívből gratulálok a stafétához!!! A téma is nagyon jó .-)

sedith írta...

Á, Alíz, remek kiírás! Nagyon örülök neki és közben azt is nagyon remélem, hogy ha már gombát kérsz, sikerül igazi erdei-mezei gombából főzni nekem is valamit a fordulóra.
Ami pedig a blogírást illeti... te is tudod, és más is: aki több lovat kénytelen megülni egyidőben, olyan nincs, hogy mindegyiket tökéletesen tegye. Örülök, hogy volt egyszer egy gombóc, ami által megismertelek Téged!:)

Bianka írta...

Gratulálok!

Egy újabb remek feladat. Nagyon szeretem a gombát :)

Dia írta...

Gratulálok! Nagyon jó ötlet! Biztosan ezer meg ezer remek születik ebben a témában!

Alíz, Erdélyből írta...

Ottis: Köszönöm az gratulációt és várom tőled a remekeket. Egyet már láttam is nem olyan régen...

Sedith: még egyszer köszönöm a stafétát és a bizalmat és várom a gombás ételeidet.

Bianka: Köszönöm és ha szereted a gombát annál is inkább várom a recepteket!

Dia: Köszönöm. Igazából magam is nagyon kiváncsi vagyok, mire leszünk képesek, mert valóban sokmindent lehet gombából késziteni. És várom a jelentkezésed majd neked is. :)

trendo írta...

Én most szorgalmas voltam :) Nemcsak a VKF-re küldtem receptet, hanem azt is megírtam, hogy MÁS mit küldene be :))))
trendo a Gastrodamustól

4gyerek írta...

Annyira indulásra késztet ez a gombás fotó.
Nálunk a környéken már sajna nem kapni gombát, de sebaj, 7végén megyek a szüleimhez. Remélem jelentkeznek már a koraőszi gombák is. És fergeteges gombás előételt ettem egy lagziba, szeretném reprodukálni. Ha bejön, akkor nyomok én is egy recipét. Ez a téma AZ a téma ami megmozgat. Köszi érte.

Alíz, Erdélyből írta...

4gyerek: Hajrá! nagyon kiváncsi vagyok arra a gombás tejfölös előételre, várom a recipét! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails