Dobtortát sütöttünk Mártival és Antóniával

Ez nem elírás, ugyanis nem dobos tortát, hanem dobtortát sütöttünk, méghozzá koprodukcióban: Márti kolléganőm, Antónia lányom és én. S az egész azzal kezdődött, hogy múlt pénteken reggel Márti afelől érdeklődött, ismerek-e valakit, aki sütne neki holnapra egy háromkilós tortát, mert az ikerfiai töltik a hét évet és másnapra meghívták az osztálytársakat és a sízőcsapatot szülinapi bulira, de még torta nincs. Igazából hirtelen senki nem jutott eszembe - pedig ismerek tortasütő asszonyokat - így hát azt mondtam neki: gyere hozzám és este megsütjük ketten. Úgy is lett: jött Márti, hozta a lisztet, tojást, cukrot, vajat és minden egyebet, ami kell, és úgy hét óra magaslatában hozzá is láttunk a munkához. Mártiról tudni kell, hogy nagy természetjáró és hegymászó, volt már afrikai expedíción, megmászta a Kilimandzsárót és Dél-Amerikában az Aconcaguát. Emellett csudajó "zöld-riportokat" ír, és mindenféle olyan dologgal foglalkozik, amivel nagyon kevés újságíró manapság. Például a környezetszennyezéssel, a fatolvajlással, stb. és mindezért nagyon tudom tisztelni, de azért még inkább, mert mindenféle bokros teendője mellett nagyon jó édesanyja az iker fiacskáinak, akik nagyon ügyes, talpraesett gyerekek. Na, s akkor most kanyarodjunk vissza a tortához, ami gyakorlatilag úgy készült, hogy az "izommunka" tekintélyes hányadát Márti végezte - értsd: ő kavargatott, habosított szinte mindent, amit kellett. Amint látjátok a képen is, én adagoltam a hozzávalókat, illetve felügyeltem a sütőt, beraktam-kivettem a piskótát. Természetesen, az alapötlet, hogy dobtorta legyen az Mártitól ered és az is, hogy mogyorókrémes legyen.
Antónia lányom reszortja volt a dizájn, ő jött az olyan ötletekkel, hogy a doboknak különféle síkokban kell elhelyezkedniük, hogy minél autentikusabb legyen, illetve hogy még érdekesebb legyen, a barna többféle árnyalatát jelenítsük meg a tortán. Aztán a végén őt bíztuk meg azzal is, hogy bevakszolja a tortát krémmel a külső felületeket, illetve majd másnap dekorálja úgy tejszínhabbal, hogy minél inkább hasonlítson egy "dob-szerkóhoz". Sőt, neki támadt az az ötlete is, hogy amikor teljesen kész, hívjuk fel Manci szomszédasszonyt és kérdezzük meg tőle: "szerinted mihez hasonlít?" Manci elsőből rávágta: "dob". Tehát teljesen felismerhető lett a tortánk. S akkor a hosszas bevezető után következzék a recept leírása.
Hozzávalók: 1 db hattojásos téglalap alakú piskótalap, 1 db öttojásos kerek, világos piskóta, 1 db öttojásos kerek, kakaós piskóta, 1 db háromtojásos kerek, világos piskóta, 1 db háromtojásos kerek, kakaós piskóta; a krémhez: 75 dkg mogyorókrém (Finetti), 4 vaj, 20 dkg porcukor, két narancs reszelt héja, két nagy csokitojás összetördelve; a sziruphoz: 3 dl víz, 1 dl rum, fél narancs héjastól; a díszítéshez: 2 tasak tejszínhabpor, 3 dl tej, 3 tasak habfixáló, cukorgyöngy.

A munkálatokat a tortalapok elkészítésével kezdtük, vagyis sütöttünk egy nagy világos színű téglalap alakú piskótát azalapnak. Aztán egy világos és egy kakaós nagyobb méretű kerek piskótát a lábdobnak, majd két kisebb méretű szintén kerek világos- és kakaós piskótát a kisebb doboknak. A piskótakészítés részleteit nem taglalom, hiszen egy korábbi bejegyzésemben ezt már megtettem, navigáljatok ide és nézzétek meg. Ezután elkészítettük a krémet: két vajat habosra kavartunk 10 dkg cukorral, majd hozzákavartunk tetszés szerinti mennyiségű mogyorókrémet. Ebből egy keveset kivettünk, hogy legyen amivel bevonni a tortát, a többibe beletettük a csokidarabkákat és az egyik narancs reszelt héját. Márti szerint a narancs csodákat művelt a krémmel.
Közben a szirup hozzávalóit is összeforraltuk és lehűtöttük, majd rendre meglocsoltuk vele a kettőbe, illetve háromba vágott lapokat és egy "szőkét" egy barnával párosítva megtöltöttük a krémmel. Ekkor derült ki, hogy a két vaj és a félkilós Finetti nem elég. Nosza Márti térült-fordult és már hozta is az újabb adag vajat és mogyorókrémet, amit hasonló módon kavartunk ki, de nem tettünk bele csokidarabkákat csak narancsreszeléket. Mivel több mogyorókrém került a második adag krémbe, sötétebb lett a színe, amit Antónia kimondottan helyeselt, mert szerinte ha tónusos, akkor az esztétikusabb.
Ezzel a krémmel vontuk be a dobok oldalait, a tetejére Antónia javaslatára a maradék krémbe tettünk még egy kanál kakaót is, hogy még sötétebb legyen, és ezzel a krémmel vontuk be.
Ekkor már fél egy volt és Márti elment haza, mi pedig lefeküdtünk, de előtte a tortát bevittük a "macskamentes övezetbe", vagyis az Antónia szobájába, hogy nehogy az éj leple alatt megkóstolja Kitty macsek. Aztán reggel folytattuk: elkészítettem a tejszínhabot és Antónia kidíszítette. Illetve a legvégén a két ünneplő kissárc nevét cukorgyöngyből kirakta. Nehogy azt higgye valaki, hogy ez olyan egyszerű művelet, mert a cukorgyöngy még a lányom vékonyka kezéhez is igen apró és mindegyre el akart gurulni, na de a lányom sem véletlenül a legjobb az osztályában szobrászatból, ugyanis pillanatok alatt kitalálta, hogy egy régi kötőtű hasznos szerszám lehet ilyen esetben. Igy hát előbb kirajzolta a betűket, majd a kötőtű segítségével felrakta a gyöngyöket. S még a végén azt sem mondta: tetűölő munka. :))) Na hát így történt és a végeredmény ilyen lett és Márti szerint mind külsőleg, mind belsőleg hatalmas sikert aratott, ami abban nyilvánult meg, hogy a buli végére alig maradt belőle egy kevés.

Isten éltessen Örsi és Gergő! Aki pedig arra vállalkozna, hogy ilyen gigantikus tortát süt: Jó fakanálforgatást!