2010. június 30., szerda

Erdélyi Konyha, csapatépítő "terápia", gasztroblogger találkozó - I. fejezet

Most, hogy kezdtem írni ezt a bejegyzést, azon gondolkodtam, milyen címet is válasszak, hogy találó legyen és fedje a valóságot. Mert a múlt hét végi esemény igencsak sok mindent magába foglalt, ami fontos és lényeges. Először is, első alkalommal találkozott az Erdélyi Konyha szerkesztő csapata, másodszor, erdélyi gasztroblogger találkozó is volt - még ha kicsiben is -, hiszen mindannyian gasztrobloggerek vagyunk, aztán az egész találkozónak volt némi csapatépítő jellege is, de ha azt is figyelembe vesszük, hogy három nap alatt szinte egy évre valót nevettünk, akkor mindenképp némi terápiás jellege is volt. És igen, igaza van Edónak és Ottisnak, hogy nehéz összefoglalni három olyan nap eseményeit, amikor rengeteget szórakoztunk, csupa kedves ember volt a környezetünkben, jókat főztünk és ettünk, sokat és nagyokat nevettünk, ráadásul még tanultunk is. Szóval, röviden ennyi a lényege annak a három napnak, amit Nagyágon töltöttünk a Corvin Kiadó vezetőjének, Varga Karcsinak a hétvégi házában. Na, de vegyük szépen sorjában a történteket.
Első napon, vagyis pénteken mindannyian korán keltünk, hiszen nekünk székelyföldieknek több mint 300 kilométert kellett megtennünk, hogy Dévára érjünk; Hajnalka Nagyváradról jött, neki valamivel rövidebb volt az út. S most sajnálattal látom, hogy nagy igyekezetünkben mindannyian elfelejtettünk legalább egy képet készíteni az utazásról, pedig az is megért volna néhány mondatot. Kezdve azzal, hogy Parajdon - ahol találkoznunk kellett a csíki lányokkal - némi telefonálás után találtuk meg egymást a Sóbánya előtti parkolóban, ugyanis a "pontosan behatárolt helyet" másként értelmeztük mi gyergyóiak és másként a csíkiak. Na de végül is találkoztunk és innen már együtt haladtunk Sedith-hez Marosszentgyörgyre, ahol finom kávét ittunk és süteményt majszoltunk, illetve megismertük Edith édesanyját és angyali szőke tündérkéit. Innentől egész Déváig Sedith töltötte be GPS szerepét, mellesleg nagyon ügyesen, ugyanis mindössze egy rövidítőt hagytunk ki, és Déva bejáratánál volt némi kavarodás, de szerencsésen megérkeztünk, hála a két igencsak jó "pilótánknak" Edónak és Áron fiamnak.

Először a Corvin Kiadó székhelyét és a nyomdát néztük meg. A kiadó irodáiban láthattuk, hol tördelik a kollégák az Erdélyi Konyhát, találkozhattunk a dévai kollégákkal, Gabival, aki a gasztroanekdóta rovatot szerkeszti és Rózsával a korrektorral. Természetesen a lányoknak a legérdekesebb és legizgalmasabb a már kész Erdélyi Konyha volt, amire azonnal le is csaptak.

Innen a nyomdába mentünk, ahol megnézhettük a hatalmas nyomdagépeket, ahol készül a lap borítója, illetve ahol készülnek a belső oldalak, de azt is láthattuk, hogyan fűzik össze folyóirattá az oldalakat.Természetesen, itt is a legnagyobb élményt a szállításra előkészített kötegelt Erdélyi Konyha legfrissebb júliusi száma jelentette. Amint látjátok Ottis és Edó is nagyon örül a már raklapon lévő friss folyóiratnak.

Innen aztán már Karcsi volt a GPS, és az ő segítségével jutottunk el Nagyágra, amely a Nyugati Érchegységben meglapuló kis mesebeli falucska. Valamikor aranyat bányásztak ezekből a hegyekből, ma már csak a keskeny völgyekben meglapuló kis települések sejtetik, hogy hajdanán ott virágzó gazdasági élet lehetett.

De meglepetést okozott Karcsi hétvégi háza is, ahol kényelmesen elfért volna szinte még annyi ember, mint amennyien voltunk. A dombhátra épített egykori parasztházat alakította át Karcsi egy minden kényelemmel rendelkező vendégfogadó házzá. Jutka ezen a képen kissé fáradtnak tűnik - 300 kilométer, az mégiscsak eléggé nagy út -, de egyből mosolygósra váltott, amint meglátta a konyhát és a tágas ebédlőt.

Képes beszámoló: folyt. köv.

2010. június 20., vasárnap

Tárkonyos bográcsgulyás VKF!-re

Most, hogy sikerült itthon is rekonstruálni a dévai nyertes "citerás pityókástokánt", úgy döntöttem mégsicsak benevezem Kata 35. VKF! kiírására, annál is inkább, mert gyanítom, hogy nem sokan főztek ekkora mennyiséget és hátha sokaknak némi eligazítással szolgálhatok a nagy mennyiségben főzéshez. A tányérban látható bográcsgulyást már itthon főztem és bár aspektusra megtévesztésig hasonlít a dévai társához, ízben mégsem lett ugyanolyan, mert egyrészt lényegesen kisebb adagban főtt, másrészt a háttérben nem citeráztak az alfalvi citerások. Szóval a "citerás pityókástokán", nem más mint tárkonyos bográcsgulyás, aminek receptjét még drága jó nagyanyámtól tanultam. Érdekessége, hogy a fő fűszere a tárkony és csipetke is van benne, ami nem éppen olyan csipetke, amilyet mostanság a magyar pusztán készítenek. Ezzel a bográcsgulyással többször is nyertem. 5-6 évvel ezelőtt a gyergyóalfalvi gazdanapokon készítettem el kb. 30 fős mennyiségben, akkor azt a nevet adtam neki, hogy "tárkonyos bográcsgulyás jógazdasszony módra" és pikánsra, csípősre fűszereztem, mert tudtam, hogy a zsűrielnök magyarországi. Déván nem csípősítettem meg, mert tudtam, hogy sok román is meg fogja kóstolni és tudom, hogy a románok nem rajonganak annyira a csípős ízekért, mint a magyarok. És azért lett a neve "citerás pityókástokán", mert a háttérben citeráztak az alfalvi citerások és mert mi, székelyek pityókástokánnak nevezzük a gulyást. S akkor mielőtt leírnám a hozzávalókat, néhány titok a a szabadtűzön, bográcsban főzésről, illetve a nagy mennyiségekről. Először is, a jó bográcsgulyáshoz bükkfaszén kell, nem mintha nem főne meg fenyőfával, vagy kinti főzésre alkalmas gázégővel, de körülbelül kétszeresére nő az elkészítési ideje. Ha bükkfaszénnel készítjük, amíg a gulyáshoz pirítjuk a szalonnát, illetve, amíg felfő a bográcsban a gulyás, addig rakjuk 2-3 szálanként a karnyi vastagságúra vágott bükkfát, a bogrács tartalmát pedig szinte folyamatosan kavargatjuk, hogy nem égjen oda. Ha felforrt, több fát nem szükséges rakni alája, csak abban az esetben, ha megállna a fővése és a "csendes tüzet" úgy állítsuk be, hogy a szenet szét-, illetve összehúzzuk a bogrács alatti tűztérben. Soha ne bízzuk másra a tüzelést! A gazdasszonynak éreznie kell a tüzet és összhangban, harmóniában kell lennie a bográcsban fortyogó gulyással. Az adagokról tudni kell, hogy ha csontos disznóhúsból, birkából, vagy csontos borjúhúsból készítjük - mindháromból lehet, de háromféle ízharmóniát ad - akkor személyenként 15 dkg húst és két darab krumplit számolunk. Vagyis száz személyre 15 kiló csontos hús és 200 darab krumpli - ezt a jó szakácsok Erdélyben a mai napig kiszámoltatják a kuktákkal. Ha csont nélküli húsból készítjük, akkor 10 dkg hús elég személyenként, a krumpli adagja pedig továbbra is kettő per fő. Most pedig következzék az a tárkonyos bográcsgulyás, ama díjnyertes "citerás pityókástokán", amit épp egy hete főztem Edókával és Zsuzsigával együtt Déva főterén.

Hozzávalók 100 személyre: 1 db legalább 60 literes bogrács (mi azért főztük kettőben, mert egyben nem fért el a százszemélyes adag), 10 kg sertéshús - amiből 1,5 kg füstölt házikolbász, 1,5 kg füstölt oldalas (csontos), vagy házi füstölt császárszalonna (jó húsos legyen), a többi, sertéslapocka, esetleg comb és hasalj fele-fele arányban -, kb. 1 kg füstölt háziszalonna, 2-3 kg hagyma, 1 kg paprika, 15-20 dkg pirospaprika (ha csípősre akarjuk, akkor egy része legyen csípőspaprika), 1-2 kg vargánya (lehet más gomba is, lehetőleg frissen szedett erdei gomba legyen), 200 db. közepesnél kicsivel nagyobb krumpli (ha igen nagy a krumpli egyet kettőnek számolunk, ha csak amolyan közepes hármat számolunk kettőnek), 15 kanál lisztből 3 tojással készített csipetke, 5-6 kanál ecetben eltett tárkony, só, bors, ízlés szerint, 1 l tejföl; titkos adalék: házi gulyáskrém kb 20 dkg, de ha nincs az univeres is megteszi, házi ételízesítő, ha nincs akkor Vegeta, vagy Delikát; szupertitkos adalék: 4 db egyenként 1937-es "évjáratú" gyergyóalfalvi citerás, akik folyamatosan pengessék a szárazfát és énekeljenek melléje, míg fő a gulyás; szuper szupertitkos adalék: 1 kupica oroszhegyi szilvapálinka az Ottis apja által főzött fajtából a szakácsnőbe, hogy legyen bátorsága.

Elkészítése: A húst nagy kockára - kb 1,5 cm x 1,5 cm - vágjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk házi ételízesítővel, kézzel jól összekavarjuk és felhasználásig érleljük a fűszerekkel. A szalonnát apró kockára vágjuk és a bogrács aljában egy kanál zsír hozzáadásával megpirítjuk. Hozzáadjuk a másfél centis karikára vágott kolbászt és addig pirítjuk a szalonnával együtt, míg kiengedi a paprikás levét. Hozzáadjuk a kockára vágott hagymát és paprikát, majd mielőtt pirulni kezdene, hozzaádjuk a húst is, a füstölt oldalassal és/vagy császárszalonnával együtt. Alaposan összekavarjuk, majd kevés vizet töltve alája folyamatos kavargatás mellett, illetve - ha van - fedő alatt, puhára pároljuk.
Közben meghámozzuk a krumplit és hosszú szeletekre vágjuk - nagyanyámtól tanultam, hogy a gulyásnak mindighosszúra vágjuk a krumplit, a levesnek pedig kockára. (Szerinte más lesz az íze, de szerintem is.) Ha a hús már majdnem puha, hozzáadjuk előbb a gombát, majd a krumplit, feltöltjük annyi vízzel, hogy jól lepje el és felforraljuk. Ha felfőtt, sózzuk, ízlés szerint - közben többször is kóstoljuk meg és pótoljuk a sót, ha igényli. A forrástól számítva kb. 20 perc alatt a krumpli is megfő. Közben készítsük el a lisztből és a tojásból a csipetkét.
(Ezt ezalkalommal otthon készítettem el és egy kis zsírban megpirítottam, hogy bírja a szállítást - de egyébként nem kötelező megpirítani, viszont jobb lesz az íze.) Azt is hozzáadjuk, illetve ekkor tesszük bele az apróra vágott tárkonyt, a gulyáskrémet, borsot, ha még szükséges, illetve a csípős paprikát, ha csípősebbre akarjuk készíteni. Amikor már a csipetke is megfőtt, férfisegítséggel leemeljük a bográcsot a tűzről, két fahasábbal (cóklival) kipolckoljuk a gömbölyű alját, hogy ne boruljon fel és belekavarjuk a tejfölt. Káposztasavanyúsággal és pityókás házikenyérrel kínáljuk - legalábbis Székelyföldön ez így dukál. Előtte szilvapálinkát, vagy székely köményest kínálunk, utána pedig jófajta fehérbort, esetleg sört.

Jó fakanálforgatást!

2010. június 15., kedd

Mentünk, főztünk, győztünk! - avagy a "citerás pityókástokán" sikertörténete

Mint már említettem korábban a hét végén Déva főterén főzött az Erdélyi Konyha csíki és gyergyói "szakasza". Igazából első képnek egy tányérnyi "citerás pityókástokán" fotóját illett volna tenni, de akkora sor volt érte és annyira nem jutott mindenkinek, hogy ilyen fotó nem is készült. Viszont ezen a fotón - amit a világ legjobb krónikás képszerkesztője küldött át és a Nyugati Jelentől szerzett - elég jól látszik a bogrács tartalma és legfőképpen én is rajta "fontoskodom". S nem mintha nem készítettünk volna hatszáz fotót, de az általam látottak közül ez a legjobb, köszönet érte a NyJ fotósának, aki készítette, és Pisti kollégámnak a Krónikától, aki elküldte. Na, de visszatérve a pityókástokánra, amiről a "gyengébbek kedvéért" elárulom, hogy majdnem olyan mint a bográcsgulyás, amit a magyar pusztán főznek, csak ez sokkal jobb, mert pityókából van és "tokán". Hát, kérem alássan, úgy vitték, mint a mennyből hullott mannát, sőt, sokan hoppon maradtak, pedig két üstben (bográcsban) főztünk, előbb egy negyven literest "vettetünk meg" vele, majd egy 15 literest. Mind elfogyott. Edóka és Zsuzsiga meg sem kóstolták, nekem is csak épp egy kis ízelítő jutott, nekem viszont "illett" megkóstolnom, már nem egyébért, de én voltam a főszakács. Na, de nehogy "má' a szeker megkerülje a lovakot, kejzem'sze a zelejin a dógokot". Szóval mint már a korábbi bejegyzésemben is említettem, az egész azzal kezdődött, hogy Karcsi, a Corvin kiadó vezetője megkért, hogy menjünk el Dévára erősítsük egy kicsit a helyi csapatot és főzzünk egy jó gulyást, merthogy a Hunyad Megyei Magyar Napok nyitónapjának ez lenne a fénypontja. Mondtam, jó, da ha már megyek én gulyást nem főzök, főzzék azt a pusztai csikósok, "mett mű, székelyek pityókástokánt szoktunk főzni". Mondta Karcsi: jó, jó de hasonlítson a gulyásra, mert nem kellene lebőgni úgy, mint az Erdélyi Konyha csapata, hogy olyant főzünk, ami távolról sem úgy néz ki, mint a gulyás. Mondtam neki: "ne mind búsúljon, ha velem áll szóba, akkor olyan máriás pityókástokánt rittyentek tárkonnal, hogy hétnyelven beszél, s mind magyarul. Sosztán ki gulyást akar, az egye annak!" Másnap már azt is elárultam neki, hogy "nem es hakármilyen lesz, mett ez citerás pityókástokán lesz, de kell hezza jócskán disznyóhús a lapockájából, s a hasaljából, bors, pirospaprika - ha lehet a szögedi, vagy a kalocsai fajtából - s új pityóka. A többit viszem én, mett aligha lesz Déván fenyőmoszttal füstölt jófajta háziszalonna, füstölt ódalas, s kell még vaj' 3-4 rőfnyi jófajta füstölt házikolbász es, tárkon, s csipetke es, hogy a citeramuzsikáról, s a táncikáló gyermekekről, s Ottis apjának az orszhegyi szilvapálinkájáról, s Edó apukájának a lajbielőnyi házszalonnájáról, s a szárhegyi Bartalisék pityókás házikenyeréről ne es beszéljünk. Karcsi erre osztán aszonta: jó." No, most akkor irodalmi magyarra fordítva a szót: vasárnap dél környékén megérkeztünk Dévára, lepakoltunk a Téglás Gábor Iskolaközpont konyhájába, s mikor annak húsz perce volt Zsuzsiga "mán rőkölt" a hagyma mellett, Edóka pedig a háttérben "szecskálta" a húst. Én nem csináltam semmit csak dirigáltam, s fontoskodtam, mert láttam Gordon Ramsay-től, hogy a "nagyok" úgy szokták. De igen jó segítségnek bizonyult az iskolaközpont két szakácsnője - Póli és Hajni is -, aki értettek a mindenféle szecskáló, aprítógép kezeléséhez és így pillanatok alatt sikerült elkészítenünk a káposztasavanyúságot a tokán mellé, amihez a levet Zsuzsiga "vigyitette meg". Felvágtuk a húsokat, a kolbászt, a szalonnát, hagymát, paprikát, pityókát hántottunk, "fel es vágtuk, szép hosszukó szeletekre", s azzal jött Karcsi, "s mű mentünk es, ételestől citerástól, táncostól tanyittónénistől, mindenestől". A téren volt egy kicsi probléma, mert gázégővel kellett főzni, s én még olyant nem csináltam - "nem es ér fel a jófajta bikkfaszénnel". No de az volt, azzal kellett főzni. S akkor elkezdtük: beleraktuk hamarabb a szalonnát, aztán a karikára vágott kolbászt, hogy eressze ki a piros paprikás levét, majd hagymát és paprikát jócskán, aztán jött a kalocsai, s majd a hús, amit előzetesen bepácoltam sóval, borssal, házi ételízesítővel, illetve a füstölt oldalas, majd amikor a hús már megfőtt raktunk bele hiripgombát (vargánya) is. Amikor a hús majdnem puha volt, egy jó adagot kivettünk belőle egy másik üstbe, mert nem kaptunk elég nagy üstöt és emiatt két rendben főztük meg a piytókástokánt.
Közben míg főtt a tokán, a "citerabácsik" citeráztak. Az ifjak táncikáltak.
Fogyott, mint a cukor Edóka apukájának a szalonnája, a Bartalisék pityókás házikenyerével és a "veress hagymával". De Ottis apjának oroszhegyi szilvapálinkája is, "vót belőle egy csepp a szakácsnéba es" - bátorítónak -, s míg a lányok kavargatták a tokánt, a magyar iskola igazgatójával eljártam a marosszékit. Ő jobban tudta, mint én, de én se hagytam magam. Végül kiderült, hogy "fajtám", hiszen gyergyóditrói születésű, ami "ehejt van egy köpésre Gyergyószentmiklóstól". Ezalatt megfőtt a pityókástokán is, amit a végén kissé megbolondítottam a tárkonnyal, Bartalis Hajni gulyáskrémjével - ami olyan, hogy az univeres bújjon el mellette - belefőztem a csipetkét, amiről a románok nem tudták, mi az, tettünk bele jócskán tejfölt, s már tálaltuk is. Közben nagy suttyomban eljárt a zsűri is, s mire a második üst pityókástokán is elfogyott, már mondták is, hogy a Székely erősítés csapat lett az első. Hát így volt, igaz volt, itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána. Recept, adagokkal. majd az Erdélyi Konyha júliusi számában lesz. Kackackackac...

2010. június 12., szombat

Járt Mona és megyünk Dévára főzni

Nos, kedves feleim a blogírásban, mint látjátok már megint elhavazott engem a munka és alig jut időm erre járni. Most is csak azért kukkantottam be, hogy három igen fontos eseményről számoljak be. 1. Az Erdélyi Konyha csapatával létrehoztunk egy román blogot, a Gulast. 2. Meglátogatott Mona, a Vinuri povestite (Elmesélt borok) blog szerzője. 3. Vasárnap, azaz holnap az Erdélyi Konyha csapata Déván, a Magyar Napon főz. S akkor most vegyük rendre a témákat.

Gulas-blog - nos, aki kíváncsi menjen oda és nézze meg. Rövid eddigi története az, hogy egy rakás kedves román ember addig "rágta a fülünket" (értsd: kérte, könyörögte), mikor olvashatják románul is a receptjeinket, hogy úgy döntöttünk létrehozzuk a Gulas közösségi blogot, amibe az Erdélyi Konyha csapata írja be a receptjeit természetesen, románul.

Mona - róla előbb fiam mesélt, mint Alina (a fiam élettársa) barátnőjéről, majd elküldte a Vinuri povestite blog linkjét. Kiderült Mona borász és a blogja is a borokról szól, magyarán: igen érzékletesen elmeséli a borokat. Aki érti a román nyelvet föltétlenül látogasson el Mona blogjára, mert csudajó dolgokat ír a borokról. Igazából, az általam ismert nyelvek egyikén sem olvastam ilyen szép és érdekes írásokat a borokról - sokat tanultam belőlük. Aztán a múlt hét végén a fiamékkal együtt betoppant hozzánk Mona, ugyanis úgy döntöttek, hogy a TIFF-ről hazafelé menet meglátogatnak engem is. Az ők és a lányom osztálytársa szüleinek - akik szintén meglátogattak a múlt hét végén - tiszteletére sütöttem a fenti sütit, amihez az ötletet Orsi csokis, rumos, meggyes roládja adta. Majd a következő bejegyzésben jön a recept.

Dévai Magyar Napon főzés: hát ez a felkérés eléggé meglepetészerűen ért, de annál inkább örülök neki. Vagyis az történt, hogy az Erdélyi Konyha kiadója, a dévai Corvin Kiadó vezetője ugyancsak a múlt hét végén felhívott telefonon, hogy ki kellene vonulnunk testületileg főzni vasárnap, mert a dévai Magyar Nap fénypontja lesz a főzőverseny. Még azt is mondta, hogy valahogy úgy kéne, hogy "mutassuk meg a románoknak" milyen egy igazi bográcsos, stb., meg adjunk egy kis ízelítőt a magyar kultúrából is. Na, ha arról van szó, hogy "mutassuk meg a románoknak", akkor én mindig kapható vagyok, főleg, ha főzés terén kell "mutogatni". Igy hát, összetrombitáltam a gyergyói és csíki lányokat, saszontuk, hogy most akkor megyünk, s megmutatjuk! Komolyra fordítva a szót Edóka és Zsuzsiga tud jönni, plusz Déván ott lesz a korrektor, a tördelőszerkesztő, a grafikus és a kiadó, szóval szép kis csapat leszünk. Az eseményt még emlékezetesebbé teendő: visszük a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület öreg citerásait és fiatal táncosait. Jön Irénke és Jutka barátnőm segíteni, illetve jön a gyergyószárhegyi faluturizmus főgazdasszonyának a férje és hoz pityókás házikenyeret. Szóval így néz ki a székely kontingens, amelyik megy Dévára "megmutatni". S viszünk magunkkal jófajta oroszhegyi szilvapálinkát is, s egy "lajbielőnyi" füstölt szalonnát, s veress hagymát, mert az jár hozzá. S mit es főzünk? Há', mi mást: citerás pityókástokánt - a citera miatt.
Szóval fiúk/lányok, ha Déva környékén jártok vasárnap a délutáni órákban, ki ne hagyjátok!

Kicsit olyan lett ez a bejegyzés, mint a három az egyben kávé, de minden fontos és el kellett mondani. Hihihi. Gondoljatok ránk vasárnap!

2010. június 1., kedd

Kókuszos-, diós csirkemell

Ha már unjuk a banánt, illetve a sima zsemlemorzsába kisütött csirkemellet, változtathatunk rajta, hiszen nincs kőbe vésve, hogy csak zsemlemorzsába lehet panírozni. Az alábbiakban a rántott csirkemell kókuszos és diós változatát láthatjuk, de készítettem már mandula szeletkékbe, illetve durvára zúzott mogyoróba forgatva is. Mindegyik isteni és mindegyik különleges - nem tudnám eldönteni melyiket kedvelem inkább. Mellesleg finomfalat lehet hidegtálon - főleg, ha több változatát készítjük el - a kicsengetés előtt/után érkező "kósza vendégeknek" is. Ám ebben az esetben inkább csirkemell csíkokat süssünk és ne szeletet, mint ebben az esetben én.

Hozzávalók: 1 csirkemell, só, fehérbors, 2-3 tojás, liszt, kókuszreszelék, dió, a panírozáshoz, olaj, a sütéshez.

Lényegében ugyanúgy járunk el, mint a közönséges rántott hús esetében, annyi különbséggel, hogy a tojás után nem zsemlemorzsába forgatjuk, hanem kókuszreszelékbe, illetve durvára tört dióba. De a kezdőkkedvéért az alábbiakban lépésenként is bemutatom.
Tehát, előbb a csirkemellet szép szeletekre vagy csíkokra vágjuk és sóval, fehérborssal fűszerezzük - klopfolni nem kell, mert annyira puha, hogy hamar átsül - majd egy-két órát érleljük a fűszerekkel. Ezután lisztbe forgatjuk,


majd tojásba,







végül kókuszba,







aztán forró olajban kisütjük.








Ugyanígy járunk el, ha dióba, mandulába vagy mogyoróba forgatjuk, akkor is. Annyi plusz munkával, hogy a diót-mogyorót durvára kell aprítani, de megéri, mert nagyon finom.

Jó fakanálforgatást!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails