Odakozmált a "lekvarty" - hamulúg, a leghatékonyabb tisztítószer

A minap néhány üveg tavalyról maradt lekvárt, dzsemet, ízet, gyümölcskocsonyát rotyogtattam össze a nagy befőzős fazekamban, mert nekem szokásom, hogy a már megunt régi lekvárokat összefőzöm ezáltal felújítva azokat. Persze az ilyen műveletnél nagyon oda kell figyelni, mert hamar leéghet az edény aljára a lekvár. Odafigyeltem, mégis megtörtént, s az ifjabb "fakanálbajnokok" megnyugtatására írom, az ilyesmi előfordul a legjobb háztartásokban, a legtapasztaltabb háziasszonyokkal is. Mivel nemrégiben a Fazék nevű "titkos" társaságban épp téma volt ez az igen gyakori konyhai "baleset", gondoltam, lépésekben lefotózva, és kommentálva, leírom, hogyan is lehet egy végtelenül egyszerű, környezetbarát módszerrel eltüntetni az edény aljáról a leégett lekvárt, vagy bármilyen fekete "undokságot". 

Tehát: ha a leégés ténye megállapíttatott, az edényt ne dobjuk el, ne kezdjük mindenféle csodaszerrel subickolni, Isten ments, hogy késsel kezdjük vakargatni az edény alját, hanem egyszerüen tegyünk bele egy maréknyi hamut. Igazából bármilyen hamut lehet használni, de a leghatékonyabb a bükkfa hamuja. A hamut bárhonnan be lehet szerezni, ahol fával tüzelnek, és nedvességtől óvva egy nejlon zacskóban az idők végezetéig eláll. Jó, ha a csodaszerek mellett tartunk a háznál hamut is, mert tapasztalatom szerint, az ilyen makacs leégést semmilyen csodaszerrel nem lehet eltüntetni, csak a jó öreg nagymamakori módszerrel, a hamulúgos tisztítással.

A hamuhoz töltsünk néhány csésze vizet - ez az edény nagyságától függően egészen pontosan annyi vízmennyiséget, hogy kb. 3-4 ujjnyi gusztustalan szürke lötty legyen az edény alján.

Ezután főzzük fel és rotyogtassuk az edényben a hamulúgot kb. 10-15 percig. Nem kell kavargatni!

Ha ezzel megvagyunk, öntsük ki az edényből a löttyöt, és ha még mindig ott lenne a feketeség, akkor dörzsivel pucoljuk fel az edény aljáról. Amint látjátok, én is így tettem. Azonban megjegyezném, hogy nekem épp nagyon "gyenge", fűrészporból származó hamum volt, a bükkfa hamujából készült lúg teljesen felmarta volna az edény aljáról a szennyeződést - legalábbis ezt tapasztaltam. 

Ám, ez a gyengébb hamulúg is fényévekkel jobb és hatékonyabb, a legdrágább, márkás "csodaszernél", ugyanis annyira felpuhította az odaégett szennyeződést, hogy pillanatok alatt dörzsivel sikerült teljesen eltávolítani. És kb. ilyen lett az edény alja mosogatás előtt.

Ezek után egyéb dolgom nem maradt, mint kimosni a nagyfazekat, és a helyére tenni, ami kb. 15-20 percnyi munka után úgy fénylett, mint Salamon töke.

Szóval: ha az edény aljára leég az étel, használj hamulúgot! Olcsó, könnyen beszerezhető, bőrbarát és környezetkímélő! Hamulúg, az újra felfedezett "csodaszer"!
Nagyanyáink sem voltak éppenséggel hülyék és néha jó odafigyelni, mit "vartyognak" az öregek...

Szárított vargánya

Az utóbbi időkben többen is érdeklődtek tőlem: honnan szerzem be a szárított vargányát, vagy ahogy Székelyföldön mondják a szárított hiripet? Mondtam, kétféle módon: vagy magam szedem a vargányát az erdőben (de erre sajnos egyre kevesebb az időm), vagy megvásárolom a Gombakirálytól. Lényeg, hogy mindkét esetben magam szárítom meg. Na, erre aztán kérdezték: igen, de, hogyan? Mire mondtam: hát úgy, ahogy édesanyámtól tanultam. S aztán innen következett megint egy hosszas magyarázat. Summa summarum, eldöntöttem, jobb, ha írok a vargánya/hirip szárításáról egy bejegyzést, mert itt elérhető lesz mindenki számára, és igazán nem annyira ördöngős munkálat, hogy bárki ne tudná megcsinálni.

Hozzávalók: tetszőleges mennyiségű vargánya vagy hiripgomba, ha így jobban tetszik.

Elkészítése: A vargányát, ha saját kezűleg szedjük, akkor a földes részétől már az erdőn megtakarítjuk, és tisztán tesszük a kosárba. (Ez nem csak azért szükséges, hogy ne cipeljünk haza egy rakás földet, amit úgyis ki kellene dobnunk, hanem azért is, mert a tönkről levágott részekből újabb micélium fejlődik, és ezzel megalapozzuk a jövő évi gombatermést is. Legalábbis erre tanított mindig édesapám kisgyerekkoromtól.) Ha piacon vesszük, és a nem szakszerű szedés miatt földes a szára, éles késsel óvatosan levágjuk a földet róla. (Ha van kertünk, akkor ezeket a levágott részeket elszórhatjuk a fák tövébe, sose lehet tudni, hátha jövőre gomba terem ott.) Ha netán kukacos lenne - előfordulhat - akkor a kukacos részeket is kivágjuk belőle, majd nedves szivaccsal áttörölgetjük a gombát. Figyelem, mosni nem szabad, mert ez a gomba gyorsan megszívja magát vízzel, és majd nem szárad meg, hanem megrohad! Ezután félujjnyi vastag szeletekre vágjuk, majd az egészet ráterítjük egy tiszta abroszra. Szellős helyen, de nem tűző napon napjában többször is átforgatva megszárítjuk. Ezután papír- vagy vászontasakba rakjuk és felhasználásig abban tároljuk. Felhasználás előtt kiáztatjuk, vagy előfőzzük.

Tipp: A gombaszeleteket nem túl szorosan cérnára fűzve is száríthatjuk. Nagyanyám mindig így csinálta, nekem már nem igazán van időm fűzögetni.

Padlizsán pucolás gyorsan

Rengeteg receptem felgyűlt, mind beblogolásra vár, pedig - mint látjátok - tavalyhoz képest ugyancsak megrendesedtem és igyekszem napjában legalább egy bejegyzést írni. Csakhogy a napilapos újságírás nagyon kiszámíthatatlan, néha egyik percről a másikra változik minden, és borul a reggel eltervezett program. Na, de úgy szép az élet, ha zajlik (mekkora közhely!), és körülöttem mindig zajlik, erre nem panaszkodhatom. Meg igazából, ezt és így szeretem... Nos, emiatt gondoltam, hogy írok néhány olyan bejegyzést, ami nem étel, hanem inkább apró trükköcske, ami megkönnyíti és hatékonyabbá teszi a gazdasszonyok munkáját. Annál is inkább, mert bizonyos zöldségek, gyümölcsök esetében tartok tőle, hogy kifutunk a szezonból és akkor jövőre kell hagynom. Az elmaradt ételeket pedig majd rendre beblogolom.

A padlizsán pucolásával hosszasan el lehet piszmogni - értsd: elvesztegetni az időt -, és egészen a múlt nyárig magam is nagyon sok értékes időt vesztegettem el, főleg befőzések környékén ezzel a munkával. Aztán egy alkalommal kedves régi osztálytársam mutatott egy igen hatékony és egyszerű módszert az ízletes zöldség megpucolására. Azóta csak így takarítom a padlizsánt és "seperc" alatt hatalmas mennyiségekkel megbirkózom. Arra gondoltam, mivel még tart a padlizsánszezon - legalábbis itt nálunk Gyergyóban -, megmutatom, leírom, hogyan pucolom újabban a padlizsánt.

Hozzávalók: tetszőleges mennyiségű padlizsán.

Elkészítése: A padlizsánt szénen, vagy sütőlapon megsütjük. Hideg vízbe mártott ujjakkal lehúzzuk a még forró padlizsán héját egyik oldalán kb. 3-4 centiméter szélességben, majd egy evőkanál segítségével egy ügyes mozdulattal kibújtatjuk a fehér húsát egy vágódeszkára. Ami nem jön ki az első mozdulattal, azt óvatosan kikaparjuk a kanállal a héjból, mintegy kibújtatva "kabátjából" a padlizsánt. Ha a húsán maradna egy-két héjdarabka, azt kézzel leszedjük. Ezután áttesszük szűrőbe, hogy a fölösleges leve lecsepegjen, majd összezúzzuk fakéssel. Innentől úgy tartósítjuk, ahogy jól esik, vagy ahogy szoktuk. Belefőzhetjük zakuszkába, lefagyaszthatjuk, befőzhetjük üvegekbe rakva, vagy frissen elkészíthetjük sült paprikás padlizsánkrémnek, vagy majonézes padlizsánkrémnek.

Ha az elején netán nem koronázná sikerélmény igyekezetünket, ne bánkódjunk, hanem gondoljunk arra, hogy ebben is, mint bármilyen egyéb kézügyességet igénylő munkában: a gyakorlat teszi a mestert. Vagyis minél többször próbálkozunk, minél többet csináljuk, annál ügyesebbek és hatékonyabbak leszünk.

Olyan gyors és hatékony ez a módszer, hogy akár egy személy is megbírkózik nagy mennyiségekkel, mert egyszerűen nem sül annyira gyorsan a padlizsán, mint amilyen gyorsan lehet pucolni. Nyilván ez a munka is - mint bármelyik házimunka - sokkal könnyebb és szórakoztatóbb, ha a családtagokkal közösen végezzük.