Kérdezz-felelek

Edóka -akihez nem csak azért is érdemes bekukkantani, mert újjávarázsolta a blogját - már régebb feltett nekem néhány kérdést a Kérdezz-felelek játékban. Nos, most akkor ezekre válaszolok:

1. Mi lenne, ha nyernék a lottón?

Ez a veszély nem fenyeget, ugyanis sosem volt annyi pénzem, hogy lottójegyek vásárlására pazaroljam. Inkább hiszek a valószínűségszámítás hűvös, lelombozó adataiban, mint a szerencsében. De ha netán mégis valami csoda folytán nagyobb összeghez jutnék, akkor azt azonnal három részre osztanám: harmadát kapná a fiam, harmadát a lányom, harmada maradna nekem. A saját harmadomból pedig elsősorban utaznék és kirándulnék, illetve vennék néhány apróságot a lakásomba, amire régóta vágyom. És igen juttatnék bizonyos összeget állatvédelmi célokra, de csak azért, mert az embereket is legalább annyira szeretem, mint az állatokat. :)))

2. Rossz szokásaim...

Biztos, hogy vannak, de nem foglalkozom velük. A saját rossz szokásaim és szeretem őket. Meg egyébként is, az, hogy egy szokást rossznak minősítünk, viszonyítás kérdése. Mihez képest rossz? Önmagamhoz képest, vagy a környezetemhez képest? Mert például elképzelhető, hogy egy nem dohányos rossz szokásnak minősíti a dohányzást. De nekem jó szokás, mert szeretek dohányozni. Ilyen egyszerű...

3. Koffein: bármennyi kávét megiszom, bármikor: fekete legyen és édes. Tej nem kell bele.

4. Színek: szeretem a színeket és a színes holmikat. Még a barnát is szeretem, noha a barnának bizonyos árnyalatai kifejezetten hátrányosak számomra.

5. Mi van most rajtam?

Sötétzöld mackónadrág és kanárisárga póló - "szkándál-ruha", mert takarítani készülök. :)

6. Háziállatom

Mindig volt és mindig lesz. Jelenleg Kitty macsektől tanulom a macskanyelvet és eléggé jól haladok vele. Másfél éve, amióta a családunk teljesjogú tagja, már sok mindent megtanultam tőle. Például tudom azt róla, hogy nagyon őszinte, soha nem szimulál, nem rejtegeti az érzelmeit és nem kétszínűsködik. Amikor beteg, akkor beteg és ezt egyértelműen kimutatja. Ha jó kedve van, akkor pajkos és játékos, és igyekszik mindenkit bevonni a játékába. Ha álmos, alszik, ha éhes, enni kér. Ha szomorú, vagy megsértődött, bánatosan félrevonul és kiduzzogja magát. Ezenkívül őszintén szeret engem, és ki is mutatja a ragaszkodását. Például, amikor Magyarországon voltam utóbb és egy kedves barátnőmnél volt egy hétig "pionírtáborban", amikor hazatérve meglátott, azonnal az ölembe ugrott és "megpuszilt". Ezenkívül ő a legközelebbi munkatársam, most is itt ül a monitor tetején és figyeli miket írok róla. Szerénységét pedig azzal fejezi ki - éppen most -, hogy jobb, manccsal, meg bal manccsal be-benyúl a betűk közé, jelezve: "jól, van már elég! Még unni fogják elolvasni azt a sok baromságot, amit rólam összehordtál."

7. Hol látom magam tíz év múlva?

Remélem, ugyanitt, de egy-két unokával gazdagabban. És meséket fogok írni az unokáimnak, de előtte valószínűleg már lesz néhány általam szerkesztett szakácskönyv, interjúkötet, meg ilyesmik...

8. Legutóbbi nagyon jó élményem

Néhány napot itthon volt a fiam az élettárásával és kicsit tudtunk beszélgetni is mindenféle apróságról, amiről egy anya a gyermekével szokott. Illetve az este jót beszélgettem a lányommal, sokat mesélt a mezopotámiai és egyiptomi kultúrákról. Rengeteg érdekes dolgot mondott, én pedig örömmel nyugtáztam, hogy jó iskolában, jó tanárok tanítják.

A kérdést - mivel úgy vélem már körbejárt szinte mindenkinél - azoknak teszem fel, akikhez véletlenül nem jutott el. Tehát, ha bárki úgy gondolja, hogy van mondanivalója ezeknek a kérdéseknek a mentén, ne fogja vissza magát, hanem tekintse úgy, hogy neki adtam tovább a kérdéssorozatot.

Díjak, szavazatok - köszönöm!

Amíg többek közt és főleg szerkesztettem az Erdélyi Konyha februári lapszámát - ami már hétfőn megvásárolható -, illetve végeztem napilapos újságírói munkámat két díjat/kérdést is kaptam Kedves Gasztroblogger Barátaimtól. Kreatív blogger díjjal jutalmazott Renáta, és ezt a díjat idén már másodszor kaptam meg, mert korábban - amiről már lett egy bejegyzés - Sedith lepett meg vele. A játék szabályai már ismerősek, hiszen kétlem, hogy lenne olyan bloggertárs, aki ne kapta volna meg. Emiatt nem töröm magam a továbbküldéssel, inkább mindenkinek ajándékozom, aki netán nem kapta volna meg és úgy gondolja szívesen megosztana hét titkot magáról, hogy a gasztrovilág jobban megismerhesse. S ha már titkoknál tartunk, úgy gondoltam, elárulok hét újabb titkot magamról, amit a korábbi bejegyzésemben nem fedtem fel, de segít annak megértésében, hogy mitől is vagyok ilyen, amilyen vagyok.

1. - Átlagon felüli a munkabírásom, magyarán amolyan igazi, vén csataló vagyok, amelyik inaszakdtáig bírja a terhelést. Mondjuk, nem akármilyen munkát vagyok képes orrvérzésig végezni, mert a mosogatástól, takarítástól öt perc alatt lefáradok. De ha írni, vagy főzni kell, azt képes vagyok addig csinálni, míg orral rábukok a billentyűzetre, illetve elszunyókálok a konyhában a bab szemelgetése közben. Ja és ez a munkabírás amiatt fejlődött ki ilyenre, mert amióta az eszemet tudom kezdve a szüleimtől egészen a tanáraimig mindenki azt sulykolta belém: ha sikereket akarsz elérni magyarként Romániában, tízszer annyit kell dolgoznod, mint hajdanában egy amerikai néger rabszolgának. Csak szót fogadtam...

2. - Bulis természetű vagyok - ki nem hagynék egy jó bulit az életemből!

3. - Szeretem a CSENDET - néha szükségem van a CSENDRE, hogy meghalljam a saját hangomat és hogy beszélgetni tudjak az Őrangyalommal. Ilyenkor visszavonulok kevés időre, kikapcsolom az összes telefonomat, lekapcsolom az ajtócsengőt és úgy teszek, mintha nem lennék itthon. Ebben a CSENDBEN szoktak megtörténni az igazi nagy dolgok és ilyenkor találom meg mindig a helyes irányt. EZ NAGYON FONTOS!

4. - Átlagon felüli az iróniám és öniróniám, sőt az arroganciám - néha sikerül megsértenem embereket olyankor is, amikor igazából dicsérni akarok. A hozzám közelállók ezt tudják rólam és nagyvonalúan elnézik nekem. Köszönöm!

5. - Nyitott, barátkozó típus vagyok - ennek már sokszor hasznát vettem.

6. - Mindenkiben bízom és mindenkinek hiszek, míg egyszer meg nem győződöm az ellenkezőjéről - ám azután az az illető próbáljon elhitetni valamit velem! Beton falba ütközik és mérget vehet rá, hogy a háttérben legalább öt megbízható forrásból úgyis lecsekkolom az állítását.

7. - Karcmentesre csiszoltam az önbecsülésem - ez qurva kőkemény, nehéz munka volt, de nagy segítségemre voltak a CSENDEK, és benne megszólaló belső hangok. Köszönöm a Jóistennek, az Őrangyalomnak, a belső hangoknak a segítséget, náluk nélkül ez nem sikerült volna. Annál is inkább, mert kb. 12 évvel ezelőtt valahol a bányászbéka valaga alatt keresgéltem, és próbáltam apró szilánkjaiban megtalálni az önbecsülésem. Na, hát idő kellett ahhoz, hogy a szilánkokból összeálljon előbb egy mozaikkos kép, amit aztán jó hosszú ideig kellett pallérozgatni, csiszolgatni fényesítgetni, míg karcmentes lett. Most már az. Ez nem azt jelenti, hogy minden lepereg rólam és engem meg sem lehet sérteni, hanem inkább azt, hogy tudom ki vagyok és hol a helyem.
Edókától kaptam ezt a kérdést és most egy kicsit vigyorognom kell rajta, mert az én táskám nem egy szokványos női táska. Sokakkal ellentétben az én táskámban mindig rend van és mindennek megvan a pontos helye, hogy ha hirtelen valamit ki kell vennem belőle, akkor ne kelljen keresgélnem. Ja, és még valami: noha a táskás fiókomban van néhány retikülöm, szütyőm, régebbi és újabb divatú szatyrom táskám, mindig csak egyet hordok magammal egészen addig míg ronggyá nem szakad. Ez a Pénzkereső táskám. Ezzel járok "munkába", templomba, színházi előadásra, buliba, orvoshoz - szóval mindenhová és legkevésbé sem érdekel, hogy éppen talál a cipőmmel vagy sem. Ez egy szürke táska, benne van: a jegyzetfüzetem, a fényképezőgépem, a diktafonom, a pénztárcám az igazolványaimmal és egy kis pénzzel, legalább öt golyóstoll, az aktuális kifizetendő számláim, takonykóros időszakban egy tasak papírzsebkendő, fél csomag cigaretta és öngyújtó. S ennyi, más semmi nincs benne. És a nagy rendnek köszönhetően történhetett meg, hogy éppen ma egy hete, Csíkszeredából hazafelé jövet a vonaton, a nagy tumultusban egy nem a tavalyi nyári nap barnította fickó lazán kiemelte a pénztárcámat a táskámból. A hiányt csak itthon észleltem, de szerencsém volt, mert vagy a tolvaj, vagy egy tisztességes ember, aki megtalálta a pénztől kifosztott tárcámat, bedobta egy postaládába és a posta hétfőre haza is szállította. :)

Hasonlóképpen mindenkinek továbbküldöm a kérdést, akihez még nem jutott el és szavazatával támogatott engem.

Még valami: KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, aki rám szavazott az Új Kelet honlapján Sedith felhívására. Sedithnek KÜLÖN KÖSZÖNÖM kedves bejegyzését. Ja és még mindig lehet szavazni rám vasárnapig, a honlapon jobb oldalt középtájékon van a Szavazómasinéria, ott kikeresitek a nevem (Jánossy Alíz), klikk rá, és Szavazok gomb. Egy napon egy gépről csak egyet lehet szavazni és valószinűleg többször is kell próbálkozni, mert tapasztalatom szerint néha vacakol a szerver. És köszönöm szépen a további szavazatokat is!

Angyaljárás is volt nálunk

Hiába nagyok már a gyermekeim, az angyaljárás, az változatlanul angyaljárás marad és változatlanul izgalmas és érdekes. Azonban, hogy nehogy hoppon maradjak az ajándékaimmal, az idén egy kis "piackutatást" is végeztem, már nem egyébért, de olyan ajándékot akartam vásárolni mindkettőnek, aminek örülnek és hasznos. A fakanálforgatásban egyre komolyabb jártasságra szert tevő fiam kés-készletre vágyott, a lányom különféle zoknikat kért.
Kissé izgultam, tetszeni fog-e, amiket vásároltam, mert kés-készlet többféle változatban isvolt és eléggé nehéz volt eldönteni, melyik a jobb. A lányomnak pedig zoknit egyszerűen nem találtam, legalábbis az ő méretében "olyan" titokzokni és "olyan" combközépig érő harisnya, amilyenre vágyott, nem volt. Végül a késvásárlásban segített az üzletben vásárló egyik férfi ismerős, no, meg Erika, a Konyhavarázs nevű, szuperül ellátott edénybolt tulajdonosa. A választás is jól sikerült ugyanis a fiam el volt ragadtatva vele és amint a csomagot kibontotta, nyomban próbálgatni kezdte a késeket. Szerencsés választás volt, köszönet a jó tanácsért Erikának és K. Lacinak.
Mint említettem, Antóniának nem sikerült zoknikat vásárolni és emiatt kissé gondolkodóba estem, ugyanis a lányom egyéni ízlése már hároméves korában megmutatkozott, amikor az általam szépnek talált rózsaszín barbies sportcipőt nem engedte megvásárolnom, hanem helyette egy szürke-zöld árnyalatú cipőt választott. No azóta nem vásároltam neki semmilyen ruhaneműt anélkül, hogy előtte ő ne látta volna, mert tudtam, mindhiába veszem meg és mindhiába tetszik nekem, ha az ő tetszését nem nyeri el az illető ruhadarab, akkor úgysem veszi fel. Emiatt igencsak gondolkodtam, mint Micimackó a gondolkodó sarokban, viszont gyorsan kellett döntenem, mert épp zárás előtt szaladgáltam az üzletekben. Bementem két tiniholmikat forgalmazó üzletbe, az egyikben találtam egy szép nyaksálként használható kendőt, a másikban pedig egy jégert. A színük miatt azonban aggódtam egy kicsit, tartottam tőle, majd nem fog tetszeni Antóniának. Na, de végül is sikeres volt ez a vásár is, mindkét ruhadarab elnyerte a lányom tetszését, amint a mellékelt fotó is igazolja.
Antóniának még hozott az Áron angyala egy művészettörténeti albumot, igaz román nyelvű és emiatt Áron kicsit izgult, mit fog szólni hozzá, de joviálisan fogadta a tényt: "előbb-utóbb csak meg kell tanulnom románul.
"
Ki ne felejtsem a macskát, hiszen az idén neki külön karácsonyfát hozott az angyal. A nagy karácsonyfa alsó ágait le kellett vágni, mert nem fért volna a szobában és ezeket az ágakat Antóniám egy cserpékancsóba rendezte és néhány egyszerű dísszel feldíszítette. Amint látjátok, ő is értékelte a számára díszített fát, bár gyanítom, jobban örült volna, ha a sógyurma díszek, illetve a narancskarikák helyett kolbászok és finom húsfalatok lógtak volna le az ágakról.
Nekem az angyal Áron fiamtól kapcsos üvegeket hozott a fűszereimnek, mert ebből sosincs elég, nagyon örültem neki és rögtön át is rendeztem a fűszeres polcomat a konyhában. Antónia lányom pedig átvállalta a karácsonyi nagytakarítást, hogy nekem legyen időm az alatt is az Erdélyi Konyha szerkesztésével foglalkozni. Ennek köszönhetően a karácsonyi előkészületből nekem csak a töltött káposzta főzés és a bejgli sütés maradt. Még főztem egy marhahúslevest grízgaluskával, majd karácsony napjára a sóbafőtt hús mellé készítettem egy krumplipürét - ahhoz is a krumplit Antóniám hámozta - és egy meggyszószt. Karácsony másodnapján a fiam volt a főszakács, főzött egy különleges thai hallevest, amit én nagyon savanyúnak találtam, a lányomnak viszont ízlett - ez azt jelenti, hogy velem van a baj. Illetve még készített egy érdekes fűszerezésű csirkemellet rizzsel, ami nagyon finom volt. Hát, kb. így nézett ki a mi karácsonyunk főzésileg.

Válságmentes, boldog Új Évtizedet!

Bort, búzát békességet!
Válságmentes Évtizedet!
Az írónak olvasót,
Olvasónak jól írót!
Blogolónak nézettséget!
A szakácsnak finom ételt!
Kívánok ez Új Esztendőben!

No, hát a végére egy kicsit kecskerímbe sikerült, de jó hírem van: végre visszatértem! És remélem, most már nem is leszek olyan hosszasan távol, mint a múlt év decemberében, mert merem remélni, hogy januártól egyenesben kerülnek a dolgaim. Távollétem okát nem részletezem, hiszen az előző bejegyzésemben eléggé részletesen írtam róla, most csak annyit, hogy karácsony előtt/közben/után sikerült megszerkeszteni a 2010-es év első lapszámát is az Erdélyi Konyhának. Tartalmát tekintve lényegesen jobbra, tartalmasabbra sikeredett, mint az előző, képek tekintetében is javulás mutatkozik, habár itt még van mit fejleszteni. Lényeg, hogy január 4-én az Erdélyi Konyha legfrissebb lapszáma már ott lesz az újságosok standján Erdély minden jelentősebb magyarok lakta városában. És ez nagyon jó! Keressétek és vegyétek, mert ha a lap kiadásáért felelős Corvin Kiadó- és Nyomdavállalatnak lesz bevétele, akkor ez a lap hosszas életű lesz mindannyiunk örömére. Bár erre már mutatkoznak az előjelek, hiszen az első lapszámot úgy elkapkodták, mint a cukrot. Hogy arról ne is beszéljek, hogy az Új Évben bizony férfiember kívánt nekem elsőre Boldog Új Évet. És úgy igaz, hogy ez sokak szerint babonaság, de mégis jólesett, hogy ma (január elsején) reggel a szárhegyi alkotóközpont gondnoka és őre szolgálatból hazafelé szambázva köszöntött, miközben én az ablakban nézelődtem a nagy csendben. S ha már itt tartunk még néhány lényeges babonaságra felhívnám a figyelmeteket, amik úgy igaz, babonaságok, de nem árt odafigyelni rá.

- Újév napján nem szabad a morzsát kirázni az ablakon, mert azzal kirázod a szerencsédet is.
- Újév napján nem szabad baromfihúst fogyasztani, mert a baromfi hátrafelé kapar és hátrányodat idézi elő az új évben. Szerencsés viszont halat - főleg pisztrángot enni -, mert az képes még az árral is szemben úszni.
- Ha Újév napján lencsét eszel, egész évben sok pénzed lesz.
- Kéményseprővel és cigánnyal találkozni Újév napján szerencse.

Na, hirtelen ennyi jutott eszembe, de még sokat tudok... Magamról, mit is írhatnék? Talán annyit, hogy végre kezdtem kipihenni magam. Igaz, a Szilvesztert Kitty macskámmal kettesben töltöttük és jó nagyokat doromboltunk/durmoltunk mindketten. Azt sem titkolom, hogy a gyermekeim/szüleim rettentően meglepődtek - sőt, aggódtak is, noha igyekeztek leplezni - elhatározásomon, mert tudják rólam, hogy egyetlen jó bulit sem hagynék ki az életemből. Ezt most mégis kihagytam, mert nagyon elfáradtam és nem akartam az új évtizedet fáradtan, életuntan kezdeni. Ezért lemondtam minden buli meghívásomat, pedig még Óév napján délután is hívtak telefonon, hátha meggondoltam magam. Nem gondoltam meg, és döntésem helyesnek bizonyult. Kitűnően érzem magam, és ami a legfőbb: KIPIHENTNEK. Nem is szaporítom tovább a szót: minden Kedves Olvasómnak válságmentes, boldogabb Új Esztendőt kívánok! És rövidesen visszatérek, mert a munka mellett az ünnepekre azért készültem és sok finomság receptjét meg akarom osztani veletek.

25 kiló mínusz egy év alatt

Régóta készülődök megírni ezt a bejegyzést, lényegében azért odáztam mostanig, mert vártam azt a pillanatot, amikor össze tudom szedni a gondolataimat. Nos, egy évvel ezelőtt nagy kalandra szántam el magam, ugyanis eldöntöttem, hogy végérvényesen, egyszer s mindenkorra leszámolok a fölöslegesen cipelt kilóimmal. Ugyanis az egy évvel ezelőtti 86 kilómmal a 154 centi magasságomhoz igencsak túlsúlyosnak minősültem, s ez még önmagában nem zavart volna annyira, de közben alattomosan a vérnyomásom is felkúszott koromhoz nem illő mértékig. Naponta gyógyszert kellett szednem, amit rendszerint elfelejtettem bevenni, hiszen különösebben nem fájt sehol, nem szédültem és semmi olyan érzésem nem volt, hogy beteg lennék. Közben az orvos barátaim és a háziorvosom aggódva és óvatosan figyelmeztetett, hogy nem visz jóra a túlsúly, jó lenne lefogyni, mert a túlsúlyomtól van a magasvérnyomás és idővel más betegségek is jelentkezhetnek. Nekem azonban továbbra sem volt betegségérzetem és hárítottam minden jóindulatú tanácsot azzal, hogy anyám is kövér, apám is kövér, nem véletlen, hogy én is egyre gömbölyűbb vagyok. Meg olyanokat is mondogattam, hogy a rokonaim jelentős hányada valami magasvérnyomás okozta betegségben halt meg, valószínűleg engem sem kerül el az agyvérzés, vagy a szívinfarktus. Lelkem mélyén azonban tudtam, hogy anyai nagyapám ágán szinte mindenki kilencven fölötti kort élt meg és többségüknél egyszerűen nem volt amilyen betegséget beírni a halál okaként, mert makkegészségesek voltak aggastyánkorukig. Világháborús nagyapám például még a halála előtti napon is fát fűrészelt az udvaron 96 évesen és a reggelihez megitta a stampedli szilvapálinkát, de szikár, csontos, sovány ember volt. Ilyen volt az összes testvére, akik megérték a kilencvenet. Tehát tudtam, van példa a családomban sovány, egészséges emberre is, nem kötelező nekem kövérnek és magasvérnyomásosnak lenni. Azonban azt is tudtam, hogy a női magazinokban olvasható, meg az interneten keringő tutibiztos fogyókúra-recepteket én úgysem tudom betartani, mert egyrészt vagyok annyira öntörvényű, hogy felrúgjak bármilyen szabályt, másrészt, mert képtelen vagyok kalóriákat számolni és unciás mérlegen mérni az ételt. Ugyanakkor szeretek enni, szeretek jókat enni és képtelen vagyok koplalni. Nem is kísérleteztem semmilyen tutibiztos recepttel, egyedül ama 90 napos "csoda-diétát" próbáltam ki, kínkeservesen le is adtam 15 kilót, és nem egészen 90 nap alatt vissza is szedtem húszat. Ezen a ponton eldöntöttem, hogy rajtam már semmilyen csodadiéta nem segít és sorsomba belenyugodva egyre gömbölyödve vártam az agyvérzést vagy a szívinfarktust. Aztán a tavaly szeptember elején a kolléganőm felkért, hogy írjak a fogyókúráról a Krónika Életmód rovatába, azonban hiteltelennek, tisztességetelennek tartottam túlsúlyosként osztani az észt az egészséges életvitelről. Ódzkodva fogadtam el a felkérést, de eleget tettem neki, mert úgy döntöttem, hogy most akkor végre alaposan kifaggathatom Munzlinger Ildikó háziorvos barátnőmet, akit még középiskoláskoromból ismertem. Ildikó a középiskolában, de még az egyetemi évek alatt is egy kis gömbölyű csajszika volt, azonban mostanra lefogyott és nagyon csinos hölggyé vált. A vele folytatott beszélgetésből született a Búcsú a fölösleges kilóktól című cikkem. A megjelenést követően azonban levelet kaptam az egerági Bányai Gyöngyitől, aki arról számolt be, hogy hasonló módszerrel neki is sikerült leadnia 40 kilónyi súlyfeleslegét és hogy saját bőrén kísérletezett ki egy módszert, amivel könnyedén meg lehet szabadulni a súlyfölöslegtől. Megadta a honlapja elérhetőségét is. A Pszichowellnes fogyókúra helyett honlapot tanulmányozva rájöttem egy olyan módszer hullott az ölembe, amivel még én is képes leszek lefogyni. Gyöngyivel hosszas levelezésbe kezdtünk, ha elakadtam, vagy tanácsra volt szükségem, ő mindig segített, biztatott, nem hagyott magamra. Hálás köszönet érte... A végeredmény egy év után mínusz 25 kiló és mínusz 23 centi a derékbőségben. Az egy év alatt havonta készítettem fotókat ugyanabban a ruhában, ami egy évvel ezelőtt alig ért be, a fogyásom evolúcióját megnézhetitek a netlogos profilomon. Fellelkesülve az elért sikereimen már múlt év novemberében előadássorozatot szerveztem a Gyergyói-medence településein, amelyen Gyöngyi elmesélte fogyása történetét, aztán készítettem egy interjút is vele, amit itt olvashattok. Júliusban már pszichowellness-tábort szerveztünk Gyöngyivel és Stenger Györgyi NLP-tanárral szülőfalumban, Gyergyószárhegyen. A táborról itt olvashattok egy rövid kis riportot, illetve itt egy bővebb beszámolót. Érdemes megnézni a képeket is.
Tapasztalataim röviden:
1. Úgy adtam le 25 kilót, hogy észre sem vettem.
2. Közben jókat, finomakat ettem
3. Nem éheztem.
4. Nem lógtam ki a sorból a nagy családi összejöveteleken sem.
5. A családom sem sínylette meg a fogyásomat.
6. Nem kellett külön főznöm a családnak.
7. Jól szórakoztam és fejlődött a kreativitásom, önbecsülésem.
8. Nincs magasvérnyomásom!
9. Egészségesebbnek, erősebbnek érzem magam, mint egy évvel ezelőtt.
10. Másoknak is segítettem a túlsúlyuktól való megszabadulásban.
11. Végül, de nem utolsó sorban kiderítettem a túlsúlyom okát.

További terveim:
1. Még további öt kiló leadása, hogy a kilóim száma 5-össel kezdődjön a harmincéves érettségi találkozómra.
2. A "versenysúlyom" megtartása életem végéig.
3. Segíteni minden hozzámfordulónak, aki meg akar szabadulni a fölösleges kilóitól.
4. Egy szakácskönyv megírása azoknak az ételrecepteknek és tanácsoknak a felsorakoztatásával, amelyek nekem is segítettek a túlsúlyomtól való megszabadulásban.
5. Bányai Gyöngyi további támogatása a pszichowellness-módszer népszerűsítésében.
6. További pszichowellness-táborok szervezése.

De addig is írom ezt a blogot, ahol csak olyan ételek receptjét közlöm, amit én is megeszek mégsem hízom tőle. Aki fogyni akar könnyedén és egészségesen, figyeljen a címkékre és a bejegyzések végén lévő olykor kissé csípős megjegyzésekre.

Mit olvasol?

Jó ez a játék, amit Renáta gurított hozzám, annál is inkább, mert eszembe juttatta, hogy az olvasás terén is komoly lemaradásaim vannak. :) Szeretek olvasni, de sajnos egyre kevesebb időm jut arra, hogy kedvtelésből olvassak valamit, ami valamivel felkeltette az érdeklődésemet. Egyebet, amolyan kötelező "házi olvasmányt" - bikkfa-nyelven írt törvényeket, tanácsi határozatokat és tervezeteket, zagyva sajtóközleményeket, újságokat, stb. - olvasok eleget, de egy jó könyvet, amiben ráadásul ne találjak helyesírási, vagy elválasztási hibát rég olvastam. Amúgy rám is jellemző, hogy egyszerre több könyvet olvasok, de mindegyiket máshol. A képen látható Rejtő könyv a hálóban "lakik" ideiglenesen és olyankor szoktam olvasgatni, amikor még nem vagyok eléggé álmos ahhoz, hogy aludjak, illetve már felébredtem, de még nem akarok felkelni. A Steve Andreas könyvet nemrég kaptam ajándékba Györgyitől és mivel az NLP fölöttébb felkeltette az érdeklődésemet a pszichowellness-táborunk óta kíváncsian forgatom a nappaliban.
A játék szabályai szerint az éppen most, vagy nemrég olvasott könyv 161. oldalának 5. sorát kell leírni, majd továbbgurítani a kérdést két másik személynek. Nos, mivel nem tudtam eldönteni, hogy most akkor a komolyabb, vagy viccesebb oldalamról akarok megmutatkozni, hát leírom mindnkét könyv 161.oldalának 5. sorát.

Steve Andreas: Énkép című könyvének 161. oldalán egy fejezetcím olvasható csupán: "Az énkép kiterjesztése" :)) - asszem itt az ideje tovább lapozni a következő oldalakra.

Rejtő Jenő: A boszorkánymester című könyve 161. oldalának 5. sorában lévő egyetlen ép mondat: "Ne féljen, nem bántom én magát!" - hm, lehet, hogy összefügg az énképpel? Ezt is tovább kell olvasni.

A kérdést és a játékot tovább gurítom Maimoninak, akinél élvezettel olvastam az utóbbi napok blogbejegyzéseit, illetve Wise Ladynek, akinél szintén érdekességeket olvastam, többek közt a kollaidokról. Most pedig megyek rakjam üvegekbe az idei, utolsó adag sárgabarack-lekváromat, amit ma este főztem ki, oszt visszatérek a blogoláshoz és folytatom, mert ebben is sok a lemaradásom. :)

A titkos szám 7

Ottis gurította hozzám a kérdést, hogy meséljek magamról hét pontban. S akkor, miért ne tenném meg!

1. A fenti kép a legfrissebb rólam készült fotó és azért fontos, mert azon ritka alkalmak egyikét örökíti meg, amikor én is kisminkeltem magam. Egyébként nem szoktam sminkelni - időpazarlásnak tekintem az erre fordított időt - csak sátoros nagyünnepeken fordul elő velem ilyesmi. Hát most az volt: épp a lányom ballagott a nyolcadikból, majd két órával később az unokaöcsém a gimnáziumból. Mindketten megérdemelik, hogy életük jeles napjain ne sajnáljam az időt, és kirittyentsem magam.

2.
Ő az első számú büszkeségem, Áron fiam, aki fotóművész. Jelenleg art direktorként dolgozik Bukarestben egy világhírű reklámcégnél, nemrég jelent meg az első könyve, amit teljes mértékben az ő fotói illusztrálnak - Bukarestről szól. Tudna készíteni hasonlót bármelyik székelyföldi városról, de még senki nem kérte fel rá. Egyébként ő a Muuuvi Fest művészeti vezetője is, majd augusztus első hétvégéjén gyertek el Szárhegyre és kóstoljatok bele egy igazi, laza filmfesztivál bográcsos, sörözős hangulatába.

3. Ő a második számú büszkeségem, gyönyörű Antónia lányom. Ő még csak a nyolcadikot végezte és most nagy izgalommal készülünk a felvételire. Reméljük minden a legnagyobb rendben zajlik majd és ősztől a csíkszeredai képzőművészeti gimnázium reményteljes diákja lesz. Egyébként belőle is valami "művészféle" akar lenni, egyelőre grafikát tanul, mert a rajz mindegyik művészeti ágazathoz szükséges, aztán később eldönti, hogy inkább a divatszakma felé, vagy a reklámipar felé irányuljon. Hajlama van rá az biztos.

4.
Állatbarát és állatvédő vagyok: a monitoron édesdeden alvó macsek, Kitty, a család kedvence. Itt éppen azt próbálja értésemre adni a monitor elé lógatott farkával, hogy már eleget dolgoztam, ideje lenne valami más egyebet csinálni, mondjuk például főzni. Egyébként hó végén állatvédő konferenciát szervezünk Vicus barátnémmal. Majd szétkürtöljük a hírét, fogtok hallani, olvasni róla.

5. Azért szeretek főzni, mert tíz éves koromban, amikor az első pityókalevesemet megfőztem - teljesen önszorgalomból - édesanyám megette és megdicsért érte. Csak most tudom igazán értékelni ezt a gesztusát, ugyanis az a leves annyira sós volt, hogy én nem tudtam enni belőle, ráadásul kissé szürkés volt a leve, mert akkor még nem tudtam, hogy a krumplit meg is kell mosni mielőtt a fazékba tesszük főni. Summa summarum az a pityókaleves adta a kezdő lökést fakanálbajnoki pályafutásomhoz. Szeretek főzni, szoktam is szinte napirenden - csak eléggé kevés időm van rá.

6. Azon szerencsés emberek közé tartozom, akinek a hobbija a munkája. Vagyis azért lettem újságíró, mert mindennél jobban szeretek írni és fotózni. A prioritási listámon noha első helyen mindig a gyermekeim vannak, sokszor előfordul, hogy a munka kerül előtérbe. Azonban ők ezt mindig megértik, igaz igyekszem én is kárpótolni őket mindig valamiképp, ha úgy veszem észre, hogy kezdtek hátrányba kerülni.

7. Két gasztroblogom is van, de csak azért, mert szeretem leírni, amit megfőztem. Sajnos, a bloggerkedésben még nagyon kezdő vagyok, de már sokmindent sikerült megtapasztalnom például ez utóbbi blogomon, amit azért szeretek, mert sok fotót is kirakhatok rá. A másik blogomon szétválasztós, egyéni kísérletezéseken alapuló a fogyást elősegítő receptjeimet teszem közzé. Egyáltalán nem mellékes szempont, hogy ezeket az ételeket (és a továbbiakat, amiket még közzéteszek a HTZ-klub blogomon) fogyasztva fogytam több mint 20 kilót a tavaly szeptember óta. Most pedig ezerrel szervezzük Bányai Gyöngyi barátnőmmel az első pszichowellnesstáborunkat fogynivágyóknak Gyergyószárhegyen.
Itt - ezen a blogon, amelyet épp olvasol - viszont arra figyelek, hogy minél aprólékosabban, képekkel illusztrálva mutassak be egy-egy receptet elsősorban gyermekeim, és az ők barátainak a kérésére. Rendkívül hízelgő számomra, ha felhív telefonon valamelyik kezdő fakanálbajnok és a tanácsomat kéri egy-egy étel elkészítésében. Ilyenkor bizony jól jön, ha azt tudom mondani neki, pillants rá a blogomra - az egyikre vagy a másikra -, mert ott mindent elmagyaráztam részletesen.

Továbbgurítom a kérdést:

M.-nek
Zsókának
Emesének
Jutkának
Krisztinának
Csillának
Kingának

A játék lényege: hét pontban összefoglalva írj magadról bármit, amiről fontosnak tartod, hogy a barátaid tudják, majd gurítsd tovább a kérdést hét további barátnak.

Jó szórakozást!