Megnyertük a Pityókafesztivál nagydíját - Am castigat la Festivalul Cartofului

Nyertünk, s nem is akármilyen díjat, hanem a Csíkszeredai Pityókafesztivál nagydíját a Vándorserleget, amit minden évben a főtt étel kategória első díjasának adnak. A csoportképen még senki nem tudta, hogy mi leszünk a nyertesek, de gondoltuk, zsűrizés előtt készítünk egy csoportképet, hogy legyen. A fotón a Hargita Népe és a Székely Konyha szerkesztőiből, illetve tisztviselőiből verbuvált csapat látható.

Am castigat, si nu un premiu oarecare, ci premiul mare de la Festivalul Cartofului din Miercurea Ciuc. Premiul se da de fiecare data pentru mancarea cu premiul intai din categoria mancaruri fiarte. Cei de pe poza inca nu stiu ca vom castiga, dar pentru orice eventualitate am facut o poza comuna inainte de a prezenta mancarea noastra la juriu. Pe poza ii vedeti pe colegii mei de la ziarul Hargita Népe si revista culinara Székely Konyha.

Itt mindenki pityókát hámoz, nagyon serények a lányok, fiúk.

Toate lumea curata cartofi, fetele si baietii sunt foarte harnici.

Itt már fő a hurutos-laskás pityókaleves a bográcsban, közben Gina kollegina lencsevégre kapott.

In oala deja se fierbe supa de cartofi cu paste facut cu un condiment special numit "hurut". Intre timp Gina colega mea a reusit sa-mi faca o poza buna.

Ildikó a sokféle krumpligombócot tűzi épp nyársakra - ezzel neveztünk be a sült étel kategóriába. Noha nagyon finom volt ez is, ezzel nem nyertünk. 

Ildikó prepara crochetele de cartofi, mancarea cu care ne-am inscris in categoria mancarurilor prajite. Cu toate ca era foarte delicioasa aceasta mancare, cu crochetele n-am castigat.

Ildikó, a Székely Konyha egyik szerkesztője volt a krumpligombócok értelmi szerzője és nagymestere.

Ildikó, una dintre autoarele revistei culinare Székely Konyha era cu initiativa si tot ea - mai mult  impreuna ca cealalta Ildikó, de pe poza de mai sus - a facut crochetele din cartofi.

Ímhol az elkészült ételünk, amit a zsűrinek bemutattunk: a sokféle burgonyagombóc és a díjnyertes hurutos-laskás pityókaleves. Itt mondnám el, hogy krumpligombócból ötfélét készítettünk: sajtosat, sonkásat, fokhagymás-borsosat, gombásat és mandulásat. A hurutos-laskás pityókaleves leírását megtaláljátok itt, hiszen már majdnem egy éve fent van a blogon.

Iata mancarea noastra prezentata in fata juriului: crochete de cartofi de mai multe feluri si supa de cartofi cu paste si "hurut". Din crochete am facut cinci feluri: cu cascaval, cu sunca, cu ciuperci, cu migdale si cu usturoi si piper. Supa de cartofi cu "hurut" si paste aproape de un an am postat aici pe blog, descrierea in lb. maghiara o gasiti aici. Dar va promit, ca foarte curand postez si in lb. romana.

Cecivel és Attilával járultunk a zsűri elé, illetve a másik Attilával, aki rengeteget fotózott. Még mindig nem tudjuk, hogy nyertes levest főztünk, de vidámak vagyunk és bizakodók.
Cu Cecília si Attila ne-am prezentat in fata juriului, era cu noi si celalalt Attila, cine facea multe-multe poze. Inca nu stim ca am facut o supa premiata, dar suntem veseli si pline de sperante.

Győztünk, győztünk, győztünk! Ildikóval örvendezünk, jobb oldalt a versenytárs emeli kalapját, baloldalt Csíkszereda polgármestere épp megtapsolja az elért eredményünket.
Am castigat, am castigat, am castigat! Cu Ildikó ne bucuram, la dreapta un adversar spune "jos cu palaria", iar la stanga primarul din Miercurea Ciuc ne aplauda.

Ildikóval, fő segítő társammal és a díjakkal.
Cu Ildikó, cine m-a ajutat foarte mult si cu premiile.

Tánczos Barnától nagyon finom bort kaptunk bónuszba.
De la Tánczos Barna am primit in bonus niste vin de calitate.

Végül, de nem utolsó sorban címlapra kerültünk a Hargita Népében. 
La urma urmei tot am ajuns pe prima pagina a ziarului nostru Hargita Népe.

S ennek a győzelemnek nagyon örülök. De máris itt az újabb kihívás, a Gateste Sanatos honlap versenyt hirdetett: aki a legtöbb szavazatot érő palacsintát süti az egészséges táplálkozást hírdető honlaptól ajándékba kapott Fissler serpenyőben, azt egy VitaVit Comfort szintés Fissler márkájú kuktával jutalmazzák. Ha úgy gondolod, hogy megérdemlem a kuktát, lájkold a rókagombás-szezámmagos palacsintámat ezen az oldalon felül a jobb sarokban.
Iar pentru aceasta reusita ma bucur tare mult. In schimb iata un nou concurs de la siteul Gateste Sanatos: cine acumuleaza cele mai multe likeuri pt. placinta facuta in tigaia Fissler primita cadou de la site, primeste o oala cu presiune VitaVit Comfort. Daca asa crezi, ca merit oala cu presiune, pune un like pe placinta mea cu umplutura de galbiori, facute pane cu susan.

Meglepetésparti 50. születésnapomra

Ötven éves lettem, és ez már az a kor, amit letagadni sem érdemes. Sok mindenen elgondolkodtam ezekben a napokban az elmúlt ötven évem kapcsán, emberi értékekről, hibákról, tévedésekről, felemelő pillanatokról, sikerekről és kudarcokról. S anélkül, hogy mély filozófikus értekezésbe kezdenék, egy dolgot leszögeznék mindjárt itt az elején: a legnagyobb érték számomra, hogy nagyszerű emberek veszenek körül, nagyszerű emberek vannak a környezetemben. Nagyszerű gyermekeim vannak, nagyszerű rokonaim vannak és igen, vannak nagyszerű barátaim és kollégáim, akik számára fontos vagyok. Semmi mással nem tudom magyarázni azt a szeretetet, amit kaptam az elmúlt napokban. És igen, ki merem jelenteni: életem legszebb születésnapja az 50. volt.

Az én "pici", mindjárt 18 éves lányom meglepetéspartit szervezett születésnapomra, amelynek előkészítésébe mindenkit bevont és mindenkit meghívott, akiket szeretek és közel állnak hozzám. Kata kolléganőm (balról az első "magas barna") finom vacsorát készített, Orsi bérmakeresztlányom (Kata melletti szemüveges) finom sütikkel lepett meg, Csanád, (a kisember, Orsi fia), hozta a három és fél évesekre jellemző vidám formáját. Rozi, kisbarátném (az ülő lány) kicsalogatott néhány órára "a barlangomból", hogy addig a többiek nyugodtan előkészíthessék a terepet. Csugi (Rozi mellett ül), a lányom barátja még tortát sütni is segített a lányomnak. Csugi mögött vigyorgok én, akit "jól átvert" ez a társaság, mellettem a rövidhajú hölgy Melán kolléganő, aki eddig is nagyon sokat segített és minden bizonnyal ezután is fog, mert alaptermészetéhez tartozik, hogy segít. A hosszúhajú tündér a balszélen, Antónia, az én "pici" mindjárt 18 éves lányom, a Nagy Varázsló és "Manipulátor", aki ezt az egészet megszervezte, összehangolta, kézben tartotta, szinkronizálta, vagyis mai divatos szakszóval élve: menedzselte. A fotóról sajnos hiányzik a fiam és a menyem és Judy barátnőm, akik szintén hivatalosak voltak erre a bulira, ők viszont igazoltan hiányoztak a távolság és a munkájuk miatt. Hiányzott még a családom, de egyezség értelmében velük szűk körben üljük meg ezt a napot valamikor karácsony környékén.

 A lányom a barátjával a szervezkedés közepette még tortát is készített nekem - könnyekig meghatódtam tőle. S ha már itt tartunk, akkor azt is elmondom, hogy a kényelmes forgószéket, amiben épp most ülök, a fiamtól és a menyecskémtől kaptam ugyanerre az alkalomra.

Kívántam valamit és elfújtam a gyertyát. Nem árulom el, mit kívántam, csak azt a részét, hogy minden Kedves Barátomnak/Rokonomnak/Olvasómnak ilyen gyermekeket, ilyen barátokat és hasonló születésnapi meglepetéspartikat kívánok.
Azonban itt még nem ért véget a meglepetések sora, ugyanis másnap megérkeztek Csíkszeredából a régi osztálytársak. Ekkor már annyira meghatódtam, hogy még fotót is elfelejtettem készíteni. De szerencsére van néhány fotó, ami a tavalyi szilveszterezéskor készült és ott megmutatom, kik is, ők.

Ők balról-jobbra: Ida, Erika, Jeszy és Emma, a gugoló nagyszájút nem említem, úgyis ismeritek. Közülük Emma nem tudott eljönni csak, de vele többször is beszéltem a napokban.

Jött viszont Ciska, aki megígérte, az idei szilveszterezésre is elkészíti a páratlanul finom kocsonyáját. Ezzel elárultam még egy dolgot: igen, idén is a régi osztálytársakkal töltöm a szilvesztert Csíkszeredában, de ilyen szűkkörű társaságban, hiszen még sokan vagyunk, de ahhoz, hogy mindenkit megmutathassak egy fotón, igen hosszúra nyúlna ez a bejegyzés. Végezetül, mindenkinek kívánok ilyen régi osztálytársakat is, akik több mint harminc év múltával is összetartanak, szeretik és segítik egymást.
S még valami: akit teheti támogassa Tamáska műtétjét, illetve küldjön támogató sms-eket Gergőnek szombaton. Köszönöm!

200. Olvasó és "szellemidézés"

Sok szeretettel köszöntöm a 200. Olvasómat, Rozmaring & Csokoládét és mindenkit, aki az utóbbi hetekben jelentkezett be nálam rendszeres olvasónak. Mint láthattátok, nem szerveztem sem játékot, sem egyéb trükköt nem dobtam be azért, hogy mielőbb kétszáz olvasóval büszkélkedhessem - pedig megtehettem volna és gondoltam is rá -, egyszerűen úgy döntöttem, bizonyítsanak a receptek: ha jók, akkor még július közepe előtt regisztrál a kétszázadik. Így is történt, Rozmaring és Csokoládé néhány nappal korábban már regisztrált, azonban mivel néhány érdekes receptem már korábbi időpontokra be volt ütemezve, csak most írok a számomra nem hétköznapi eseményről. Meglepim is van Rozmaring és Csokoládé számára, ezért kérem, ha olvassa ezt a bejegyzést, mielőbb írjon egy e-mailt a tollforgato50@gmail.com címre a pontos postai címével, ugyanis meg szeretném ajándékozni egy kis aprósággal, ami ugyan nem ehető, mégis köze van a gasztronómiához.

Mellesleg a fenti képet csak azért raktam be, hogy lássátok, nagy dolgok történnek a konyhámban. Többek közt készül a kovászos uborka Wise Lady és családja fogadására, ennek a receptje rövidesen meg is fog jelenni a blogon. A középső üvegben zölddió-likőr készülődik, ám mivel ez egy kísérlet, csak azután blogolom be a receptjét, miután megkóstoltuk és jónak találtuk, mert ha netán nem találnánk jónak, akkor senkit nem szédítek olyan likőr receptjével, amit mi sem tudtunk meginni. A jobbszélső üvegben az a zavaros lötty Transilvanicum lesz majd két hónap múlva, ha elkészül, és ez is egy kísérlet, emiatt ugyanaz érvényes rá, mint a diólikőrre. Természetesen arról is beszámolok, ha netán nem övezné siker fáradozásomat, ám ezt kétlem, ugyanis már most fantasztikus illatok áradnak az üvegekből, ha leveszem a tetejét, pedig még egy napja sincs, hogy összekotyvasztottam. Ha valakit mégis nagyon furdall a kíváncsiság, és még hozzájut zölddióhoz, írjon e-mailt a fenti címre, csak és kizárólag a saját felelősségére megadom a receptet kóstolás nélkül, de nekem aztán ne reklamáljon, ha netán nem ízlik.

S most akkor jön a magyarázat a címben foglalt "szellemidézésre", ami megboldogult Jóapámtól ered, és a szintén öröklétbe távozott nagyanyám "kotyvalékaira" mondta. Nagyanyám ugyanis amolyan füvesasszony volt, nagyon ismerte a különféle növények jótékony vagy éppenséggel kártékony hatásait, és nyáron a konyhája mindig tele volt különféle "gyanús kotyvalékokat" tartalmazó üvegekkel. Magyarán, sose lehetett tudni, hogy melyik üvegben készül valami finomság, és melyikben valami "jóféle bedörzsölő reumára". Jóapám sosem örült nagyanyám "praktikáinak" - pedig ma mit nem adnék azért a tudásért -, és ha látta a konyhában a "kredencen" (konyhaszekrényen) felsorakoztatva a nagy befőttesüvegeket különféle kotyvalékokkal, mindig megkérdezte jó adag cinizmussal fűszerezve: "Anyám, ez megint miféle szellemidézés?!" Nos, azóta a családunkban mindenféle nagy befőttesüvegben érlelődő kotyvalékot nemes egyszerűséggel "szellemidézésnek" nevezünk. A fotót elnézve, gyanúm támadt: kezdek hasonlítani nagyanyámra?...

Tetszik a recepted-díj és kétéves évforduló

Két éves lett a blogom és mintegy születésnapi ajándékképpen érkezett Martinelli zseniális díja, amivel kicsivel később Jutka is meglepett. Mivel ez a két esemény egymásra tevődött, nem választom el egymástól, hiszen annál szebb ajándékot el sem tudok képzelni egy gasztroblog születésnapjára, mint azt, hogy a "hasonszőrűek", a gasztroblog-szerkesztők, kiemelve egy vagy több receptedet, elismernek. Hogy ez nálam most épp egybeesett, jelnek tekintem a továbbiakat illetően. Ám, mielőtt teljesen lemerülnék rapszódikusba, előbb Martinelli és Jutka kérésének teszek eleget, majd írok a két éves blogomról.

Tetszik a recepted-díj

Martinellinek, mint az erről szóló bejegyzésében írja, blogról blogra vándorolva támadt az ötlete, hogy Tetszik a recepted-díjjal tüntesse ki azon gasztroblog-szerzőket, akiknek valamelyik receptje megtetszett. Aztán továbbgondolva az ötletet, valóságos lavinát indított el néhány nap alatt azzal, hogy lefektette a játékszabályait a díj továbbadásának. Nos, Martinelli játékszabályai szerint a díj annak a gasztrobloggernek adható át, akinek tetszik egy receptje. A díj természetesen továbbadható olyan blogtársaknak, akiknek tetszik legalább egy receptje és megjelölhető az is, akitől kaptad a díjat. A továbbiakban arra ösztönöz a zseniális díj értelmi szerzője, hogy lepjük meg minél több bloggertársunkat ezzel a díjjal. Nos, következzen a listám mindjárt az elején azokkal a blogtársakkal, akiktől kaptam ezt a díjat.

Martinelli - Nyári káposztaleves csirkehússal receptjéért, amit rövidesen elkészítek.

Jutka - az összes hagyományos erdélyi receptjéért. Sok lenne felsorolni, de ő tudja, melyikekre gondolok.

Edó - a tematikus tortáiért - mindegyik tetszik, nem tudnék választani.

Ottis - a szőlős csirkemellért és a pulykatortáért, de tetszenek a sütés nélküli süteményei is.

Sedith - a gyors szilvásgombóc receptjéért, de figyelemre méltóak a tortái is.

Gál Edithnek - a finom diós-csokis süteményéért, ami nálunk azóta is topon van.

Timusnak - a fűszeres-mézes párolt almáért.

Wise Ladynek - az összes okosságok címszó alatt bejegyzett írásaiért. Sokat lehet tanulni belőlük!

Gabojszának - az összes nyúlhúsból készült receptjéért.

Mennyei Mannának - a kapucíner bombájáért.

Bonbon Mániának - az összes bonbonjáért.

Duendének - a svéd gombasalátájáért. 

A listát folytathatnám, hiszen annyi jó ötlet megtetszett valamiért a gasztrovilágban, hogy azt képtelenség lenne felsorolni. Nem is szaporítom tovább a szót, hanem gyorsan rátérek a 

Két éves blogomra.

Nos, két évvel ezelőtt igazából még azt sem tudtam, mi az a blog, nemhogy tisztába lettem volna a lehetőségeivel és örömeivel. Egyszerűen blogot kezdtem írni, mert "nyaggattak" a gyermekeim, és mert Gyöngyi is azt mondta, hogy jó lenne főleg a szétválaszós ételeimet valahol közzétenni, amire legalkalmasabb egy blog. Így hát mivel éppen akkoriban összedobtam egy epertortát és fotót is készítettem róla, megírtam az első bejegyzésemet. Jelzem, ezt megelőzően volt még egy blogom, de azt elhagytam, mert nagyon nehézkes volt a kezelése. Szóval, megvolt ez a blog és néha-néha írtam bele ezt-azt. Nagyon meglepődtem, amikor az első elismerő megjegyzések megérkeztek, aztán ezek hatására kezdtem virtuális barátságokat kötni. Ezt követően igyekeztem felvenni a kapcsolatot mindenkivel, aki elérhető közelségben volt. Így történt, hogy előbb meglátogattam Sedithet, majd Ottist, Edót és Jutkát. Valamikor ősszel megérkezett Gabojsza is Magyarországról és roppant büszke voltam arra, hogy néhány órát vele és a családjával tölthettem. Az ősz során volt még egy meglepő élményem, ugyanis megismerhettem Ágit, aki budapesti és akkor épp vendégségben volt Erdélyben, de képes volt megtenni több mint hatvan kilométert csak azért, hogy találkozhasson velem, és megkóstolja a böjtös káposztámat. Ebből a találkozásból is barátság lett. Szóval minderre igen kellemes visszagondolni. Ezt követően blogírás szempontjából egy meglehetősen "száraz" időszak következett, ugyanis 2009. novemberétől 2011. márciusáig gyakorlatilag minden szabadidőmet felemésztette az Erdélyi Konyha főszerkesztése és az ezzel járó PR-munka. Csodával határos, hogy eközben még eleget tudtam tenni annak a megtisztelő felkérésnek, hogy én lehettem a házigazdája a 37. VKF!-nek. S ha már itt tartunk, néhány szót ejtenék arról is, miért nem szerkesztem a továbbiakban azt a lapot, amelynek tartalmára vonatkozó alapkoncepcióját én hoztam létre, mert ezzel még tartozom azon Kedves Olvasóimnak, akik még most is mindhiába keresik a lapban az írásaimat. Nos, kezdetektől merőben eltérő nézeteket vallottunk a minőség és profizmus fogalmáról a lap anyagi hátterét biztosító kiadóval. Mellesleg erre ő azt mondja "stílus és szemléletváltásra volt szükség". Lényeg, hogy áprilisban szakadás történt közöttünk, magyarán teljesen ellehetetlenítette a munkámat főszerkesztői minőségemben. Ezzel együtt néhány kolléganőm - akiknek a személyem jelentetette a garanciát a lapnál - úgy döntött, hogy kiválik a csapatból, és ezt követően hoztam  meg azt a döntést, hogy szerzőként sem óhajtok megjelenni a lapban. Ettől a függetlenül a jól végzett munka örömével köszönök el Kedves Olvasóimtól, hiszen egy olyan lap alapkoncepcióját sikerült lefektetnem, amely januárra elérte a tízezres példányszámot, és júniustól már a magyarországi piacon is megmérettetik. Sok sikert és kitartást kívánok azoknak a gasztrobloggereknek, akiket én hívtam meg lapot szerkeszteni és köszönöm azok munkáját is, akik kiváltak a szerkesztőségből. Erről ennyit, ha valakit netán érdekelnek további részletek privát levélben szívesen válaszolok minden kérdésre. Gasztromagazin főszerkesztőjeként szerzett tapasztalataimat természetesen a későbbiek során kamatoztatni fogom, hiszen ez egy olyan tudás, amivel érdemes kezdeni valamit. Egyelőre azonban maradok a blogírásnál és legfőképpen pihenek, mert nagyon rám fér. Végezetül, de nem utolsó sorban jöjjön néhány beszédes statisztikai adat, ami azt jelzi, hogy érdemes ezt a blogot írni. Nos, van 180 hűséges olvasóm, és épp ezekben a napokban haladta meg a blogom oldalmegjelenítéseinek száma a százezret. A napi oldalmegjelenítések száma 400-500 között mozog, a legnépszerűbb bejegyzésem pedig a grízgaluska receptje, amire mostanig közel tízezren kerestek rá. Közel kétezren érdeklődtek a káposztasavanyításról szóló receptem iránt és több mint ezren voltak kíváncsiak a finom kókuszos szeletemre. Az ecetes almapaprikám, szilva befőzési trükkjeim, az orosz  savanyú-káposztalevesem és a ketchupom iránti érdeklődés közelíti az ezret, de beszédes adat az is, hogy a nemrég beblogolt reteksalátám iránt már több mint hatszázan érdeklődtek. Meglepő, ugyanakkor szívmelengető, hogy  több mint ezren kerestek rá a blogom nevére, illetve a fakanálforgató szóra. Ezek az emberek minden bizonnyal elsősorban rám és arra kíváncsiak, hogy mit írtam, kevésbé érdekli őket, hogy miről. Köszönöm. És ígérem, lesznek még ezen a blogon érdekes írások, nem csak ételekről és receptekről. Mint látjátok a blogom külleme is megváltozott, illetve elkezdtem oldalakra rendszerezni a már beblogolt receptjeimet. Egyelőre ennyi, ami kész és látszik, a további változásokat pedig rendre észlelni fogjátok, ha olvassátok a blogomat. 

Utoljára az idei kalendáriumról + néhány képben az ivói találkozóról

Kihangsúlyoznám a címben lévő "idei" határozót, ugyanis lesz még itt szó Erdélyi Konyha Kalendáriumról, csakhogy az már nem "a" kalendárium lesz, hanem "a következő" kalendárium lesz. Egyébként, ezt a bejegyzést most azért írom, mert ma három helyről is megerősítették, hogy megérkeztek a kalendáriumok, aminek kimondhatatlanul örülök. Tudtam én ugyan, hogy a kiadó ismét postára adta és azt is tudtam, hogy vaskos felárat fizetett azért, hogy a paksaméták útja követhető legyen, de a karácsony előtti "két posta közt elvész a csomag" kudarc annyira lelombozott, hogy nem volt kedvem beblogolni: "ismét postára adtuk a kalenádriumokat". De ma reggel Orsi köszönte meg a paksamétát, aztán Gyöngyi lelkendezett most este chatszobában, hogy hiánytalanul megérkezetek, aztán Dulmina számolt be meleghangvételű kommentben arról, hogy megérkeztek a kalendáriumok. S itt akkor ismételten megköszönöm mindenki segítségét, és az elismerő, kedves szavakat, ugyanakkor Dulmina felvetésére válaszolva elmondom: igen, szükség lesz még a segítségetekre, hiszen egy egész szép könyvprojektet sikerült tető alá hozni a múlt hét végén tartott ivói (falu Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós között) csapatépítő találkozón. A könyvprojekt része természetesen "a következő" kalendárium is, amiben mindenképp számítunk rátok és isteni receptjeitekre. Erre viszont már lényegesen több időnk lesz, mint idén volt, de mindent a maga idejében, nem lövöm le a poént, inkább mutatok néhány képet az ivói találkozóról.

Ami az asztalon van, mind mi főztük, a kiadónk pedig nem tudja eldönteni, mit kóstoljon meg.

Csipegetünk, eszegetünk. Balról jobbra: Sedith, Magdi, a házigazdánk és Dalma.

Jutka és Edó vígadnak, Réka és Sedith vélhetőleg éppen hazagondol.
Aztán táncikáltunk is.

S a karaoke-partin még a kiadó is dalra fakadt.

Sikerekben bővelkedő válságmentes Új Esztendőt!

Gondolkodtam egy sort azon, hogy most így az ünnepek elteltével az első hivatalos munkanapon illik-e boldog Új Évet kívánni. Aztán arra gondoltam, hogy valószínűleg vannak még olyan emberek, mint én, akinek akkor van ünnep, ha nem kell a számítógépet bekapcsolni. Nos, az utóbbi napjaim meglehetősen számítógépmentesen teltek, emiatt nem blogoltam és nem válaszoltam a levelekre. Pedig igencsak nagy volt a kísértés, hiszen karácsony másodnapján megérkezett az új laptopom, a fiam vette Bukarestben és felszerelte mindenféle jó programmal, ami nekem a munkámhoz szükséges. De mivel a lányom is itthon volt és neki még várnia kell az új gépre, hagytam, hadd szórakozzon rajta ő. Úgyis holnap már megy vissza Csíkszeredába és majd utána megint éjjel-nappal a géppel lehetek.

Nos, emiatt kívánok minden Kedves Olvasómnak, Látogatómnak, Barátomnak és Rokonomnak megkésve, de annál nagyobb szeretettel békés, boldog Új Esztendőt ezzel a gyönyörű betlehemes képpel, amit még karácsony előtt fotóztam Csíkszeredában a hagyományos termékek vásárán.

Rövidesen jelentkezem azokkal a finomságokkal, amiket karácsonyra és szilveszterre főztem össze a családnak.

Áldott Karácsonyt!

Békés, boldog Karácsonyt kívánok minden Kedves Olvasómnak és véletlenül idetévedt látogatómnak! Kitti macseknek az idén a legnagyobb élményt a kék angyalhaj jelentette - legalábbis addig, amíg engedélyeztük neki.

Első recepteskönyvünk és Pityókafesztivál Csíkszeredában

Eseménydús volt augusztus eleje: megjelent az Erdélyi Konyha szerkesztő-csapatának első recepteskönyve és a csíkszeredai városnapok Pityókafesztiválján mutattuk be a nagyközönségnek.

A könyvről igencsak részletesen írt már Edóka, rencezióját csak annyival bővíteném ki, hogy hatalmas munka volt, de megérte. Illetve még hozzáfűznék néhány apró részletet: 250 gyorsan és könnyen készíthető, kipróbált, hiteles receptet tartalmaz és szerkesztésénél figyeltem arra is, hogy külön csoportosítsam a hússal, illetve hús nélkül készülő ételeket. Tettem ezt azért, hogy a vegetáriánusok is örömmel és haszonnal forgathassák és ne kelljen "végignyálazniuk" az egész könyvet olyan ételreceptért, amit ők is szívesen fogyasztanának.
A Fél óra és tálalva! című könyvet Csíkszeredában a Pityókafesztiválon "mutattuk be", ami gyakorlatilag abból állt, hogy míg Ottissal, Edóval, Jutkával és Babszemanyuval "riktoltuk" az Erdélyi Konyha főboszorkái által válogatott disznyóságokból kotyvasztott bűbájjal fűszerezett bikkfaszénen ércüstben rotyogtatott ződfuszulykás pityókástokánt, és a könyvet kiadó Corvin Kiadó vezetője zsűritagként végigkóstolt 32 féle burgonyás készítményt, addig Magdikánk árulta a könyvet. Vitték mint a cukrot, akárcsak a főztünket. (Ezt a fotót Edótól "loptam", azért ilyen kicsi.)A csíkiak Pityókafesztjéről a lényeget már megírtam a Krónikában, nem is részletezném hosszasabban, csak annyit fűznék hozzá, amit a cikkben nem írtam meg. Az egyik nagy meglepetésem az volt, hogy noha immár harminc éve eljöttem Csíkszeredából, ahol a középiskolát végeztem, még mindig nagyon sok ott az ismerősöm. A hatalmas bogrács mellől minduntalan el kellett rohangálnom valakit köszönteni, annyi ismerős jött. Sokan közülük olyanok voltak, akiket csaknem harminc éve láttam utoljára, noha azért még Csíkszeredában jártam. De a legnagyobb meglepetést a Kedves Régi Osztálytársaim - igen így csupa nagybetűvel, mert ez a társaság megérdemli - okozták, ugyanis akik ezen a képen láthatók mellettem egy kiránduló programot mondtak le azért, hogy velem találkozhassanak, hogy megkóstolják a főztünket, hogy megvásárolják az első könyvünket, illetve megvásárolják az Erdélyi Konyha régebbi és friss számait.

S ha már itt tartunk, a főztünkre kíváncsi Kedves Olvasóinknak elárulom, hogy legközelebbi "jelenésünk" a parajdi Töltöttkáposzta Fesztiválon lesz és ha sikerül megfelelő mennyiségű gombát szereznünk - mert az 50 literes bográcsba mennyiség kell -, akkor a nagyanyám böjtöskáposztáját fogjuk megfőzni.

A Fél óra és tálalva! című első szakácskönyvünket Erdély területén a Corvin Kiadó terjesztőinél, lapkihordóinál lehet megvásárolni, magyarországi érdeklődők pedig próbálják meg beszerezni erdélyi ismerőseik által, illetve írjanak a kiadónak a difo@corvinkiado.ro címre.

S még annyit, hogy nem állunk le! Újabb könyv van előkészületben, amelyben bővíteni kívánjuk a kört, kiterjesztve "Gasztroblogesztán" Erdélyhez bármilyen szállal kötődő "lakóira" is. De ez egy újabb történet, részletekkel hamarosan visszatérek, de mostantól résen legyetek!

Mentünk, főztünk, győztünk! - avagy a "citerás pityókástokán" sikertörténete

Mint már említettem korábban a hét végén Déva főterén főzött az Erdélyi Konyha csíki és gyergyói "szakasza". Igazából első képnek egy tányérnyi "citerás pityókástokán" fotóját illett volna tenni, de akkora sor volt érte és annyira nem jutott mindenkinek, hogy ilyen fotó nem is készült. Viszont ezen a fotón - amit a világ legjobb krónikás képszerkesztője küldött át és a Nyugati Jelentől szerzett - elég jól látszik a bogrács tartalma és legfőképpen én is rajta "fontoskodom". S nem mintha nem készítettünk volna hatszáz fotót, de az általam látottak közül ez a legjobb, köszönet érte a NyJ fotósának, aki készítette, és Pisti kollégámnak a Krónikától, aki elküldte. Na, de visszatérve a pityókástokánra, amiről a "gyengébbek kedvéért" elárulom, hogy majdnem olyan mint a bográcsgulyás, amit a magyar pusztán főznek, csak ez sokkal jobb, mert pityókából van és "tokán". Hát, kérem alássan, úgy vitték, mint a mennyből hullott mannát, sőt, sokan hoppon maradtak, pedig két üstben (bográcsban) főztünk, előbb egy negyven literest "vettetünk meg" vele, majd egy 15 literest. Mind elfogyott. Edóka és Zsuzsiga meg sem kóstolták, nekem is csak épp egy kis ízelítő jutott, nekem viszont "illett" megkóstolnom, már nem egyébért, de én voltam a főszakács. Na, de nehogy "má' a szeker megkerülje a lovakot, kejzem'sze a zelejin a dógokot". Szóval mint már a korábbi bejegyzésemben is említettem, az egész azzal kezdődött, hogy Karcsi, a Corvin kiadó vezetője megkért, hogy menjünk el Dévára erősítsük egy kicsit a helyi csapatot és főzzünk egy jó gulyást, merthogy a Hunyad Megyei Magyar Napok nyitónapjának ez lenne a fénypontja. Mondtam, jó, da ha már megyek én gulyást nem főzök, főzzék azt a pusztai csikósok, "mett mű, székelyek pityókástokánt szoktunk főzni". Mondta Karcsi: jó, jó de hasonlítson a gulyásra, mert nem kellene lebőgni úgy, mint az Erdélyi Konyha csapata, hogy olyant főzünk, ami távolról sem úgy néz ki, mint a gulyás. Mondtam neki: "ne mind búsúljon, ha velem áll szóba, akkor olyan máriás pityókástokánt rittyentek tárkonnal, hogy hétnyelven beszél, s mind magyarul. Sosztán ki gulyást akar, az egye annak!" Másnap már azt is elárultam neki, hogy "nem es hakármilyen lesz, mett ez citerás pityókástokán lesz, de kell hezza jócskán disznyóhús a lapockájából, s a hasaljából, bors, pirospaprika - ha lehet a szögedi, vagy a kalocsai fajtából - s új pityóka. A többit viszem én, mett aligha lesz Déván fenyőmoszttal füstölt jófajta háziszalonna, füstölt ódalas, s kell még vaj' 3-4 rőfnyi jófajta füstölt házikolbász es, tárkon, s csipetke es, hogy a citeramuzsikáról, s a táncikáló gyermekekről, s Ottis apjának az orszhegyi szilvapálinkájáról, s Edó apukájának a lajbielőnyi házszalonnájáról, s a szárhegyi Bartalisék pityókás házikenyeréről ne es beszéljünk. Karcsi erre osztán aszonta: jó." No, most akkor irodalmi magyarra fordítva a szót: vasárnap dél környékén megérkeztünk Dévára, lepakoltunk a Téglás Gábor Iskolaközpont konyhájába, s mikor annak húsz perce volt Zsuzsiga "mán rőkölt" a hagyma mellett, Edóka pedig a háttérben "szecskálta" a húst. Én nem csináltam semmit csak dirigáltam, s fontoskodtam, mert láttam Gordon Ramsay-től, hogy a "nagyok" úgy szokták. De igen jó segítségnek bizonyult az iskolaközpont két szakácsnője - Póli és Hajni is -, aki értettek a mindenféle szecskáló, aprítógép kezeléséhez és így pillanatok alatt sikerült elkészítenünk a káposztasavanyúságot a tokán mellé, amihez a levet Zsuzsiga "vigyitette meg". Felvágtuk a húsokat, a kolbászt, a szalonnát, hagymát, paprikát, pityókát hántottunk, "fel es vágtuk, szép hosszukó szeletekre", s azzal jött Karcsi, "s mű mentünk es, ételestől citerástól, táncostól tanyittónénistől, mindenestől". A téren volt egy kicsi probléma, mert gázégővel kellett főzni, s én még olyant nem csináltam - "nem es ér fel a jófajta bikkfaszénnel". No de az volt, azzal kellett főzni. S akkor elkezdtük: beleraktuk hamarabb a szalonnát, aztán a karikára vágott kolbászt, hogy eressze ki a piros paprikás levét, majd hagymát és paprikát jócskán, aztán jött a kalocsai, s majd a hús, amit előzetesen bepácoltam sóval, borssal, házi ételízesítővel, illetve a füstölt oldalas, majd amikor a hús már megfőtt raktunk bele hiripgombát (vargánya) is. Amikor a hús majdnem puha volt, egy jó adagot kivettünk belőle egy másik üstbe, mert nem kaptunk elég nagy üstöt és emiatt két rendben főztük meg a piytókástokánt.
Közben míg főtt a tokán, a "citerabácsik" citeráztak. Az ifjak táncikáltak.
Fogyott, mint a cukor Edóka apukájának a szalonnája, a Bartalisék pityókás házikenyerével és a "veress hagymával". De Ottis apjának oroszhegyi szilvapálinkája is, "vót belőle egy csepp a szakácsnéba es" - bátorítónak -, s míg a lányok kavargatták a tokánt, a magyar iskola igazgatójával eljártam a marosszékit. Ő jobban tudta, mint én, de én se hagytam magam. Végül kiderült, hogy "fajtám", hiszen gyergyóditrói születésű, ami "ehejt van egy köpésre Gyergyószentmiklóstól". Ezalatt megfőtt a pityókástokán is, amit a végén kissé megbolondítottam a tárkonnyal, Bartalis Hajni gulyáskrémjével - ami olyan, hogy az univeres bújjon el mellette - belefőztem a csipetkét, amiről a románok nem tudták, mi az, tettünk bele jócskán tejfölt, s már tálaltuk is. Közben nagy suttyomban eljárt a zsűri is, s mire a második üst pityókástokán is elfogyott, már mondták is, hogy a Székely erősítés csapat lett az első. Hát így volt, igaz volt, itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána. Recept, adagokkal. majd az Erdélyi Konyha júliusi számában lesz. Kackackackac...

Húsvétkor ettük

Ez volt a húsvét reggeli hidegtálunk. Mondjuk az idén ezt inkább vacsorára fogyasztottuk, mert a fiam és a menyecském estére értek haza, mi pedig Antóniával úgy döntöttünk, hogy inkább későn reggelizünk, átugorjuk az ebédet és az igazi szép hidegtálat akkor rakjuk az asztalra, amikor megérkeznek Áronék is. Volt rajta: sonka, csavart csülök, töltöttbárány, szezámmagos csirkemell csíkok, aprófasírt, tojás és friss zöldségek. Ezenkívül főztem húslevest aranyló grízgaluskával, kétféle stefánia-szeletet és fonott csirkemellet. Hozzá finom pityókás házikenyeret ettünk.

A süteményekben idén nagy újítást eszközöltem, teljesen szakítottam az eddigi "hagyományaimmal" és az Erdélyi Konyha húsvéti lapszámában megjelent sütemények közül sütöttem meg Gál Edith kakaós tekercsét, bécsi meggyesét és finom diós-csokis süteményét. Jó választás volt, mert óriási sikert aratott mindegyik a lányom locsolóinál és alig maradt belőle. És mivel a fiamnak névnapja volt sütöttem egy kapucíner bombát is, Mennyei mannától "vettem kölcsön" a receptet - ez sem maradt szégyenben, sőt.

Na, aztán rendre beblogolok mindent, ami nincs még beírva.

Áldott húsvéti ünnepeket!

Kegyelemteljes, áldott húsvéti ünnepeket és boldog feltámadást minden Kedves Olvasómnak, illetve véletlenül idetévedt látogatómnak!

Most még egy kicsit visszavonulok a konyhába, aztán ünnep után/közben majd még jelentkezem azoknak az ételeknek a leirásával, amiket húsvétra készitek a családnak.

Kerek a káposzta... - káposztafeszt beszámoló (2)

Amint ígértem, íme a "folyt. köv.", vagyis a Híres Káposztavásár- és Fesztivál képes beszámolója. Itt már nem szövegelek sokat, hagyom, hogy a képek beszéljenek, hiszen az Emese, Ági, Géza és Barbara fotózása után jelentős mennyiségű fotó gyűlt össze - amúgy nem a legjobbakat válogattam ki, hanem a legreprezentatívabbakat. :) A fenit kép mi más is lehetne, mint a Nagyanyám böjtös káposztája, ami mellé tejfölet adtam és kísérőnek félédes fehér bort.



Miután a tölteléket még otthon összeraktam, édesapám autóval vitt le Szárhegyre, mert annyi mindent kellett vigyek, hogy meg sem reszkíroztam stoppolni. Itt már a töltelékeket "csombolyítom" - egyébként 70 készült összesen.


Közben a Vásártéren már elkezdődött a vásár - többek közt ilyen aranyos székely leányzó kínálta a jófajta vékonylevelű portékát.


De voltak néhányan, akik inkább fociztak - mi mással ilyenkor, mint káposztával. :)




A gyerekek töklápás készítésben brillíroztak.











Amikor tüzet kellett gyújtani a bogrács alá, ilyen ügyes tevékeny ifjak segédkeztek nekem.



Még fel sem főtt a káposzta megérkezett Ági és Géza. A "történelmi pillanatot" Géza örökítette meg, miközben mi Ágival azt mondtuk: "káposztaaaaaaaaaa". Ági egyébként a blogom egyik olvasója és rábeszélte vendéglátóját, Gézát, hogy 60 kilométert autózzanak csak azért, hogy velem találkozhasson. Ennél nagyobb öröm és elégtétel szerintem nem kell egy gasztroblog szerkesztőjének. :)

Megérkezett Ildikó is - az az orvosnő, aki hasonló módszerrel fogyott le ilyen csinosra, mint Bányai Gyöngyi a pszichowellnes kitalálója, illetve én - és színes leveleket hozott az asztalomra. Ági épp vázába rendezgeti az Ildikó leveleit.

Megjött Maszi barátom is Emesével Székelyudvarhelyről, mert föltétlenül meg kellett kóstolniuk a káposztámat. "Barátok közt a fúziós konyhában" - by Emese. És hadd mondjam el azt is, hogy azért volt Fúziós konyha a csapat neve, mert a Fakanálforgató tollforgató blogger erre az alkalomra fuzionált a szárhegyi faluturizmus gazdasszonyaival.



De jöttek ám mások is, mint például ez a kedvesarcú úriember Miskolcról, akivel szintén készült egy kép, naná, hogy a székelyzászlóval. :)


Közben pátyolgattam ám a káposztámat: tettem bele egy kis paradicsomlevet is, mert attól csak még jobb lett.

Jó sötét lett, mire megérkezett a zsűri. Itt éppen magyarázom nekik, hogy készült a nagyanyám böjtös káposztája. A zsűri kóstolgatott és hümmögött, de a káposzta mindenkinek ízlett, a bográcsban csak a csombor és a kapor szárak maradtak, még azokat a leveleket is megették, amikkel kitapétáztam a bogrács alját, illetve befödtem a káposztát.