Grillezett csirkecomb

Úgy tűnik, ma van azon ritka alkalmak egyike, amikor ugyanazon a napon két blogbejegyzést írok. No, nem mintha időmilliomossá váltam volna hirtelen, csak arra gondoltam, ha már pünkösd van, ünnepelünk és hosszú hétvége, akkor ne díszelegjen egy "vékonyka" saláta a blogon, hanem legyen valami tisztességes, "ember elé való étel". Másrészt, épp most vettem észre, hogy jó néhány nappal korábban eltelt a blogom születésnapja is, amire ugye bloggerszokás szerint illett/kellett volna valami játékot vagy valami hasonlót hirdetni, és ezt is elmulasztottam. No, de sebaj, ami késik, az nem múlik, rövidesen írok egy összefoglalót a blogom három évéről, s ígérem, lesz benne valami hasznos ötlet  is, legalábbis remélem. Most viszont lássuk, hogyan is készül a tányéron látható finomság, amit igazából korábban már egyszer beblogoltam, de az más körettel volt és más stílusban írtam.

Grillezett csirkecomb 

Elkészítési idő: 30 perc. A csirkehús előnye, hogy gyorsan készül és a gyerekek is szeretik. Ezért grillpartikra ajánlott néhány szelet kicsontolt felső csirkecombot is pácolni a türelmetlenül várakozó gyermekek számára.

Személyenként 1 kicsontolt felső csirkecomb, só, bors, paprika, fokhagymapor ízlés szerint, kevés bor. 

1. A kicsontolt csirkecombot ízlés szerint sóval, borssal, paprikával és fokhagymaporral fűszerezzük, majd legalább két órát hűtőben érleljük.
2. A grillrácsot parázson felhevítjük, a csirkecombokat a bőrös felével rátesszük, és kb. 3-4 percig sütjük, amíg megpirul. Ezután megfordítjuk, és a másik oldalát 2-3 perc alatt ropogósra sütjük. Közben többször is megspricceljük borral a sülő húst.
3. A grillezett húst tányérra tesszük, mellé halmozzuk a zöldhagymás gombát, a petrezselymes krumplit és a salátát – így tálaljuk.

Jó tudni! 
• Grillezéskor a szárnyas húsokat és a halat mindig a bőrös felén kezdjük sütni, és hosszabb ideig sütjük, mint a húsos részét. 
• A grillezés alapszabálya, hogy nem szabad forgatni a hússzeletet, mert kiszárad és nem lesz zamatos.


Jó fakanálforgatást!

Megjelent a Székely Konyha májusi lapszámában.

Mákos szilvásgombóc

Ez is egy olyan bejegyzés, amivel Edithnek tartozom, ugyanis Max gombócos VKF! kiírásától függetlenül október számomra egyébként is a gombócolásról szólt. Nem neveztem ezzel a recepttel, mert arra gondoltam, hogy Edith fog nevezni és nem tartottam illendőnek "lenyúlni" a receptjét. Bizonyára emlékeztek, hogy Edith még szeptember elején közzétette a szenzációs Gyors szilvásgombócának a receptjét és amikor megláttam azonnal ráismertem arra a receptre, amit még a nyolcvanas évek közepén gyűjtöttem be Szlovákiában az egyik eszperantista ismerős édesanyjának a recepttárából. Azonban, mivel akkoriban még én is fiatal voltam és bohó, a papírfecnit, amire leírtam sikerült elhagynom még a kirándulásom során, magyarán haza sem ért a recept nemhogy kipróbáljam. Mondjuk hiányát csak akkor éreztem, amikor főztem és törtem a pityókát a gombócnak, majd gyúrtam a tésztát és bügyürgettem a ragacsos gombócokat. Na, olyankor mindig elmondtam, hogy akkor fogok még egyszer szilvásgombócot készíteni, ha már meglesz az a csodarecept, ami fiatalon sz ölembe hullott, de nem tudtam eléggé értékelni. Jó sokat kellett várnom rá! Azonban, amikor először elkészítettem az Edith receptje alapján és rájöttem, hogy ez még annál is gyorsabb, mint ahogy elképzeltem, nagy kedvet kaptam a gombócoláshoz. Arról nem is beszélve, mennyire elnyerte a család tetszését! Lényeg, a lényeg: lányom októberben sorozatosan szinte minden csütörtökön azzal kezdte a telefonban, hogy "aaanyuuuciii, holnap, mire hazaérek a vonattal, ugye készítesz olyan Edithféle gombócot?" Erre mit lehetett volna válaszolni, hiszen a kérdés is helyesen volt feltéve az igenlő válaszhoz. így hát minden pénteken délután négy óra magaslatában kezdtem a szilvát magozni, fahéjazni, majd gombócoltam és öt órakor, amikor a lányom lépett be az ajtón, már tálalva volt a gombóc. Edith receptjétől csak minimális mértékben tértem el, ugyanis az ő adagja kissé soknak tűnt, mert sok esetben csak a lányom evett gombócot, én nem. Nem mintha nem szeretném, de gyümölcs-, hús- és zöldségnapról még akkor is kihagytam, ha a közepében szilva volt. S akkor most leírom ama kicsinyített változatot.

Hozzávalók: 10-12 szem szilva felezve és fahéjjal megszórva, 3,5 dl víz, 4 evőkanál olaj, 25 dkg liszt, 1 tojás, csipetnyi só, darált mák és porcukor ízlés szerint.



A továbbiakban Edith utasításai szerint jártam el, vagyis előbb kimagoztam és félbe vágtam a szilvát, a közepébe viszont csak egy kis fahéjat tettem, mert nem szeretjük a nagyon édes ételeket és nekünk pontosan elég cukorból az, ami a gombócra kívül kerül.

Aztán felforraltam a vizet az olajjal, pici sóval és a lisztet egyben "belezuttyintottam" a fazékba, majd szaporán összekavartam, aztán hozzáadtam a tojást is, azzal is elkavartam, végül ügyes gombócokat böngyörgettem belőle. Nekem 20-25 gombóc jött ki átlagban a negyedkiló lisztből és ez kettőnknek bőven elég, még akkor is, ha mindketten eszünk belőle.

Természetesen, közben feltettem a normál sós vizet is főni, és mikor forrt már akkor beledobáltam a gombócokat, kifőztem, forró vízzel leöblítettem és darált mákkal megszórtam, jó gazdagon, mert mi úgy szeretjük, ha minél mákosabb. Mivel októberben szinte minden pénteken készítenem kellett egy ilyen adag gombócot, készült belőle prézlis (zsemlemorzsás) változat is, ami így néz ki.

Igaz, hogy már nem igazán lehet a piacon szilvát vásárolni, de az ügyes gazdasszonyok fagyasztottak, vagy cukorral meghintve tettek el télire is, hogy akkor is lehessen szilvásgombócot készíteni, amikor kint olyan hideg van, hogy a kutya eltörik a kanyarban.

Jó fakanálforgatást!

Padlizsános muszaka - gyergyói örmény recept

Ezt a finomságot még akkor főztem, amikor a lányom kezdett Csíkszeredába járni iskolába és elkezdtem a dobozolást. Azonban a minap láttam, hogy még mindig lehet padlizsánt/vinettát venni az aprozárakban, ill. a piacokon és gondoltam, ha már a fotók is elkészültek, akkor ne kerüljön ez a finomság is ki tudja, meddig a "süllyesztőbe" csak azért, mert a hozzávaló zöldség idénye épp lejárt. Na szóval, vinettát még lehet venni, és kipróbálásra ajánlom ezt az igen finom muszakareceptet, amit egy gyergyói örmény asszonytól tanultam. Elöljáróban még annyit elmondanék, hogy úgy kb. két évvel ezelőtt a Tarisznyás Márton Múzeumban megszervezték az örmény napokat, ui. a városunk gazdasági-társadalmi fejlődéséhez jelentősen hozzájárultak a 16. században Moldvából betelepült örmények. Az említett rendezvénynek a legvonzóbb része a gasztronómiai kiállítás volt, amire gyergyószentmiklósi örmény asszonyok szállították a "kiállítási anyagot". Hát, mit mondjak, sokat nem nézegette senki, hanem nekiestünk a hatalmas mindenféle földi jóval megrakott asztalnak és seperc alatt óriási pusztítást végeztünk ott. Na ezen a kiállításon kóstoltam meg először ezt a muszakát - ui. addig csak a krumplis változatot készítettem - és mivel nagyon ízlett, a lányom egyik osztálytársának az anyukájától megtudakoltam a receptjét. A hölgy örmény családból származik, Buslig lány, és arra az alkalomra ő készítette a muszakát. A Tarisznyás Márton Múzeumra visszatérve még elmondanám, hogy aki arra jár föltétlenül nézzen be oda, mert olyan kiállítások vannak ott, amit sehol máshol nem láthat. S itt most nem csak dr. Jakab Gyula geológus páratlan kőzetgyűjteményére gondolok, hanem a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Démoni ragály: a pestis című vándorkiállítására is, ami még november 21-ig megtekinthető ott - ez volt a reklám helye, de nem bírtam megállni, mert a legszebb múzeum, amit életemben bárhol is láttam. És elárulom, hogy nagyon szeretek múzeumokba járni... :) S akkor most kanyarodjunk vissza a padlizsános muszakára - hiszen eredetileg erről akartam írni - következzen a recept aszerint, ahogy a gyergyói örmények készítik.

Hozzávalók: 1/2 kg darálthús (vegyesen: fele borjú, fele sertés), 1 közepes nagyságú padlizsán vagy vinetta (kinek, melyik tetszik jobban :)), 1-2 evőkanál napraforgóolaj, 1 kanál olívaolaj, egy nagy fej hagyma, egy piros- és egy zöldpaprika, egy nagy paradicsom, só, bors, fahéj, szegfűszeg, szerencsendió örlemény, 5-10 dekányi reszelt sajt.
A padlizsánt csíkosra hámozzuk - a fekete héján egy fehér csíkot vágunk, hagyunk egy feketét, majd megint fehéret - majd karikára vágjuk és enyhén megsózzuk. Állni hagyjuk kb. félórát, ami alatt elkészíthetjük a tölteléket.

Vagyis a darálthúst 1-2 evőkanál olajon megdinszteljük, addig míg a hús kifehéredik, ekkor hozzákeverjük a nagykockára vágott hagymát, paradicsomot és paprikát, összekeverjük, majd fedő alatt hagyjuk együtt párolódni míg a zöldség is megpuhul. Közben megsózzuk, majd a fűszereket a legvégén tesszük bele és ezután már nem főzzük sokat, csak épp annyit, hogy egy kicsit az ízek álljanak össze. Ám, vigyázni a fűszerezéssel: mindenből csak késhegynyit szabad tenni úgy, hogy egyik fűszer se domináljon. Akkor jó, ha kellemes édeskés mediterrán jellegű aromák terjengenek a levegőben.
Ha ezzel kész vagyunk, vegyük le a tűzről és süssük meg a padlizsánszeleteket. Itt azonban nagyon óvatosan bánjunk az olajjal, mert a padlizsán közismerten "szereti" az olajat és irrdatlan mennyiséget magába szívhat. Tapasztalatom szerint, úgy a legjobb, ha a serpenyő alját vékonyan megolajazzuk, a vinettaszeletekről a nedvét leitatjuk, majd a kevés olajban hirtenel mindkét oldalát piros, ropogósra sütjük. Teflonos serpenyőbe még olajat sem kell tenni.
Ha a padlizsánt is megsütöttük, egy tűzálló üvegedény aljába lerakunk egy sor padlizsánt, ráhalmozunk néhány kanál tölteléket, majd megint padlizsánt rakunk és megint tölteléket. Mindezt addig folytatjuk, míg elfogy a töltelék és a padlizsán, lényeg, hogy padlizsánnal fejezzük be, amire aztán jó gazdagon reszelt sajtot szórunk, pl. parmezánt.

Végül sütőbe rakjuk és addig tartjuk ott, míg a sajt a tetején elolvad.



Hmmm, nyammm, mennyei és pompásan illeszkedik M pszichowellness módszerének táplálkozási ajánlatába, húsnapon fogyasszuk bármilyen friss salátával. Kezdők is próbálkozhatnak vele bátran, sőt, vendéglátás esetén előre is elkészíthető úgy, hogy amikor érkeznek a vendégek, akkor dugjuk a sütőbe a tűzálló edényt az előre összerakott muszakával.

Jó fakanálforgatást!

Húsgombóc csorba - VKF!-re gombócoltam

Gondolkodtam, hogy Szepyke kérdésére válaszoljak hamarabb, vagy inkább a húsgombóc csorbám receptjét blogoljam be? Aztán úgy döntöttem, hogy inkább a csorba, mert az utóbbi időkben igen sok egyebet blogoltam be, mint recept és ez mégiscsak egy gasztroblog. De ígérem Szepykének, hogy rövid időn belül behozom a lemaradást.
Most akkor következzen a húsgombóc csorba Max 29. VKF! kiírására. Elöljáróban elmondanám - noha a csirkeaprólék csorbámnál már említettem -, hogy a csorba egy savanyú leves, amit a román konyhából vettek át az erdélyiek. Általában korpaciberével (borşsal) savanyítják, de használható erre a célra paradicsomlé, citromlé, káposztalé, sőt újabban a Magic Borş nevű "csoda" is - ez utóbbit viszont nem ajánlom. Csorba többféle változatban, többféle hússal, illetve hús nélkül is készül, közös vonás mindegyikben, hogy savanyú, lestyánnal fűszerezett és rengeteg zöldség van benne. Igazából a zöldséghasználat változtathatósága miatt, nincs két egyforma csorba, elkészítésénél tág lehetőség adatik a szakács kreativitásának kiélésére. Tehát az itt következő recept leírása nincs kőbe vésve, ki-ki fantáziája, hangulata szerint alakíthatja, ha savanyú, sok a zöldség benne, lestyánnal fűszerezte és van benne gombóc is, az biztos, hogy húsgombóc csorba. Nekem ez most ilyen lett, mert éppen ilyenre volt hangulatom a hét végén, amikor megfőztem a lányomnak és lefagyasztottam, hogy legyen, amit egyék a kollégiumban. (Épp a tegnap fogyasztotta el. :))

Hozzávalók: a gombóchoz: 50 dkg sertéshús (de lehet borjú, vagy vegyes is), 2-3 gerezd fokhagyma, só, bors, paprika (utóbbi ki is maradhat, én azért teszek paprikát is a gombócba, mert a levesben kioldódik és szép színt ad neki), további hozzávalók: 1 kisfej hagyma, 2 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyem, 1 szelet zeller, 1 szelet karalábé, 1 paprika (bármilyen jöhet), 1 paradicsom, maréknyi zöldborsó, lestyán - ez a kötelező, ezen felül bármi jöhet, ami a kamarában akad és úgy véljük róla, hogy a csorbában a helye. Ebben az esetben vékonyra sarvalt édes káposztával toldottam meg a zöldségek sorát. És természetesen kell hozzá még egy kis korpacibere (de lehet paradicsomlé, citromlé, káposztalé is), amit szintén a moldvai származású Eugenia nevű szomszédasszonyom édesanyjától kaptam ajándékba.

Előbb elkészítjük a gombócot: a húst a fokhagymával együtt megdaráljuk, sóval, borssal, esetleg paprikával fűszerezzük, majd összegyúrjuk - ez majdnem úgy készül, mint a kolbászhús, csak lényegesen kisebb mennyiségben. Összegyúrás után jót tesz neki, ha egy keveset pihentetjük - ebben az esetben este készült a gombócmassza és reggel formáztam a mogyorónál valamivel nagyobb, de a dió méretét meg sem közelítő gombócokat. Azért érdemes ilyen kicsi gombócokat készíteni, mert egyrészt gusztusosabb, másrészt többnek mutat a tányérban, harmadrészt, így biztos, hogy mindenkinek jut belőle.

Miután a zöldségeket megpucoltuk, a hagymát és a paprikát apró kockára vágva üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a vékony csíkokra vágott sárgarépát, petrezselymet, karalábét, zellert és tovább dinszteljük. A zöldborsót később tettem bele, mert az már mirelit volt, megvártam, hogy a többi zöldség már jól dinsztelődjön meg. ha már minden puhára dinsztelődött, feltöltjük vízzel, felforraljuk, megsózzuk és hozzáadjuk a szép vékonyra sarvalt káposztát illetve az apró kockára vágott hámozott paradicsomot. Amikor a káposzta is puhára főtt, beletesszük a már elkészített gombócokat, a lestyánt - lehet frisset is apróra vágva beletenni, vagy egészben az eltett változatból -, majd ízlés szerint savanyítjuk korpaciberével. Tálaláskor csípős paprikát adjunk melléje. Kitűnő, tömör, húsos leves, gyakran előfordul lakodalmi- vagy egyéb ünnepi lakomák díszasztalán. Másodiknak valami könnyű zöldséges ételt tálaljunk melléje. Ebben a változatában kitűnően illeszkedik M pszichowellness módszerének táplálkozási ajánlásába, húsnapon fogyasztandó.

Jó fakanálforgatást!

Csirkeaprólék csorba

Eredetileg becsinált levest akartam főzni, de későn vettem észre, hogy az aszalt szilva, amiről úgy tudtam, hogy ott lapul a hűtő alsó polcán egy tasakban, rejtélyes módon eltűnt. :) Bizonyára egy aszalt szilvára éhes emberke gyomrában végezte, így hát nem volt mit tenni, változtatni kellett az eredeti "haditerven", így lett becsinált leves helyett csirkeaprólék csorba. Na most a csorbáról tudni kell, hogy egy savanyú leves, amit általában korpaciberével - borş-sal - savanyítanak, jó sok zöldség van benne és szinte elképzelhetetlen lestyán nélkül. Mellesleg a legjobb csorbákat a moldvai gazdasszonyok főzik és az alábbi recept Lucreţia nénitől, az egyik román barátném édesanyjától származik.

Hozzávalók: kb. 30 dkg csirkeaprólék (farhát, nyak, szív, zúza) 2 szál murok (sárgarépa), 1 szál petrezselyem, egy szeletke karalábé (nézzük meg, ne legyen fás), egy szelet zeller, egy paprika, egy kisfej hagyma, egy paradicsom, maréknyi zöldborsó, lestyán, korpacibere (vagy Magic Borş - sal bár nem egyenértékű a korpaciberével), egy kis olaj - ez ami kötelező. Ezen felül tehetünk bele bármilyen zöldséget - most karfiol került bele, mert csak az volt - illetve rizset és száraztésztát is, utóbbi kettőt, ha kifejezetten hízni akarunk.

Az aprólékot megtisztítjuk, megmossuk és hideg vízben egy kis sóval főni tesszük - mióta macskám van, nem teszek sót a hús fővő levébe, mert a bőrt és a csontokat Kitty macsek fogyasztja. Azt pedig jó tudni, hogy sem a macska, sem a kutya nem ehet sós ételt, mert megbetegszik tőle. Mivel Kitty is a családunk tagja, illik figyelembe venni az étkezési igényeit. :) tehát só nélkül puhára főzöm a húst, míg le lehet szedni a húsdarabkákat a csontról. Közben megpucolom a zöldséget és mindent apró kockára vágok, majd egy kis olajon a hagymával indítva a karfiol és a paradicsom kivételével mindent megdinsztelek. Amikor már a zöldség is puha, feltöltöm a húslével, megsózom, beleteszem a karfiolt, a paradicsomot és a lestyánt, majd tovább főzöm. Amikor a karfiol is puha hozzátöltöm a korpaciberét, amit Eugenia szomszédasszonyom édesanyja készít (isteni finom, magára is lehet inni), illetve ha nincs korpacibere tehetünk bele Magic Borşot, bár mint említettem, nem ugyanaz az íz lesz a végeredmény. Na most jó kérdés, hogy mennyi korpaciberét? És őszintén mondom, soha nem mértem, hanem teszek bele érzésből egy keveset, megízlelem és ha úgy ítélem meg, hogy savanyúbban szeretjük, még töltök hozzá. Legvégül belerakom a már megfőtt húsdarabkákat, zúzát és szivet, a bőrt és a csontokat pedig Kittynek adom. :) Még annyit hozzáfűznék, hogy aki nem tudja beszerezni sem a korpaciberét, sem a Magic Borşot, savanyíthatja a csorbáját paradicsom- vagy citromlével is. Nem lesz ugyanaz az ízharmónia, de így is kiváló csorbát kapunk - néha szoktam így is készíteni.

Jó fakanálforgatást és jó étvágyat!

Kaszás puliszka - további gasztrotehetségtől

Amint ígértem, folytatom a legjobb puliszkás ételek bemutatását, amik az Ifinapokon készültek. A képen a bogrács mellett serénykedő ifjú hölgy Paşcan Viorela - Vio - és ő volt a lányomék csapatának, a FuckTúrák csapatnak a főszakácsa. Mellesleg a lányom is látszik a kép szélén, fekete farmerben és fehér kabátban. :) Vio puliszkája attól volt érdekes, mert ő egy teljesen hagyományos erdélyi kaszás puliszkát készített, aminek titkát az édesanyjától sajátította el és a túrót én vittem hozzá. :) A kaszás puliszka rövid története: hajdanán, amikor nagy kalákákat szerveztek kaszáláskor, a férfiak rendszerint pirkadatkor már kint voltak a kaszálón és míg felszáradt a harmat, addig lekaszálták a füvet. A korareggeli munkának az a magyarázata - gazdálkodó emberek szerint -, hogy a harmatos füvet könnyebb lekaszálni és a kasza sem csorbul ki. Amíg a férfiak "húzták a rendet", addig a háziasszony otthon elkészítette a salátalevest és a kaszás puliszkát, amit déli 12 órára kellett kivinni az erdei kaszálóra. Ugyanis ez volt a jellegzetes, hagyományos kaszás menű. Érdekessége, hogy nem lehet tudni, a magyarok vették-e át a szokást a románoktól, vagy a románok a magyaroktól, mert mindkét népcsoportnál ez a hagyományos kaszás eledel. Vio a főzőversenyen csak a kaszás puliszkát készítette el, isteni finomra sikeredett és megállapítottam: "ez a lány jobb puliszkát főz mint én". Na persze, bográcsban én is tudnék ilyet, csak nekem erre egyre ritkábban adódik alkalmam. Na szóval, Vio isteni kaszáspuliszkája így nézett ki zsűrizés után két perccel.

És úgy készült, hogy a megfőtt puliszkát még melegen kiborította egy alufóliára, egyenletesen szétnyomkodta egy kanállal, a közepét megszórta túróval, majd a fólia segítségével szépen felcsavarta, mint a piskótatekercset szokás. Ezután még egy keveset fóla alatt kell hagyni, hogy a puliszka melegétől megolvadjon a túró, mert így az isteni. Majd lehet is szeletelni és fogyasztani. Mindenkit biztosíthatok, hogy rég ettem ilyen finom kaszás puliszkát és magam is jóllaktam belőle. S a jelek szerint nem csak nekem ízlett, hanem másnak is, bizonyíték rá az alábbi fotó, ami öt perccel a zsűrizés után készült. :)

Jó fakanálforgatást! Próbáljátok ki, garantáltan finom és kitűnő eledel tésztanapra!

Puliszkagombóc tárkonyos mártással - Új gasztrotehetségek a láthatáron

Na ezek után merészeljen valaki előhozakodni nekem az "ezek a mai fiatalok..." kezdetű szöveggel! Mert majd jól megaszondom az illetőnek, akárki legyen is az. Egyébként a képen látható "tünemény" Sára Paula és garantáltan nincs még 18 éves, de puliszkát úgy tud főzni, mint egy nagy. A fotó mellesleg a hét végi Ifinapok rendezvénysorozat főzőversenyén készült, ahol a feladat puliszkás ételek készítése volt. Na most, Kedves Gasztroblogger-társak tegyétek a kezeteket a szívetekre és kapásból soroljatok fel öt olyan ételt, aminek az alapja a puliszka. Lehetőleg ne olyanokat, hogy báránypörkölt puliszkával, gombapaprikás puliszkával, stb. Ugye, hogy nem is olyan egyszerű? Márpedig a versenyre jelentkező ifjak éppen kilencféle puliszkás ételt készítettek el (zárójelben mondom, de egyáltalán nem mellékesen, hogy erre rettentően büszek vagyok!!!!) a Tarisznyás Márton Múzeum udvarán, be is mutatták, el is mesélték, hogyan készítették, sőt, kóstolgatni is lehetett. Nos, kóstolgatás közben támadt az ötletem, hogy márpedig beblogolom a legjobb, legötletesebb puliszkás ételeket, főleg miután megláttam Paula mit ügyeskedik. Az ifjú hölgy ugyanis csak úgy, "hirtelen felindulásból" improvizálta a puliszkagombócot, mert mint mondotta, valami olyasmit akart készíteni, amit senki más. Nézni is kívánatos volt, hát még az íze! A kis hölgy ugyanis miután megfőzte a puliszkát, vajat kavart bele, várt egy keveset, míg annyira hűlt, hogy nem égette a kezét, majd egy kanálnyi puliszkát kerekre formázott, megtöltötte júhtúróval, közepébe helyezett egy csíknyi csípőspaprikát, aztán épp úgy gombóccá formázta, mint szilvásgombócot szokás. Ezután egy kis zsíron piros ropogósra pirította, melléje pedig tejfölös tárkonyos mártást készített. Mindezt teljesen nomád körülmények közepette, nyílt tűzön egy bogrács és egy serpenyő segítségével, na meg két talpraesett kuktával, Mihály Ágnessel és Réti Arnolddal. A végeredmény ízre, illatra és aspektusra egyszerűen kitűnő. Gratulálok Paulának, Ágnesnek és Arnoldnak, illetve a Fajánccc nevű csapatnak, amely sikeréhez jelentős mértékben hozzájárult ez a puliszkacsoda is!
Na most gondoljunk bele, ha a kis Paula nem egészen 18 évesen ilyen csodákra képes, milyen ételkölteményeket fog készíteni, mondjuk 40 évesen...

Jó fakanálforgatást! Biztos, hogy rövidesen elkészítem, mert kiváló tésztanapi eledel.

Vörösboros marhapörkölt - VKF!-re

Újonc vagyok a VKF!-ben, és óriási kihívást jelentett számomra Trinity szőlős, szürettel kapcsolatos felhívása, ugyanis nálunk Gyergyóban nem terem szőlő. Pontosabban, három éve beérik öcsém szőlője, amiből szoktam bizonyos finomságot készíteni, de a beérés még egy kicsit odébb van, tehát nem tudtam azt a bizonyos finomságot elkészíteni. Közben miután tisztázódott, hogy nem kimondottan "csak" szőlős ételek jöhetnek számításba, hanem olyasmi is, ami pl. borral készül - elvégre a bor szőlőből lesz - úgy véltem, itt az ideje, hogy ismét elkészítsem György Robi séfbarátom isteni, vörösboros marhapörköltjét. György Robiról tudni kell, hogy nagyszerű szakács, és ez a vörösboros marhapörköltje egyszerűen mesés. Kb. egy évvel ezelőtt többek közt azért kértem marhahúsos recepteket tőle a Krónikának, mert meg akartam tudni tőle a vörösboros marhapörkölt receptjét, amiből többször is ettem.
Nos, a munkálatokat azzal kezdjük, hogy a marhahúst megtisztítjuk a hártyáitól, megmossuk, majd hosszúkás, keskeny csíkokra vágjuk.




A hagymát megpucoljuk és laskára vágjuk. (Na, most esküszöm, hogy ebben az órában, ilyen fáradtan nem jut eszembe, hogy ezt, hogy kell szépen irodalmi nyelvezetben mondani, de kb. ilyen kell legyen.)


A paprikát is laskára vágjuk, majd kevés olajon a hagymával együtt megdinszteljük.

Amikor a zöldségek megdinsztelődtek, kissé félrehúzzuk és a forró olajra kb. kiskanálnyi pirospaprikát szórunk - ezt Robi szerint (de jóanyám szerint is) azért kell így csinálni, mert a paprika színanyaga a forró zsiradékban könnyebben kioldódik. (Én meg azért csinálom így, mert "mi így szoktuk", s punktum.) Ezután egy kis vizet öntünk rá, majd fedő alatt legalább húsz percet lassú tűznél pároljuk a zöldséget - Robi szerint így megelőlegezzük, hogy a zöldségek teljesen szétfőjenek és majd jó szaftja legyen a pörköltnek. Mellesleg, bármilyen pörköltről van szó, jóanyámmal együtt ezt "mi is így szoktuk" készíteni.
Ha már a zöldség kezd lesülni a zsírjára, hozzáadjuk a húst, összekavarjuk és fedő alatt, lassú tűznél a saját levében hosszasan pároljuk. Addig pároljuk, míg a hús majdnem puha, ekkor megsózzuk (ízlés szerint) és megszórjuk egy kis darált borssal (érzéssel). Ha közben lefőne a leve és még mindig nem puha a hús, pótoljuk egy kis vízzel és pároljuk tovább. Ez meglehetősen hosszas folyamat - kb. 1-2 óra - emiatt semmiképp nem sorolnám a gyors és könnyű kategóriába, viszont a végeredmény mennyei és érdemes rászánni az időt. Ha már lesült a zsírjára, közvetlenül a tálalás előtt ízlés szerint ízesítjük egy kis félszáraz vörösborral és tovább forraljuk (szintén takaréklángon) még legalább negyed órán át. Na most itt van egy kis "kanyar" a dologban, mert ha például egy vendéglátás alkalmával akarjuk a vendégeinket elkápráztatni a vörösboros marhapörkölttel, akkor a "sima" marhapörköltet - bor nélkül - elkészíthetjük előzetesen is és tálalásig hűtőben/fagyasztóban tároljuk, majd tálalás előtt újra felforraljuk és hozzáadjuk a vörösbort. Ezalkalommal Vrancea-i félszáraz Pinot Noir-t használtam és felséges lett. Hogy fokozzam a vörösben játszó élvezeteket körteként párolt vöröskáposztát adtam melléje, de aki kifejezetten hízni akar, az fogyaszthatja nokedlivel, vagy kifőtt tésztával is. Párolt vöröskáposztával viszont kiváló húsnapi ebéd, de akár ünnepi vacsora is lehet.

Hozzávalók: 70 dkg borjúhús (tarja, lapocka, vagy comb), 5-6 db. hagyma, 2-3 db paprika (ebben az esetben egy kápia és egy zöld paprika), 2-3 kanálnyi olaj, kiskanálnyi pirospaprika, só, bors, félszáraz vörösbor - ízlés szerint.

Jó fakanálforgatást! - remélem elnyeri e tetszéseteket. :)

Mandulaműtét után lányom jól lakott Ottis és Timus finomságaiból

Igen, jól látjátok: összepárosítottam Ottis szőlős csirkéjét Timus fűszeres-mézes párolt almájával. :) Az előkelő társítást pedig azért eszközöltem, mert ma (szeptember 10-én) hoztam haza a lányomat a kórházból és valami olyan ebéddel akartam meglepni, ami különleges, étvágygerjesztő, eltér attól, amit megszokott, gyorsan készül és ellenállhatatlan olyan ember számára is, aki alig tud enni. Szegénykém a mandulaműtétje után, alig evett, mert még a folyadékot is nehezen tudta lenyelni, szilárd ételből csak a pépesek, vagy könnyen pépesíthetőek jöhettek számításba. Nos, ezért esett a választásom erre a két finomságra, hiszen a csirkemellet lehet omlós puhára párolni, az alma pedig pépesítés nélkül elolvad az ember szájában.
Persze főztem egyebet is, első fogásnak egy könnyű tök levest grízgaluskával és a szőlős csirkemellet fűszeres párolt almával megtoldottam még egy krumplipürével, mert azt kifejezetten kívánta a lányom. Mondanom sem kell, nagyon nyerő volt az ebédem, a lányom igen jó étvággyal ette és mint mondotta, hétfő óta összesen nem evett annyit mint ma ebédre. Ezért külön köszönet nektek Ottis és Timus. Azonban az eredeti recepteken változtattam egy keveset, egyrészt, mert a húst egészen puhára, omlósra kellett párolni, másrészt, mert a lányom még nem eheti a csípős fűszereket. S akkor most lássuk, hogyan készült a szőlős csirkemell, illetve a fűszeres-mézes párolt alma az én konyhámban.
A csirkemellel kezdtem, amit miután megmostam és megtakarítottam a hártyáitól kiterítve felszeleteltem, hat szelet lett egy kb. 60 dekás csirkemellből. Utána csak sóztam egy picit, majd hűtőbe tettem a felhasználásig. Egy serpenyőben egy kis olajat hevítettem és miután megszórtam egy kis majoránnával és rozmaringgal (bors helyett), mindkét oldalát szép aranyszínűre sütöttem. Ezután többször is kevés vizet töltve alája, fedő alatt addig pároltam, míg a csirkemell egy kis nyomásra könnyedén izomrostokra hullt.
Lesütöttem zsírjára, majd hozzáadtam a félbe vágott, kimagozott szőlőszemeket, majd miután ez is megpuhult kb. egy decinyi tejföllel besűrítettem a mártást. Nagyon finom lett így is, a lányomnak ízlett és azt mondta, "ugye még ilyet készítesz, anya, akkor is, amikor már nem fáj a torkom és jól tudok nyelni". Természetesen, megígértem, de úgy vélem bors helyett továbbra is a rozmaringos változat mellett maradok, mert kitűnően harmonizál a szőlővel és még én sem hiányoltam a borsot belőle, noha én még a tejbegrízt is megborsoznám, annyira szeretem ezt a csípős fűszert.
A fűszeres-mézes párolt alma nálam inkább mézes volt, mint fűszeres, mert a gyömbért enyhe csípőssége végett startból kihagytam, csupán csipetnyi őrölt fahéjat tettem bele - annyit csak, hogy az alma ízét kissé "megbolondítsa" - egyébként mindent ugyanúgy csináltam, mint Timus. Ebben a változatban mindkét ételt minden lábadozó, gyengén evő betegnek ajánlom. Nyerő!

Kedveseim, köszönöm a nyerő ötleteiteket és várom a továbbiakat!

Karfiol leves 15 perc alatt

A karfiol leves az egyik kedvenc levesem télen-nyáron. Most éppen szezonja van a karfiolnak, olcsón vásárolható és nagyon ízletes leves készíthető belőle röpke néhány perc alatt.

Hozzávalók: egy kis fej karfiol, 1-2 sárgarépa, egy kis fej hagyma, olaj, 1-2 evőkanál rizs, só, késhegynyi sáfrány, petrezselyemzöld.

A hagymát apró kockára vágjuk, majd egy kevés olajon üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk a megtisztított, karikára vágott sárgarépát és puhára pároljuk.



Feltöltjük vízzel, majd amikor felfőtt, hozzáadjuk a rózsáira szedett karfiolt és a rizst, ízlés szerint sózzuk, majd amikor puhára főtt a zöldség, megszórjuk egy kis sáfránnyal. Tálaláskor petrezselyemzöldet és borsot adunk melléje, de aki szereti tehet bele tejfölt is. Elkészítése zöldségpucolással együtt 15 perc.

Lucskoskáposzta

Az már akkor teljesen egyértelmű volt számomra, amikor Max megfogalmazta a felhívását a "Gyors és könnyű" receptek népszerűsítésére a Flag magazinon keresztül, hogy valami káposztás ételt fogok beajánlani. Egyrészt, mert káposztatermesztő faluban, Gyergyószárhegyen születtem. A szárhegyi káposztáról csak annyit, hogy legalább annyira finom és különleges, mint vecsési, csak nem annyira jó a marketingje, ezért nem hallottatok mostanig róla. Ismérve, hogy a káposzta formája kerek - innen is a szárhegyi nóta "kerek a káposzta, csipkés a levele..." - tetején lapított és szorosan egymásra hajló nagyon vékony levelekből áll. Emiatt kiválóan alkalmas a téli elsózásra, hamar megérik és minőségét hónapokig megőrzi. Ez volt a reklám és akkor most következzen a lucskoskáposzta, ami szintén szárhegyi káposztából készült és egy gyorsan, könnyen készülő nyári egytálétel, ráadásul nagyon olcsó.

Hozzávalók (4 személyre): 25-30 dkg sertéshús (legjobb, ha a zsíros-porcos bordavéget választunk, illetve dagadót, vagy csülköt), 1-2 fej hagyma, egy közepes fej káposzta, 2-3 paradicsom, vagy paradicsomlé, ill. püré, késhegynyi pirospaprika, 1 kanál liszt, 1 kanál zsír, csokornyi csombor és kapor, só; tálaláskor tejföl, ecet és csípős paprika.

Elkészítése: Az apró kockára vágott hagymát egy kis zsíradékon (használhatjuk a sertéshús kiolvasztott zsírosabb részeit is) üvegesre dinszteljük, hozzáadjuk a nagyobb kockára darabolt sertéshúst és fedő alatt enyhén sózva félpuhára pároljuk. A káposztát megpucoljuk, majd jó nagy kockára vágva a húshoz adjuk. A paradicsomot meghámozzuk és cikkekre vágva, vagy felkockázva (reszelni is lehet, aki nem szereti, hogy ép paradicsom darabkák legyenek az ételben) a káposztához adjuk. Annyi vizet töltünk hozzá, hogy ne lepje el teljesen a káposztát, majd amikor felfőtt ízlés szerint sózzuk, illetve hozzáadjuk a fehér cérnával átkötött csokornyi csombort és kaprot. Fedő alatt lassú tűzön addig főzzük, amíg a káposzta megpuhul, ekkor kidobjuk az ételből a csokorba kötött zöldfűszereket és egy kanálnyi lisztből vékony rántást készítve készre főzzük a levest. (A rántás akár el is maradhat, vagy helyettesíthető paradicsompürével - ez esetben viszont ne tegyünk friss paradicsomot bele.) Tálaláskor tejfölet, ecetet és csípős paprikát adunk melléje.
Lucskoskáposztát készíthetnek a vegetáriánusok is, ebben az esetben kimarad a receptből a húsos fázis - vidékünkön böjti időszakban a nem vegetáriánusok is szokták így készíteni.

Elkészítési ideje kb. félóra zöldségpucolással, húsdarabolással együtt, előállítási költsége a négy adagnak hozzávetőleg 10 lej, vagyis egy adag 2,5 lej. (Forint árban nem tudok kalkulálni, mert nem ismerem az ottani piaci árakat, de gyanítom, hogy nem kerülhet az Anyaországban sem sokba.)