Na még egy kicsit húzzunk bele!

Mindenkinek köszönöm, aki a felhívásomra hallgatva az elmúlt napokban Kozma Ágnesre szavazott. Ugyanakkor tolmácsolnám a szerkesztő-műsorvezető édesanyjának, Jászberényi Emesének a köszönetét is. Nektek köszönhetően Ági az ötödik helyről a másodikra került, ami nekünk, erdélyieknek nem kis örömet okoz. Na most: még csütörtökig lehet rá szavazni és úgy vélem, ha belehúzunk, még akár első is lehet. Higgyétek el, nagyon megérdemli! Az a kérésem, hogy ma, holnap és holnapután mindenki szavazzon még rá, illetve mindenki kérje meg még legalább egy megbízható ismerősét, hogy szavazzon Kozma Ágnesre. Itt megtehetitek.

Szavazataitokat előre is köszönjük Jászberényi Emesével együtt!

Ételízesítő házilag

Volt nekem egy szeretett nagybátyám, aki nagytudású élelmiszervegyész volt, a sör-, égetett italok és üdítők nagyipari gyártásában vannak elévülhetetlen érdemei. Sok esetben családtagokon, rokonokon "tesztelte" egy-egy újabb termék minőségét, ezért soha nem volt furcsa, ha Laci bátya valamit csak úgy elénk rakott, "na, kóstold meg és mondj véleményt róla!" felszólítással. Ám, azt soha nem felejtem el, amikor egy alkalommal valami sárgás-fehér port kóstoltatott meg és azt kérdezte: "szerinted, ez mi?" Vonakodva kóstoltam meg, hiszen annak előtte mindig valami színes löttyről kellett véleményt mondani és legtöbbször mindegyikről kiderült: nagyon finom. Ez viszont por volt és semmi étvágygerjesztőt nem sugallt a színe. De mivel Laci bátya kért, és bíztam benne, hát megkóstoltam. "Vegeta" - vágtam rá azonnal, amint megnyalintottam a kiskanál hegyén a port, mire nagybátyám jelentőségteljes pillantás kíséretében mondta ángyomnak: "na ugye, megmondtam". Keveset értettem az egész párbeszédből, meg nem is igazán érdekelt akkoriban, hiszen ez a történet valamikor az 1970-es évek végén zajlott, amikor még középiskolás voltam, de akkoriban már "kéz alatt" (értsd: feketén) árulták a magyarországi rokonok által tonnaszámra hozott ételízesítőt, amit nálunk egyáltalán nem lehetett kapni. A kíváncsiságom viszont akkoriban is határtalan volt, és noha egyáltalán nem érdekelt, hogy nagybátyám már megint mit kotyvaszt, azt azért megkérdeztem tőle: "mi van, talán nem az?" Nagybátyám erre hosszas magyarázatba kezdett az umami ízről, meg a szójaszószban természetes módon előforduló nátrium glutamátról, de azt is elmondta, hogy nagymennyiségben cukornádból, cukorrépából, keményítőből és melaszból állítják elő és ízfokozóként használják különféle élelmiszerekben. De mondott mást is, ami szöget ütött a fejemben már akkor. "Ezzel, amit kóstoltál csak annyi a gond, hogy szintetikus módon állították elő laboratóriumi körülmények közepette" - mondta bátyám miközben szigorúra merevedtek jóságos vonásai. Ezek után millió kérdésem lett, amire bátyám rendre igyekezett megválaszolni, lényeg, hogy megértettem, nagybátyám - aki élelmiszer ügyekben még tudja is, mit beszél - nem tanácsolja, hogy nátrium glutamáttal dúsított ételízesítőt használjunk ételeink készítésében. Ezután volt is némi vitám jóanyámmal, mert nem akartam megenni a húslevest - pedig nagyon szerettem - mert Vegeta volt benne. És igen, miután saját konyhám lett, sem használtam soha ezt az ételízesítőt. De mivel nagyon trendi volt ételízesítőt használni évekig kísérleteztem és keresgéltem egy olyan receptet, ami leginkább hasonlít ama gyári ízéhez. A legtökéletesebbnek a keresztanyám féle ételízesítő volt, azonban soha nem tudott mennyiségeket, arányokat mondani, csak sorolta a zöldségek nevét, amit beletett. Ha pedig a mennyiségre kérdeztem rá, mégis miből, mennyit, frappáns válasza volt: "maga magát mutatja". Vagyis keresztanyám lényegében színre rakta össze az ételízesítőjét és a különféle színű zöldségek keveredése adta az összhatást. Magyarán, ha úgy látta, kell bele még egy kevés piros, akkor paradicsomot darált még az örleményhez, ha a zöldet hiányolta, akkor petrezselyemzöldet, vagy zellerzöldet adott hozzá. Ja, és fiatalasszonykoromban mindig ellátott bőségesen ételízesítővel, amit aztán egész évben hasnálhattam. Sok év múltával - amikor már a keresztanyám befőzős kedve is alábbhagyott - bukkantam rá Bokor Katalin Befőzés cukor nélkül? című receptes könyvecskéjére és ebben találtam rá a Vegeta néven jegyzett receptre. Azóta ez alapján készítem az ételízesítőmet és igen, éppen olyan jó, mint a keresztanyámféle.

Hozzávalók: 1 kg sárgarépa, 1 kg petrezselyem, 1 kg magvalt paprika (vegyesen, piros és sárga), 20 dkg karfiol, 20 dkg hagyma, 40 dkg zeller, 20 dkg paradicsom, 20 dkg karalábé, 2 fej fokhagyma, egy-egy nagy csokor petrezselyem- és zellerzöld, félkiló só.

Minden zöldséget megpucolunk és alaposan megmosunk, majd akkorára daraboljuk, hogy a húsörlőbe tudjuk darálni. Rendre mindent ledarálunk, a zöldeket is, majd az egész örleményhez hozzáadjuk a sót és kézzel alaposan összekavarjuk. Azonnal tisztára mosott üvegekbe rakjuk és mehet a kamarába. Tartósítószer nem kell bele, mert a só tartósít. Egész évben használható különféle ételek ízesítésére csak figyelni kell a sózásra. A húslevesnél akkor tegyük a levesbe, amikor még együtt fő a hús a zöldségekkel, vagyis még mielőtt leszűrnénk, mert ha a leszűrt levesbe tesszük, a zöldségörlemények úszkálni fognak a leves tetején, ami ront az aspektusán.Jó fakanálforgatást!

Aszalt gyümölccsel töltött alma batyuban

Ez egy igazán díszes, finom és ha már van kész réteslapunk, akkor gyorsan készülő sütemény. Ráadásul rengeteg lehetőség rejlik benne a fakanálforgatási kreativitás kiélésére, ami egy ételreceptben nálam egyáltalán nem mellékes szempont. A receptet az alfalvi Irénke barátnémtól tanultam, aki rengeteg finom sütit készít és képes hajnali öt órakor felkelni, ha arról van szó, hogy a családjának valami finomságra fáj a foga. Az ötletet, hogy most utóbb elkészítsem az adta, hogy a gesztenyés-meggyes meglepetésgombóchoz előkészített, mindenféle magvakkal töltött meggyből megmaradt egy kevés és hogy ne prédálódjon el, gondoltam, beépítem valami süteménybe. Ugyanakkor jóapám hozott egy szatyornyi apróméretű almát, mert tudja, hogy nálunk téli időszakban tonnaszámra fogy az alma. Ezzel az alaphozzávalók meg is voltak, csupán réteslap kellett még hozzá, amit ez alkalommal sz üzletből vásároltam, mert többször is kipróbáltam és jóminőségűnek ítélem. Persze, akinek van rá ideje, nyugodtan gyúrhat is réteslapot, sajnos, nálam a helyzet az, hogy általában nincs időm.

Hozzávalók: egy csomag fagyasztott réteslap, 18 db. kisméretű alma, vagy 9 nagyalma felezve, maréknyi aszalt gyümölcs (mazsola, datolya, füge, aszalt alma, szilva, körte, barack, narancs, stb. bármilyen gyümölcs, illetve olajos magvak - dió, mogyoró, stb. - apróra vagdalva), rum, porcukor.

A munkálatokat az alma töltelékjének az előkészítésével kezdjük, ami történhet pl. előző este. Vagyis az aszalt gyümölcsöket mazsolaszemnyi nagyságúra aprítjuk - milyen jó, hogy Gabojszától kaptam ajándékba aszalt almát! :) -, az olajos magvakat szintén apróra vagdaljuk. Nem ront rajta ha ez utóbbiakat kissé megpörköljük. Ez most azonban elmaradt, mert a maradék meggyszemekben volt annyi, amennyit épp elégségesnek ítéltem, ehhez még hozzáadtam néhány Gabojszaféle aszalt almát, illetve az itthoni készletből aszalt barackot, ananászt, narancsot és datolyát. A gyümölcsökre annyi rumot öntöttem, hogy jó ellepje - ha gyerekek is esznek belőle, akkor a rumot helyettesítsük valami finom szörppel, pl. málnaszörppel - fóliával lezártam az edényt, majd bepakoltam a hűtőbe a másnapi felhasználásig. Másnap aztán leszűrtem a gyümölcsökről a rumot és előkészítettem az almákat. (A gyümölcsökről leszűrt rumot ne dobjuk el, hiszen az továbbra is hasznosítható bármilyen sütemény ízesítéséhez!) Az almák előkészítése lényegében abból áll, hogy szépen meghámozzuk, kikanyarítjuk a bajuszát, és karalábéfúróval kivájjuk a magházát. Ha eléggé gyorsan dolgozunk, nincs ideje az almának megbarnulni, de nem ront rajta semmit, ha citromlével meglocsoljuk. Én most nem locsolgattam, mert citromlé nem volt itthon és csak azért nem mentem ki a házból. Kissé megbarnult a közepe, de úgy ítéltem, egy ennyi barnaság direkt kell neki. :) Ha ezzel is kész vagyunk, töltsük meg az almák közepébe fúrt üregeket a rummal átitatott aszalt gyümölcsökkel, majd vegyük a réteslapot - amit ugye a hűtőben hagytunk szépen kiolvadni előző estétől - hajtogassuk szét, és vágjunk kilenc egyforma négyzetet. Ezekre a négyzetekre helyezzük rá az almákat, majd a négyzetek sarkait kissé húzzuk ki, magyarán készítsünk füleket, hogy könnyebben tudjuk batyuba "kötni" a töltött almákat. Az almákat úgy kötjük batyuba, hogy átlósan összefogjuk a réteslap sarkait, majd csavarunk egyet rajta. Az így elkszült batyukat tepsibe rakjuk - én kizsíroztam a tepsi alját, de utólag rájöttem, hogy nem kellett volna, mert a réteslapnak van annyi zsírossága, hogy nem ragad bele - tisztes távolságra egymástól és előmelegített, jó forró sütőben készre sütjük. Akkor kész, ha jó nagyra felnőtt a rétestészta és szép aranybarnára sült. Még melegen megszórjuk porcukorral és kizárólag tésztanapon fogyasztjuk.
Jó fakanálforgatást!

Kata tepsis csirkecombja

Nem tudom, máshol, más "szakmában", hogy van, de mi, "újságírótyúkok", ha összekerülünk, miután a környék szaftos pletykáit elosztottuk és a magunk módján a világot is "megváltottuk", biztos, hogy a főzésnél kötünk ki. A fakanál körüli elméletgyártás legtöbbször úgy kezdődik, hogy valamelyik bedobja a sarkalatos kérdést: "adjatok valami jó tippet, finom és gyorsan készülő kajára!" Ez a varázsige, mert innen aztán egymást túlbeszélve jönnek a jobbnál jobb receptek. Egyik alkalommal Kata mesélte el, hogy milyen szenzációs tepsis csirkecombbal kápráztatta el a családját, s még nem is posztolt a konyhában órákon át. Az ötlet nagyon megtetszett, azonnal megjegyeztem és azóta már többször is elkészítettem.

Hozzávalók: 4-6 db. csirkecomb (alsó és felső egyben), 6-8 db. koktélparadicsom, vagy 1-2 db paradicsom karikára vágva, 2 nagy alma, 1-2 paprika, 3-4 cikk fokhagyma, 1 nagy fej hagyma, só, bors, fűszerpaprika.

A csirkecombokat megmossuk, leitatjuk a víztől, majd sózzuk, borsozzuk, megszórjuk fűszerpaprikával. Egy tepsi alját vékonyan kikenjük olajjal és ebbe fektetjük a csirkecombokat.


Ezután rászórjuk a karikára vágott hagymát, a fokhagymacikkeket, a karikára vágott paprikát és a magházától megtisztított cikkekre vágott almát, illetve a paradicsomot. (A koktélparadicsomot egészben, ha nincs ilyen, akkor a másikat karikára vágva.) Ezután a tepsit alufóliával lefedjük, majd a sütőben kb. félórát sütjük, aztán levesszük róla a fóliát és addig sütjük, míg szép pirosra pirul a comb. A comb mellé nem szükséges köret, hiszen a tepsiben sült zöldségek és alma körteként is felfogható. Salátával, illetve savanyúsággal tálaljuk, csak húsnapon fogyasztjuk.

Jó fakanálforgatást!

Töltött tojás karfiollal

A töltött tojás is egy olyan étel, amit számtalan változatban készítek és a kamarában/hűtőben lévő hozzávalók, na meg a hangulatom függvénye, hogy éppen milyen is lesz. Ez most éppen karfiolos, mert még mindig nem unjuk a karfiolt. :)

Hozzávalók: személyenként 1-2 tojás, személyenként 3-4 karfiolrózsa, illetve ennek megfelelő mennyiségű tartármártás, só, bors és hagyma, ízlés szerint. (Ebben az esetben 3 tojás, egy pici fej karfiol, kb. 2 dl tartármártás volt az alap hozzávaló, mert a lányom két tojást kért én meg egyet. :))

A tojásokat keményre főzzük - tegyünk a fővő vízbe egy mokkáskanálnyi sót is, mert könnyebb lehámozni a héját, főleg, ha friss házitojásból készül. (Ezek annyira frissek voltak, hogy édesanyám dédelgetett tyúkanyói épp aznap pottyantották a fészekbe.) A karfiolt rózsáira szedjük, normál sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük és egy tálba helyezzük. Vigyázzunk, hogy ne főzzük túl, a karfiolrózsáknak szépen egyben kell maradniuk! A tojásokat megpucoljuk, félbe vágjuk, kiszedjük a sárgáját és egy tálacskába helyezzük. Egy nyers- és egy kemény tojássárgából egy kis majonézt kavarunk, hozzáadjuk az ízlésszerinti mennyiségű tejfölt, ízesítjük egy kis citromlével, mustárral, sóval és porcukorral. A tojássárgákhoz hozzáadunk néhány karfiolrózsát (mennyiségben nem baj, ha kicsivel több a karfiol, mint a tojássárga), villával összezúzzuk, hozzáadunk egy fél picifejnyi hagymát nagyon apróra vágva (jobb, mint reszelve, bár ez ízlés dolga). Ha túlságosan keménynek találnánk a masszát hígítsuk egy kis tartárral, majd kóstoljuk meg és ha szükséges sózzuk, borsozzuk utána. Ezt a tölteléket töltjük be a tojásokba, s itt lehet cifrázni nyomózsákos módszerrel - nekem most éppen erre nem volt kedvem és egy kiskanállal halmoztam a sárgák helyére a tölteléket. Egy tálban szépen elrendezzük a megtöltött tojásokat és a karfiolrózsákat, majd ráöntjük a tartármártást és az egészet legalább egy-két órára hűtőbe tesszük. Húsnapon fogyasztható, kiváló előételnek, de svédasztalon is megállja a helyét, vagy akár vacsorára is fogyasztható.

Jó fakanálforgatást!

Mákos szilvásgombóc

Ez is egy olyan bejegyzés, amivel Edithnek tartozom, ugyanis Max gombócos VKF! kiírásától függetlenül október számomra egyébként is a gombócolásról szólt. Nem neveztem ezzel a recepttel, mert arra gondoltam, hogy Edith fog nevezni és nem tartottam illendőnek "lenyúlni" a receptjét. Bizonyára emlékeztek, hogy Edith még szeptember elején közzétette a szenzációs Gyors szilvásgombócának a receptjét és amikor megláttam azonnal ráismertem arra a receptre, amit még a nyolcvanas évek közepén gyűjtöttem be Szlovákiában az egyik eszperantista ismerős édesanyjának a recepttárából. Azonban, mivel akkoriban még én is fiatal voltam és bohó, a papírfecnit, amire leírtam sikerült elhagynom még a kirándulásom során, magyarán haza sem ért a recept nemhogy kipróbáljam. Mondjuk hiányát csak akkor éreztem, amikor főztem és törtem a pityókát a gombócnak, majd gyúrtam a tésztát és bügyürgettem a ragacsos gombócokat. Na, olyankor mindig elmondtam, hogy akkor fogok még egyszer szilvásgombócot készíteni, ha már meglesz az a csodarecept, ami fiatalon sz ölembe hullott, de nem tudtam eléggé értékelni. Jó sokat kellett várnom rá! Azonban, amikor először elkészítettem az Edith receptje alapján és rájöttem, hogy ez még annál is gyorsabb, mint ahogy elképzeltem, nagy kedvet kaptam a gombócoláshoz. Arról nem is beszélve, mennyire elnyerte a család tetszését! Lényeg, a lényeg: lányom októberben sorozatosan szinte minden csütörtökön azzal kezdte a telefonban, hogy "aaanyuuuciii, holnap, mire hazaérek a vonattal, ugye készítesz olyan Edithféle gombócot?" Erre mit lehetett volna válaszolni, hiszen a kérdés is helyesen volt feltéve az igenlő válaszhoz. így hát minden pénteken délután négy óra magaslatában kezdtem a szilvát magozni, fahéjazni, majd gombócoltam és öt órakor, amikor a lányom lépett be az ajtón, már tálalva volt a gombóc. Edith receptjétől csak minimális mértékben tértem el, ugyanis az ő adagja kissé soknak tűnt, mert sok esetben csak a lányom evett gombócot, én nem. Nem mintha nem szeretném, de gyümölcs-, hús- és zöldségnapról még akkor is kihagytam, ha a közepében szilva volt. S akkor most leírom ama kicsinyített változatot.

Hozzávalók: 10-12 szem szilva felezve és fahéjjal megszórva, 3,5 dl víz, 4 evőkanál olaj, 25 dkg liszt, 1 tojás, csipetnyi só, darált mák és porcukor ízlés szerint.



A továbbiakban Edith utasításai szerint jártam el, vagyis előbb kimagoztam és félbe vágtam a szilvát, a közepébe viszont csak egy kis fahéjat tettem, mert nem szeretjük a nagyon édes ételeket és nekünk pontosan elég cukorból az, ami a gombócra kívül kerül.

Aztán felforraltam a vizet az olajjal, pici sóval és a lisztet egyben "belezuttyintottam" a fazékba, majd szaporán összekavartam, aztán hozzáadtam a tojást is, azzal is elkavartam, végül ügyes gombócokat böngyörgettem belőle. Nekem 20-25 gombóc jött ki átlagban a negyedkiló lisztből és ez kettőnknek bőven elég, még akkor is, ha mindketten eszünk belőle.

Természetesen, közben feltettem a normál sós vizet is főni, és mikor forrt már akkor beledobáltam a gombócokat, kifőztem, forró vízzel leöblítettem és darált mákkal megszórtam, jó gazdagon, mert mi úgy szeretjük, ha minél mákosabb. Mivel októberben szinte minden pénteken készítenem kellett egy ilyen adag gombócot, készült belőle prézlis (zsemlemorzsás) változat is, ami így néz ki.

Igaz, hogy már nem igazán lehet a piacon szilvát vásárolni, de az ügyes gazdasszonyok fagyasztottak, vagy cukorral meghintve tettek el télire is, hogy akkor is lehessen szilvásgombócot készíteni, amikor kint olyan hideg van, hogy a kutya eltörik a kanyarban.

Jó fakanálforgatást!

Paradicsompaprika karfiollal

Úgy tűnik, hogy ez az az év lesz, amikor valóban addig készítem a különféle befőtteket savanyúságokat, míg lehavaz. Eddig ugyanis csak mondogattam, hogy általában míg lehavaz, addig befőzök, most viszont valahogy úgy jött ki a lépés, hogy meg is teszem. Igaz, hogy szeptemberben sok olyasmi történt, ami egyaránt elemésztette az időmet és a pénzemet - pl. a lányom mandulaműtétje, iskolakezdés, stb. - és emiatt épp szeptemberben, amikor máskor gőzerővel befőzök, nem sikerült annyi mindent bepakolni a kamarába, mint általában szoktam. Többek közt emiatt maradt ki ez az igen finom savanyúság is, ami a családi toplistán előkelő helyet foglal el. De kicsit meséljek arról, hogyan is kereszteztem össze a karfiolt a paradicsompaprikával. Évekkel ezelőtt történt egy alkalommal, amikor épp paradicsompaprikát tettem el, hogy egy szűrőkanálnyi paprikát sehogyan sem tudtam a már tele üvegekbe beleszuszakolni, viszont a maradék nem töltött meg egy kisebb méretű üveget sem. Néztem, mit kezdjek vele, aztán felfeldeztem egy kisfej karfiolt a hűtőben. Nosza, kitaláltam, hogy sebtében meglobbasztom a karfiolt is és a paprika után "küldöm" a befőttes üvegbe, lesz ami lesz alapon, elvégre nagyon szeretjük a karfiolt. Ha meg kiderül, hogy nem ízlik ecetes savanyúság formájában, akkor legalább tudjuk, hogy ilyesmivel nem kísérletezünk a továbbiakban. Azonban az történt, hogy amikor éppen az az üveg került terítékre, amiben karfiol is volt, a családból mindenki a karfiolokat "vadászta". Sőt, nagy elégedetlenséget váltott ki, hogy csak egy üveggel volt, a gyermekeim meg is jegyezték: "máskor ebből többet kell eltenni". No azóta nem is teszek el paradicsompaprikát karfiol nélkül. Idén viszont az történt, hogy a "nagy befőzési szezonból" valahogy kimaradt ez a finomság és jóval Halottak napja után döbbentem rá: "jé, még nem tettem el karfiolos paradicsompaprikát!" Nosza, elszaladtam a szomszédban lévő aprózárba és nem kis meglepetésemre találtam mind paradicsompaprikát, mind karfiolt, de még kápiát is. Ráadásul még a régi, nyári árban! Hamarjában összekapkodtam egy zacskónyit mindhárom zöldségből és már el is volt döntve, mivel töltöm az estémet.

Hozzávalók: 2 kg paradicsompaprika, 1 kg kápia, 2-3 kisebb fej karfiol, szemesbors, babérlevél, 1,5 liter vízhez 1/2 liter 9 fokos besztercei borecet, 2 kanál só, 8-10 kanál cukor, kiaskanálnyi befőzőpor.
A karfiolt megmossuk, rózsáira bontjuk, a nagyobbakat kettőbe, vagy négybe vágjuk, majd 5-10 percre enyhén sós vízbe tesszük. Ezt azért kell, hogy a rózsák bugyraiban megbújt csimaszok, lárvák is előbújjanak, amit esetleg pucoláskor nem vettünk észre. Tapasztalatom szerint, szegény csimaszok nagyon nem szeretik a sós vizet, de én sem szeretem, ha "hús" kerül a savanyúságba. :)
A paprikát megmossuk, majd falatnyi cikkekre vágjuk.
Ha mindezzel megvolnánk, akkor elkészítjük a salátalevet és felforraljuk. A salátalébe általában nem szoktam beletenni a borsot és a babérlevelet, mert tapasztalatom szerint, ha az üvegbe tesszük a fűszereket a dunsztolás során annyira kioldódik a fűszer íze, hogy éppen jó. Ha forr a salátalé, egyszerre annyi adag karfiolt rakunk bele, amivel könnyedén elbánunk, és addig forraljuk, míg színt vált, vagyis míg még a roppanósságát megőrzi, de már nem nyers. Az előpárolt karfiolokat kiszedjük egy tálba, és ott várakoztatjuk egészen a rétegelésig.
Ekkor következhet a felszeletelt paprikafélék előfőzése, vagyis hasonlóan a karfiolhoz egyszerre annyit teszünk a fővő salátalébe, amennyivel könnyedén elbánunk. És csak addig forraljuk, míg színt vált! Nagyon vigyázni, mert pillanatok alatt szétfő a paprika, ha nem vesszük ki idejében a fővő salátaléből! Szóval, amint színt váltott egy adag paprika, rendre lehet szedni a befőttes üvegekbe - amiknek az aljára babérlevelet tettünk - és egy sor paprika után tegyünk egy sor karfiolt. Úgy osszuk el, hogy a paprikaréteg kb. akkora legyen mint a karfiolréteg, vagyis lényegében több paprika kell legyen az üvegben mint karfiol. Tapasztalatom szerint, az a helyes arány, ha a paprika dominál, mert így a karfiolunk is enyhén paprika ízű lesz, ami pedig határozottan a javára válik. Amint az üvegeink megteltek zöldséggel, a salátalevet újra felforraljuk - ekkor teszünk bele egy kis befőzőport is - és forrón az üvegbe töltjük. Ledugaszoljuk, majd szárazdunsztban hagyjuk kihűlni. Hús-, zöldség- és tésztanapon fogyasztható.

Jó fakanálforgatást!