2010. március 10., szerda

Süssünk hígpalacsintát!


Hát akkor süssünk hígpalacsintát! Jelzem ez is egy alaprecept lesz és kimondottan kezdő fakanálbajnokoknak dedikálom. Annál is inkább, mert annyi mítosz kering a hígpalacsinta készítése körül, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik benne. Nos, mindjárt az elején tisztázzuk, mi kell egy jó hígpalacsintához. Először is kell egy jó serpenyő. Na most, hogy milyen a jó serpenyő, azt elég nehéz megmondani, de sokat segít az eligazodásban a kísérletező kedv, és az ha például az általam leírt recept alapján készülő palacsinta nem ragad bele. Na, most ezt lehet, hogy sokan önteltségnek, meg nagyképűségnek tekintik - lelkük rajta, mert az övékét mérgezik, nem az enyémet -, de mindaddig nekem sem jött össze a híg palacsinta, míg rá nem bukkantam a legegyszerűbb receptre, amivel készíthető. A "titok" pedig abban rejlik, hogy nem teszek a tésztába sem cukrot, sem tejet, egyszerűen ásványvízzel, vagy ahogy Székelyföldön nevezik borvízzel, illetve ennek hiányában szódavízzel készítem.


Hozzávalók: 10 evőkanál liszt, csipetnyi só, 1 tojás és annyi ásványvíz, hogy folyékony tésztát nyerjünk; olaj a sütéshez. Itt azért látható két tojás benne, mert dupla adagot készítettem 20 kanál liszttel. Ha jól emlékszem, kb. 25 palacsinta lett belőle, a 10-ből is lesz kb. 10-12.

Miután kimértük az adagokat, elkavarjuk a tojást a liszttel és sóval, aztán apránként kezdjük hozzáadagolni az ásványvizet. Közben folyamatosan kavarjuk, igyekezzünk minél csomómentesebbre kidolgozni a tésztát.

Az ásványvizet adagoljuk a tésztához, amíg folyós tésztát nyerünk - kb. ilyet, mint ezen a képen. Ezután a serpenyőt hevítsük fel alaposan, cseppentsünk bele egy cseppnyi olajt és folyassuk szét a felületen, majd kb. egy fél merőkanálnyi palacsinta tésztát öntsünk bele és azt is egyenletesen oszlassuk szét a felületen. Lényeg, hogy minél vékonyabb rétegben és egyenletes vastagságban kerüljön a serpenyő aljára a tészta - ezt legkönnyebben úgy érjük el, hogy óvatosan körbe mozgatjuk az edényt.

Ha így járunk el, akkor egyenletesen fog megsülni a palacsintánk és nem maradnak nyers foltok a még sületlen felületén sem - ahogy itt is látható. Amikor már ilyen, akkor megfordíthatjuk. na most akinek igen jó és fejlett a kézügyessége, az próbálkozhat a "feldobásos, röptében elkapjuk a levegőben" módszerrel is. Megvallom őszintén, miután még a kezdetek kezdetén összejött nekem, hogy egy palacsintám a fogason landoljon, lemondtam minden feltörekvő bűvészi késztetésemről és azóta is egy széles pengéjű, tompa végű késsel fordítom meg, mert ez így kellően biztonságos. A bűvészkedést pedig hagyom a lányomra, akinek lényegesen jobb a kézügyessége, mint nekem és igen ügyesen forgatja a palacsintát akár egyszerre két serpenyőben is.
Ha kész vannak a palacsinták, akkor tölthetjük bármilyen édes vagy sós töltelékkel. Nem árt tudni, ha húsos töltelékkel töltjük, akkor biztos hizlal, de lekvárral, ízzel vagy akár túró töltelékkel töltve és nem desszertként, hanem főfogáskánt fogyasztva nem.

Jó fakanálforgatást!

14 megjegyzés:

Edó írta...

Jaj uuuugy megkivantam!!Imadom a palacsintat mindenfele valtozatban!Muszaj lesz sutnom nekem is,csorog a nyalam,eskuszom.

Névtelen írta...

És ez a palacsinta valami különlegesség? Finomabb, mint a tejes? Kata

Alíz, Erdélyből írta...

Edó: Hajrá!

Kata: nincs ebben semmi különleges, épp azért irtam le, mert végtelenül egyszerű elkésziteni. Nálam a tejes változat mindig beleragadt, de az is lehet, hogy én vagyok túl béna ahhoz a változathoz. Ez igy egyszerű és olcsó - legalábbis nálunk egy liter ásványviz még mindig olcsóbb, mint egy liter tej. :)

Névtelen írta...

Hát ez igaz. Gondoltam, hogy van valami előnye, ha már olyan macerás sütni :) Kata

sedith írta...

Képzeld a kisebbik lányom egyszercsak elkezdett kiabálni: pajatinta, pajatinta, és semmivel sem tudtam elvonni a figyelmét. Még amikor azt mondtam, jó, akkor megyek, süssek palacsintát, akkor is azt sírta nekem: neeeeem, pajatinta. :D:D:D

Én fele tej-fele vizet szoktam tenni, de ma több tej ment, mint víz és én sem teszek cukrot bele, így biztos nem ragad le.
Csak én sosem tudok adagokat mondani, mindig találomra csinálom. :)

Ottis írta...

Napok óta palacsintát készülök csinálni, tegnap este úgy feküdtem le hogy a héten mindenképpen készítek palacsintatortát, erre most látom a bejegyzésédet.Na így fogom készíteni!

Ottis írta...

Én is ásványvízzel szoktam készíteni,megkívántam most már rendesen :-)

Alíz, Erdélyből írta...

Kata: egyetértek, valóban macerás sütni, de finom...

Sedith: tessék gyorsan palacsintát sütni! :)))) Mellesleg én is sokáig fele tej fele viz arányban kavartam be a tésztát, de egy idő után rájöttem: teljesen fölösleges a tej bele.

Ottis: örülök, hogy tudtam valami újat ajánlani neked. Remélem, még időben elkészül az a blogbejegyzésem, ami egyfajta töltelékről szól, amit nemrég próbáltam ki, és igen megszerettünk a lányommal. Igyekszem beirni mielőbb...

Gál Edith írta...

Én épp tegnap sütöttem kb.50 palacsintát. Kár, hogy nem ismertem ezt a változatát...
Majd legközelebb! :)

Edit (Esc) írta...

Ugyanigy keszitem en is: se tej, se cukor. Es azota mindig sikerul, azelott csak "kinlodtam". :D

Alíz, Erdélyből írta...

Edit: örülök, hogy újra itt vagy - bár igaz, én is eléggé sokat hiányoztam a mostanában. Annak is örülök, hogy megint egy olyan recepttel hozakodtam elő, amit teljesen egyformán készitünk. :) Mindig mondtam: nincs új a nap alatt! :))))

ocsi bacsi írta...

A felesegem elutazot Canadaba a leanyunkhoz
En eletembe nem csinaltam palacsintat!
Nemis tudok sutni-fozni de eszt kiprobalom!
Kivanjatok sok sikert !

Alíz írta...

Öcsi bácsi: Sok sikert! Sosem késő elkezdeni! A recept eddig minden kezdőnél bevált, de annyi tanácsot még adok, ha netán az első levél leragadna, ne add fel, a második biztos sikerülni fog. Ugyanis a palacsintasütés legfőbb titka, hogy ki kell tapasztalni a serpenyőt és a hőfokot, amin a legjobb palacsinta sül, ez pedig időigényes és kell hozzá némi kísérletezési kedv. Aztán számolj majd be az eredményről! :)

Névtelen írta...

Köszönöm ezt a receptet, nekem nem szokott odaégni, különösen most, hogy kerámia serpenyőben sütöm. Persze magamra szabtam így annyit változtattam, hogy 4 kanál liszt teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt volt és tettem bele 1-1 csipet sót, cukrot, olajat.
Szénsavas vízzel készítettem és nagyon guszta lágy és finom palacsintákat kaptam. Patrícia

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails