2009. szeptember 28., hétfő

Puliszkagombóc tárkonyos mártással - Új gasztrotehetségek a láthatáron

Na ezek után merészeljen valaki előhozakodni nekem az "ezek a mai fiatalok..." kezdetű szöveggel! Mert majd jól megaszondom az illetőnek, akárki legyen is az. Egyébként a képen látható "tünemény" Sára Paula és garantáltan nincs még 18 éves, de puliszkát úgy tud főzni, mint egy nagy. A fotó mellesleg a hét végi Ifinapok rendezvénysorozat főzőversenyén készült, ahol a feladat puliszkás ételek készítése volt. Na most, Kedves Gasztroblogger-társak tegyétek a kezeteket a szívetekre és kapásból soroljatok fel öt olyan ételt, aminek az alapja a puliszka. Lehetőleg ne olyanokat, hogy báránypörkölt puliszkával, gombapaprikás puliszkával, stb. Ugye, hogy nem is olyan egyszerű? Márpedig a versenyre jelentkező ifjak éppen kilencféle puliszkás ételt készítettek el (zárójelben mondom, de egyáltalán nem mellékesen, hogy erre rettentően büszek vagyok!!!!) a Tarisznyás Márton Múzeum udvarán, be is mutatták, el is mesélték, hogyan készítették, sőt, kóstolgatni is lehetett. Nos, kóstolgatás közben támadt az ötletem, hogy márpedig beblogolom a legjobb, legötletesebb puliszkás ételeket, főleg miután megláttam Paula mit ügyeskedik. Az ifjú hölgy ugyanis csak úgy, "hirtelen felindulásból" improvizálta a puliszkagombócot, mert mint mondotta, valami olyasmit akart készíteni, amit senki más. Nézni is kívánatos volt, hát még az íze! A kis hölgy ugyanis miután megfőzte a puliszkát, vajat kavart bele, várt egy keveset, míg annyira hűlt, hogy nem égette a kezét, majd egy kanálnyi puliszkát kerekre formázott, megtöltötte júhtúróval, közepébe helyezett egy csíknyi csípőspaprikát, aztán épp úgy gombóccá formázta, mint szilvásgombócot szokás. Ezután egy kis zsíron piros ropogósra pirította, melléje pedig tejfölös tárkonyos mártást készített. Mindezt teljesen nomád körülmények közepette, nyílt tűzön egy bogrács és egy serpenyő segítségével, na meg két talpraesett kuktával, Mihály Ágnessel és Réti Arnolddal. A végeredmény ízre, illatra és aspektusra egyszerűen kitűnő. Gratulálok Paulának, Ágnesnek és Arnoldnak, illetve a Fajánccc nevű csapatnak, amely sikeréhez jelentős mértékben hozzájárult ez a puliszkacsoda is!
Na most gondoljunk bele, ha a kis Paula nem egészen 18 évesen ilyen csodákra képes, milyen ételkölteményeket fog készíteni, mondjuk 40 évesen...

Jó fakanálforgatást! Biztos, hogy rövidesen elkészítem, mert kiváló tésztanapi eledel.

9 megjegyzés:

Rita írta...

Bíztatni kell ezeket a fiatalokat további fakanálforgatásra!
Gratulálok nekik!

Alíz, Erdélyből írta...

Rita: mindegyik nagyon ügyes volt, de ez a kis Paula az összest felülmúlta. :) Másrészt, ki kell ám érdemelni, hogy valaki szerepeljen az én blogomon...

Sara Paula írta...

Hát nagyon szépen köszönjük/köszönöm!:) De a dícsőség nem csak nekem jár. Sőt! Együtt találtuk ki a recepteket mindenki hozzátett valamit így lett különleges. És az összes csapattárs is rengetegett segített, bíztattak minket, mindenféle hozzávalóért futkorásztak. Igazi csapat munka volt:)

Alíz, Erdélyből írta...

Paula: ha Te mondod, biztos így volt. Viszont csak arról számolhatok be, amit láttam. :) A "háttérmunkásokat" nem vettem észre, ezért külön elnézést kérek tőlük. Neked pedig további sikereket kívánok, nem csak a főzésben, hanem az élet minden területén. Külön köszönet a hozzászólásért és szívesen látlak máskor is. :)

Chef Viki írta...

Csurgatom a nyálamat :-) És gratulálok Paulának!

Alíz, Erdélyből írta...

Chef Viki: S ha még ott lettél volna abban a fiatalos zsongásban, érezted volna azokat az illatokat... Hm... Jobb ha nem sorolom tovább... :))

Timi írta...

Nagyon ügyesek voltak tenleg, Paula Ágnes és Arnold is ok voltak a szakácsok, jó csapat volt,ez a nyertes puliszka ;))

M írta...

Nagyon tetszik ez az egész! Meg is kóstolnám szívesen a remekművet. Gratulálok én is. :)

Alíz, Erdélyből írta...

Timi: köszönöm, hogy meglátogattál és teljes mértékben egyetértek veled.

M: köszönöm az ifjak nevében a gratulációt. A remekművet pedig egyszerű elkészíteni. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails