2010. szeptember 17., péntek

Erdélyi Konyha Kalendárium


Végre sikerült összesíteni a Szerkesszük együtt az Erdélyi Konyha Kalendáriumát című kiírásunkra érkezett recepteket, illetve szerzőket. Őszintén, ez sem volt kis munka, dolgoztunk néhányan rajta, de végre kész van. Illetve úgy is fogalmazhatnék, hogy a munka felénél tartunk. Mindenek előtt köszönöm azoknak a kedves Gasztroblogger Kollégáknak, akik komolyan vették a felhívásunkat és ilyen rövid határidővel is részt vettek benne. Na de jöjjön a statisztika: összesen 334 recept érkezett 21 bloggertől, ami azt jelenti, hogy az év nagyrészét a beküldött receptekből födjük le, de még maradt egy "kis rés" a saját receptjeinknek is. Igazából, valahogyan így is képzeltem el ezt a pályázatot, hogy receptek többsége Erdélyhez kötődő bloggerektől érkezzen, de főleg olyanoktól, akik nem vesznek részt aktívan az Erdélyi Konyha szerkesztésében. Mert igazából van egy olyan "rejtett szándékom" is, hogy lehetőséget biztosítsunk azoknak is a nyomtatott változatban való megjelenésre, akik ugyan nem élnek Erdélyben, de ezer szállal kötődnek ide vagy rokonaik, vagy barátaik révén. Isteni receptek érkeztek, hozzávetőleg kétszázat már én is olvastam, besoroltam a megfelelő hónapba és meggyőződésem, hogy a többi - amit még nem láttam - is nagyszerű lesz. Na, de térjünk vissza a statisztikához. Nos, Magyarországról 12 blogger jelentkezett a pályázatra, közülük mindenki küldött legalább öt receptet, de olyan is akadt, aki negyvennyolcat küldött. Köszönjük Gasztro Réka, Wise Lady, Mindennapi Manna, Bianka, Ami, Gigi, Gabojsza, Főzőmasina, Dulmina, Torkos Kuckó, Orsi, Ági meg az angyalai a jelentkezéseteket. Hasonlóképpen köszönjük Jade és Krisztina tengerentúli jelentkezését is - mint tudjátok Jade az Amerikai Egyesült Államokból, Krisztina pedig Kanadából küldött recepteket. Ugyanakkor örülünk az erdélyi gasztrobloggerek jelentkezésének is, köszönjük Deborah, Fondantina, Réka, Juci, Szannalina, Zitazamat a receptjeiteket. Utoljára maradt, de nem utolsósorban Góbé Hami, aki még nem küldte a postai címét, így nem tudjuk, hogy ő tulajdonképpen, hol él, de blogjának nem csak a neve, hanem az ízvilága is Erdélyt képviseli.

Mint már tudjátok, a receptjeiteket, fotóitokat Ottis, Gyöngyi, Edó, Sedith és Zsuzsiga dolgozta fel első körben, aztán én szerkesztem könyvbe az egészet, illetve amikor ezzel elkészültem, akkor a dévai Corvin Kiadó műszaki szakemberei készítik elő nyomdázásra és a kiadó mellett működő nyomdában nyomtatják ki. A hiányzó 31 receptet kedves munkatársaink, Jutka, Hajnalka, Réku és Gál Edith fogják pótolni, illetve Réku szerkeszti a "kalendáriumos" anyagokat, Hajnalka pedig horoszkópot készít. Reményeink szerint a közös kalendáriumunk november 15-én fog megjelenni és ezután postázzuk majd a megadott címekre a könyveket. Most azonban még sok-sok-sok munka van hátra, amíg a receptgyűjteményből kalendárium lesz.

A fejleményekről folyamatosan tájékoztatlak benneteket, hogy mindig tudjátok épp hol tartunk.

Ismételten köszönöm mindenki segítségét a kiadó nevében is.

Jánossy Alíz

5 megjegyzés:

Mindennapi Manna írta...

Hihetelenek vagytok, hogy máris végeztetek a szerkesztéssel!

trendo írta...

Munkátokhoz sok sikert kívánok! :)

trendo írta...

Munkátokhoz sok sikert kívánok! :)

Alíz, Erdélyből írta...

MIndennapi Manna: ó még a java hátra van! :)
Trendo: köszönjük. :)

Fondantina írta...

nagyon-nabgyon izgatottan várom, hogy a könyvet már a kezemben fogjam :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails