2012. február 27., hétfő

Székely Konyha - új gasztronómiai lap az erdélyi piacon

Örömmel közlöm, hogy új gasztronómiai lapot sikerült összehoznunk Eszkimóval és Rékával, illetve Bíborka kolléganőmmel Székely Konyha címmel. Az új lap a Hargita Népe mellékleteként jelenik meg minden hónap harmadik keddjén, támogatója Hargita Megye Tanácsa és a Székely Konyha Egyesület. A 16 oldalas, színes kiadvány grafikai megjelenítése Siklódy Ferenc grafikusművész munkáját dícséri, stílusán és kommunikációs nyelvezetén főszerkesztőmmel, Csongival törtük a fejünk, hogy olyan legyen, amilyennek lennie kell. A korrektúráját Ceci kolléganőm, egy vérprofi, komoly tapasztalattal rendelkező korrektor végezte, jó hírének keltésében pedig Orsi marketinges kolléganőmnek vannak jelentős érdemei. A nyomtatását a középiskoláskori évfolyamtársam, Ári tulajdonában lévő Alutus Nyomda vállalta. Szóval, komoly szakemberek és támogatók vannak a kis lapocska hátterében, amely már kezdi megközelíteni azt a minőségi szintet, amit elvárok egy ilyen laptól. Természetesen, ez az első lapszám, vannak apró hibái, különféle okok miatt csúszott a megjelenése is, de végre itt van és kézzel fogható. A nem Hargita megyében élő olvasóim azonban csak úgy szerezhetik be, ha megrendelik a Hargita Népét, amire van lehetőség. Érdemes, ugyanis a Hargita Népe megrendelőinek ingyenes a kis lapocska. Szabadeladásban ott lehet megvásárolni, ahol Hargita Népét is árulnak.
Ami a tartalmát illeti, az első lapszámban is, de a soron következőkben is: igyekszünk színessé, érdekessé tenni, igazodva az adott időszakban olcsón és jó minőségben elérhető alapanyagokhoz, nem utolsó sorban előnyben részesítjük a helyi termelők, gazdák kínálatát. Ugyanakkor figyelünk arra is, hogy minél szélesebb olvasói igényt elégítsünk ki, illetve a hiteles ételreceptek mellett nyújtsunk egy kis érdekes olvasnivalót is. 
A Székely Konyha, mint már említettem, minden hónap harmadik keddjén jelenik meg és szabadeladásban 2 lejért megvásárolható mindaddig, amíg a készletből tart. 
Vegyétek és szeressétek!

17 megjegyzés:

Kati írta...

De jó!Nagy - nagy gratula nektek Alíz:) Remélem én is hozzá tudok jutni:)

M írta...

Alíz, nagyon örülök!!! Gratulálok. Sok sikert kívánok. :)

Márti írta...

Sok sikert kívánok!

Zsuzsanna írta...

Sok sikert kívánok hozzá!

Alíz írta...

Kati: köszönöm! Úgy tudsz hozzájutni, ha megrendeled a Hargita Népét. Ha rámész a honlapra, találsz erre infót.

M: köszönöm! S örülök, hogy örülsz, én is örülök. :)))

Márti és Zsuzsanna: Köszönöm szépen!

Annamaria írta...

Gratulalok ! es sok sikert !

Aleda írta...

Gratulálok,szép kiadvány!

marisz57 írta...

Gratulálok az új laphoz, legyetek sikeresek!

Juci írta...

Brávó! Gratulálok Alíz!
Hosszú életet a kiadványnak!

Alíz írta...

Annamária: Köszönöm szépen!

Aleda: Köszönöm az elismerést!

Marisz57: Köszönöm! És igyekszünk. :)

Juci: Köszönöm szépen! Ebben reménykedünk mindannyian. :)

Gerdi írta...

Már olvastam a jó hírt Rékánál! Persze Neked is gratulálok! Szívesen forgatnám, venném és szeretném...

Borbély Anita írta...

Én is szeretném megnézni, de errefelé biztosan nincs Hargita Népe. Majd kitalálok valamit. :)

IsaBella írta...

Bár már évek óta nem vagyunk előfizetői az újságnak, ezeket a keddi számokat majd megpróbálom beszerezni! :)
Gratulálok hozzá! (:
Isa

Éva írta...

Gratulálok az új lapotokhoz! Kívánom hogy legyen nagyon sikeres!

Rozi írta...

Szeretettel gratulálok,biztosan lesz igény is rá,további sok sikert!

alterego írta...

Gratulálok !!! Vajon itt M.o.-on kapható lesz ???

Alíz írta...

Mindenkinek köszönöm a gratulációt és a jókívánságot!

Anita: Temesvárról talán postán keresztül meg lehet rendelni a lapot. Érdeklődd meg.

Alterego és mindeki más, akit a magyarországi megrendelési lehetőség érdekel: A Hargita Népe regionális lap, amit tudtommal Magyarországon nem lehet megrendelni. Viszont, ha Erdélyben van valaki megbízható személy, aki megrendelné és küldené a lapot, lehetne egy lehetőség arra, hogy lapozhassátok.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails