2009. november 9., hétfő

Szavazzatok Kozma Ágnesre!

Hogy miket meg nem tud az ember lánya, ha interneten böngészget?! Még a múlt héten "tévedtem" erre az oldalra és ezen belül is erre a felhívásra. Zárójelben mondom - annak, aki unná más oldalat nyitni -, hogy a negyedik alkalommal kiosztásra kerülő Príma Díjról van szó, amelyre kétszáz jelölt közül választották ki azt a tizenkettőt, akik közül kiválasztják a díjra legérdemesültebbet. Persze osztanak mindenféle kisebb díjakat is, köztük közönségdíjat, amit internetes szavazással lehet megszerezni. Na már most ilyen esetben az első dolgom felkutatni, hogy jelöltek között van-e erdélyi. Már nem egyébért, de ha netán van, akkor a magam részéről becsületbeli kötelességemnek tartom szavazatommal támogatni az illetőt. Nos, olvasva a neveket, nagyon ismerősnek tűnt a Vörösmarty rádió szerkesztő-műsorvezetőjének, Kozma Ágnesnek a neve. Aztán a hét végén Marosvásárhelyen jártam - erről írok majd bővebben is - és "véletlenül" megtudtam, hogy a sejtelmem helyesnek bizonyult, sőt! Ugyanis Kozma Ágnes nem más, mint a Marosvásárhelyi Rádió általam oly nagyra tartott és szeretett ma már nyugdíjas szerkesztő-műsorvezetőjének, Jászberényi Emesének a lánya. Ez még egy plusz érv a szavazásra.

Nos, minden tisztességes internetközelben tébláboló erdélyit, illetve az erdélyiekkel szimpatizálót arra buzditok, hogy kövesse a példámat és napjában egyet - mert csak annyit lehet - szavazzon Kozma Ágnesre november 20-ig. Itt megteheted, vagyis lefelé görgetve a névsorban középtájékon megtalálod Kozma Ágnes nevét, a körbe klikkelsz, majd az oldal alján a "Szavazok" jelölésre klikkelsz. Már nem egyébért, de becsületbeli kötelességünk támogatni minden erdélyit, aki tisztességgel, becsülettel állja a sarat idegenben. S az mégsem rendes dolog, hogy ma reggel például csak 14 százalék szavazata volt és másnak volt bezzeg 30 is. No, most mutassuk meg, hogy "mű es vagyunk valakik ehelyt a végeken"!

Hajrá Kozma Ágnes!

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Alíz!
Szavaztam, mert Erdély imádó vagyok. Kérdezem még, hogy a receptjeid mind itt vannak az új blogodban, vagy másutt is kereshetők? Most tudtam meg, hogy nem ez az első blogod.Köszi Éva

Alíz, Erdélyből írta...

Éva: köszönöm a szavazatodat. Valóban nem ez az első blogom, de lassan ez lesz az egyetlen, ugyanis képtelen vagyok két blogot fenntartani. :) Fizikailag nincs rá időm. A HTZ-klub blogomat ezért rövidesen felszámolom, előbb azonban átmentem onnan a receptjeimet ide. Ha érdekel, ezen a linken megtalálod http://egyeljol.blogol.hu/

iri írta...

En is megteszem kedves Aliz mar azert a sok finom teceptedert is,meg aztan Erdely....meg Marosvasarhely....szoval szavazok.

Alíz, Erdélyből írta...

Iri: köszönöm a szavazatot. Örülök, hogy tetszenek a receptjeim és nem utolsó sorban üdvözöllek a Hűséges olvasóim körében. :)

Edó írta...

Szavaztam!

Unknown írta...

Én is!

sedith írta...

Meg én is, természetesen!:)

Alíz, Erdélyből írta...

Edó, Lora, Edith: köszönöm. :)

schteca írta...

Kedves Alíz!
Bocs, hogy ismeretlenül "betörök" Hozzád, de Gabojsza blogjáról keveredtem ide, vele már találkoztam Hőgyészen és örültem, hogy együtt főzhettünk. Csak jelezni szeretném, hogy boldogan szavaztam és szavazok Ágnesre és lelkesen olvasom írásaidat.Nekem nincs saját blogom, csak társszerző vagyok a közös gomba nevű blogon és elég kezdő vagyok még itt, bár sajna a korom nem kezdő. Bár én dunántúli vagyok és Budapesten élek, de nagyon szeretem Erdélyt.

Alíz, Erdélyből írta...

Schteca: szeretettel köszöntelek nálam és a blogot azért irom, hogy olvassák. Tehát ide nem lehet "betörni" sem ismerősként, sem ismeretlenül. :))) Köszönöm a szavazatodat és igen, Erdély egy olyan hely, amit szeretni lehet és szeretni kell. Gabojszával egyébként én is találkoztam, nem is olyan régen, irtam is a találkozásunkról. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails