2010. január 4., hétfő

Csomó mindent összefőztem szilveszterre...

A mi családunkban már hagyománya van annak, hogy szilveszterre mindenféle finomságot összefőzök a gyermekeimnek. És már annak is hagyománya van, hogy minden szilveszteri buliban az én főztöm fogy el leghamarabb. :) Idén sem volt másként, talán annyi változott az előző évekhez képest, hogy a fiam idén nem kért kész ételeket, csak egy kis "anyaféle" ételízesítőt vitt és egy kis csípőspaprika fűszert, no meg egy darab jó húsos császárszalonnát. Ugyanis bevállalta, hogy ő főz a bulizó barátainak. A visszajelzésekből tudom, brillírozott a fiam, ui. Alina - az élettársa - szerint: "székre állva tapsolta meg a társaság minden fogását". :) A lányom szilveszteri bulijára viszont főztem, pontosabban "duettben" főztünk a lányommal, mert az előzetes egyezség szerint a lányoknak hidegtálat kellett vinniük, a fiúk összepótoltak italra, kenyérre és egyéb harapnivalóra. Az osztatlan siker itt sem maradt el, Antóniám szerint minden kaja elsőre fogyott el. Most csak címszavakban sorolom fel az ételeket, amik készültek, aztán majd külön bejegyzésekben mindegyiket részletezem. Elöljáróban még annyit mondanék el, hogy az ilyen alkalmakra alapelvem, hogy sokféle finom falat készüljön. Vagyis nem készítek egy féléből sokat, hanem inkább sokféléből egyenként keveset.
Ez az egyik töretlen sikerű kedvenc, a karajba, sonkaszeletbe és szendvicssajtba tekert kolbász. Kitűnő szelet hidegtálra, díszes is.
Ezt a pulykamellbe göngyölt kolbászhúst hirtelen felindulásból most készítettem először, mert "nem figyeltem eléggé a mészáros kezét" és olyan pulykamellet vettem, amiből csak négy szép nagy szelet jött ki. Az pedig az eredeti elképzelésemhez nem lett volna elég. Mivel készült kolbászhús is a káposztaléleves gombócának, egy keveset elcsentem belőle és betöltöttem a pulykamell-szeletbe. Ilyen lett és a lányom szerint nagyon ízlett mindenkinek.
Maradt még egy darab pulykamell, amivel kezdeni kellett valamit, de az is olyan alaktalan volt, hogy csak áltam mellette, Aztán eszembe jutott, hogy Katánál láttam egy érdekes dolgot, amit esetleg magam is kipróbálhatnék: a baconos, fonott szűzpecsenyéről van szó. No ebből lett fonott pulykamell bacon nélkül. :)
Készítettem még szezámmagos csirkemellet, mert az nem maradhat ki semmilyen ünnepi hidegtálról, a gyermekeim egyszerűen imádják és volt már példa rá, hogy egy buli után Antóniám osztálytársai egy következő szürke hétköznapra nemes egyszerűséggel repetát kértek belőle.
Készült még pikáns csirkeszárny is, amely a ma megjelent Erdélyi Konyhában a hónap receptje.





Sütöttem aprófasírtot is, azt hiszem csak azért, mert azt szokás, de nem lett eléggé apró, mert már nem volt türelmem bögyörgetni. De így sem maradt belőle...


A húsok mellé kétféle salátát készítettem: egy hagyományos franciasalátát,











és egy hagyományos krumplisalátát.

Aztán sütöttünk is. A levelestésztába göngyölt szezámmagos virslit a lányom készítette teljesen egyedül, én csak néha kotyogtam bele - elég jól tűrte. :)






Sütöttem muffint is Ottisnak köszönhetően, mert ő ajándékozott meg a muffinsütővel. Köszönet érte ismételten, jó ötlet volt. :) És amint látjátok többfélét is sütöttem, ha már elővettem a muffinsütőt... :)
És végül sütöttem egy zserbót és kókuszos kockát, mert a zserbót főleg én szeretem és édesanyámnak is megígértem, a kókuszos kockát pedig mindenki szereti nálunk.

17 megjegyzés:

Budai Evódia írta...

Én nagyon sokat tanulok tőled, most elárulom:). Ugyanis a férjem kizárólag a hagyományos konyha híve, nálad találni ezekbőla receptekből bőven, s el is tudom készíteni, ha figyelmesen olvaslak:) Köszönöm. Áldott újévet az egész családodnak!

Alíz, Erdélyből írta...

Evódia: örülök, hogy hasznositod a receptjeimet. :) Nálunk is inkább a hagyományos a bevált, habár a fiam újabban elég sok keleties izt behoz. :)

sedith írta...

Na, Alíz, le a kalappal!:) Minden elismerésem a tied!
Hanem hol vettél papírkapszlit a muffinokhoz, mert én az égadta világon sehol sem találok itt a nagy Vásárhelyen!
Puszi

Alíz, Erdélyből írta...

Sedith: Köszi az elismerést. :) A papirkapszlikat is Ottistól kaptam és még tart belőle, de láttam itt nálunk is az üzletekben. Na sebaj, a héten vásárolok valahol és úgyis megyek szombaton piacra, akkor majd küldök anyukádtól neked. Gondolom, jönnek. :)

sedith írta...

Alíz, miféle üzletekben láttad? Hátha én csak nem jó helyen keresem?! Amúgy köszönöm a felajánlást!:)

Alíz, Erdélyből írta...

Sedith: azokban az üzletekben láttam, ahol árulnak muffinsütőt is.

szepyke írta...

Elolvastam a címet és az jutott eszembe, hogy és ki nem...Mármint ki nem főzött össze csomómindent.

Nagyon jól tartottad a "bandát":)

Bányai Gyöngyi írta...

Alíz, ez egyszerűen fantasztikus! Már a diós-mákos beigli-patkónál is elakadt a szavam. Hát még itt! :)

Bányai Gyöngyi írta...

Alíz, ez egyszerűen fantasztikus! Már a diós-mákos beigli-patkónál is elakadt a szavam. Hát még itt! :)

Alíz, Erdélyből írta...

Szepyke: hát igen, igyekeztem jól tartani őket. :)

Gyöngyi: :)

timus írta...

Aliz, megint alkottál! :D Boldog új évet kívánok neked és a családodnak is!

Alíz, Erdélyből írta...

Timus: igen, belehúztam megint. :) Hasonlóan boldog új évet kivánok neked és a családodnak.

Kata írta...

Alíz, nem semmi mennyiséget és minőséget gyártottál...én bármelyiket szerettem volna!

Boldog új évet kívánok!

Dia írta...

Húúú, de jól néz ki ez a húsos tál! Most készülünk ballagásra, azt hiszem, viszem innen a jó kis recepteket:-)

Alíz, Erdélyből írta...

Kedves Dia: köszöntelek nálam, és örülök, ha "viszed" a receptjeimet. :) Ezekből sokat elkészítettem hajdanán a fiam kicsengetésére is és meghívottak azóta is emlegetik, milyen finomságokat ettek nálunk. :)

tücsi írta...

Ahogy elnéztem az "étlapodat" nem semmi. Minden nagyon guszta és nagyon jól néz ki.:)) Gratula!!!!

Alíz írta...

Tücsi: ez pont egy évvel ezelőtt volt, idén felét sem főztem. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails