2010. április 7., szerda

Húsvétkor ettük

Ez volt a húsvét reggeli hidegtálunk. Mondjuk az idén ezt inkább vacsorára fogyasztottuk, mert a fiam és a menyecském estére értek haza, mi pedig Antóniával úgy döntöttünk, hogy inkább későn reggelizünk, átugorjuk az ebédet és az igazi szép hidegtálat akkor rakjuk az asztalra, amikor megérkeznek Áronék is. Volt rajta: sonka, csavart csülök, töltöttbárány, szezámmagos csirkemell csíkok, aprófasírt, tojás és friss zöldségek. Ezenkívül főztem húslevest aranyló grízgaluskával, kétféle stefánia-szeletet és fonott csirkemellet. Hozzá finom pityókás házikenyeret ettünk.

A süteményekben idén nagy újítást eszközöltem, teljesen szakítottam az eddigi "hagyományaimmal" és az Erdélyi Konyha húsvéti lapszámában megjelent sütemények közül sütöttem meg Gál Edith kakaós tekercsét, bécsi meggyesét és finom diós-csokis süteményét. Jó választás volt, mert óriási sikert aratott mindegyik a lányom locsolóinál és alig maradt belőle. És mivel a fiamnak névnapja volt sütöttem egy kapucíner bombát is, Mennyei mannától "vettem kölcsön" a receptet - ez sem maradt szégyenben, sőt.

Na, aztán rendre beblogolok mindent, ami nincs még beírva.

10 megjegyzés:

Bianka írta...

Ez igen, nem semmi egy összeállítás. Nagyon guszta

Alíz, Erdélyből írta...

Bianka: ünnepek alkalmával mindig kiteszek magamért, mert olyankor inkább van időm főzni. :)

Gál Edith írta...

Aliz, örülök,h tetszettek a sütik!
Nagyon guszta mindegyik.

SZINTIA írta...

Micsoda ünnepi étkek! Örülök, hogy sikered volt a Kapucíner bombával!:)

Ottis írta...

Tényleg nagyon jól néznek ki!Sok finomság egy helyen!Ügyes vagy!

Messzenéző Minyon írta...

Alíz, folyamatosan ámulom-bámulom a kreativitásodat, ezért is adtam ezt tovább Neked (is):
http://enkisfalum.freeblog.hu/archives/2010/04/07/5_nap_szabi/

Alíz, Erdélyből írta...

Gál Edith: igyekeztem kövteni az utasitásokat és jóra csinálni.

Szintia: szeretettel köszöntelek nálam. Húsvétkor mindig sok finomságot készitek, mert ezt várja tőlem a család, illetve forditva, ehhez szoktattam őket. :))

Ottis: mint már elébb is emlitettem: húsvétkor mindig sok finomságot készitek. Pontosabban ünnepek alkalmával.

Messzenéző Minyon: Hú, de nagyon örülök neked! Mert rég nem jártál nálam. A dijat külön köszönöm és rövidesen eleget is teszek a megtisztelő felkérésnek. :)

sedith írta...

Alíz, hűha, nem semmi! Én szinte semmit sem főztem a már kész, füstölt csavarthúson és tojáson kívül!:P
Edith diós sütije elhiszem, hogy ízlett, mi is gyakran szoktuk sütni, nálunk az a Snickers!:)

Messzenéző Minyon írta...

Ez nem igaz! Járok én erre sűrűn, csak nem mindig szószátyárkodom :))

Kati írta...

Ez aztán a gazdag ünnepi lakoma!!!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails