Jubileum, kalendárium és édesapám

"Lapot indítani válságban?! De hisz ez kész őrültség!" - biztatgattak többen is egy évvel ezelőtt éppen ezekben a napokban, amikor még mindig az Erdélyi Konyha első lapszámának szerkesztésén ügyködtem és kemény kételyeim voltak, hogyan is fog működni a távvezérlésű lapszerkesztés. Aztán megjelent az első lapszám éppen a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Napok keretében zajló káposztaléleves-főző versenyre és kimondhatatlan öröm töltött el, amikor azt láttam, hogy az emberek viszik, mint a cukrot. Pedig az első lapnak első ránézésre rengeteg hibáját láttam: például túl színes, túl "csicsás" volt az én napilapos, szürke betűrengeteghez szokott ízlésemhez. Aztán úgy húsvétig kemény erőfeszítések árán meggyőztem magam: ennek ilyennek kell lennie, hiszen jól sem nézne ki fehér-feketében az ételekről készült fotó. De még mindig kemény kételyeim voltak főleg a tartalmát illetően, hiszen a lap szerkesztői és szerzői között én voltam az egyetlen valamelyest profinak számító újságíró. Azért írom, hogy valamelyest, mert noha akkor már közel kétévtizedes újságírói háttérrel rendelkeztem, ez volt az első lap, aminek a főszerkesztését felvállaltam. De nem volt semmilyen lapszerkesztői tapasztalatom és fogalmam nem volt arról, hogyan kell irányítani a szerkesztőségi munkálatokat, ráadásul egy olyan heterogén közösségben, akik többszáz kilométerre laknak egymástól és nem is ismerik egymást. Aztán lassan minden rendeződött. A lapterv készítéséhez előbányásztam az óriási kacathalmazból az Ady Endre Sajtókollégiumban írt jegyzeteimet és igyekeztem Kinde Annamária, Szűcs László és Tripolszky László egykori tanáraim gyakorlatias jó tanácsaiból kiszűrni mindazt, ami használható. Illetve mindehhez még hozzátettem azt, amit élő egyenesben megtapasztaltam az Új Kelet regionális hetilapnál és a Krónika, országos közéleti napilapnál. Igaz ugyan, hogy mindkettő profilja merőben eltér az Erdélyi Konyháétól, de jól jöttek az Új Kelet Hölgyválasz rovatának szerkesztése közben szerzett tapasztalatok. Illetve jó példát láttam Kiss Judit kolléganőmtől - a Krónika Életmód és Színes rovatának szerkesztőjétől - arra, hogyan kell kommunikálni a többszáz kilométerre lakó kollégával, hogy éppen az érkezzen a szerkesztői asztalra, amire szükség van és ami kell. Ami pedig a szerkesztőségi munka összehangolását illeti, láttam jó és rossz példát is mindkét lap főszerkesztőitől - igyekeztem a jókat magamévá tenni.
Mire a fű kizöldült Gyergyóban, már nagyon igényeltem, hogy a különböző városokban élő gasztroújságíróvá "gyúrt" gasztrobloggereket összehozzam, összebarátkoztassam, mert úgy éreztem, hogy az egyre növekvő példányszámú gasztromagazinból hiányzik a "ragasztó", az összetartó erő, ami csapattá teszi a szerkesztőséget. Igy jutottam el a nagyági "csapatépítő terápia" összehívásának gondolatáig, amit Varga Károly, a dévai Corvin kiadó vezetője lelkesen támogatott. Hogy mi volt ott, arról többen is beszámoltunk még a maga idejében. Lényeg, hogy ezen a találkozón kezdtünk igazából csapattá formálódni, ám az igazi csapatszellem főleg a nyári különféle rendezvényeken való közös főzések alkalmával alakult ki. S itt csak zárójelben jegyezném meg főleg cégvezetők, vagy az élet bármilyen területén vezetői beosztásban dolgozók okulására, hogy nincs jobb team building, mint a közös főzés, a közös étkezés - túltesz bármilyen szuper pszichológus vagy szociológus csapatformáló tréningjén. Közben már dolgoztunk az első könyvünk kiadásán, ami iszonyúan nehéz volt mindannyiunk számára, hiszen annak előtte ilyenben sem volt részünk. De vettük az akadályokat és igyekeztünk megfelelni a kihívásoknak - a magam részéről ennek a munkálatnak a során láttam óriási hasznát a Bencédy József stilisztika óráin tanultaknak. Hiszen a különféle stílusban, nyelvezetben megfogalmazott receptekből egységes könyvet gyúrni, nem volt könnyű feladat. Valamikor július végére, augusztus elejére fogalmazódott meg annak az ötlete, hogy legyen egy kalendárium is, sőt az lenne az igazi, ha az év minden napjára ajánlanánk az olvasónak egy ételt. Ez az igény a kiadó, Varga Károly részéről fogalmazódott meg és már akkor tudtam, hogy ismét a lehetetlent vállaltam fel. Ám, ekkor már mögöttem egy olyan erős, összetartó, ütőképes csapat állt, akikkel a lehetetlent is véghez lehetett vinni. És azt is tudtam, hogy jó logisztikával képesek leszünk novemberre megcsinálni mindazt, amit a kiadóval és az olvasókkal szemben vállaltunk. Sajnos, a novemberi megjelenés nem jött össze, az eredeti tervtől eltérően két hetet csúszott a megjelenés. Ennek oka pedig egy tragédia: elhunyt az az ember, akitől becsületességet, tisztességet, igazságosságot és helytállást tanultam. Édesapámtól november 18-án búcsúztam el örökre, a koporsója mellett megígérve, hogy a tőle tanultakat kamatoztatva fogok továbbra is járni-kelni, ügyködni a világban. Ma, nagyon büszke lenne rám és biztosan azt mondaná, amit mindig is szokott és ami nála az elismerést jelentette: "Jól van, de mi lesz a következő?"
Tehát, örömmel jelenthetem minden érdekeltnek és érdeklődőnek: az Erdélyi Konyha Kalendáriuma kész van, már kötik és szombaton, december 4-én a gyergyószentmiklósi Szent Miklós Napok keretében megszervezésre kerülő I. Kárpát-medencei disznótoros főzőversenyen fogjuk piacra dobni. S, itt ragadnám meg az alkalmat, hogy ismételten megköszönjem mindazon Erdélyhez bármilyen szállal kötődő gasztrobloggernek a segítségét, akik szintén többszáz kilométernyi távolságból, ismeretlenül és látatlanban megelőlegeztek bizalmukkal recepteket küldve a Kalendáriumba. Mindenkinek postázzuk a beküldött receptek száma szerinti példányszámokat még a jövő hét folyamán, hogy karácsony előtt Ti is velünk együtt örülhessetek a könyvnek. De ennek részleteiről, illetve a kalendáriumról rövidesen újabb bejegyzésben részletesebben beszámolok.
S, hogy jóapám "mi lesz a következő?" kérdésére is válaszoljak, elárulom, hogy 2011-re öt újabb könyv terve kezd körvonalazódni, amiben természetesen továbbra is számítunk a Ti segítségetekre.