2011. január 3., hétfő

Sikerekben bővelkedő válságmentes Új Esztendőt!

Gondolkodtam egy sort azon, hogy most így az ünnepek elteltével az első hivatalos munkanapon illik-e boldog Új Évet kívánni. Aztán arra gondoltam, hogy valószínűleg vannak még olyan emberek, mint én, akinek akkor van ünnep, ha nem kell a számítógépet bekapcsolni. Nos, az utóbbi napjaim meglehetősen számítógépmentesen teltek, emiatt nem blogoltam és nem válaszoltam a levelekre. Pedig igencsak nagy volt a kísértés, hiszen karácsony másodnapján megérkezett az új laptopom, a fiam vette Bukarestben és felszerelte mindenféle jó programmal, ami nekem a munkámhoz szükséges. De mivel a lányom is itthon volt és neki még várnia kell az új gépre, hagytam, hadd szórakozzon rajta ő. Úgyis holnap már megy vissza Csíkszeredába és majd utána megint éjjel-nappal a géppel lehetek.

Nos, emiatt kívánok minden Kedves Olvasómnak, Látogatómnak, Barátomnak és Rokonomnak megkésve, de annál nagyobb szeretettel békés, boldog Új Esztendőt ezzel a gyönyörű betlehemes képpel, amit még karácsony előtt fotóztam Csíkszeredában a hagyományos termékek vásárán.

Rövidesen jelentkezem azokkal a finomságokkal, amiket karácsonyra és szilveszterre főztem össze a családnak.

7 megjegyzés:

Gabojsza írta...

BÚÉK! Az új géped pedig használd egészséggel!:-)

4Gyerek írta...

B.Ú.É.K.

különben meg miért ne lehetne ma is, holnap is? hisz úgy is úgy tartják, hogy a köszöntés 8 napba még belefér. nem?

Névtelen írta...

Sikerekben gazdag, örömteli boldog új esztendőt kívánok!
Nagyon sokszor olvaslak. Írásaid, bejegyzéseid visszavisznek a gyerekkor, a boldogság, a szép remények idejére.
ica

Bianka írta...

BUÉK

alterego írta...

Boldog újesztendőt és további sikeres munkát kívánok !

Alíz, Erdélyből írta...

Gabojsza: Köszönöm. Az új géppel meg úgy vagyok, hogy még mindig az az érzésem, mintha a más gépén dolgoznék. De majd csak belejövök a napi rutinnal.
4gyerek: magam is erre gondoltam. :)
Ica: örülök, hogy kellemes élményeid elevenednek fel a blogom olvasása közben.
Bianka és Alterego: Köszönöm.

Reka írta...

Aldott, bekes Boldog Uj Evet neked is!!!! Szerintem ezt meg egy par napig, hetig nyugodtan kivanjhatjuk egymasnak :-)))).

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails