2011. január 27., csütörtök

Utoljára az idei kalendáriumról + néhány képben az ivói találkozóról

Kihangsúlyoznám a címben lévő "idei" határozót, ugyanis lesz még itt szó Erdélyi Konyha Kalendáriumról, csakhogy az már nem "a" kalendárium lesz, hanem "a következő" kalendárium lesz. Egyébként, ezt a bejegyzést most azért írom, mert ma három helyről is megerősítették, hogy megérkeztek a kalendáriumok, aminek kimondhatatlanul örülök. Tudtam én ugyan, hogy a kiadó ismét postára adta és azt is tudtam, hogy vaskos felárat fizetett azért, hogy a paksaméták útja követhető legyen, de a karácsony előtti "két posta közt elvész a csomag" kudarc annyira lelombozott, hogy nem volt kedvem beblogolni: "ismét postára adtuk a kalenádriumokat". De ma reggel Orsi köszönte meg a paksamétát, aztán Gyöngyi lelkendezett most este chatszobában, hogy hiánytalanul megérkezetek, aztán Dulmina számolt be meleghangvételű kommentben arról, hogy megérkeztek a kalendáriumok. S itt akkor ismételten megköszönöm mindenki segítségét, és az elismerő, kedves szavakat, ugyanakkor Dulmina felvetésére válaszolva elmondom: igen, szükség lesz még a segítségetekre, hiszen egy egész szép könyvprojektet sikerült tető alá hozni a múlt hét végén tartott ivói (falu Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós között) csapatépítő találkozón. A könyvprojekt része természetesen "a következő" kalendárium is, amiben mindenképp számítunk rátok és isteni receptjeitekre. Erre viszont már lényegesen több időnk lesz, mint idén volt, de mindent a maga idejében, nem lövöm le a poént, inkább mutatok néhány képet az ivói találkozóról.
Ami az asztalon van, mind mi főztük, a kiadónk pedig nem tudja eldönteni, mit kóstoljon meg.

Csipegetünk, eszegetünk. Balról jobbra: Sedith, Magdi, a házigazdánk és Dalma.

Jutka és Edó vígadnak, Réka és Sedith vélhetőleg éppen hazagondol.
Aztán táncikáltunk is.


S a karaoke-partin még a kiadó is dalra fakadt.

10 megjegyzés:

családi tűzhely írta...

Ma hozzám is megérkezett a paksaméta. Szívből gratulálok a szerkesztőknek a színvonalas munkához és örülök, hogy a projekt részese lehettem!

Alíz, Erdélyből írta...

Családi Tűzhely: Úgy örülök, hogy megérkezett végre! Rakást aggódtam...

sedith írta...

Már ki is másoltam Családi tűzhely bejegyzésének linkjét, hoyg tudassam: ő is megkapta. De látom, elkéstem.

Alíz, jót derültem a fotók visszanézésén. Az az utolsó... in flagranti... vajon, melyik dal volt? :)

Amúgy, jó érzéssel gondolok vissza az elmúlt hétvégére. De látom, egyikünknek sincs túl sok ideje, hogy beszámolhassunk róla.

zsuzsiga írta...

Aliz! Fozomasina is jelzett, hogy tegnap megkapta a csomagot.:) Uh., szerintem mostmar lassan mindenkihez meg kellett erkezzenek a konyvek.

Edó írta...

Igen,nekem is jelezték páran,hogy megkapták,hát az lett volna a csoda,ha most sem kapják meg..szuper volt Ivóban,már alig várom a következő összeröffenést!

GasztroRéka írta...

Kedves Alíz! Itt is jelezem, hogy én is megkaptam tegnap és nagyon örülök neki! szuper lehetett ez az ivói buli, mennyi étel! Kicsit irigyellek Titeket! Azt hittem csak szakmáztatok, tánc meg ének, nem semmi!:)

Kati írta...

Aliz, köszönöm a meleg fogadtatást!

Alíz, Erdélyből írta...

Mindenkinek köszönöm a visszajelzést és az elismerő szavakat.

Gasztro Réka: A buli mellett/előtt/közben/után szakmáztunk is, sőt a jövőt illetően nagyon lényeges dolgokat sikerült megvitatni,közös nevezőre hozni. Ezekről majd rendre beszámolok és természetesen utalok majd rá, hogy Ivóban egyeztettünk róla. De az az igazság, hogy a száraz szakmai dolgok a kutyát sem érdeklik, ezért nem tértem ki rá bővebben, a buli viszont mindenkit érdekel. Sőt, abban is reménykedem, hogy majd egy későbbi időpontban sikerül összehozni egy olyan "EK csapatépítő terápiát", amire a kelndárium szerzőit is meghívhatjuk. :)

Ági meg az angyalai írta...

A könyvről csak annyit, hogy adtam egy példányt a sógornőmnek, aki most szervezi éppen, hogy minimum húszat vásárolhasson belőle. A szervezés pedig azért szükséges, mert budapestiek mindannyian.
Azt hiszem elég nagy elismerés. Én is minden nap forgatom, ma a feketeretek krémet készítem el.

Edithről az utolsó kép valóban remek.

Üdv,
Ágnes

Alíz, Erdélyből írta...

Ági, meg az angyalai: Igen, tudom, a kiadó jövő vasárnap személyesen adja át nekik a könyveket. Másrészt, az az előnye a könyvalakban megjelent recepteknek, hogy könnyebben megakad a szemed egy-egy ételen, mint a blogon. Egy blogon jönnek az újabb bejegyzések és egy idő után már nem emlékszel, mi is volt az, ami megragadta a fantáziádat. Ezzel szemben egy könyv mindig kéznél van, és bármikor visszatérhetsz egy-egy tetszetős receptre.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails