2011. március 30., szerda

Ángádzsáborlevest főzünk Gyulán

Tudom, ezt a bejegyzést sokkal korábban meg kellett volna írnom, de most jött össze. Trendot külön megkérem, hogy majd írjon erről egy jó kis paródiát. Lényeg a lényeg: a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete meghívott a Gyulai Kolbász és Sódarmustrára, amin az Erdélyi Konyha ötfős csapata is részt vesz. Vagyis ott lesz Ottis, Edó, Jutka és én, illetve Varga Károly a dévai Corvin Kiadó vezetője. Nekünk, lányoknak szombaton (április 2-án) 10-14. óra között bemutató főzésünk lesz a gyulai várban, a gyergyói örmény ángádzsáborlevest fogjuk elkészíteni, illetve készítünk egy tárkonyos füstöltcsülök tokányt puliszkával és "bemelegítőnek" Ottis "sonkatatárját". Mindenkit szívesen látunk egy kis kóstolóra, aki a kései bejelentés ellenére úgy dönt, hogy eljön Gyulára szombaton. A kiadó jóvoltából kiadványokat is viszünk, amiket majd a főzés helyszínén találhattok meg a standunknál.

Szeretettel várunk mindenkit!

6 megjegyzés:

sedith írta...

Drága Alíz és a többi lány!
Nagyon jó utat, kellemes időtöltést, szép és hasznos élményeket, jó hangulatot és nem utolsó sorban finom ételeket és sok-sok kóstolót kívánok!:)
Nagyon örültem volna, ha elmehetnék, de mégha nem is lenne a lányom szülinapja, most akkor sem tudnék menni: homlok-arcüreggyulladással és gégehuruttal küszködöm.
No, de ez nem panasz.:P
Oszt' ügyesek legyetek nekem!;):-)

Edó írta...

Jaj Alíz,de jó,hogy bejegyzést írtál,mert én is akartam,de nem jutott rá időm..a tiedet kölcsönveszem,ha nem gond:)

Hajnalka írta...

Aliz, talán nem véletlen, hogy engem nem írtál be, holott már beszéltük, hogy jövök anyjostól. A fiam ma reggelre rosszul lett, fáj a hasa, és hányt. Most viszem orvoshoz, úgyhogy nem tudom, szombatra rendben lesz-e annyira, hogy elmenjek mellőle:(
Az osztályban ő a második, hétfőtől már otthon ül egy kislány, de még azt sem tudom annak mi baja.

Bianka írta...

De jó lesz neked

családi tűzhely írta...

Hát most az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Pont szombaton nem leszünk itthon, azaz Gyulán, pedig nagyon szívesen megkóstoltam volna ezeket a finomságokat:) Kívánom, hogy nagy-nagy sikeretek legyen az én kis városomban!

Hobbychef írta...

Sok sikert a főző-bemutatóhoz.
Nézz be hozzám, kérlek, ha haza értél, egy jó szó vár.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails