2011. május 28., szombat

Maradékhasznosító karalábéleves

Hajdanán nagyanyáink konyhavezetésére leginkább az volt jellemző, hogy igyekeztek mindent úgy felhasználni, úgy hasznosítani a konyhában, hogy minél kevesebb étel kerüljön a szemetesbe. Magyarán, ami még jó volt, amit még meg lehetett enni, azt soha nem dobták el, nem adták az állatoknak, hanem kitaláltak belőle valamit, és a maradék átlényegülve, új formában került az asztalra. Megvallom, ezt az elvet vallom magam is, bár közel sem vagyok ebben annyira profi, mint nagyanyám volt hajdanán. Itt viszont van egy ízletes karalábéleves, amit lényegében ennek az elvnek a mentén dobtam össze. Az ötletet hozzá az adta, hogy amikor készítettem a töltött karalábét, a belsejéből igen szép gömböket, félgömböket sikerült kivájnom és eldöntöttem, most eltérek attól a szokásomtól, hogy visszarakom a töltött karalábék mellé a kivájt "forgácsot". Volt még egy darabocska csirkemellem is, amivel szintén nem volt mit kezdenem, illetve volt még egy-két kanálnyi zöldborsóm a tavalyiból a fagyasztóban. Nos, gondoltam mindezt egyberakom egy jó kis levesbe, s megesszük, hogy ne prédálódjon el. A végeredmény nagyon ízlett a lányomnak, de még édesanyám is - aki szintén megkóstolta - elismerően szólt róla.

Hozzávalók: 10-15 dkg csirkemell, 5 karalábé kivájt belseje, 2-3 evőkanál zöldborsó, 1 sárgarépa, 1 kisfej hagyma, 1 tojás, pici olaj, só, pirospaprika, 1 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: A csirkemellett vékony csíkokra vágjuk és kevés olajon fehéredésig pirítjuk. Hozzáadjuk az apró kockára vágott hagymát, majd a nagylyukú reszelőn lereszelt sárgarépát. Amikor a zöldség megdinsztelődött, megszórjuk pirospaprikával, majd felengedjük vízzel és megsózzuk a levest. Ha felforrt, beletesszük a karalábét és a zöldborsót, majd addig főzzük, amíg a zöldség megpuhul. Ekkor az elkevert tojást "belerongyoljuk" a levesbe. Tálaláskor megszórjuk finomra vágott petrezselyemzölddel, és aki úgy jobban szereti, tehet bele tejfölt és borsot is.

Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint étkezők húsnapon fogyaszthatják.

Jó fakanálforgatást!

5 megjegyzés:

Kati írta...

Csodás azokkal a kis gömböcskékkel, nagyon szeretem az ilyen könnyű tavaszi leveseket.

Ottis írta...

Én is tegnap főztem karalábé levest :)
Köszönöm, hogy kicserélted a linket,Alíz :)

Alíz írta...

Kati: én is, azért készítettem. :)

Ottis: úgy látszik, karalábéilag egy rugóra jár az eszünk csak más-más változatban. Amúgy, szívesen. :)

R. írta...

Én nagyon szeretem a maradékok felhasználásából sikeredett eredményt, így gazdaságosan is változatos ízeket varázsolhatunk :)

Guszta ez a karalábé golyócska :)

Bianka írta...

Anyum is így készítette és ennek okán

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails