2011. november 16., szerda

Sütőtökös krumplipüré

Az utóbbi időkben kétszer is sütőtökös krumplipürét készítettem köretnek különféle húsok mellé és többen is érdeklődtek a recept felől. Többek közt Kata kolléganőm volt az egyik, aki a minap megkérdezte látva a fővő krumplit és sütőtököt: minek kell a krumpli közé a sütőtök? A válaszom roppant egyszerű volt, ugyanis csak annyit válaszoltam neki: hogy viccesebb legyen. Valójában nem lett vicces, hanem kellemesen édeskés lett a püré, a színe pedig gyönyörű lett. Nos, igazából a sütőtökös krumplipürét zsigerből raktam össze, érzésből és szín szerint, sehol nem olvastam a leírását, de tudom, hogy többen is készítik. Ez most az a változat, ahogyan én készítem.

Hozzávalók: 1 kg krumpli, 20 dkg sütőtök, só, ízlés szerint, 5-10 dkg vaj, 1,5-2 dl forró tej.

Elkészítése: A krumplit és a sütőtököt megmossuk, meghámozzuk és egyenlő nagy kockára vágjuk. Beletesszük egy fazékba, sózzuk ízlés szerint és annyi vizet öntünk rá, amennyi épp kezdi ellepni. Amikor a zöldség puhára főtt, leszűrjük a levét (felhasználhatjuk leves alapnak), és még forrón összetörjük, majd a vajjal és a forró tejjel habosra kavarjuk. Különféle húsok, vagy zöldségek mellé köretként tálaljuk.

Jó fakanálforgatást!

7 megjegyzés:

marisz57 írta...

Hát ez annyira egyszerű, hogy feltétlenül elkészítem én is.
Lehet együtt főzni a tököt a krumplival. Örülök, hogy rátaláltam ere a receptre.

Seafalcon írta...

Még nem csináltam, de tervezem. Hasonlókat képzelegtem, megerősítettél, hogy jó lesz!

Alíz írta...

Marisz57: abszolút együtt főzheted a sütőtököt a krumplival, mert kb. ugyanannyi a fővési idejük és így egyszerűbb, mint külön főzögetni/sütögetni. Az arányokon is lehet változtatni annak függvényében, hogy mennyire édeskésre akarod. :)

Seafalcon: igen, ezzel egy darabig én is így voltam. :) Pontosabban egészen addig, amíg egyszer el nem döntöttem: üsse kő, kipróbálom.

Vicuska írta...

Jó időben vagyok jó helyen- a mai vacsorához jó kis köretre leltem!

marisz57 írta...

Vasárnap elkészítettem a sütőtökös krumplipürét és nagy sikere volt!
Ezután már meg merem próbálni spenóttal is, így becsempészve étrendünkbe a nem túlságosan népszerű zöldséget.

Alíz írta...

Vicuska: örülök, hogy tetszik. :)

Marisz57: ó, hát ennek nagyon örülök. :) Spenóttal még nem próbáltam, de nagyon jónak tűnik az ötlet. :)

Vicuska írta...

Nagyon jól sikerült, tetszett!!!! Gondolom, még a fele-fele arányt is elbírná ízben és színben :) Sült házi kolbász és dinsztelt savanyú káposzta kíséretében fogyasztottuk, végül is szombaton. Családi összejövetel volt!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails