2011. november 1., kedd

Október kedvencei

Nem tudom, ki, hogy van vele, de nekem úgy tűnik októberre mindig alábbhagy a blogoló kedvem. Idén októberben is alig nyolc bejegyzésem volt, mert mit tudom én miért... Valamiért így jött össze... Talán az időjárás, talán a nyárról télre való átállás, jó ég tudja, miért, de így történt. Azonban, ha a blogom nézettségi mutatóit nézem, ez észre sem vevődik, ugyanis majdnem ugyanannyi látogatóm volt, mint előző hónapokban. Ennek egyszerű és logikus magyarázata pedig az, hogy az olvasóim főleg a régebbi - akár két évvel ezelőtti - bejegyzéseim miatt látogatják hűségesen a blogomat. És amint a szeptemberi összegzésből is kiderült, a leglátogatottabb, legnépszerűbb bejegyzéseim a befőzéssel kapcsolatosak. Mielőtt belekezdenék a legtöbbet megnyitott bejegyzések taglalásába, még annyit, hogy a hóvégi összefoglaló ötletét Mézigörltől vettem át, ő már korábban bejegyezte összesítését, érdemes megnézni.
Október toplistavezetője érthető okokból a káposzta savanyítása lett bizonyára nem csak azért, mert ennek októberben van az ideje, hanem azért is, mert nagyon ízletes káposzta készül ezzel az eljárással.
S ímhol második helyen az örökös toplistás aranyló grízgaluska, amit ebben a hónapban is több mint ezren néztek meg.
A finom italokat is sokan szeretik, ugyanis a néhány nappal korábban bejegyzett transzilvánikumra máris majdnem ezren kerestek rá. Ha ez így megy tovább, még kiüti a nyeregből a grízgaluskát.
Hát, azt hiszem, hogy októberben az ételízesítőre sem véletlenül kerestek rá olyan sokan éppen októberben. Az új adagot nemrég tettem el, isteni lett.
A gulyáskrémemnek is úgy látszik, töretlen a sikere, igazából, ezt sem túl rég blogoltam be, de ebben a hónapban majdnem annyian kerestek rá, mint a két évvel korábban bejegyzett ételízesítőre.
Aztán itt van az isteni vitaminsavanyúság, amit ezután fogok elkészíteni, mert még nem volt rá időm, de még mindig lehet kapni hozzávalókat - legalábbis nálunk.
Na, ilyet is már tettem el, csakhogy ezúttal chilli-paprikával. Olyan lett, mint a tüzes "mármángós ménkő", nem is fogom másra használni, csak kimondottan chilli-s ételekhez.
Lám-lám, sokaknak tetszik a végtelenül egyszerű süteményem is. Igaz, piszokul finom...
Ezt is sokan szeretik, idén is tettem el ilyet és a mostaniban van dinnye is.
Végül, de nem utolsó sorban ímhol a körtés szelet párja, az almás szelet. Meg is lepett volna, ha nincs a tíz legjobb között.

Jó szemlélődést, csemegézést! Új hónap kezdődött és hátha én is termékenyebb leszek.

6 megjegyzés:

Kati írta...

Ez igen, gratula, de érthető is, hogy sokan felkeresnek téged, hiszen csupa-csupa jó és hasznos dolgot írtál le, csupa itthon is beszerezhető hozzávalóból, nem csili-vili nevű, beszerezhetetlen anyagokból alkotott recepteket.

Márikám írta...

Csatlakozom az előttem szólóhoz. Én is azért szeretek nálad böngészni, mert két lábbal a Földön állsz és nagyon hasznos tanácsokat tudsz adni, pedig én már régóta főzök, de mindig találok nálad valami jót. Én is megcsináltam az ételízesítőt, most a savanyúságok lesznek soron, s majd jön vele a többi is. Köszönet érte.

Alíz írta...

Kati: köszönöm az elismerést! Tudod, nálam lényeges szempont, hogy csak olyasmi kerüljön fel erre a blogra, amit legalább mi szerettünk. :))) A csilivili nevű ételekkel meg úgy vagyok, hogy eleve taszít, ha valaminek nem értem a nevét. Aztán ha a hozzávalók közt olyasmik is vannak, amit nem is ismerek, akkor meg végképp. Lehet, hogy nem kimondottan pozitív hozzáállás ez, de szeretek biztosra menni.

Márikám: szívesen. Ez az, amit tudok, kipróbáltam és éppen emiatt merem bátran ajánlani másoknak is. A két lábbal a földön állás magyarázata nálam végtelenül egyszerű: sosem volt annyi pénzem, hogy a kukának főzzek. :))) Ugyanis azt soha nem engedhettem meg magamnak - bármennyire hajtott is a kísérletezési vágy -, hogy olyasmit főzzek, amit esetleg nem fog kedvelni a család. Mindig bíztosra megyek és mindig abból indulok ki, hogy amit főzök azt szeretni fogják. :)

Roza írta...

Nagyon guszta ételeket készítettél!:)
Én is csak megismételni tudom a többiek véleményét, amit magam is osztok:)

Vicuska írta...

Bölcs gondolatok, szeretek Hozzád benézni! :)

Alíz írta...

Róza: köszönöm az elismerést, gyere máskor is. :)

Vicuska: szeretettel látlak bármikor és örülök, hogy tetszik, amiket itt írkálok. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails