2012. június 26., kedd

Meggyes-csokis fagylalt

Ez az egyik legsikerültebb fagyi, ami az idei fagyisorozatban a konyhámban létrejött. Pontosabban ezt a fagyit szeretem az összes közül leginkább, csak a látványától összefut a nyál a számban. Hét végén biztos megint elkészítem. Az is igaz, hogy jó kedvemből készítettem épp azokból a hozzávalókból, ami akadt a ház körül és amiről úgy gondoltam, hogy abból is jár bele kevés. Így lett ez a kellemes ízű fagyi, amit mindenkinek ajánlok kipróbálásra. 

Meggyes-csokis fagylalt 

Elkészítési idő: 30 perc.

fél kiló meggy, 7-8 evőkanál cukor, 2 evőkanál rum, 1 tasak vaníliás cukor, 1 tojássárgája, 1 egész tojás, 2 dl tej, 1 kiskanál élelmiszerkeményítő, 15 dkg keserű csokoládé, 4 dl tejszín. 

1. A meggyet kimagozzuk, 3-4 evőkanál cukorral lerétegeljük, rummal meglocsoljuk, és estétől reggelig állni hagyjuk.
2. A tojássárgáját és az egész tojást a többi cukorral és a vaníliás cukorral habosra kavarjuk. Hozzáadjuk a keményítőt, felöntjük a tejjel és a meggy levével, beletördeljük a csokoládét, majd folytonosan kavargatva sűrű pépet főzünk belőle. Hideg vizes edénybe merítve lehűtjük.
3. Felverjük a tejszínt, belekavarjuk a csokoládés pépet, majd lazán beleforgatjuk a meggyet.
4. Dobozokba töltve megfagyasztjuk.

Jó étvágyat!

A recept megjelent a Székely Konyha júniusi lapszámában.

3 megjegyzés:

Éva írta...

Ha meggy van benne az már csak szuper lehet! Nagyon guszta szívesen elfogadnék most 1-2 gombóckát belőle!:-))

Kati írta...

Látom beindult nálad a fagyiszezon:) Sajnos én nem vagyok ilyen ügyes fagyi terén, egyszer próbélkoztam, de fagyigép nélkül a fagyasztóban túlságosan megfagyott, hiába kavargattam:)

Alíz írta...

Éva: szívesen adnék, ha még volna, de ezt már rég megettük. Na, majd a következő adagból.

Kati: a fagyasztóban nekem is nagyon megfagy mindig, de kitapasztaltam, hogy fogyasztás előtt fél órával, ha kivesszük a fagyóból, akkor épp annyira enged ki, hogy kanállal szépen lehet gombócokat vágni. Nekem sincs fagyigépem és nem is kell.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails