2011. május 21., szombat

Inverz kókuszkocka

Vannak, akik már tudják, hogy a hét végén elsőáldozásra sütöttem, csak közben volt egy rakás rendezvény, ahol részt kellett vennem, és emiatt nem tudtam beblogolni a süteményeket. Háromféle süti lett végül, megsütöttem Gál Edith finom diós-csokis süteményét, az inverz kókuszkockát - amit Ottis jóvoltából meg is kóstolhattam kb. egy évvel ezelőtt, de Maci is megsütötte -, illetve sütöttem még valamit, csak úgy "hirtelen felindulásból" és a Tamás-szelet nevet adtam neki, mivel az elsőáldozó kisfiút Tamásnak hívják. Most előbb az inverz kókuszkockát blogolom be, aztán rövidesen jövök a Tamás-szelettel is.
Az inverz kókuszkocka receptjét elolvastam Ottisnál és elolvastam Macinál is, aztán végül készítettem egy olyan változatot, ami mindkettőhöz hasonlít egy kicsit, de igazából a tészta alapja a régi jól bevált kókuszkocka receptem kicsit megvariálva, a glazúrja pedig a Maci és Ottis receptje kicsit továbbgondolva. No, ezt sikerült jó körülményesen leírni, de inkább jöjjön a recept, mert attól máris egyértelműbb lesz minden.

Hozzávalók a tésztához: 35 dkg liszt, 3 púpozott evőkanál kakaó, 20 dkg cukor, 1 tojás, 3 evőkanál híg méz, 5 dkg margarin, fél kiskanálnyi szódabikarbóna, csipetnyi só, 3,5 dl tej; a mázhoz: 40 dkg fehér csokoládé, 5 evőkanál olaj, 2 dl tejszín; 30 dkg kókuszreszelék.

Elkészítése: A cukrot a mézzel és a margarinnal kikavarjuk, hozzáadjuk a tojást, a sót és a szódabikarbónát, majd az egészet simára kavarjuk. Ezután hozzáadjuk kanalanként előbb a kakaót majd a lisztet és mindig töltünk hozzá egy kis tejet is. Sütőpapírral bélelt tepsiben tűpróbáig sütjük. Amíg hűl a tészta, addig elkészítjük a mázat is: a fehér csokoládét gőz fölött felolvasztjuk, és az olajjal simára kavarjuk, majd hozzáadjuk a tejszínt is. A kihűlt tésztát kockára vágjuk, belemártjuk a mázba, majd kókuszreszelékbe forgatjuk és egy tálcára tesszük szikkadni. Nagyon díszes és főleg finom süti lesz belőle.

Jó fakanálforgatást!

7 megjegyzés:

Edó írta...

Igen, ez nagyon finom,én is készítettem már.Látom megújultál blogilag,nagyon jó tavaszias lett:)

Kati írta...

Régebb mi is szoktunk ilyet készíteni, de már nagyon rég nem ettem. Hirtelen most megkívántattad velem.

4Gyerek írta...

ilyent nem ismertem.
nagyon béna vagyok fa ügyileg.
ez ugye almafa? mármint a blogod almafavirágba bújt.

Alíz írta...

Edó: bízos voltam benne, hogy Te már korábban megsütötted. :) Örülök, hogy tetszik az új "köntösöm", ezután gyakrabban fogom változtatni a blogkülsőt, mert most már van rá időm. :)
Kati: csatolt fájlban küldhetek néhányat. :))
4gyerek: nagyon finom, de eléggé macerás süti, hozzá sem fogtam volna, ha a lányom nem segít. :) Igen, eltaláltad: a fejlécen egy virágzó almafa van. Tudom, hogy máshol elvirágzott már az almafa, de ez itt Gyergyó, nálunk most virágzik. :) De jövök még ilyen szép virágocskákkal, mert nagyon szeretek virágokat fotózni és nincs más hely, ahol mutogathatnám. :)))

Adél írta...

Fehér csokival bevonva nem is láttam még ,szuper ötlet.És nagyon mutatós is.

Alíz írta...

Aleda: az az érdekes benne, hogy az ízhatás majdnem ugyanaz mint a klasszikusnál, de ez sokkal díszesebb - legalábbis nekem annak tűni. :)

Bianka írta...

Fenséges ki fogom próbálni

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails