2011. október 3., hétfő

Almás szelet - szingli adag

Régóta készítem ezt a sütit és még Irénke barátnőmtől tanultam évekkel ezelőtt. Egy "tortásított" változatát ide is beblogoltam, ez viszont szingli változat, mert úgy tűnik erre is van igény. Egyébként azért szeretem, mert aránylag könnyen elkészíthető, csupán a tészta tepsiből való kivételére kell figyelni. Mellesleg innen jött az ötlet, hogy készítsek körtés szeletet is, amit már korábban beblogoltam.

Hozzávalók a tésztához: 5-6 alma, 3 tojás, 2 púpozott evőkanál cukor, 3 púpozott evőkanál liszt, kevés margarin; a krémhez: 1 tasak vaníliás pudingpor, 1 kiskanál keményítő, 0,5 l tej, 3 evőkanál cukor, 10 dkg margarin; mandulapehely.

Elkészítése: Az almát meghámozzuk, negyedekbe vágjuk és a magházát kivesszük. Egy kis tepsit alaposan kikenünk margarinnal, majd az almaszeleteket belesorakoztatjuk. A tojásból, cukorból és lisztből egyszerű piskótát készítünk, az almára simítjuk, majd betesszük a sütőbe, bekapcsoljuk, vagy alágyújtunk és tűpróbáig sütjük. Ekkor óvatosan átfordítjuk a tésztát egy tálcára úgy, hogy az almás fele felül kerüljön. Amíg hűl, elkészítjük a krémet: a pudingot a keményítővel a tasakon lévő leírás szerint elkészítjük, még melegen beleolvasztjuk a margarint, majd langyosra hűtjük. Ráhalmozzuk az alma tetejére, megszórjuk pirított mandulaszeletekkel és kockára vágva tálaljuk.

Jó fakanálforgatást! 

5 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom lehet

nagyi50 írta...

A múlt hét végén ilyet készítettem :)
Nagyon finom :)

Kati írta...

Nagyon jól hangzik, szeretjük az almás sütiket, egyik barátnőm is szokott hasonlót készíteni.

Névtelen írta...

Kedves Alíz! Ezt feltétlenül ki kell próbálnom.
A megadott mennyiséget mekkora tepsiben sütötted meg?
ica

Alíz írta...

Ica: a tepsi kb. 25x18 cm

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails