2012. július 16., hétfő

ARAH - Játék eredményhirdetés

Június elején, blogom létrejöttének évfordulóján játékot hirdettem, aminek lényege az volt, hogy havonta készítsünk egy összefoglalót 5-10 korábbi recepttel mintegy ajánlóként olvasóinknak. Ezt minden hónap 5-ig kell megtenni. Akik az első két hónapban - vagyis júniusban és júliusban - már ezt megtették és linket hagytak a játékfelhívást tartalmazó bejegyzésemnél, azokat díjazom. 
Nos, úgy tűnik, kevesen találták ezt hasznos ötletnek, pedig több haszna is van, amit szintén a felhívásban írtam le. Ezért úgy döntöttem, hogy mindenkit díjazok, aki részt vett a játékban. Így díjat küldök Krisztinának a Krisztina konyhája blog szerzőjének, aki itt és itt tett közzé ajánlatot. Ugyanazt az ajándékot veheti át Éva, a Takarékos konyha szerzője, szintén két bejegyzést írt: itt és itt. Végül, de nem utolsó sorban Katinak, a Makacska konyhája blog szerzőjének, akinek ajánlatait itt és itt olvashatjátok. Az egyébként hat bloggernek szánt ajándékot a résztvevők közt egyenlően elosztom és azt fogom elküldeni, mihelyt megtudom, hová is kell küldjem tulajdonképpen. Ezért kedves Krisztina, Kati és Éva, kérlek benneteket, küldjétek el a pontos postai címeteket a janossyaliz@gmail.com címre, hogy mielőbb postázhassam az ajándékotokat. Természetesen, blogszemlét is írok mindhárom blogról augusztus három hétvégéjén. Azért augusztusban, mert nálam épp meszelés zajlik és eléggé foglalt vagyok a következő hetekben. 
Nyílván, az ARAH továbbra is folytatódik, bárki tetszés szerint csatlakozhat bármikor, aki úgy gondolja, hogy megörvendezteti minden hónap elején olvasóit egy ajánlóval. S ha már itt tartunk elmondanám, hogy minden nap fél tíztől - magyarországi idő szerint fél kilenctől - élőben hallhattok a Retró Rádióban. Többnyire a Székely Konyhában már megjelent recepteket ajánlom. Ha kíváncsiak vagytok rá, hallgassatok meg, majd mondjátok el a véleményeteket, eddig nagyon jók a visszajelzések.

7 megjegyzés:

Kati írta...

Jöttem is:) Örvendek, hogy nyertem nálad, és sajnálhatják a többiek, hogy nem vettek részt a játékodon:)
Azok a pozitív hatások tényleg érződtek amiket mondtál, hozzám pl. többen jöttek a te blogodról szétnézni:)
És már nagyon kiváncsi voltam a SZékely Konyhára is:)
Köszi mégegyszer, és továbbra is folytatom az ARAH-t:)

Alíz írta...

Kati: Örülök, hogy részt vettél a játékban és küldhetek neked néhány példányt a Székely Konyhából, ami egyre "pofásabb" kis lap lesz. Persze még egyebet is küldök, majd meglátod. Ami nézettségi mutatók emelkedését illeti, az egyértelmű, s amikor jeleztem, hogy ez fog történni, tudtam, miről beszélek. :))

Krisztina konyhája írta...

Nagyon örülök a játéknak, mert tényleg sokan jöttek és szerintem remek ötlet. Köszönöm, hogy játszhattam és a nyereményt is. Augusztusban folyt. köv. :)

Alíz írta...

Kati: s ne feledd küldeni a postai címedet a megadott e-mail címre. :))

Alíz írta...

Krisztina: Örülök, hogy láttál fantáziát ebben a játékban, remek összefoglalók készültek. Küldd mielőbb a postai címedet is! :)

Éva írta...

Nagyon szépen köszönöm, igazi megelepetést szereztél nekem! Nagyon örülök! Remélem azért később többen csatlakoznak a játékhoz, bár úgy veszem észre az utóbbi időben eléggé passzívak a blogtulajok! Köszi és a címet küldöm!

Alíz írta...

Kedves Éva! Örülök, hogy játszottál velem, s ahogy említetted egyik kommentedben, az a jó benne, hogy visszatekintve, sokszor olyan receptek kerülnek elő, amit rég elfelejtettünk. :) Abban én is reménykedem, hogy később még fognak csatlakozni később, de most azt hiszem, mindenki inkább a nyaralással, lazulással foglalatoskodik és ezért ilyen gyenge az érdeklődés. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails