2009. október 31., szombat

Gesztenyés-meggyes meglepetésgombóc - a 29. VKF!-re

Ugye, mondanom sem kell, ez is Max 29. VKF! kiírására készült és csak azért, hogy valami édességet is legyen a sorban a tojással töltött húsgombóc, a húsgombóc csorba és a pikáns paradicsomos halgombóc után. A recept lényegét egyébként valahol olvastam, de már nem emlékszem pontosan, hogy hol és mikor. Talán egy régi Nők lapjában, amikor épp valahol várakoztam és a kezembe akadt. Szóval, az ötlet az nagyon régi, és ott várakozott az "egyszer majd csak elkészítem" könyvtárában a személyes "szoftveremnek". Pontos adagokra sem emlékszem, csak úgy összedobtam a hét végén miközben a lányomnak főztem és dobozoltam. Voltaképpen azért tetszett az ötlet, mert csupa gyümölcsből készül ez a finomság és nagyon reménykedtem benne, hogy elnyeri a lányom tetszését is. De nem így történt, ugyanis megrögzött gyümölcsevőként túlságosan édesnek találta, mellesleg attól még egy dobozzal kért belőle, hogy majd a kollégiumi szobatársakat kínálja meg vele.

Hozzávalók: egy kocka fagyasztott gesztenyepüré (25 dkg), fél kocka vaj (10 dkg), egy kanál porcukor, egy kanál rum, egy tasak vaníliacukor, kb. 15-20 dkg kimagvalt fagyasztott meggy, tetszés szerint kesudió, földimogyoró, pisztácia, mazsola, mogyoró, illetve kakaó és kókuszreszelék.
A kimagvalt meggyet egy szűrőbe tesszük és alaposan lecsöpögtetjük a levét - például este szűrőbe rakjuk és majd reggel kezdünk foglalkozni vele. Vagyis miután alaposan lecsöpögtettük minden meggymag helyébe teszünk egy mogyorót, pisztáciát, kesudiót, mazsolát, vaygyis valami "meglepetést". Ezt a munkálatot nálunk a lányom végezte - neki vannak ilyen szép, hosszú körmei. :)
A gesztenyepürét a vajjal, a porcukorral, a vaníliával és a rummal habosra kavarjuk, majd 2-3 órára a hűtőbe tesszük dermedni. Ajánlott jól lehűteni, mert úgy könnyebben formázható, egyébként a kézmelegtől is lágyul a massza. Mivel az én kezem általában meleg, hideg vízben hűtenem kellett és vizes kézzel, nagyon szaporán "gombócoltam".
Miután elkészült egy gombóc kakaóba forgattam, majd a következőt kókuszreszelékbe. De el tudom képzelni darált dióba, pörkölt mogyoródarabkákba, illetve csak simán porcukorba forgatva is. Természetesen, az így nyert gombócokat tányérra raktam és mivel még jócskán maradt mindenféle olajos maggal töltött meggy, egyet-egyet a tetejére helyeztem. Lényegében attól lett meglepetésgombóc, hogy nem lehet tudni, melyiknek a közepében, mi van. :))
Na most, aki kifejezetten hízni akar, fogyaszthatja "desszertként" is, harmadik fogásnak, viszont mivel eléggé magas a cukortartalma tésztanapra ajánlom önálló fogásnak, esetleg másodiknak. Én vacsorára ettem belőle néhányat és jól is laktam vele, semmi mást nem kívántam utána, vagy előtte. Ja, és nagyon finom, mindazonáltal, hogy a lányom egy almát többre tart egy ilyen meglehetősen munkás gesztenyegombócnál és biztos, hogy karácsonyra is elkészítem, mert sokkal jobb és egészségesebb, mint a szaloncukor.

Jó fakanálforgatást!

6 megjegyzés:

Rita írta...

Igazi csemegének ígérkezik. :)
Próbálkozom én is! :)

Alíz, Erdélyből írta...

Rita: valóban nagyon finom lett. Próbáld ki! :)

sedith írta...

Gombócolunk, gombócolunk? No, mert én is azért ülök fenn, hoyg feltegyek lehetőleg mindent!:)
Klassz lehet ez a finomság! :)

Edó írta...

Szuperjol neznek ki!En meg sosem kesztettem gesztenyepures dolgokat,nem szeretem.Amugy a tobbi gombocosod is igazan gyonyoru,otletes.

Süti Bazár írta...

Ez igazán a kedvemre való, fincsi csemege. Nagyon imádnám! :-))

Alíz, Erdélyből írta...

Sedith: igen, gombócoltam, de dobozoltam is, emiatt a kései válasz. :) És valóban finom lett, a lányom másnap reggel felét felfalta együltében, amiért elsőre túlságosan édesnek találta. :)))

Edó: köszönöm az elismerést. :) Én nagyon szeretem a gesztenyepürés dolgokat, ez pedig valóban szuperjóra sikeredett.

Yasmine: csatolt fájlban jöhet egy adag? :)) lennén kicsivel közelebb, szivesen küldenék neked - valóban. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails