2009. október 25., vasárnap

Kicsi leány, nagy hátizsák, ünnep, politika és heti menű

Útrakész a lányom... A hatalmas hátizsák "nehezékét" az étel képezi, amit általában péntek-szombat-vasárnap főzök, dobozolok, fagyasztok; "térfogati részét" pedig olyasmik töltik ki, mint például hajszárító, hajvasaló, táskányi bizsu és tekintélyes mennyiségű "rongy", amit úgysem vesz fel, de elhozza arra az esetre, ha netán kellene. Szóval, fehérnép a javából...
Na, de a hét végén egyéb esemény is volt, ugyanis hazajött a fiam is a barátnőjével. Ez pedig olyan jó volt még akkor is, ha az én teendőim jelentősen megszaporodtak. Megtelt a ház élettel, amihez nem fűzök semmi kommentárt, mert igazából ezt csak azok tudják átérezni, akiknek a gyerekei már szintén belenőttek a "hazajáró vendég" státusba.
Ünnep is volt, de október 23-át azzal töltöttem - ahelyett, hogy elmentem volna az ötvenhatosok ünnepségére -, hogy végigültem egy nagyon fontos tanácsülést. Remélem, megbocsátják nekem az ötvenhatosok, hogy nem mentem el az ünnepségükre, de éppen megint a fűtés ügyét osztották-szorozták a várostyák, immár sokadszorra és ismét hoztak egy döntést ennek ügyében, ezt is sokadszorra. És elnézést kérek mindenkitől - igazán eszem ágában sem volt a politikát belevinni egy gasztroblog témakörébe - de most már megtelt még a "rezerva" hócipőm is fázással, tüzeléssel, mocskolással és "impotens döntéshozókkal". Gyergyószentmiklós két legnagyobb lakónegyedében ugyanis nincs melegvíz-szolgáltatás június óta és a távfűtést még mindig nem indították el, noha törvény szerint, ha három napon át a hőmérsékleti értékek tartósan plusz tíz fok alát esnek, el kell indítani a fűtést. No, nálunk az elmúlt hetekben már mértek tartósan mínusz tíz fokot is több mint három napon át, fűtés mégsincs, egyrészt, mert az illetékesek az egész nyarat elszabadságolták és csak szeptember végén "szökemedtek neki" a távhőrendszer felújításának, másrészt, mert szerintem még mindig nem döntötték el, hogyan, miként "fejjék meg" minél inkább a vékony-pénztárcájú fogyasztót. Persze elhangzanak nagy ígéretek, az utóbbit épp az említett, ominózus tanácsülésen jelentette ki annak a magyarországi cégnek a képviselője, amely végzi a távhőrendszer felújítását - és meg akarja kaparintani a szolgáltatást is - kedvenc kisvárosomban. A kijelentés valahogy így hangzott: "Gyergyószentmiklós ajándékba kapja a több mint másfél millió eurót érő távhőrendszert..." Na, ilyet ha úgy kb. 45 évvel ezelőtt hallok, amikor épp kiscsoportos korba cseperedtem, biztos még el is hittem volna... De nem kell ám félteni engem, elvégre székelyből vagyok és a székely ember még a jég hátán is megél, nem fogok megfagyni a télen a cudar körülmények ellenére sem, mert tüzelek. No, nem úgy mint a macskám egy héttel ezelőtt, hanem a vállalkozó barátomtól szerzett birkettel, aminek sok a hamuja, megtölti az egész lakást fűrészporral, de van melege, mert áldott szerencsémre nem bontattam le a két cserépkályhát a lakásomban még azokban az időszakokban, amikor jó volt a fűtés. Persze ez rettentően tűzveszélyes, ugyanis a tömbháznak nincs tüzelésre alkalmas kéménye és a szellőzőben tüzelünk, amitől a fokozott használat következtében kigyulladhat akár egy egész lépcsőház is - reméljük az mégsem, amelyikben éppen én lakom - mellesleg, volt rá példa. Ha ez így marad, akkor lesz blikfangos, címlapra való témám egész télen. Na s, hogy most ilyen szépen kipanaszkodtam magam, akkor eleget teszek egy - bocsánat, több - kedves felkérésnek, vagyis leírom azt a menűsort, amit a lányomnak/fiamnak főztem a hét végén. Ugyanis ifjú ismerőseim közül többen is jelezték - többnyire messengeren - milyen jó ötletforrás lenne a "mit is főzzek mára?" kérdésre egy már kész menűsor. Igazából ez úgy volna érdekes, ha minden ételnek meglenne már a leírása a blogomon, de lassan eljön annak is az ideje. Most akkor következzen a menűsor:

1. Szilvásgombóc - ezzel vártam pénteken este a hazatérő gyermekeimet - Sedith receptje szerint készült és nagy népszerűségnek örvend a családban.
2. Tárkonyos pityókaleves
3. Töltött káposzta
4. Szőlős csirkemellet és fűszeres-mézes almát Ottis és Timus receptjei alapján
5. Fasírt
6. Szezámmagos pulykamell
7. Paradicsomos kreatív zöldségleves
8. Karfiolsaláta
9. Almás-ananászos saláta, aminek a receptjét Maxnál láttam.

Persze még került a csomagba zakuszka, ánizsos savanyú uborka, ketchup és valamilyen dzsem is.

14 megjegyzés:

Ottis írta...

Szia Alíz!Hát nem lehet kellemes ez a fűtés gond az biztos!Mi a tavaly saját kazánt tettünk a lakásba.Kényetelek voltunk sajnos, mert két fűtőtestünk volt és havi 600/700 lejt fizetettek ezért, olyan körülmények között, hogy két kisegyerekkel a két fűtőtesetet lehúztam 2 fokozatra, hogy talán kisebb lesz a számla és akkor hónap végén kjött a 600 lej. Borzasztó nehéz volt fizetni, így tenni kellett valamit!Na én is kipanaszkodtam az ügyet :-)

Ottis írta...

Na még amit elfeljtettem, a VKF-ra engedélyeddel az egyik fogásom a túrós puliszakgombóc lesz még egy kis aprósággal megtűzdelve.Mivel nálad láttam egy hasonló receptet, ezért kérem az engedélyedet, hogy nevezhessek ezzel a gombóccal is. Készülök ám, több félével is, nagyon :-)

Alíz, Erdélyből írta...

Ottis: hát én is gondolkodom egy helyi rendszerrel, de nekem a villanyos változat működne, mert a gáz még nincs bekötve a blokba és a kámány tüzelésre nem alkalmas. A túrógombócot pedig bátran készitsed el, ennek egyik változatával én is készülök egyébként. :) Meg még egyebekkel is... :)

sedith írta...

No, nálunk a községben két vagy három éve fel is számolták a távfűtést. Persze, ez fordított menet volt, felszámolták és mindenki kénytelen volt saját központi fűtést szerelni. Igaz, nekünk már több, mint 7 éve, hoyg megvan, de én nem cserélném el semmi pénzért. Persze, nálatok, ahol nincs gáz mindenhol, sokkal nehezebb az ilyesmi. A villanyos fűtésre, vigyázz, nehogy a gatyád is rámenjen!

Hű, jó sok mindent főztél! Örülök, hoyg ilyen nagysikerű az ominózus szilvásgombóc!:) Be' irigyellek Téged is, Ottist is, még semmi gombócötletem nincs, pedig most már én is szeretnék írni VKF-re, az utóbbi háromból mindig kimaradtam ilyen-olyan okok miatt!

Ja, és ha hazajöttem Csiri-biri tornáról, válaszolok a mailedre is. :)
Puszi

Alíz, Erdélyből írta...

Sedith: hát igen, a gombócod nagyon nyerő lett nálunk, a lányom - ahogy ő mondja - "gombócfüggő" lett. :) De ez megér egy bejegyzést, majd rövidesen irok róla. Várom a mélt...

Ottis: puliszkagombócot akartam mondani, túróval töltve. :)

timus írta...

Nem kicsit háborodtam fel azon amit írtál a fűtésről! Örülök, hogy találékonyak vagytok, de óvatosan azzal a szellőzővel aztán! Tűz szempontból, meg füstmérgezés miatt is!!
Egyébként csudajó menüt kreáltál, itt korog a gyomrom a büróba', pedig még csak 9 óra... Aki ezt ette a hétvégén, biztos örömmel ment ma dolgozni! :D

Alíz, Erdélyből írta...

Timus: köszi az együttérzést. :) Füstmérgezés szempontjából nem kell ám félteni engem, mert ismerem az erre vonatkozó tűzvédelmi szabályokat. :) Azonban a kigyulladás veszélye valóban fennáll - én viszont "titokban" még mindig abban reménykedem, hogy nem merik megtenni, hogy fűtés nélkül hagyjanak télire. A menü legtöbbször egy előzetes kivánságlista alapján áll össze, mert rég rájöttem arra, hogy egyszerűbb azt főzni az én gyermekeimnek, amit szeretnek, mint vitatkozni velük, hogy márpedig a köménymagleves is finom. :)

Messzenéző Minyon írta...

Hát ez egyszerűen hihetetlen innen nézve! Nem mondom, nálunk is akadnak időnként gondok a fűtéssel, de annak akkora visszhangja van, hogy muszáj nekik egy-két napon belül megoldani. És még mi panaszkodunk, hogy mi minden lehet még az EU-ban! Most csak kapkodom az állam a földről, hogy mit meg nem engednek maguknak egy szintén EU-tag országban!
Na de hiába: semmi sem ér föl egy jó parasztházzal, megfelelő kéménnyel és bármikor bedurrantható kályhával!

pszichowellness írta...

Alíz, mit is mondhatnék!?....
A kislány gyönyörű, a menüsor remek! :)

Rita írta...

Alíz szerinted is lesz nov. 1-től fűtés?:))

Alíz, Erdélyből írta...

Minyon: sajnos ez van, ma egyébként cimlapsztorit irtam megint a gyergyószentmiklósi fűtésgondokból. Most a kisember szemszögéből...

Pszichowllness: Köszönöm...

Rita: nem tudom. Szerintem, mindenki hazudik.

Messzenéző Minyon írta...

Van már fűtés? Már elmúlt november 1.

Alíz, Erdélyből írta...

Messzenéző Minyon: Köszönöm az érdeklődést. :) Túlzás lenne fűtésnek nevezni azt, hogy a fűtőtestek épp csak hogy nem hidegek, de valami van. Főleg igéret van, hogy november 15-től helyreáll a rend és lesz rendes fűtés, sőt még melegviz is. :) Kiváncsian várjuk... De addig még ha nagyon fázom, befűtök a cserépkályhába. :)

Messzenéző Minyon írta...

Én is kíváncsian várom a híreket!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails