Na, miért is?! Elsősorban azért, mert míg fiatal az ember kevesebb a feladata, a kötelezettsége, a társadalom kevesebb elvárást támaszt iránta. Ezenkívül a fiatalsággal együtt jár, hogy bármiből, mindenből mókát képes kicsiholni az ember. Egyszóval jó fiatalnak lenni. Ám, ne feledjük: ez is csak egy állapot, és mint ilyen múlandó.
Ha a magam fiatalkorát akarnám kielemezni, sajnos, nem sok jót mondhatok, mert esetemben, jobb korosabbnak lenni. De miért mondom ezt? Főképp azért, mert nem tudom elfelejteni, milyen embertelen, groteszk korszakban telt a fiatalságom. Gyakorlatilag egész fiatalságom rettegésben telt, mert olyan volt a korszak, hogy bármiért felelősségre vonhattak, bármilyen koholt váddal törvény elé rángathattak, megbüntethettek, sőt, ha a kényuraknak úgy tetszett, akár le is sittelhettek. Ez éppen olyan helyzet volt, mint a nyuszikás viccben: "ha van sapkája, azért, ha meg nincs, akkor azért". Szerettem volna egyetemet végezni, de több okból nem tudtam. Egyrészt, mert az én fiatalkoromban nem voltak olyan szakok, amelyek engem érdekeltek. Például nem voltak társadalomtudomány karok/szakok, pszichológiát csak hat év orvosi egyetem elvégzése után lehetett volna végezni, szociológia szak egyáltalán nem volt, kommunikációról ne is beszéljünk. Ráadásul abban a korszakban Romániában bármilyen egyetemre mindössze négy százaléknyi magyart vettek fel. Csak a zsenik rúghattak labdába ilyen körülmények közepette...
Szerettem volna utazni, világot látni, de azt sem lehetett, mert az akkori államhatalom mindössze kétévente engedélyezett egy kiutazást külföldre, azt is jól megindokolt esetben. Ha netán turistaként kérvényezted a kiutazást, minden esélyed megvolt arra, hogy hazatérve a hirhedt "szekuritátén" (akkori belbiztonsági titkosszolgálat) kötsz ki, ahol mindenféle kérdésekkel nyaggattak és ha nem adtad a számukra kedvező választ, akkor megkínoztak, megvertek, megaláztak. Ehhez természetesen semmi istentelenséget nem kellett elkövetned, elég volt csupán az, hogy külföldön jártál. De külföldit sem fogadhattál az otthonodban, mert ugyanúgy "vétkesnek" minősítettek, mint egy köztörvényes bűnözőt.
De voltak egyéb "kedves" törvények is. Például a gyülekezésre vonatkozó törvény, miszerint ha valamilyen alkalomból három személynél többen gyűltek össze, azt már előzetesen jelenteni kellett a milicián, ellenkező esetben akár "államellenes összeesküvés vádjával" vonhattak felelősségre. És volt rá példa, hogy a nyolcvanéves nagypapát is bevitték a szekuritátéra - ahol vallatták és megkínozták -, mert megengedte az unokáinak, hogy az otthonában születésnapi bulit szervezzenek. Történetesen éppen az egyik unoka "köpött"...
Aztán hadd ne hagyjam ki a felsorolásból a naphosszat tartó sorállásokat, amikor félnapokat álltunk sorban félkilónyi húsért, vagy felvágottért és azzal tértünk haza, amit adtak, nem amit mi választottunk. Akkoriban az élelmiszert nálunk "ráciára" adták, a havi fejadag: egy kiló cukor, egy kiló liszt, félliter olaj, félkiló rizs, fél vaj (10 dkg) volt. Kenyérből is félkilónyi járt napjában egy személynek és csak sorállás folytán jutottál hozzá. Huszonévesen éveken át öt órakor keltem, hogy eléggé idejében kiállhassak sorba az élelmiszerüzlet elé - ami hétkor nyitott -, hogy egyliternyi tejet vehessek az akkor még kisbaba-korú fiamnak. S ha már itt tartunk, hadd mondjam el azt is, hogy túléltünk olyan telet, amikor kétóránként éjszaka felkeltem, vizet melegítettem, azt üvegbe töltöttem és a fiam mellé tettem a kicsi ágyba, hogy ne fázzon meg a hidegben, mert még viccnek sem lehetettt nevezni azt a fűtést, amit távhőszolgáltatás gyanánt szolgáltattak. Természetesen, mindezek ellen szót nem emelhettél, mert abban a pillanatban a rendszer ellenségévé kiáltottak ki, jött a felelősségrevonás, a verés, a megbélyegzés és az elítélés.
A nőket hatványozottan megalázták, ugyanis a fiatal nőknek kötelező módon havonta nőgyógyászati vizsgálaton kellett jelentkezniük, mert törvény tiltotta az abortuszt. De bármilyen orvosi vizsgálatot csak úgy kérhettél, ha előzetesen beszerezted a nőgyógyásztól az igazolást, miszerint nem vagy állapotos. Egyszerű fogászati vizsgálatra nem jelentkezhettél másként csak úgy ha vitted a nőgyógyásztól az igazolást. Na, nem sorolom tovább, habár még sokmindent írhatnék... Izelítőként ennyi is elég...
Miért jó MOST fiatalnak lenni?! Elsősorban azért, mert mindez már a múlté...
Szepyke kérdésére válaszolva írtam mindezeket és mindenkinek továbbítom, akihez nem jutott el ez a kérdés.
13 megjegyzés:
Még a hideg is kirázott ahogy olvastam az írásodat. Szörnyű pokol lehetett, szerencse, hogy vége lett és hogy túléltétek!
Benzsi: hát igen, túléltük és szerencse, hogy megmaradtunk, itt Erdélyben, magyarnak.
Jesszusom. Látod, ezért van, hogy mindenki a maga gondjáról hiszi, hogy az a legnagyobb világfájdalom, aztán elolvassa valaki másét...
Nagyon büszke vagyok az Erdélyben élő magyarokra, igazabb magyarok Ők a Magyarországon élőknél.
Szepyke: hát ez van. Ami pedig az erdélyi magyarokat illeti, szerintem nem igazabbak, csak jobban ragaszkodnak a magyarságukhoz, mint az anyaországiak. Ennek is megvan a magyarázata, mert noha nincsenek már olyan törvények, mint ami az egyetemre való bejutást 4 százalékra korlátozta, korántsem elmondható, hogy ugyanolyan jogokkal rendelkeznénk, mint a románok. Mi, itt a Székelyföldön még aránylag jó helyzetben vagyunk, mert gyakorlatilag szabadon használhatjuk az anyanyelvünket, de ugyanez nem mondható el a szórványban élő magyarságról.
Alíz, elismerem sok esetben nem volt könnyű akkor, de szerintem a mai helyzet sok szempontból keményebb...én ezen a véleményen vagyok.Hosszú lenne mind felsorolni...Számomra a leginkább bosszantó dolgok közé a mai világban a sok TV nézés, a stressz, az idegesség, a sietés (nincs idő semmire...egyre jobban eluraklodik), nincs időnk egymásra, kapcsolatokra, és szeretetteljes beszélgetésekre, olvasásra.Szóval mindezek a dolgok rányomják a bélyeget a mai fiatalokra (persze nem mindenkire).És mindezek mellett azt látom, hogy az emberek egyre önzőbbek, gyűjtenek, halmoznak és fogyasztanak minél többet, mindegy hogy milyen következményekkel jár. No ne haragudj, hogy így itt ilyen hosszan ecseteltem. Ha akarod törülheted is a megjegyzést.Mindenképpen tudom hogy az én gyerekkoromban nem ettem banánt meg csokit,csak ritkán.És állandóan sorban álltam az családi adagért, de nyugodtabb életünk volt sok szempontból.Persze, nem volt szabadakarat...
Ja és a főzésre sem jut már idő, inkább megeszünk valami porlevest. Mindenre egyre inkább érvényes...
Ottis: sok mindenben igazad van és nincs. Mert akkoriban Te gyerek voltál, és szüleid védőpajzsként óvtak attól a rengeteg szennytől, ami viszont engem fiatal felnőttként telibe talált. A tévénézés pedig egyéni döntés kérdése attól kezdve, hogy a készüléken van egy kikapcsoló gomb. :) Napokig, sokszor hetekig be sem kapcsolom, a fiam meg egyszerűen nem vett tévét magának. Nem igényli, inkább olvas. Meg merem kockáztatni, még a stressz is egyéni döntés kérdése. Vagyis eldöntheted, hogy valamin felhúzod magad, vagy sem. :)) Ami pedig az önzőséget illeti, igazad van, de ez is csak attól tud igy lenni, mert van amitől azzá legyen az ember. Kezdett lenni vagyona, anyagi javai, és igen, igaz, megjelentek az ügyeskedők is, akik átvágják a kevésbé ügyeskedőket. És ezek ellen valóban harcolni kell, de ma már nem hurcolnak senkit a szekuritátéra csak azért, mert elénekelte a székely himnuszt.
Aliz, igazad van neked is es Ottisnak is. Meg mielott elolvastam volna a hozzaszolasokat, az a gondolat volt bennem, hogy milyen szerencse, hogy gyerekkent eltem ezt at es nem fiatal felnottkent. Valoban igy van.
De gyerekkent is durva volt.
A mostani szabad anyanyelvhasznalatrol sokat lehetne irni. Itt nem olyan rozsas a helyzet, mint Szekelyfoldon.
Edit: hajaj, ezt magam is megtapasztaltam Kolozsváron nem egy alkalommal. És tudod mi a furcsa? Hogy például Bukarestben nyilvános helyeken nem ér annyi megszólás, leszólás, stb., mert magyarul beszélsz, mint Kolozsváron. Sőt, már arra is volt példa, hogy Bukarestben egy elitebb lokálban a román pincér odaküldte a magyarul beszélő kollégáját (az sem volt magyar, de eléggé jól törte), mert azt hitte magyarországiak vagyunk.
Le a kalappal, hogy kibírtátok, hogy túléltétek, hogy még mindig ott éltek. Igen sokan már jóval kevesebbtől elmenekültek volna.
Tudod, én főiskolás voltam, mikor kivégezték őket (a házaspárt), kisbetűvel. A tanárom azt mondta, hogy megillette volna őket a tárgyalás, nem volt igazságos a "rögtönítélés". Úgy gondolom, ezt nekünk nincs jogunk megítélni. Azoknak van joga ezt minősíteni, akik ott szenvedték végig azokat az éveket. Tiszteletre méltó, hogy minden rossz ellenére magyarok maradtatok. :-)
Yasmine: Nem véletlenül települtek ki Magyarországra olyan sokan még az 1980-as években. Aztán az 1990-es évek elején - akkoriban nálatok még mindig jobb volt a helyzet, mint nálunk. Mondjuk, a kitelepedés gondolatával magam is cimboráltam, de azonnal hazatértem, amint Budapesten "lerománoztak". :))) Ami pedig a "géniusz házaspár" kivégzését illeti magam is azon a véleményen vagyok, hogy törvény elé kellett volna állítani őket, előbb elítélni, majd azután kivégezni. Igy túlságosan könnyen megúszták... Nem ártott volna egy kicsit szenvedniük... És naná, hogy magyarok maradtunk! Elvégre nekünk székelyeknek itt a keleti végen határőr szerepet osztottak a magyar királyok, és védjük továbbra is a magyar nyelvterület határait, még akkor is, ha az országhatárt a nagyhatalmak a fejünk felett közben átrajzolták. :)
Jó, hogy mindezt ide is leírtad. Tanítson bennünket ez is emberi méltóságra.
gondolataidat olvasva radnóti verssora jutott eszembe: "oly korban éltem én e földön...". mi, akik ezt csak olvassuk, azt hiszem el sem tudjuk igazán képzelni, milyen lehetett éveket - akár gyerekkénnt, akár felnöttként - abban a világban eltölteni. én sosem értettem, hogy miért kell (és lehet) másokat, csak azért, mert más a nyelvük, kultúrájuk megalázni, hátráltatni. nagyon örülök, hogy minden üldöztetés ellenére maradtak magyarok erdélyben, akik tovább ápolják hagyományaikat és csodálatos szókincsüket.
Nokdeli: a magyarázat egyszerű: minél nagyobb az elnyomás, annál nagyobb az ellenállás. Hatás-ellenhatás törvénye a fizikából - bárcsak ilyen egyszerű lenne az egész... Valójában az van, hogy egyetlen kincsünk, ami maradt az anyanyelvünk. Nem csoda, hogy ragaszkodunk hozzá...
Megjegyzés küldése